Új Ifjúság, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-51. szám)

1954-01-30 / 8. szám

6 01IFIŰSÜG 1 Q54 ianuár tn A MASARYKI DEMOKRÁCIA ÁRNYÉKÁBAN EZZEL ÉRV El J-------------------------------------------- * * ---------­Ifjúsági Szövetségünk tagjai, falvaink, városaink ifjúsága már nagyon keveset tud az első burzsoa köztársaságról. Itt-ott az idősebbek elejtenek róla egy-két keserű szót, szid­ják a munkanélküliséget, a dolgozók embertelen elnyomását, de azért a regi világ elma­radt lovagjai sem mulasztják el. hogy Kánaánnak magasztalják a masaryki köztársaságot. A régi mester urak, falusi gazdagok szemrehhenés nélkül hazudozzák róla a leglázítöhb meséket és a dolgozók csalásában, becsapásában kitanult szociáldemokraták sem fukarok a dicsérő jelzőkkel a burzsoáziától kapott koncért. A történelem azonban másról tanúskodik l apozzuk csak fel a burzsoá köztársaság haladó sajtóját és ragadjunk ki a sok leleplező dokumentum közül néhányat. Haber Zol­tán Éhség története míná^nnapi eset. Az elöl járóság, a polgármester úr nem igen sietett a segítséggel Nem csoda Hisz nem is azért ültették oda. Benjámin Ferenc tehetséges költő volt. Tehetsége azonban nem bontakozhatott ki, mert az elképzelhetetlen nyomorban tönkrement Ma. mikor egyetlen becsületes dolgo­zónak sincsenek kenyérgondjai, elgondolkozhatunk egy kicsit a Kenyér című verse felelt. —---------------------------;------------- * *------------------------------------------­Éhségtörténet A harmadik reggel reggelt nélkül. Az asszony meqmosnkodntt. felvette kopott ruháit A gyermekekre nézett. A három leqkisebbike, Misa felébredt. Két éves gyermekhnnqián síron, panaszosan szólott mama kávét... A hant) felébresztette a másik kettőt is. Mén mielőtt az asszony csititani tudta volna Misát, hoov vári kis fiam maid tön a tejes néni... a három gyermek kórusa követelte a gyomorba- valót. Mama kávét... hallatszott. A qondolatai estik itt akadtak el mama karét. Tehetetlenül nézett ráiuk, majd elpesztve erejet, belisikitntt a reménytelenségbe: — Meahalunk. A gyerekek elhallgattak. Misa ndacsúszot.t. belekapaszkodott anyja szoknyájába. Éhségtől, és sirástól kimerült qyenqe hangocskája, elakad­va fuldokolta• — Ne halj meg mama... Az asszony leült Misát az ölébe vette, együtt síiták. Már nem volt ereje, mint tegnap, ami kor az utolsó falattal hallgattatta el a gyere­keket. vagy tegnapelőtt, amikor az utolsó korty tejet adta oda nekik Nem nem, ma nincs er°ie mesélni. Ma nem tudta, de nem is akarja me­sével elvonni a figyelmet az éhségtől, ma en­nivalót kell szerezni... szerezni valahol... de hol? A tehetetlenség újra elfogta és mos/ másod­szorra szakadt föl belCle: — Meg kell halni meg kpll halni! — Mama ne halj meg, — ordította magán­kívül a három gyerek. A sírásban azt sem vették észre, hogy valaki a szobába jött Csak amikor annak durva ki­áltása hallatszott, akkor kapott észbe. A házi­úr áll eltttte Eszébe jutott, hogy mára kila­koltatást ígért neki. igaz, mióta a férje a bör­tönben ült . . . mert nekik lopott . ■ . tüzelőt. Nem bírt annyit keresni hogy a lakbérét H tudta volna fizetni Ennek már négy hónapja ... egy pillanat alatt villant mindez át az agyán Még azt látta, hogy emberek jönnek és kezdik a szobából kihurcolni a sznette bútorokat Ak­kor vad hirtelenséggel magához szorította a gyerekeket, mintha attól félne, hogy most azokat is elviszik mellőle. Az egyik sarokba rogyott és kábultan. értelmetlenül, mint az eszét vesztett, bámult a szepeqő, síró gyere­kekre Amikor kissé magához tért, a szoba már üres volt .. Az ablakhoz ment Kiabálást ha'- lott Itt vannak a kommunisták. kiáltotta va­laki Egy csomó embert látott ■ rongyosakat sápadtakat Munkanélküliek voltak. Disznósáq hallatszott töhb oldalról is A háziúr sápadtan, de azért kissé gőgösen állott az egyik előtt Magához semmi közöm, mondta amaz, majd beszólt a szobába- Jöjjön telünk. Értelmetlenül bám.nlt rá. Nem tudta megér­teni. mit akarhat az a sok ember, aki ugyan­olyan kopott és ugyanolyan nyomorult mint ö A hang újra megcsapta: — Nem érti? Me­gyünk a városházára. A sápadt csoport a városon keresztülmenté­ben érthető izgalmat keltett. Mindig több és több sávadt csatlakozott hoz­zájuk: az őrtálló rendőr még észbe sem kapha­tott, máris ott állták a város legfőbb ura előtt — Mit akarnak már megint — kérdezte az Többen kezdtek egyszerre beszélni Az asszony is megszólalt- — Három napja éhezünk... Az egyik előlépett és érthetően előadta a történ­teket Azután a többiek helyeslése között kö­vetelte az asszony részére, hogy rendes lakást és segélyt adjanak neki. De az asszony már nem hallotta ezt. Az éhséa. a kiállott izgalmak és a szobában neki szokatlan melegtől elszé- dűlve hangtalanul az asztal mellé zuhant. Zavar keletkezett. A gyerekek ijedt sikoltás­sal borultak anyjukra. — Mama, mama. jó mamám ne halj meg. zokogta szivetténöpn a Kárpát-Ukrajna egy munkanélküli dolgozója. Képünkön az első köztársaság Idején Kárpát- Ukrajnát kivizsgáló nemzetközi bizottság egyik tagja Benn, a híres német író a hóban mezítláb járkáló Kárpát-ukrajnai gyerekkel. kis Misa. Hangos sírásuk a többi hivatalnokot is kihúzta szobáikból. A polgármester zavart idegességgel rendel­kezni kezdett. — Orvost —i kiáltotta a legelő­ször odarohant hivatalnoknak. Maid a munká­sok felé fordult: — Miért nem segítenek? — Kenyér kell annak, nem orvos. — mondta az egyik. A tisztviselők egyike erre a tömegre nézett és egy ötkoronást nyomott az egyik munkás markába: — Szaladjon tejért és ke­nyérért A munkások lármázva segélyt követeltek Egyszerre mozogni kezdett az egész hivatal neki kar. Valóságos adakozási láz fogta el őket Pár perc alatt több, mint száz koronát gyűj­töttek össze. s egyikük, mintha ő lenne a nap hőse nagy diadallal tette a pénzt az asztalra Az orvos is megjött, meg se vizsgálta. — Éhség, — mondta, majd szesszel magához térí­tette, a polgármester meg a város egyik épü­letében lakást utalt ki számára. De az asszony nem figyelte A gyerekeket nézte amint boldogan szürcsölték a tejet, a legnagyobbik éppen felnézett. Az előtte álló hivatalnokra tekintett. Mit bámul ez olyan nagyon rá? Mintha még sohasem látott volna embert, aki eszik ... t Az út W évi., 5. szám ) Képünkön egy elásott öz húsát viszi a lakásába A Csehszlovák Köztársaság idején gyarmati sor­ban tartották a köztársaság területén élő nem­zetiségeket. BENJÁMIN FERENC: /Q kenyér Üvöltő számom réme, jajkeserve, átkok, kínok, gyötrelmek szörnyű terhe, irtóztatő és irtó vad pokol az éhező gyomor. Ember, tagadd le embervoltodat, sikolts kegyetlen, gyilkos átkokat — tomboljon, lázadjon benned a vér, ha nincs kenyér! / A legszentebb, a legnagyobb ... csillagnál, napnál izzóbban ragyog ... a legfeketébb, a legdurvább kenyér aranynál, gyémántnál ezerszer többet ér. A kenyér a szerelem, a csók, a szépség, a föld leggazabb szégyene az éhség! A kenyér az ima, az oltár... igazabb minden igaznál, jobb minden jónál. Akinek nem jut a kenyér, a drága kincs, annak soha bűne, gyalázata nincs. F.mberordasok regimentje, tengernyi lélek mind nagy és szent, mert verejtékük hull a porba, s a beleikben pokol ég bent. Jósolok vonagló belekből: Vihar jön nyugatról, keletről — s embertelen, áldatlan kíntul a nagy fergeteg lentről indul. Onnan, ahol éhes a János, Péter lábbelije hiányos — Marisnak feltörik a lába, a gyerek nem járhat iskolába . . Ez mérget iszik, amaz szódát, Golyó, kötél, víz ... kevés a kórház ., s És ha kenyeret kér a kába, vasat kaphat az oldalába. A kenyér, a szerelem, a csók, a szépség, A föld leggazabb szégyene az éhség! meg kétszáznál is többen. Mégis szinte ez utolsó pillanatban, mielőtt bezárult volna körülöttünk a gyűrű, kisiklot- tunk a bekerítésből. Képzeljétek csak. azok a gazemberek egész falka farkas­kutyát, valóságos vérebeket hoztak magukkal. Végül is a Besz.kidek bor­zasztó hóvihara jött segítségünkre. A bennünket kisérő védőosztag tagjai sível voltak felszerelve. Mi hárman azonban, Szergej, Kosztya meg én. akik hason csúszva helyeztük el az aknát a híd Ive alatt, már nem értünk rá. hogy felcsatoljuk a síket és így gyalog vergődtünk tovább a magas hóban. Néha derékig süllyedtünk a fehér kásában, négykézláb másztunk, arccal zuhantunk a fagyott szélű hótorlaszok­ba, kezünk-lábunk fölsebesedett, ru­hánk összeszakadozott ... Bizony higv- jétek el, nem volt kellemes mulatság Csak két óra múlva könnyithettünk a helyzetünkön, amikor az SS-ek vérebei végre elvesztették a nyomunkat. A sűrűség szélén meghúzódtunk egvpár percre és ez ezermester Szerjozska. akinek zsebe mindig teli volt drótok­kal, szíjakkal és zsinegekkel, a sötét­ben fenyőágakból nagyszerű hótalpe- kat mesterkedett össze. Egy erős ágat meghajlított, összekötözte a két végét, össze-vissza fonta kisebb gallyakkal, drótokkal meg szíjakkal és az egés2 alkalmatosságot megint csak drótokkal a talpunkhoz kötötte. Nehéz volt ez a hótalp. mintha sót cipeltünk volna, aztán meg állandóa1' szét kellett terpeszteni a lábunkat úev csetlettünk botlottunk, mint a járni tanuló pelenkás csecsem’!, Szei jozska találmánva mégis az életünket mentette meg Ha egvmagam lettem volna, biztos itthagvom a fogamat Képzeljétek el. már vagv négv óráin bolyongtunk a hóbontotta hegvolda Ion. farkasösvénveken kapaszkodtunk, egvre magasabbra, alig bírtam mái lélekzeni. a lábamat emelni a szemem nvitva tartani figv éreztem, egyre mélyebben merülök egv furcsa édes­kés, vattapuha czendergésbe alig áll tarn meg. hogs le ne heveredjek és e1 ne aludiak. Szerjozska és Kosztva azonban úgy ügvelt rám. mint két régi világból való őrzőangval: az álom vagv talán a halál mázsás sulival nehezedett a szempillámra, de ők ketten fogták a karomat, úgy vonszoltak magukkal ós halálos szendergésembe belé-belé csen- dűlt Kosztva csendes, sürgető hangja: — Gvere már, Volta . . . Gveie mar. galambom... Szedd a lábad Előre! Végül is fölcipeltek a hegy nyer­gére Ott már egv kissé magamhoz tér­tem annyira, hogy amikor a túlolda­lon lefelé ereszkedtünk a leitőn, egv mellékvölgvbe már magam mentem a társaim nyomában. A hófúvás nem szűnt, az évszázados fenvőerdö szélén azonban szélarn vé’- volt, ahol a vihar nem korháoso'ta véresre az arcun­kat. Ott rendbehoztuk a hótalpa'n- kat aztán tovább vonszolt’ magun kát A tájékozódás teljesen elveszít- tűk. a csillagokat eltakarta ; fölöttünk kavargó hó Kosztvát. a tanasztalt fel derítőt mégsem hagvta őseiben cso­dálatos ösztöne és időnként rekedt hangon suttogta­— Erre gvertek' Balra ... nem arra ... erre' Egyszerre csak váratlanul egv er­dei tisztásra bukkantunk Kosztvával ketten lehasaltr- - a bokrok között, automatáinkat lövésre készen tartva. Szerjozsa pedig elipdult, hogv szem ügvre vegve a ti ztás végén magá nvosan búslakodó kunyhót. A ház te­nyérnyi ablaka sötét volt. A hófúvás ellenére is érteztem azonhan. hogv a ház kéményéből friss, gyantás fa füst­ié száll. — Állj! — kiáltotta váratlanul va­laki -i sötétből Szerjozsára. Eev ilyen á'li vaksötét éitszakában megfagvaszt- ja az erekben a vért! Mi azonban iob ban mpgörü'tüdk ne’-i. mintha mézes csókkal fogadtak volna, mert drága orosz nvelven mondták! Pár pillanat múlva már hallottuk is Szerjozsa hangiét — Gvertek f'úk! A mieink vannak itt! Kiderült hogv Ki-ovoza Martin ta­nyájára vetődtünk Én még sohasem iártam erre, de a fiúk közül néhánvan már ismerték a kunvhót, tavalyi téli kalandozásaikból Martint tavalv feb­ruárban hurcolta el a Gestapo, mert szökött hadifoglyok iák adott menedé­ket A mi osztagul'1- azóta elkerülte a tanvát. hogv Krovoza feleségének sor­sát még nehezebbé ne tegve. Amint benvit ttunk a kunyhóba, emberi és állati testek .nelege, éles savanvkás szag fogadott. Az egyik sarokban fából összetákolt priccsen három gyerek aludt, a másik sarok­ban három riadt birka bégetett. A gazdasszonv a tűzhely előtt guggolt és illatos vörös fenyőhasáhókat ra­kott a tűzre, amelvek tüstént fényes lángra gvúltak. A gazdasszony körül ült a földön három baitársunk: Vali- gura Jóska, kommunista munkás a vszetíni fegwergvárb''!. Mirhái, aki­vel egvütt szöktem meg a Reichből és Nedaiboh Vas/ka egv szélesvá'lú. fe ketehaiú pompás legénv. egvik legme­sszebb felderítünk. A negyedik bai­társunk. Iván, a kunvbó előtt állt őrt Nem egész egv óráia érkeztek ide. az útjuk nem sokban térhetett el a miénktől, sőt. köz etlen közelünkben kellett elhaladniuk, hisz a vasútvonal mentén géppisztolyaikkal ők fedezték hármunk visszavonulását. Talán akko,- suhantak el s'ieiken mellettünk, ami kor hótalpainkat eszkábáltuk össze, az is lehet, hogv a leitön lefelé menet kerü'tek elébünk a hófúvás fehéi fala elrejtett egvmás szeme elől. A bográcsban a tüzhelv fölött sava­nyú káposzta rotvogott Épp az imént kezdett forrni. A káposzta szaga anv- nvjra elhatalmasodott a kunyhóban, hogv elveszett b,_nne a birkabú'z meg az égő fenvőhasábok gvantaillata. Hirtelen elszédültem és bensőmet görcsösen mardosta az i iség. Már vagv egv hete nagvon szorosra kel'ett húz­nunk a nadrágszíjat: kétszersültön. fekete kenyéren és „csajkán” éltünk, amelvbe, a borókafenyő éretlen bo­gyóit főztük Krovozáné első négv ven­dégét úgvlátszik savanyú káposztával akarta ióltartani. Amikor mi hárman is lekuporodtunk társaink mellé, az asszony tágranvitott szemmel, zavart pillantással meredt ránk. De aztán szótlanul viz't öntött a bográcsba és kiborította a vessző­ből font kolompéros kosarat Öt árva alig dióuvi krumpli gurult ki belőle, amelyeket keserves emberi robot csalt elő a hegvolda! köves talajából. Az asszonv meghámozta és bedobta a bog rácsba mind az ötöt A edénves pol< homálvából előL 'ászott egv vékonyka szelet sza'nnnát tu'aidonképpen csak sza'onnabör volt, több korom raita, m'nt zsír, kettőbe vá"t„ és a nagvob- bik darabot a k oszta közé dobta. — Kosztva fölugrott és meg akarta fogni a kPzét­— Nem kell. gazdasszonv. nem va­gyunk mi éhese ! Hagyjál fiam, — rántotta ki a kar­ját határozottan ba.itarsunk szorítá­sából, — látoní én > szemeteken, hogv korog a gyomrotok' Amint ott kuporogtunk, félkörben a tűzhely kőiül, csakugyan olvanok lehettünk, mint az éhes farkasok, sze­münk sóváran villogott a félhomály­ban De amikor az asszonv felébe vág­ta azt az árva szalonnabört, melv bi­zonyára az utolsó húsféle volt a ház­ban mindnváian úgv éreztük, mintha szivünket járná át a kés. Hét éhes embernek az egv falás bizonv meg se kottvant Mégis, csak szegény embe­rek képesek rá. hogv il”“n fejedelmi ajándékot adianak Alig forrt fel másodszor a víz a bográcsban, az ablak alatt ismét fel­harsant az „Állj!”. Géppisztolyainkat azonnal kézbe kaptuk, de nem volt ok nyugtalanságra. Csak három tár­sunk iött meg. Kulistvák, Szkrija és V. Velikij, akik nyomunkban ugyan­azon az úton értek ide. Egymás nva- kába borultunk, mert kész csoda volt az. ami történt: z SS-legénvek gyil­kos tüze ellenére az osztagunk egv embert s ve 'tett, csak Szkriiának futott át egy puskagolvó az izma közt, könvöktől feljebb. Bajtársainkat egé­szen átjárta a fagv. Szkrija útközben kétszer is elájult a vérveszteségtől, egv ízben pedig b losüllve t egv fe­neketlennek látszó hófúvásba. Négv- kézláb másztak utána, kezükkel tapo­gatva keresték, míg végre megtalálták. De most végre mindnyájan össze­kerültünk és úgv éreztük, mintha úi- iászülettünk volna. Elltépzelhetitek. micsoda ricsajt csaT örömében kilenc férfiember! Mialatt mi ölelkeztünk és lelkendezve egymás hátát veregettük, a birkák is kizökkentek közmondásos nyugalmukból, torkuk szakadtából bé­gettek és mellső lábaikkal a rekeszték deszkafalát rugdalták. A gyerekek fölébredtek, riadt szemmel követték eszeveszett táncunkat, aztán ők is -á- gvúitottak a keservesre A sutban, a kemence to . ében hangosan kotko- dácsolni kezdett egv méltatlankodó tvúk — Csendesebbe ' sziszegte Kosz­tva és a gyerekese mutatott Hárman- négven közülünk azonnal odakupo­rodtak a prices melh és Nvedajboh Vas/ka. aki maga is nem más. csak nagv darab gverek, a zsebéből egv ütött-kopott pl éhkeretes tükröt vett elő. az egyetlen a’ándékot. amelyet a gv rekeknek adhattunk. Alig vettük ő zre, hogy Krovozáné megint vizet tölt a káposztás-bog­rácsba. Egyszerre azonban, amikor el­ült bennünk a viszontlátás zajos örö­me és megint ott kuporogtunk a tűz körül, a felriasztott tvúk nagyot rik­kantott és Krovozáné kezében a tűz fényében kés vil ant mug. — Hagvd. ne bánt J! — kiáltott rá Kosztva. aki először kapott észbe. De a tvúk lenyisszantott feje már csak egv szál bőrön fityegett a nyakán és a lábasba. amelvDt Krovozáné a térde közé szorított, vékony sugárban csur- gott a tvúk véi°. Kosztva a gazdasszonv fölé hajolt két erős kézé* a vállára tette és két­ségbeesett. szemrehányó hangon haj­togatta­— Mit tettél? Mi tettél! Ismernetek kellene a szovjet embe­rek hősi lelkét, akik nemes lelkese­déssel képesek odaadni mindenüket, feláldozni magukat, de csak röstelked- ve fogadnak el ajándékot, hogv meg­érthessétek. mit fejezett ki Kosztva hangja, mit tükrözött abban a perc­ben Vaszka. Szerjozsa, Vaszilii Veli­kij arca ... Hányszor kívántam már magamban, bárcsak festő lennék, hogv ezt a pillanatot megörökíthetném. Ma ugyan talán nevetségesen is hat­na a kép: Egv csonttá aszott, munká­ban megrokkant hegvi asszonv kezé­ben elvágott nvakú tvúkot tart és öt borostás képű, izzadtságtóh koromtól piszkos férfi pedig kétségbeesetten nézi. De mind az ötnek a szemében es Krovoza mama szemében is büszke láng égett és tüze a mindennapi tvúk- históriát ... történelmi drámává ne­mesíti. Ne haragudjatok, hogv annyira tűz­be jöttem. A vége az vnlt, hogv a gazdasszonnyal és gyerekeivel együtt mindnyájan éhesen hozzáláttunk a le­veshez és az utolsó esöppig el is fo­gyasztottuk. Talán az életünket kö- szönheltük neki, mert másnap még harminckilométeres út várt ránk a hegvi hóviharban és éhesen valószí­nűleg megfagytunk. elpusztultunk volna Amikor búcsút vettünk Krovo- zánétól. Mosztva, a parancsnokunk hosszan szorongatta az asszonv ki­aszott, csontos kezét. Aztán nagvon csendesen, 'nkébh magának mondta­— Mamasa ... tudod, a te levesedet ... sohasem feleitiük el! És megcsókolta mindkét arcát.

Next

/
Thumbnails
Contents