Új Ifjúság, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-51. szám)
1954-01-30 / 8. szám
6 01IFIŰSÜG 1 Q54 ianuár tn A MASARYKI DEMOKRÁCIA ÁRNYÉKÁBAN EZZEL ÉRV El J-------------------------------------------- * * ---------Ifjúsági Szövetségünk tagjai, falvaink, városaink ifjúsága már nagyon keveset tud az első burzsoa köztársaságról. Itt-ott az idősebbek elejtenek róla egy-két keserű szót, szidják a munkanélküliséget, a dolgozók embertelen elnyomását, de azért a regi világ elmaradt lovagjai sem mulasztják el. hogy Kánaánnak magasztalják a masaryki köztársaságot. A régi mester urak, falusi gazdagok szemrehhenés nélkül hazudozzák róla a leglázítöhb meséket és a dolgozók csalásában, becsapásában kitanult szociáldemokraták sem fukarok a dicsérő jelzőkkel a burzsoáziától kapott koncért. A történelem azonban másról tanúskodik l apozzuk csak fel a burzsoá köztársaság haladó sajtóját és ragadjunk ki a sok leleplező dokumentum közül néhányat. Haber Zoltán Éhség története míná^nnapi eset. Az elöl járóság, a polgármester úr nem igen sietett a segítséggel Nem csoda Hisz nem is azért ültették oda. Benjámin Ferenc tehetséges költő volt. Tehetsége azonban nem bontakozhatott ki, mert az elképzelhetetlen nyomorban tönkrement Ma. mikor egyetlen becsületes dolgozónak sincsenek kenyérgondjai, elgondolkozhatunk egy kicsit a Kenyér című verse felelt. —---------------------------;------------- * *------------------------------------------Éhségtörténet A harmadik reggel reggelt nélkül. Az asszony meqmosnkodntt. felvette kopott ruháit A gyermekekre nézett. A három leqkisebbike, Misa felébredt. Két éves gyermekhnnqián síron, panaszosan szólott mama kávét... A hant) felébresztette a másik kettőt is. Mén mielőtt az asszony csititani tudta volna Misát, hoov vári kis fiam maid tön a tejes néni... a három gyermek kórusa követelte a gyomorba- valót. Mama kávét... hallatszott. A qondolatai estik itt akadtak el mama karét. Tehetetlenül nézett ráiuk, majd elpesztve erejet, belisikitntt a reménytelenségbe: — Meahalunk. A gyerekek elhallgattak. Misa ndacsúszot.t. belekapaszkodott anyja szoknyájába. Éhségtől, és sirástól kimerült qyenqe hangocskája, elakadva fuldokolta• — Ne halj meg mama... Az asszony leült Misát az ölébe vette, együtt síiták. Már nem volt ereje, mint tegnap, ami kor az utolsó falattal hallgattatta el a gyerekeket. vagy tegnapelőtt, amikor az utolsó korty tejet adta oda nekik Nem nem, ma nincs er°ie mesélni. Ma nem tudta, de nem is akarja mesével elvonni a figyelmet az éhségtől, ma ennivalót kell szerezni... szerezni valahol... de hol? A tehetetlenség újra elfogta és mos/ másodszorra szakadt föl belCle: — Meg kell halni meg kpll halni! — Mama ne halj meg, — ordította magánkívül a három gyerek. A sírásban azt sem vették észre, hogy valaki a szobába jött Csak amikor annak durva kiáltása hallatszott, akkor kapott észbe. A háziúr áll eltttte Eszébe jutott, hogy mára kilakoltatást ígért neki. igaz, mióta a férje a börtönben ült . . . mert nekik lopott . ■ . tüzelőt. Nem bírt annyit keresni hogy a lakbérét H tudta volna fizetni Ennek már négy hónapja ... egy pillanat alatt villant mindez át az agyán Még azt látta, hogy emberek jönnek és kezdik a szobából kihurcolni a sznette bútorokat Akkor vad hirtelenséggel magához szorította a gyerekeket, mintha attól félne, hogy most azokat is elviszik mellőle. Az egyik sarokba rogyott és kábultan. értelmetlenül, mint az eszét vesztett, bámult a szepeqő, síró gyerekekre Amikor kissé magához tért, a szoba már üres volt .. Az ablakhoz ment Kiabálást ha'- lott Itt vannak a kommunisták. kiáltotta valaki Egy csomó embert látott ■ rongyosakat sápadtakat Munkanélküliek voltak. Disznósáq hallatszott töhb oldalról is A háziúr sápadtan, de azért kissé gőgösen állott az egyik előtt Magához semmi közöm, mondta amaz, majd beszólt a szobába- Jöjjön telünk. Értelmetlenül bám.nlt rá. Nem tudta megérteni. mit akarhat az a sok ember, aki ugyanolyan kopott és ugyanolyan nyomorult mint ö A hang újra megcsapta: — Nem érti? Megyünk a városházára. A sápadt csoport a városon keresztülmentében érthető izgalmat keltett. Mindig több és több sávadt csatlakozott hozzájuk: az őrtálló rendőr még észbe sem kaphatott, máris ott állták a város legfőbb ura előtt — Mit akarnak már megint — kérdezte az Többen kezdtek egyszerre beszélni Az asszony is megszólalt- — Három napja éhezünk... Az egyik előlépett és érthetően előadta a történteket Azután a többiek helyeslése között követelte az asszony részére, hogy rendes lakást és segélyt adjanak neki. De az asszony már nem hallotta ezt. Az éhséa. a kiállott izgalmak és a szobában neki szokatlan melegtől elszé- dűlve hangtalanul az asztal mellé zuhant. Zavar keletkezett. A gyerekek ijedt sikoltással borultak anyjukra. — Mama, mama. jó mamám ne halj meg. zokogta szivetténöpn a Kárpát-Ukrajna egy munkanélküli dolgozója. Képünkön az első köztársaság Idején Kárpát- Ukrajnát kivizsgáló nemzetközi bizottság egyik tagja Benn, a híres német író a hóban mezítláb járkáló Kárpát-ukrajnai gyerekkel. kis Misa. Hangos sírásuk a többi hivatalnokot is kihúzta szobáikból. A polgármester zavart idegességgel rendelkezni kezdett. — Orvost —i kiáltotta a legelőször odarohant hivatalnoknak. Maid a munkások felé fordult: — Miért nem segítenek? — Kenyér kell annak, nem orvos. — mondta az egyik. A tisztviselők egyike erre a tömegre nézett és egy ötkoronást nyomott az egyik munkás markába: — Szaladjon tejért és kenyérért A munkások lármázva segélyt követeltek Egyszerre mozogni kezdett az egész hivatal neki kar. Valóságos adakozási láz fogta el őket Pár perc alatt több, mint száz koronát gyűjtöttek össze. s egyikük, mintha ő lenne a nap hőse nagy diadallal tette a pénzt az asztalra Az orvos is megjött, meg se vizsgálta. — Éhség, — mondta, majd szesszel magához térítette, a polgármester meg a város egyik épületében lakást utalt ki számára. De az asszony nem figyelte A gyerekeket nézte amint boldogan szürcsölték a tejet, a legnagyobbik éppen felnézett. Az előtte álló hivatalnokra tekintett. Mit bámul ez olyan nagyon rá? Mintha még sohasem látott volna embert, aki eszik ... t Az út W évi., 5. szám ) Képünkön egy elásott öz húsát viszi a lakásába A Csehszlovák Köztársaság idején gyarmati sorban tartották a köztársaság területén élő nemzetiségeket. BENJÁMIN FERENC: /Q kenyér Üvöltő számom réme, jajkeserve, átkok, kínok, gyötrelmek szörnyű terhe, irtóztatő és irtó vad pokol az éhező gyomor. Ember, tagadd le embervoltodat, sikolts kegyetlen, gyilkos átkokat — tomboljon, lázadjon benned a vér, ha nincs kenyér! / A legszentebb, a legnagyobb ... csillagnál, napnál izzóbban ragyog ... a legfeketébb, a legdurvább kenyér aranynál, gyémántnál ezerszer többet ér. A kenyér a szerelem, a csók, a szépség, a föld leggazabb szégyene az éhség! A kenyér az ima, az oltár... igazabb minden igaznál, jobb minden jónál. Akinek nem jut a kenyér, a drága kincs, annak soha bűne, gyalázata nincs. F.mberordasok regimentje, tengernyi lélek mind nagy és szent, mert verejtékük hull a porba, s a beleikben pokol ég bent. Jósolok vonagló belekből: Vihar jön nyugatról, keletről — s embertelen, áldatlan kíntul a nagy fergeteg lentről indul. Onnan, ahol éhes a János, Péter lábbelije hiányos — Marisnak feltörik a lába, a gyerek nem járhat iskolába . . Ez mérget iszik, amaz szódát, Golyó, kötél, víz ... kevés a kórház ., s És ha kenyeret kér a kába, vasat kaphat az oldalába. A kenyér, a szerelem, a csók, a szépség, A föld leggazabb szégyene az éhség! meg kétszáznál is többen. Mégis szinte ez utolsó pillanatban, mielőtt bezárult volna körülöttünk a gyűrű, kisiklot- tunk a bekerítésből. Képzeljétek csak. azok a gazemberek egész falka farkaskutyát, valóságos vérebeket hoztak magukkal. Végül is a Besz.kidek borzasztó hóvihara jött segítségünkre. A bennünket kisérő védőosztag tagjai sível voltak felszerelve. Mi hárman azonban, Szergej, Kosztya meg én. akik hason csúszva helyeztük el az aknát a híd Ive alatt, már nem értünk rá. hogy felcsatoljuk a síket és így gyalog vergődtünk tovább a magas hóban. Néha derékig süllyedtünk a fehér kásában, négykézláb másztunk, arccal zuhantunk a fagyott szélű hótorlaszokba, kezünk-lábunk fölsebesedett, ruhánk összeszakadozott ... Bizony higv- jétek el, nem volt kellemes mulatság Csak két óra múlva könnyithettünk a helyzetünkön, amikor az SS-ek vérebei végre elvesztették a nyomunkat. A sűrűség szélén meghúzódtunk egvpár percre és ez ezermester Szerjozska. akinek zsebe mindig teli volt drótokkal, szíjakkal és zsinegekkel, a sötétben fenyőágakból nagyszerű hótalpe- kat mesterkedett össze. Egy erős ágat meghajlított, összekötözte a két végét, össze-vissza fonta kisebb gallyakkal, drótokkal meg szíjakkal és az egés2 alkalmatosságot megint csak drótokkal a talpunkhoz kötötte. Nehéz volt ez a hótalp. mintha sót cipeltünk volna, aztán meg állandóa1' szét kellett terpeszteni a lábunkat úev csetlettünk botlottunk, mint a járni tanuló pelenkás csecsem’!, Szei jozska találmánva mégis az életünket mentette meg Ha egvmagam lettem volna, biztos itthagvom a fogamat Képzeljétek el. már vagv négv óráin bolyongtunk a hóbontotta hegvolda Ion. farkasösvénveken kapaszkodtunk, egvre magasabbra, alig bírtam mái lélekzeni. a lábamat emelni a szemem nvitva tartani figv éreztem, egyre mélyebben merülök egv furcsa édeskés, vattapuha czendergésbe alig áll tarn meg. hogs le ne heveredjek és e1 ne aludiak. Szerjozska és Kosztva azonban úgy ügvelt rám. mint két régi világból való őrzőangval: az álom vagv talán a halál mázsás sulival nehezedett a szempillámra, de ők ketten fogták a karomat, úgy vonszoltak magukkal ós halálos szendergésembe belé-belé csen- dűlt Kosztva csendes, sürgető hangja: — Gvere már, Volta . . . Gveie mar. galambom... Szedd a lábad Előre! Végül is fölcipeltek a hegy nyergére Ott már egv kissé magamhoz tértem annyira, hogy amikor a túloldalon lefelé ereszkedtünk a leitőn, egv mellékvölgvbe már magam mentem a társaim nyomában. A hófúvás nem szűnt, az évszázados fenvőerdö szélén azonban szélarn vé’- volt, ahol a vihar nem korháoso'ta véresre az arcunkat. Ott rendbehoztuk a hótalpa'n- kat aztán tovább vonszolt’ magun kát A tájékozódás teljesen elveszít- tűk. a csillagokat eltakarta ; fölöttünk kavargó hó Kosztvát. a tanasztalt fel derítőt mégsem hagvta őseiben csodálatos ösztöne és időnként rekedt hangon suttogta— Erre gvertek' Balra ... nem arra ... erre' Egyszerre csak váratlanul egv erdei tisztásra bukkantunk Kosztvával ketten lehasaltr- - a bokrok között, automatáinkat lövésre készen tartva. Szerjozsa pedig elipdult, hogv szem ügvre vegve a ti ztás végén magá nvosan búslakodó kunyhót. A ház tenyérnyi ablaka sötét volt. A hófúvás ellenére is érteztem azonhan. hogv a ház kéményéből friss, gyantás fa füstié száll. — Állj! — kiáltotta váratlanul valaki -i sötétből Szerjozsára. Eev ilyen á'li vaksötét éitszakában megfagvaszt- ja az erekben a vért! Mi azonban iob ban mpgörü'tüdk ne’-i. mintha mézes csókkal fogadtak volna, mert drága orosz nvelven mondták! Pár pillanat múlva már hallottuk is Szerjozsa hangiét — Gvertek f'úk! A mieink vannak itt! Kiderült hogv Ki-ovoza Martin tanyájára vetődtünk Én még sohasem iártam erre, de a fiúk közül néhánvan már ismerték a kunvhót, tavalyi téli kalandozásaikból Martint tavalv februárban hurcolta el a Gestapo, mert szökött hadifoglyok iák adott menedéket A mi osztagul'1- azóta elkerülte a tanvát. hogv Krovoza feleségének sorsát még nehezebbé ne tegve. Amint benvit ttunk a kunyhóba, emberi és állati testek .nelege, éles savanvkás szag fogadott. Az egyik sarokban fából összetákolt priccsen három gyerek aludt, a másik sarokban három riadt birka bégetett. A gazdasszonv a tűzhely előtt guggolt és illatos vörös fenyőhasáhókat rakott a tűzre, amelvek tüstént fényes lángra gvúltak. A gazdasszony körül ült a földön három baitársunk: Vali- gura Jóska, kommunista munkás a vszetíni fegwergvárb''!. Mirhái, akivel egvütt szöktem meg a Reichből és Nedaiboh Vas/ka egv szélesvá'lú. fe ketehaiú pompás legénv. egvik legmesszebb felderítünk. A negyedik baitársunk. Iván, a kunvbó előtt állt őrt Nem egész egv óráia érkeztek ide. az útjuk nem sokban térhetett el a miénktől, sőt. köz etlen közelünkben kellett elhaladniuk, hisz a vasútvonal mentén géppisztolyaikkal ők fedezték hármunk visszavonulását. Talán akko,- suhantak el s'ieiken mellettünk, ami kor hótalpainkat eszkábáltuk össze, az is lehet, hogv a leitön lefelé menet kerü'tek elébünk a hófúvás fehéi fala elrejtett egvmás szeme elől. A bográcsban a tüzhelv fölött savanyú káposzta rotvogott Épp az imént kezdett forrni. A káposzta szaga anv- nvjra elhatalmasodott a kunyhóban, hogv elveszett b,_nne a birkabú'z meg az égő fenvőhasábok gvantaillata. Hirtelen elszédültem és bensőmet görcsösen mardosta az i iség. Már vagv egv hete nagvon szorosra kel'ett húznunk a nadrágszíjat: kétszersültön. fekete kenyéren és „csajkán” éltünk, amelvbe, a borókafenyő éretlen bogyóit főztük Krovozáné első négv vendégét úgvlátszik savanyú káposztával akarta ióltartani. Amikor mi hárman is lekuporodtunk társaink mellé, az asszony tágranvitott szemmel, zavart pillantással meredt ránk. De aztán szótlanul viz't öntött a bográcsba és kiborította a vesszőből font kolompéros kosarat Öt árva alig dióuvi krumpli gurult ki belőle, amelyeket keserves emberi robot csalt elő a hegvolda! köves talajából. Az asszonv meghámozta és bedobta a bog rácsba mind az ötöt A edénves pol< homálvából előL 'ászott egv vékonyka szelet sza'nnnát tu'aidonképpen csak sza'onnabör volt, több korom raita, m'nt zsír, kettőbe vá"t„ és a nagvob- bik darabot a k oszta közé dobta. — Kosztva fölugrott és meg akarta fogni a kPzét— Nem kell. gazdasszonv. nem vagyunk mi éhese ! Hagyjál fiam, — rántotta ki a karját határozottan ba.itarsunk szorításából, — látoní én > szemeteken, hogv korog a gyomrotok' Amint ott kuporogtunk, félkörben a tűzhely kőiül, csakugyan olvanok lehettünk, mint az éhes farkasok, szemünk sóváran villogott a félhomályban De amikor az asszonv felébe vágta azt az árva szalonnabört, melv bizonyára az utolsó húsféle volt a házban mindnváian úgv éreztük, mintha szivünket járná át a kés. Hét éhes embernek az egv falás bizonv meg se kottvant Mégis, csak szegény emberek képesek rá. hogv il”“n fejedelmi ajándékot adianak Alig forrt fel másodszor a víz a bográcsban, az ablak alatt ismét felharsant az „Állj!”. Géppisztolyainkat azonnal kézbe kaptuk, de nem volt ok nyugtalanságra. Csak három társunk iött meg. Kulistvák, Szkrija és V. Velikij, akik nyomunkban ugyanazon az úton értek ide. Egymás nva- kába borultunk, mert kész csoda volt az. ami történt: z SS-legénvek gyilkos tüze ellenére az osztagunk egv embert s ve 'tett, csak Szkriiának futott át egy puskagolvó az izma közt, könvöktől feljebb. Bajtársainkat egészen átjárta a fagv. Szkrija útközben kétszer is elájult a vérveszteségtől, egv ízben pedig b losüllve t egv feneketlennek látszó hófúvásba. Négv- kézláb másztak utána, kezükkel tapogatva keresték, míg végre megtalálták. De most végre mindnyájan összekerültünk és úgv éreztük, mintha úi- iászülettünk volna. Elltépzelhetitek. micsoda ricsajt csaT örömében kilenc férfiember! Mialatt mi ölelkeztünk és lelkendezve egymás hátát veregettük, a birkák is kizökkentek közmondásos nyugalmukból, torkuk szakadtából bégettek és mellső lábaikkal a rekeszték deszkafalát rugdalták. A gyerekek fölébredtek, riadt szemmel követték eszeveszett táncunkat, aztán ők is -á- gvúitottak a keservesre A sutban, a kemence to . ében hangosan kotko- dácsolni kezdett egv méltatlankodó tvúk — Csendesebbe ' sziszegte Kosztva és a gyerekese mutatott Hárman- négven közülünk azonnal odakuporodtak a prices melh és Nvedajboh Vas/ka. aki maga is nem más. csak nagv darab gverek, a zsebéből egv ütött-kopott pl éhkeretes tükröt vett elő. az egyetlen a’ándékot. amelyet a gv rekeknek adhattunk. Alig vettük ő zre, hogy Krovozáné megint vizet tölt a káposztás-bográcsba. Egyszerre azonban, amikor elült bennünk a viszontlátás zajos öröme és megint ott kuporogtunk a tűz körül, a felriasztott tvúk nagyot rikkantott és Krovozáné kezében a tűz fényében kés vil ant mug. — Hagvd. ne bánt J! — kiáltott rá Kosztva. aki először kapott észbe. De a tvúk lenyisszantott feje már csak egv szál bőrön fityegett a nyakán és a lábasba. amelvDt Krovozáné a térde közé szorított, vékony sugárban csur- gott a tvúk véi°. Kosztva a gazdasszonv fölé hajolt két erős kézé* a vállára tette és kétségbeesett. szemrehányó hangon hajtogatta— Mit tettél? Mi tettél! Ismernetek kellene a szovjet emberek hősi lelkét, akik nemes lelkesedéssel képesek odaadni mindenüket, feláldozni magukat, de csak röstelked- ve fogadnak el ajándékot, hogv megérthessétek. mit fejezett ki Kosztva hangja, mit tükrözött abban a percben Vaszka. Szerjozsa, Vaszilii Velikij arca ... Hányszor kívántam már magamban, bárcsak festő lennék, hogv ezt a pillanatot megörökíthetném. Ma ugyan talán nevetségesen is hatna a kép: Egv csonttá aszott, munkában megrokkant hegvi asszonv kezében elvágott nvakú tvúkot tart és öt borostás képű, izzadtságtóh koromtól piszkos férfi pedig kétségbeesetten nézi. De mind az ötnek a szemében es Krovoza mama szemében is büszke láng égett és tüze a mindennapi tvúk- históriát ... történelmi drámává nemesíti. Ne haragudjatok, hogv annyira tűzbe jöttem. A vége az vnlt, hogv a gazdasszonnyal és gyerekeivel együtt mindnyájan éhesen hozzáláttunk a leveshez és az utolsó esöppig el is fogyasztottuk. Talán az életünket kö- szönheltük neki, mert másnap még harminckilométeres út várt ránk a hegvi hóviharban és éhesen valószínűleg megfagytunk. elpusztultunk volna Amikor búcsút vettünk Krovo- zánétól. Mosztva, a parancsnokunk hosszan szorongatta az asszonv kiaszott, csontos kezét. Aztán nagvon csendesen, 'nkébh magának mondta— Mamasa ... tudod, a te levesedet ... sohasem feleitiük el! És megcsókolta mindkét arcát.
