Új Ifjúság, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-51. szám)

1954-01-30 / 8. szám

1934. Tanuár 30. — 01IFIOSAG A jelenkori szovjet képzőművészet kiállítása Prágában ROMAIN ROLLAND Amikor a szovjet képzőművészek alkotásairól olvastunk, vagy a lapok­ban közölt repród '.dóikban gyönyör­ködtünk. mindig felébredt bennünk a vágy. hogy egyszc a valóságban is láthassuk ezeket a műveket, melyek oly erőteljesen ábrázolják a szovjet emberek forradalmi harcát, az új élet építésének hüsi korszakát. És most a napokban lehetővé vált ez számunkra is, — Lenin elvtárs halála 30-ik év­fordulójának hét'ben Prágában meg- nvito+’-ák a jelenkori szovjet képző­művészet kiállítását. Az itt bemutatott festmények, szob-ok a legméltóbban, a legművészibb formában tárják elénk az új világ, az új ember születésének folyamatát, a Szovjetunió Kommnista Pártjának a szocialista rendszer győ­zelméért. a szovjet népnek a kommu­nista társadalom felénítéséért évtize­dekre menő küzdelmét. A győzelmes harc megalkotója Lenin volt. az a Lenin, aki nemcsak a párt taktikáját, a dolgozó tömegeknek, az államhatalom átvételének és g,"vorlásának taktiká­ját és módsze -ét határozta meg. ha­nem megszabta a szociálist., művészet irányvona'át is.» hogv az adott körül ményeknek megfelelően híven tükröz­ze vissza a társadalmi életet, hogy ígv hathatós fegyverül szolgáljon a párt­nak. az egész szovjet népnek az élet átalakításáért folyó harcában. A szovjet művészek azért tudják oly hűen ábrázolni a szocialista való­ságot, mert mű'eszi alkotásaikkal a népet szolgálják, az ő érdekeik szoro­san egvbekapcsolódnak az egész nép érdekeivel és törekvéseivel. Az 6 mű­vészetük azért olv eleven és mindig élő, mert művészetük elméleti alapja a forradalmi marxista-leninista filozó­fia, amely arra vezeti őket. hogy hű ségesen és a történelmi konkrétség alapos ismeretével szocialista szellem­ben neveljék a dolgozókat, hogy átfor­málják őket és kölcsönhatást gyakorol­janak egymás alkotó munkájában. A szovjet művészek alkotásai azért oly sikeresek és azért gyakorolnak oly nagy nevelt! és mozgósító hatást a dolgozók széles tömegére, mert művé­szetük egvbeforrt, r int Lenin elvtárs mondotta, a ..valóban haladó és mind­végig forradalmi osztály mozgalmá­val.” A szovjet művészet, a szocialista va lóságot mélyrehatóan, hűen ábrázoló szocialista realista művészet, mely a legszorosabb kapcsolatban áll a dolgo­zók millióinak forradalmi tevékeny­ségével, a burzsoá irányzatok é$ ha­tások elleni harcban és a szocialista társadalom felépítéséért folyó küzde­lemben fejlődött naggyá és tökéletes­sé. Lenin elvtárs már 1905-ben meg­szabta a szocialista művészet irány­vonalát. amikor a pártirodalomró! szólva a következőket mondotta: „Ez 9zabad irodalom lesz. mert nem az önzés és a karrierhaihászás. hanem a szocializmus eszméje és a dolgozók iránti rokonszenv fog egvre újabb es újabb erőket toborozni soraiba. Ez szabad irodalom lesz, mert nem a túl­ságosan jóllakott hősnőt, nem az unatkozó és elhájasodá-sban szenvedő felső tízezret, hanem a dolgozók millióit és tízmillióit fogja szolgálni, akik az ország színe-virágát. erejét és jövőjét alkotják. A szóvjet művészek sikeresen kö­vettek és követik Lenin elvtársnak ezt az útmutatását. * szovjet művészek jól ismerik az életet, annak törvény szerűségeit és ez az első feltétele an­nak, hogy alkotó aikban híven tudják visszatükrözni a valóságot, hogv fel tudják tárni a fejlődés mozzanatait és távlatait és a legtipikusabb össze­függéseket keresik és találják a fej­lődési állapot mindenkori új ábrázolá­sában. A szovjet művészek munkáját az igazság, az emberiség szebb jövő­jébe vetett hite hatja át. melv gyöke­rében mélyen párosul a pártszerű­séggel. Lenin elvtárs azt mondotta, hogy „nem lehet úgy élni a társadalomban, hogy az ember űiggetlen legyen attól a társadalomtól”. Ez ugyanilyen mér­tékben vonatkozik a művészetre is. S hogv ennek a szovjet művészek eleget tesznek, igazolja az a tény, hogy a szovjet emberek határtalanul szeretik képzőművészeiket, alkotásaikat me­lyeket nagyra w,sülik. A szovjet em­berek ezekben a mvekben nemcsak a művészi mesterség magas fokát ér­tékelik. hanem -ülönösen azért hálá­sak értük, mert a szovjet művészek gvönvörű alkotásaikkal segítik az épí- tümunkát, mert a művészekben a munkások, parasztok, katonák és az értelmiségiek harcostársaikat látják. A szovjet művészek mindig figyelem­mel kísérik a szovjet embereknek a kommunizmus felénítéséért folyó küz­delmét. velük vannak mindig, ahol új erőműveket, csatornákat., gyárakat épí­tenek ott vannak a -szovjet emberek kel a nagy gigantikus, gyárakban, a széles kolhozmezőkön. A Nagv Hon­védő Háborúban is együtt harcoltak a hitleri fasizmus megsemmisítéséért, a népek szabadságának megmentéséért A szovjet művészek egvütt örülnek a szovjet emberek -ok-sok milliónyi tö megével az elér* sikereknek és velük egvütt is küzdenek a nehézségek le­küzdéséért. Prágában meglepő és örömteljes kép tárult elénk, amikor a Hradzsin, a di cső Vár egvik épülete felé igyekez­tünk. hogv megtekinthessük a jelen­kori szovjet képzőművészet kiállító sát. Hazánk fővárosának dolgozói az épü­let előtt sokszor sorbaállva várakoznak a bebocsátásra. Hogv miért vonz ez a kiállítás ily nagy tömeget, ezt csak akkor ismertük fel valójában, amikoi mi is végigtekintettük a tárlatot, azo­kat a nagyszerű szép festményeket es szobrokat, melyeket a szovjet nép leg­tehetségesebb művészei alkottak. Ezek a művek nemcsak a szöv et emberek sajátságos vonásai, nemcsak az élet ben megtalált örömet és boldogságot tárják elénk, hanem bemutatják a nagv szovjet föld gazdagságát és szép­ségét is. Most tudjuk csak igazán meg­érteni, hogy a szovjet emberek miért is becsülik oly nagyra képzőművé­szeik alkotásait. Légnyügőzőek ezek Lendületes előrehaladásra buzdítanak bennünket is. A szovjet képzőművészet történelmi alkotásai, melyek híven mutatják be a Nagv Októberi Szocia­lista Forradalom születését, a Szov­jetunió létrejöttét, a művészi mester­ség legmagasabb fokán ábrázolják a szovjet és a világ valamennyi dolgo­zójának legnagyobb tanítóit, Lenin. Sztálin elvtársakat és a párt többi kiváló forradalmi arcosát, a dolgozó tömegeknek a szocializmus felépítésé ért folyó küzdelmét, a Szovjet Had­seregnek a fasiszták elleni áldozatos harcát, hősies küzdelmét és méltó ké­peket alkotnak a nagv győzelemről, a berlini Reichstag bevételéről. A szovjet művészet valóban az élet művészete. Ezek az alkotások mélyen az emlékezetünkben maradnak, nem­csak azért, mert az emberiség leghő siesebb és legszebb korszakát dicsőítik, hanem, mert bennünket is arra ösz­tönöznek, hogy a szovjet embereket követve még céltudatosabban és szí- vósabb erővel harcoljunk a szocializ mus felépítéséért, egész dolgozó né­pünk boldogságának megteremtéséért Ma ünnepeljük Romain Rolland a dolgozó nép nagy barátjának, a béke fáradhatatlan apostola születésének 88-ik évfordulóiét. Már nagyapja a barrikádokon har­colt és vérével pecsételte meg a for­radalom ügyét. Ez a szent örökség is már arra pre­desztinálta Romai Rollandot, hogy az első sorokban folytassa a küzdel­met az emberiség ügyéért. Nem fegy­verrel, tollal, ékesszólással, lanka­datlan erővel, az igazságos ügybe ve­tett bizalommal. Nem rettenti vissza üldözés bojkott, száműzetés, magá- rahagyottság, semmi, semmi nem tán­toríthatta el hitétől. Mindenki elhagy­ta. Honfitársai renegátnak tekintet­ték, külföldi barátai elfordultak tőle: ez mind nem ingatta meg meggyőző­désében, Romain Rolland harcol az egész világ eile az elnyomottak, a kizsákmányoltak, az üldözöttek olda­lán. 1933 április 19-én a genfi német konzulátus értesíti arról, hogy Hin- denburg birodalmi kancellár a Goethe érdemmel tüntette ki. Rolland — akit joggal neveztek el „Európa lelkiisr, e- retének” — következő levélben fe­lelt a konzulátusnak: ,,Az, ami Németországban ma tör­ténik. az emberi szabadság megsem­misítése, az oppozíciós pártok felosz­latása, a zsidók britális üldözése, az egész világ elkeseredését váltja ki. Természetesen az enyémet is. Ez a politika az emberiség eüeni bűn. Le­hetetlen egy olyan kormánytól kitün­tetést elfogadnom, mely ilyen ember­telen politikát követ." Minden igazságtalanság felrázza és megrendít az üldözöttek eme nemes pártfogóját. A Dreyfuss-ügyben az elsők között hacol Zola oldalán a ka­tonai klikk ellen, mely Dreyfusst fel­áldozza azért, hogy a gyanút magá­ról elhárítsa, ö az, aki a magyar igazságügyminiszternél tiltakozik Rá­kosi Mátyás üldözése ellen és Bar- bussevel egyetemben megszervezi azt a hat-’'más nemzetközi mozgalmat, mely a fasisztákat visszarettentette attól, hogy Rákos* Mátyást kommu­nista meggyőződése miatt halálra Ítél jék ö az. aki felrázza a világ lelki ismeretét Hitler pribékjei ellen, ami­kor azok a bolgár szabadsághősnek Dimitrov Györgynek és társainak éle­tére törnek, azzal vádolva őket, hogy felgyújtották a német parlamentet. Dimitiov kiszabadulása után Ro­main Rolland a következő levelet in­tézte hozzá: Villeneuve Canton Valis, Svájc, 1934. március 29. Kedves Dimitrov elvtárs! Ki sem mondhatom, hogy mennyire örülök annak, hogy Moszkvában tar­tózkodik. Az utolsó években állandóan az a nyomasztó érzésünk volt, hogy az ellenség kezélen van, akik el vol­tak tökélve arra, hogy elteszik láb alól. Az Ön bátor és jellemes magatar­tásának sokkal nagyobb része van a megszabadulásában, mint a mi fára­dozásainknak. Ez a magatartás a világ közvélemé­nyében olyan mély visszhangot vál­tott ki, hogy ellenségeit bizonytalanná tette és őket visszavonulásra kény- szeritette. Most azonban félő, hogy ok Thäl­mann elvtárson fogják magukat meg­bosszulni a sikertelenségért. Éppen azért minden erőnkkel azon kell len­nünk, hogy őt megmentsük. Sajná­lom, hogy lendkívül rossz egészség- ügyi állapotom, msly az ágyhoz köt, személyes közbelépésben megakadá­lyoz. De az utolsó leheletemig felemelem szavamat a proletáriátus ügye és an­nak győzelme érdekében. az Ön ROMAIN ROLLANDJA Szívélyesen üdvözlöm az édesanyját. (ELEK IDA.) hogy a kakast visszacsempéssze a ser­penyőbe. Ö az áldott emlékű Honza! Szavamra, megtörtént e csoda, a kul- csárné Honzával együtt visszament a kiskertbe, mialatt órámon már a ki­lencedik percet járta a mutató. Mit mondjak még: a kakas tizenhét percig főtt a köszörűkő levesben, akkor Nem- cso kivette, bedugta a serpenyőbe, be- kattintotta a forróra hevült sütő ajta­ját és még mielőtt a kulcsámé betette volna lábát a konyhába, ez egykor nagyhangú tarajas szép rózsaszínűre pirult. A kulcsámé egyenesen a sütő­höz rohant, eszébe jutott, hogy ott felejtette a csemegéjét. Ijedtségében még arról is megfeledkezett, hogy megtudjuk a titkát. Amikor eztán egy kis vizet öntött az iruió-piruló kakas alá, ő is virulva-pirulva a szégyentől füllentette: — A nagyságos asszonynak sütöm... ez urasági konyhán nem szelei a sütő... Mi egy mukkot sem szóltunk erre, hallgattunk, mint a köböl faragott Ne­pomuk János a folyó partján és min­den idegszálunkkal a bográcsot figyel­tük, amelyben étvágygerjesztőén To­tyogott a köszörűkőből főtt leves. Mi­csoda illat töltötte be a konyhát, ami­kor Nemcso belérakta e zöldséget! Csurgóit a nyálunk, de nemcsak ne­künk, a kulcsáménak is! Olyanokat nyeldesett, hogy majd a gyomráig fu­tott le a gégéje és nyalta a szája szélét, mint a tejes köcsögöt bámuló macska. Honza Nemcso kezébe csem­pészte a hat paradicsomot, ami a kert­ben ragadt a kezéhez és óvatosan ba­rátja fülébe súgta: — Most mi vagyunk fölül, kérhetsz a vén boszorkánytól, amit akarsz! Én megigértem neki, hogy megtanítom rá, hogyan kell keresztezni paradicsommai a krumplit, hogy a tő föld felett és föld ulett egyaránt teremjen! Kisvártatva Nemcso merengeni kez­dett a fazék fölött: — Hej, ha még egy kis vajas rán­tásunk volna! A köszörükőtől a leve6 megkapja az erejét, a káposztától a sűrűségét, a céklától a színét, a celler- től meg a sárgarépától az ízét, de hogy igazán finom legyen, ahhoz va­jas rántás is kell! Képzeljétek el, az a zsugori boszor­kány kíváncsiságában még vajas rán­tást is csinált nekünk’ Nemcso tovább főzte a levest, megkóstolta, sóc. bor­sot, tört fokhagymát, paprikát rakott belé, aztán szertartásos tisztelettel ki­vette belőle a köszörűkövet, Megtöröl- gette » zsebkendőjével és azon mele­gen a kulcsámé kezébe nyomta: — Vintiskáné asszony, fogadja el tőlünk emlékbe a jóságáért! Pukkadásig jóllaktunk mind a né­gyen, de a kulcsámé is velünk együtt, kanalazta a fáintos levest. Sőt, eny- nyira ment a szemtelensége, hogy még egy tányérral kért belőle. Ebből aztán nagy baj lett. Mert amint a fazék mé­lyéből merített, tudjátok mi akadt a merítőkanálba? A kakas szíve! Nemcso igazán nem vehette számba, hogy a kulcsámé a kakasban benne hagyta a szívét meg a máját. A vén boszorkány úgy meredt a merítő ka­nálra, mint a megszállott, biztonság kedvéért megizlelte a belé akadt darab húst, aztán egyszerre felpattant, mint­ha veszettség tört volna ki rajta! — Hej ti tolvaj csűrbe! így történt, hogy el 6e költhettük a köszörűköböl főzött csodálatos levest. De még a köszörűkövet is utánunk dobta a vén satrafa, majd betörte vele Vasek fejét. De az egy tányér levestől is annyira meggyűlt bennünk az önbi­zalom és derűlátás, hogy még aznap este otthagytuk Lizlerné házatáját. Hát ez lett volna az egyik leves- j történet, ha már ennyit ugrattak, hogy j levesfaló ember vagyok. De most el- j mondok nektek egy másik történetet, j az is a levesről szól, csak nincs benne j szó koszörüköről meg varázslatról. Ha- | lálom percéig emlékezni fogok arra a levesre. A háború alatt kényszermun-! kára vittek a Reichba, ott aztán meg­egyeztünk egy bajtársammal, egy bi­zonyos Veiké Kalovice-beli Michallal. hogy kereket oldunk és hazamegyünk. Egy bombázás után sikerült is meg­szöknünk. De most hová tekeredjünk? Michal azt mondta: — Ne menj haza Dasicebe, úgyis csak az lenne a sorsod, hogy a folyó­menti füzesekben bujkálj, a pardubicei gestaposok pedig még a vérebeknél i6 ügyesebbek. Gyere velem a Beszkidek- be, ott az ördög se talál meg. Úgy is tettünk. Egy ideig Miohal ro­konainál bujkáltunk, de aztán elröstel- tük magunkat. Mégis gyalázat, hogy két egészséges, fiatalemberek létére, j akik erősek, hogy sziklát morzsolhat- i nának, eszük is a kelleténél több van, j mégis a fasiszták ellen keresztül sza-1- j mát nem tett, eltekintve attól a né­hány apró-cseprő szabotázstól, ami még annak idején, a gyárban sikerült. Már pedig itt a hegyvidéken akadt volna elég alkalom, hogy borsot tör­jünk ez ellenség orra alá. A sűrű bük­kösökben, ahol napsütötte délben is félhomály uralkodott, a hegyoldalokon messzibe nyúló sötét fenyvesekben, / a kutyaszorító szűk szakadékokban, min­denfelé a partizánok tábortüzei füstöl­tek és a hegyvidéki tanyákra egymás után érkeztek a hírek, hogy a legé­nyek holdvilágtalan éjtszakákon le­ereszkednek a völgybe, felrobbantják a hidakat, levegőbe röpítik a vonatokat, felgyújtják a raktárakat és a gyárakat. Michal nem is nézhette sokáig, hogy itt szégyenszemre tétlenül töltjük az időnket. Egy délután, éppen Rozsnyov mellett, Hutyiszkán voltunk, ezt mond­ta: — Hallod-e, húzd magadra még ezt az ujjamat, ma este várnak ránk! A sűrű őszi ködben elvezetett a Csarták hegyre. Ott egy óra hosszat várakoztunk egy kidőlt-bedőlt oldalú öreg betyárcsárdában, amíg végre el­jött értünk a partizánok Összekötője. Megittunk egy pohárka bicskanyitoga- tó pálinkát jószándékunk sikerére, aztán elindultunk a sötétben. Így lettem ezerkilencszáznegyven- négy októberében a „Halál a fasizmus­ra” vegyes partizánosztag tagja. Ott, a Beszedekben, partizánkodás közben esett meg velem az, amit most el aka­rok mondani. Januárban történt, éppen azon a na­pon, amelyen a Vörös Hadsereg fel­szabadította Varsót. Grisa a rádiósunk utánunk futott a hírrel, amikor akció­ra indultunk. Elképzelhetitek, micsoda kedvvel kerekedtünk fel: Nehéz fela­datot bíztak ránk, egy híd meg egy lőszerszállító vonat felrobbantását, mégis nagyjában jól oldottuk meg. Az akna a negyedik vágón alatt robbant, a szerelvényt két részbe szakította, a mozdony meg az első két kocsi kiugrott a sínekből, akárcsak valami megbok­rosodott ló; hallottuk, hogy nehéz vas­testük a szakadékba zuhentában gyu- fesMlakként tördeli az évtizedes fe­nyőfákat. Ami a szerelvény másik ré­szét illeti... hát ti még olyan tűzijá­tékot életetekben nem láttatok! Hiába tudja az ember, hogy mi lesz a robba­nás után, hiába kívánja szíve legmé­lyéből, hogy sikerüljön a vállalkozás, mégis erőt vesz rajta a rémület és a borzongás és látván a magasba szök­kenő lángnyelveket, hallván a borzal­mas dübörgést, úgy lapul a földre, mintha mázsás teher szorítaná hozzá. Ilyenkor az a legfontosabb, hogy ez ember megőrizze a lélekjelenetét és az akaraterejét: minden ijedtséget legyő­ző örömmel érezze, hogy feladatát tel­jesítette, hogy alapos csapást mért a fasisztákra. De kevéssel a vonat kisiklása után. amikor még süketek voltunk a robba­nások robajától, vakok a tűz kábító fényétől, az erdőből egy erős SS-bün- tetö osztag rohant ránk és visszavo­nulás közben gépfegyvereik tüzébe ke­rültünk. Sokszoros túlerővel álltunk szemben, mi alig voltunk tizen, ök

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents