Új Ifjúság, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-51. szám)

1954-05-22 / 40. szám

ÚI IFJÚSÁG

1954. május 22.

A „New York Herald Tribune” és a New York Times” elismerik, hogy Molotov elvtárs beszéde után az indokínai fegyverszünet ellenőrzésének kérdésében és a genfi értekezleten létrejövő megállapodások garantálásának kérdésében lényegesen közelebb került egymáshoz a két fél álláspontja. Egy francia szóvivő szavai szerint Molotov javaslatai utat nyitnak további eredményesnek látszó tárgyalásokhoz”. A „Times” című angol lap megállapítja, hogy Moloto- lépése „nagyon hasznosnak rjizonyul- hat.” A „Franc Tireur” a következőket írja: A „Genfben Indokínáról folyamatban levő tanácskozások pénteken olyan fordulóponthoz jutottak, amely bizonyos reményekre jogosít. A szovjet külügyminiszter javaslatainak jelentőségét nem lehet lebecsülni”.

Általában megállapítható, hogy a nyugati sajtó legnagyobb része kénytelen elismerni és sok esetben hangsúlyozni Molotov felszólalása jelentőségét, ugyanakkor aláhúzzák, hogy feltétlenül haladást jelent az indokínai kérdés békés megoldása felé.

Meg lehet állapítani azt is, hogy Molotov javaslatai és az eddig elhangzott javaslatok e- gyüttesen lehetőséget nyújtanak arra, hogy az tndokínával kapcsolatos tárgyalások eredményesek legyenek. Kérdés azonban az, hogy a tárgyalófelek, elsősorban az öt nagyhatalom, hajlandók e felismerni ezeket a lehetőségeket és el fognak e követni mindent annak az érdekében, hogy a javaslatok nyújtotta lehetőségeket kihasználva békés úton oldják meg az indokínai kérdést.

Ezzel kapcsolatban, hogy a nagyhatalmak hajlandók lesznek e felismerni ezeket a lehetőségeket és akarnak e élni ezekkel, nehéz lenne találgatásokba bocsátkozni. Genfi jelentések szerint a sajtótudósitók körében általában tapasztalható némi bizakodás, ugyanakkor a- zonban igen megoszlanak a vélemények a tárgyalások kimenetelét illetően. A javaslatokból, az egyes nyilatkozatokból, a különböző eseményekből azonban lehet bizonyos következtetéseket levonni.

Molotov elvtárs pénteki beszédének befejező részében többek között a következőket mondotta:

„A szovjet küldöttség u- gyanúgy mint a Kínai Nép- köztársaság küldöttsége is nagy jelentőséget tulajdonít azoknak a javaslatoknak, amelyeket a

Vietnami Demokratikus Köztársaság képviselője terjesztett elő. A szovjet küldöttség szolidaritását nyilvánítja ezekkel a javaslatokkal és reméli, hogy kellő figyelemben részesítik őket. Ugyanakkor a szovjet küldöttség kifejezi azt a meggyőződést, hogy a genfi értekezlet megvizsgálja majd a- zokat a javaslatokat .is, amelyek valóban elősegítik az indokínai béke helyreállítását.”

Ez többek között azt jelenti, hogy a szovjet és kínai küldöttség teljes súlyával támogatja a Vietnami Demokratikus Köztársaság javaslatait. De ugyanakkor azt is jelenti, hogy hajlandó megfontolás tárgyává tenni az olyan javaslatot — bárhonnan is induljon az ki — amelyek elősegíthetik az mdokífiai kérdés békés rendezését. Vagyis a szoviet és a kínai küldöttség részéről megvan a készség arra. hogy az eddig elhangzott reális javaslatok nyú’totta lehetőségeket felhasználva elősegítsék azok megvalósítását.

Mit látunk ugyanakkor a nyugati nagyhatalmak álláspontjával kapcsolatban?

A „Times” című lap vezércikkében foglalkozik az amerikai külpolitikával.” A nyugati népek a maguk összeségében nehéznek találhatják az Indokínáról szóló egymásnak ellentmondó amerikai nyilatkozatok sorozatának a megértését” A lap ezt a megállapítást egy egész sor egymásnak ellentmondó amerikai nyilatkozattal támasztja alá és ezekután nem minden gúny nélkül állapítja meg, hogy „mindez persze nagyon nyugtalanító. de nem minden nyilatkozatot kell úgy tekinteni, mint megfontolt politikai állásfoglalást.” „Times”- nek igaza van amikor az ellentmondásokra rámutatva az amerikai külpolitikában megnyilvánuló kapkodásra utal A cikk még sem mond el min dent az amerikai külpolitika ról. Elfelejti ugyanis megálla pítani azt, hogy Dulles vere sége és kudarca után nem mon dott le a az amerikai kiilpo lltlka azokról a tervekről, arne lyekkel a tarsolyába megjelent a genfi értekezleten.

Nem mondott le elsősorban az indokínai háború kiszélesítésének, az indokínai angolamerikai intervenciónak a tervéről. Az angolok tartózkodó álláspontja következtében enyhébb húrokat kezdtek ugyan pengetni, egvideiüleg azonban fokozták a katonai előkészületeket. A New York Times” május 9.-i számában azt olvashatjuk, hogv „a súlyos indokínai helyzetre való tekintettel azt várják, hogy Eisenhower elnök megfontolja az 1955- ös hadiköltségvetés felemelését.. Azt is várják, hogy meggyorsítja az általános katonai szolgálat megvalósításához vezető lépéseket.” A francia-amerikai tárgyalások az amerikaiak in dokínai beavatkozásáról, amelyek folynak Washingtonban szintén alátámasztják a fenti megállapítás helyességét. Svájci távirati ügynökség jelentése szerint Dulles a közeli napokban Párizsba utazik, hogy tárgyalásokat kezdjen Laniel miniszterelnökkel az indokínai kérdéssel kapcsolatban.

Annak elérése érdekében, hogy sikerüljön megvalósítani a beavatkozást az amerikaiak felhasználják a diplomácia eszközeit is. A konferencia során Bedel-Smith vezetésével az a- merikai -küldöttség minden eszközt, így többek között a Bao Daj féle Vietnam képviselőjét is arra igyekszik felhasználni, hogy a tárgyalásokat zsákutcába juttassa.

Mindent összevetve, megállapítható, hogy egyes amerikai államférfiak néhány békésebb hangú megnyilatkozása ellenére, az amerikai külpolitika célja továbbra is a tárgyalások útján történő megegyezés ellen irányul, ahelyett hogy a javaslatok nyújtotta lehetőségeket kihasználva azok eredményességét segítenék elő.

Mi a helyzet a francia külpolitikával?

A francia kormány kétkula- lacsos politikát folytat. Milyen tények támasztják alá ezt az állítást?

A konferencia megkezdése előtt az Egyesült államokkal folytattak tárgyalásokat egy indokínai katonai intervenciót illetően. Később igyekeztek megakadályozni és halogatták az indokínai kérdés tárgyalásának a megkezdését. Ekkor azonban két jelentős esemény jött közbe. Megszólalt a francia nemzetgyűlés és követelte a tárgyalások megindítását. Másrészt elesett Dien Bien Phu. Ezek a körülmények a tárgyaló- ssztajhoz kényszerítették ugyan Bidault-ot, azonban nem vettek véget a francia kormány kettős játékának. A kormány — Laniel miniszterelnök kifejezésével élve — „drákói intézkedéseket” tett az indokínai háború továbbfolvtatására És hogy működésüknek erre a szakaszára rátegyék a koronát a dien bien phu-i sebesültek elszállításának megszakításával és az ezzel kapcsolatos hamis propaganda hadjárattal igyekeznek a tárgyalások eredményes folytatását megnehezíteni.

Az egyik oldalon tehát az amerikaiak mellett mindent el akarnak követni, hogy folytassák az indokínai háborút. A másik oldalon azonban a francia közvéleménv. az elégedetlen nemzetgyűlés és nem utolsósorban a súlyos katonai helyzet Indokínában. Londonban pedig a visszautasítás * azok

tényezők, amelyek a tárgyaló- asztalhoz kényszerítik a francia kormányt.

A legutóbbi napok eseményei azt mutatják, hogy a francia

kormány kettős játékát nem folytathatja sokáig. Rövidesen szint vallani kell a francia külpolitikának és a francia kormánynak. Azok az erők, a- melyek a tárgyalóasztalhoz, a tárgyalás folytatására kényszerítették a Laniel kormányt, ráfogják arra is kényszeríteni, hogy tanulmányozzák az eddigi javaslatok nyújtotta lehetőségeket és hozzájáruljanak az indokínai kérdés békés megoldásához. Ellenkező esetben a körülmények azt mutatják, hogy a Laniel-kormány nem kerülheti el bukását

Az angol kormány álláspontiát illetően Churchill miniszterelnök az angol alsóházban a következőket mondotta: „Az Indokínáról folyó vita legsürgősebb célja, hogy mindkét fél számára elfogadható alapon a harc beszüntetését érje el. A külügyminiszter feladata, hogy minden tőle telhetőt elkövessen e cél elérésére.

Az angol kormány álláspontja a fentiek alapján világos lenne. Amikor ezt megállapítjuk, nem szabad elfeledkeznünk arról sem,. hogv itt sem fenékig tejfel minden.

Mi indokolja az angol kormánynak ezt az álláspontját? Több fontos tényező. Többek között például az, hogy a francia illetve amerikai agressziős tervek nagyon határozott ellenszenvet váltottak ki az ázsiai államokban. Ez egyrészt kényszeríti Angliát erre az állás- foglalásra. másrészt, ha már kényszerítik erre, akkor az angolok igyekeznek ebből a saját maguk számára és az amerikaiak rovására politikai tőkét kovácsolni.

Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy az angol miniszterelnök a fentiek mellett nem mulasztotta el leszögezni: „Nem szabad azt

hinni, hogy e nyilatkozat tartalma kétségessé teszi arra irányuló hajlandóságunkat, hogy megvizsgáljuk a Délkelet-Ázsiá- ban és a Csendes Óceán nyugati részén az ENSz keretében megteremtendő kollektív biztonsági és védelmi rendszer lehetőségeit.”

Az angol kormány kifejezésre juttatja tárgyalási szándékát, a megegyezésre irányuló óhaját, visszatükrözve az angol-amerikai ellentéteket, de u- gyanakkor fél szemmel az ENSz keretében megteremtendő úgynevezett kollektív biztonsági és védelmi rendszer felé is kacsintgat.

Az angol lapok az utóbbi napokban arról írnak, hogy a konferencián Eden szerepe jelentősen megnövekedett.

Az indokínai kérdés békés rendezéséhez fűzött remények nem alaptalanok. Ugyanakkor azoknak az erőknek, amelyek a tárgyalóasztalhoz kényszerítették a nyugati hatalmakat, további hatalmas erőkifejtésre van szükségük, hogy a tárgyalások eredménnyel s az indokínai fegyverszünet megkötésével fejeződjenek be.

Dr. SZAKAL ISTVÁN

Az európai ifjúsági

A berlini Ifjúsági Kultúrház- ban május 19-én tovább folyt az európai ifjúság értekezlete az „európai védelmi közösség” ellen. Az értekezleten 23 ország ifjúságának képviselői vesznek részt.

Az ülés első napján az egyes bizottságok küldöttei részletesen megtárgyalták álláspontjukat és kidolgozták közös jelentésüket az értekezlet teljes ülése számára. A délutáni ü- lésen folytatódott a vita. A vitában felszólaltak a magyar, bolgár, francia, osztrák, svéd, norvég ifjúság küldöttei, továbbá a brit Labour-párt ifjúsági képviselője, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség elnöke, Bruno Bernini és mások.

Továbbá beszédet mondott a szovjet ifjúság küldöttségének vezetője, a Szovjetunió Antifasiszta Ifjúsági Szövetségének bizottsági tagja A. A. Rabodon.

„Abból az országból érkeztünk erre az értekezletre amelyben az életet két szó határozza meg: béke és munka." — mondotta a szovjet küldött. Ezután rámutatott arra, hogy ennek az országnak az ifjúsága miért óhajtja oly forrón a békét és az építést. Elmondotta, hogy a szovjet kormány fáradhatatlan erőfeszítéseket tesz a német kérdés békés megoldására az európai népek biztonságának biztosítására. „Szolidárisak vagyunk mindazokkal az emberekkel, akik a békeszerződés gyors megkötéséért és Németország egyesítéséért, az ideiglenes német kormány megalakításáért és a szabad össznémet választásokért harcolnak” — jelentette ki A. Rabochin.

Beszédének további részében rámutatott a szovjet ifjúság és az európai országok ifjúsága között növekvő baráti kapcsolatokra, és annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy Európa ifjú nemzedéke a békéért és a barátságért folytatott közös harcában győzedelmeskedik.

értekezlet felhívása

A vita után beszámolót tartottak a bizottságok elnökei. A gazdaság és szociális kérdésekkel foglalkozó bizottság intézkedéseket javasolt arra, hogy az európai ifjúság hogyan vigye keresztül a Kelet és a Nyugat közötti kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésének megvalósítását, hogy megteremtse az előfeltételeket gazdasági helyzetének megjavítására.

Nyugat-Németország remilita- rizálása elleni harccal foglalkozó bizottság intézkedéseket javasol az ifjúság harcának fokozására, az úgynevezett „európai védelmi közösség” ellen, valamint a háborús propaganda ellen és a tömegpusztító fegyverek eltiltásáért. Továbbá javasolta, hogy az európai államok kormányaihoz levelet intézzenek, amelyben elutasítják az európai védelmi közösséget és a vitás kérdések tárgyalások és megegyezések a- lapján való megoldását követelik. A kultúrális, sport és turisztikai kapcsolatok bizottsága, amelyben ing. Antonín Fauk- ner csehszlovák küldött elnökölt, intézkedéseket javasolt az értekezletnek az európai ifjúság kulturális és sportkapcsolatainak kibővítésére.

Az értekezlet végén a küldöttek egyhangúlag elfogadták az értekezlet manifesztumát, amely elitéli az európai védelmi közösséget. „Felhívjuk a fiatalokat, hogy egyesüljenek és harcoljanak az európai védelmi közösség ellen és a német militarizmus újjáélesztése ellen! Felhívjuk az ifjúságot, hogy vegyenek fel kapcsolatokat egymással és valósítsanak meg közös rendezményeket a kultúra, sport, gazdaság és a politika valamennyi terén nemzeti és nemzetközi alapo- konl”

A manifesztum a következő szavakkal végződik:

Hisszük, hogy megtalálhatjuk a barátság és a béke útját. El vagyunk szánva arra, hogy minden erőnket latba vetjük e cél elérésére!”

Herriot nyilatkozata a szovjet balettművészek ügyében

Herriot, a nemzetgyűlés tiszteletbeli elnöke, Lyon város polgármestere, fogadta a Francia-Szovjet Társaság Rhone- megyei szervezetének küldöttségét és kijelentette: nem tud- ia megérteni a kormánynak azt a döntését, amellyel megakadályozta a szovjet balettművészek fellépését; hiszen ' e döntés olyan időpontban történt, amikor komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy kulturális téren Franciaországot és a Szovjetuniót közelebb hozzák egymáshoz.

o vuts

UttM

Dulles a haj ótörött

lay lett laghur partizán

Az égbenyúló hegyek nehezen járható gyalogösvény cinek egyikén gyalogol már harmadik rapfia Tághur. Hozzá van szokva a gyalogláshoz, nem egyszer jár már e hegyek között, de most fáradtabban vonszolja magát, homlokán gyöngyözik a verejték. A legközelebbi falu néhány óra járásra van még ide és nem szabad, hogy itt érje az este. A gyalogút mind meredekebben emelkedik, a vidék mind idegenebbnek tűnik neki. Erre nem járt. Anyját és rokonait megy meglátogatni.

Sebaj, gondolja az ifjú, nemsokára ismét völgynek ereszkedik az 'út s így könnyen elérem a falut, ott ismerősök vannak és valami ennivalót is kapok tálán, igaz ugyan, hogy az egész falunak sincs annyi élelme, hogy egymaga jóllakjék belőle egyszer, amúgy isten- igazában. dekát nem kell mindjárt betegre enni magát az embernek. Egyszerre csak embereket lát maga előtt. Integetnek. Közelebb megy. Hiszen ezek katonák! Vájjon mit keresnek a katonák ebben az elhagyott rengetegben? !

— Hova tartsz? — kérdi a katona. — A rokonaimhoz Kasmírba. Anyám odavaló és üzente, ha látni akarom még az életben, menjek el hozzá, mert nagyon beteg szegény. *■

— Lódulj innen és takarodj vissza, ahonnan jöttél, nem tudod, itt már most határ van? Nem tudod, hogy ahol te laksz, az most Pakisztán és mi India határőrei vagyunk? — mondotta a szigorú hadfi és fenyegetően emelte fel ismét a puskáját.

Tághurral fordult egyet a világ. Pakisztán, India, határőrség, takarodj innen... és neki nem szabad az anyjához menni, aki halálosan beteg? Dehát miért? Miért van itt határ, mikor ez is és az is pandzsábi föld?

Nem törődött az ezernyi veszéllyel, ragadozó ienevadakkál, mérges kígyókkal, de még az éhséggel sem. Érzékei eltompultak, szinte kellemes könnyedséget érzett, aztán minden elsötétült előtte.

Tábortűznél jött magához. Körülötte férfiak ültek és érdeklődéssel hallgatták egyik társuk fejtegetéseit.

—... az angolok most már rájöttek, hegy nem képesek Indiát tovább hatalmukban tartani. igyekeztek felosztani az „Indiai császárságot” két olyan részre, amely így kettéosztva sokkal jobban kizsákmányolható. így lett az egyik rész, ahol mi lakunk Pakisztán s ezen a területen 77 millió ember él... — Kérditek miért ez a furcsa elosztás? Az angoloknak jutára van szükségük, ezt a nyersanyagot Indiából gítséggel jutagyárakat építeni Kalkuttában. Ezért kellett a nagy jutatermelő területeket Pakisztánhoz csatolni, hogy az indiai gyárakat elvágják a nyersanyagutánpótlástól s mint

tudjátok. Pakisztánnak nagyon elenyésző ipara van.. ■

Tághur nem értette egészen miről is van szó. A következő percekben azonban rájött, hogy barátok között van. Ennivalóval kínálták, meleg takaróba göngyölték és úgy ápolták, olyan gondoskodással vették körül, hogy azt hitte, álmodja csak mindezt. Velük szeretett volna menni, de a csoport vezetője vállára veregetett és keményen kezet fogva vele, elbúcsúzott: Menj haza Tághur, otthon sokkal nagyobb szükség van rád most, eljön az ideje, mikor érted jövünk. Nem értette még most sem az összefüggéseket^ honnan jöttek, hogyan találtak iá, hova merre mentek és miért?!

Nem sokáig dolgozhatott otthon sem nyugodtan. A föídesúr most már nem akarta még azt a kevéske fizetést sem adni, amit eddig nagylelkűen fizetett azért a robotért, amit Tághur és társai virradattól napnyugtáig végeztek.

Hosszú bolyongások után elvergődött az ország új fővárosába, Karacsiba. Azt gondolta, hogy most már jobbra fordul sora.

Napokig járta Karacsi utcáit. Egyszer egy utcai árusnak segítette a szekerét tolni, másszor a mecset bejáratánál koldult, majd vödrökben vizet hordott egy gazdag kereskedő kertjébe. Aztán ez is elmúlt és nem volt több munkája. Tághur most is éhes volt, mint annyiszeg

életében, de most ez az éhség nemcsak testi szenvedésként jelentkezett. Itt sok olyan embert látott, akik jóllakottan, pöffeszkedve jártak az utcán. Egy szép napon, amikor már végképi reménytelennek látszott, hogy munkát szerezhet, arra ’lett figyelmes, hogy a mellékutcákból emberek gyülekeznek. A téren a tömeghez beszélni kezdett egy férfi:

— A nép éhezik, nincs munka és ha véletlenül van is mit csinálni, a bérek olyan alacsonyak, hogy nem tudnak belőle megélni. Követeljük, hogy a kormány gondoskodjék róla, hogy a nép munkához és emberhez méltó megélhetéshez jusson — mondta az emelvényen az ismeretlen.

Mintha egyenesen neki beszélt volna, mintha az ő éhségét és nyomorúságát kiáltotta volna ország-világ fülehallatára a téren. Ekkor a mellékutcákból fegyveres rendőrök rohantak elő, kardlapokkal ütlegelni kezdték a tömeget, lövés dördült és az emelvényen lévő férfi előre- bukott és elterült a tér kövezetén. Tághurt a tömeg továbbsodorta, a sebesült mellé került és... megismerte. Ez volt az a férfi, aki a hegyekben oly szerető gonddal ápolta és aki azzal búcsúzott tőle, hogy „eljön az idő. mikor crted jövünk.”

Ez a derék férfi eljött érte és ottmaradt a Karacsi-i utca kövezetén. Tághur megértette, hogy most neki kell folytatnia ennek az embernek a harcát a hegyekben és a nagyváros utcáin az éhség és nyomor ellen.

Molotov elvtárs felszólalása komoly visszhangot váltott ki nyugaton

megbeszéléseket, melyeken többek között a Molotov által e- lőterjesztett szovjet javaslatokkal kapcsolatos nyugati álláspontot igyekeztek kialakítani. Hétfőn és kedden zárt ülésen folytatták a tárgyalásokat és ezekről hivatalosan mindössze néhányszavas jelentéseket hoztak nvilvánossácrra.

A genfi konferencia negyedik hetében vagyunk. Az értekezlet utolsó nyilvános ülésén, 14-én pénteken délután, Molotov a Szovjetunió külügyminisztere mondott beszédet az indokínai kérdésről. Szombaton és vasárnap nem tartottak ülést. Ekkor a nyugati küldöttek folytattak egymás között