Új Ifjúság, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-51. szám)

1954-05-19 / 39. szám

A katonák is szavaztak. Képünkön Macusek Ján adja le szavazatai örömteljesen a Nemzeti Arcvonal jelöltjére. Civiléletében gépész, je­lenleg egy műszaki alakulatnál teljesít szolgálatot. Kiváló teljesítmé­nyeiért és tulajdonságaiért a „példás katona” címmel tüntették ki. Népünk szebb, boldogabb jövőjéért!­Koreszkova Éva CsISz-tag a Szlovák Technikai Főiskolát látogatja. 18 éves, gépészmérnök lesz. Boldogan adja le szavázatát. Rendszerünknek köszönheti, hogy főisko­lára járhat. A választás után barátnőivel együtt részt vesz a főiskolai internátus CsISz mulatságán. A Szlovák Tervhivatal épületében szavazott a 66. választási kerület a Zenefőiskola hallgatói víg zenével fogadták a kerület választóit. A Cster SZLOVÁKIAI KÖZPONTI BIZOTTSÁG ANAK LAPJA Bratislava. 1954. május 19. Are SO Ffflér III. évfolyam, 39. szám. Harcban a békéért és a barátságért Nagyon sietős volt az utam. Hisz holnap munkanap lesz... Egy teherautón ülünk. Fejünkön páncélsisak, hátunkon bátyú, kezünkben puska, a lábakon nehéz katonacsizma, a szívekben pedig gyűlölet és fájdalom. Fc''ttunk haláltho- zó repülőgépek köröznek, zuhanóbomba sivitása hallatszik, mögöttünk égő város, sírás és előttünk harc. Szenvedés, bánat, pusztítás, halál. Csak nem álom ez? Igen, rossz álom. De már az, hogy álmodunk róla, éppen elég ahhoz, hogy tudatosítsuk ma­gunkban, milyen borzalmas volna, ha álmunk valóra válna. A fiatalok sohasem félnek a rossztól, ha tudják, hogy jó ügyért harcolnak. Amikor felébredtem tudtam, hogy csak álom volt az egész. De azt is tudtam, hogyha azt akarjuk, hogy csak álom maradjon és még álmunkban se jelenjen meg többé nem elég, ha a viruló ágak alól nézzük a holdat. Tudja azt Klaus Dieter Liszkow is, aki a géplakatos mesterséget tanulja és konstruktőr szeretne lenni. Üj gépautót össze­állítani nem pedig ágyút — ez az igazi. És tudja ezt Jan Georges is, aki talán tanulmányokat ír Napoleon Moázkva alatti vereségének okairól. És az utolsó Napoleon veresé­géről írni, ez volna csak az igazi! Jól túdja azt az a bécsi fiatal is, aki az európai közös hadsereg ellen röpcédulákat osztogat szét. Érzi, hogy ezt meg kell tennie. De, ha meg­hívókat kellene széthordania egy olyan múzeum megte­kintésére, ahol a hadászati dokumentumokat, mint törté­nelmi ereklyéket mutatják be, azt még szívesebbén tenné. Tudják ezt azok a fiatalok, akik a berlini konferencián megjelennek. Berlinben, ahol a Reichstag égett, ahol Thäl­mann és Liebknecht meghaltak, ott a Treptov-parkban, ahol a hős és a gyermek szobra áll — meleg kézszorításra kerül a sor és ez a meleg kézszorítás azoknak a milliók­nak az óriási erejét képezi, akik abba a városba küldték őket. Körültekintesz és látod. Egyik vállad mögött háború, másik mögött béke. Ott az, ami nálunk rossz álom — valóság. Katonai be­hívók a tizenhat évesek számára, Krupp fegyverei, kato­nai egyenruha, a sötétből előjött generálisok, akik a tá­nyérsapkájukról eltüntették a régi jeleket és újakkal he­lyettesítik, a romok, bárok, wisky, a munkanélküliek, nyomorgók és üldözöttek. Azért van ez így, mert a ter­mekben szőnyegek tompítják-pzoknak a lépéseit, akik az új vérontást készítik elő. Sz^etkeznek, szerveznek, pro- vokálnak-kizsákmányólnak, rombolni és gyilkolni akarnak. Atlanti paktum, Marschall-terv, Baruch-terv X. akció és még sok más. Ma az európai védelmi közösséget készítik elő. Lázasan egy új birodalmi palota után kutatnak, hogy felgyújthassák. Találnak-e valami másat? Nem. Nem engedi a nép, az ifjúság megakadályozza. A francia és a német ifjúság kezdeményezésére éppen azért jött össze az egész európai ifjúsági konferencia, hogy az egységért és a békéért az európai védelmi kö­zösség ellen — az új háború borzalmai, a katonai paktu­mok ellen harcoljon — melyek mögött csak nyomor, a rettegés és a halál leselkedik. Elég az egyességekböl, a közösségekből és a paktumokból. Elég volt már a váro­sok, a múzeumok, a könyvtárak és az emlékművek pusz­tításából, elég a tömegsírokból. Az urak, új egyezményt készítettek elő — nem fog sikerülni. Ha igen, annak csak ti isszátok meg a levét. Nem halljátok e hangot? Ez nem is hang, hanem erő. A nép és a történelem ereje. Potsdam, Stockholm, Berlin, Genova. Ez az erő állandóan növekedik és hatalmasodik. Ma Berlinben, az Európa ifjúsági konferencián összpon­tosult. Soha többé. Nem akarjuk, hogy Németországban és egész Európában újból fellobbanjon a háború borzalmas lángja. Ezt tolmácsolják most huszonhárom európai or­szág fiataljai. Hatalmas ez a hang, erős az elhatározás és a hit abban, hogy megvédjük a békét. Le az európai védelmi közösséggel, .harcoljunk a bé­kéért és a szabadságért! Ezt kiáltja a Sztálin-fasor épületén dolgozó fiatal kő­műves. Ezt mondják a Ivry Sur Seine és La E’blie fiatal vasútasai, ezt mondja a fiatal bécsi újságárus, az olasz pásztor, a belga diák, a holland halász, dán orvos — ezt mondja a csehszlovák esztergályos, a lengyel tengerész és ezt mondjuk mi fiatalok. Soha! Nem európai védelmi közösséget akarunk, hanem békét, barátságot és egységet. Halljátok e hangot urak? már régen eljutott hozzátok tapétaajtöitokon keresztül, ahol terveket kovácsoltok el­lenünk. Ma jól tudják az emberek, mi az európai védelmi kö­zösség. Nem akarunk azon az úton járni. Erősek és egyek vagyunk. Új napsütötte utakon haladunk. Dulles miniszter úr, Adenauer és a többiek — meg­feledkeztek a fiatalságról? Ha igen, akkor emlékezetekbe hozzuk. Hallgassátok a hangot Berlinből, jól hallgassátok! Elég erősek vagyunk —fiatalok vagyunk. A Szlovákiai Választási Bizottság jelentése a választások eddigi eredményeiről A szlovákiai választások ragyogó eredményei A Szlovák Választási Bizottsághoz fo­kozatosan érkeznek a nemzeti bizott­ságokba való választások eddigi ered­ményei. Mindezek az eredmények a munkásosztály, a parasztság és e dol­gozó értelmiség osztályegységének to­vábbi elmélyülését és megszilárdulását, valamint a párt, a kormány és a nép szilárd egységét bizonyítják. A bratislavai Központi Nemzeti Bi­zottságba való választásokon a válasz­tási jegyzékekbe btírt választók 99.48 százaléka vett részt és emellett a Nemzeti Arcvonal jelöltjeire az -összes szavazók 96.95 százaléka szavazott. Az egyes kerületekből a következő ered­ményeket jelentették: Az I. kerületi nemzeti bizottságba való választásokon résztvett a szavazók 98.8 százaléka és az összes választók 97.2 százaléka adta le szavazatát a Nemzeti Arcvonal jelöltjeire. A 11. ke­rületi nemzeti bizottságba való sza­vazáson a választók 99.9 százaléka kö­zül 97.1 szavazott a Nemzeti Arcvonal jelöltjeire. A III. kerületi nemzeti bi­zottság megválasztásánál e választók 99.6 százaléka vett részt és a jelöltek­re 97.4 százalék szavazott. A IV. ke­rületi m űzeti bizottságba való válasz­tásokon részt vett a választók 98.1 szá­zaléka és a Nemzeti Arcvonal jelölt­jeire 95.7 százalékuk szavazott. A b atislevai eredményekhez hason­lóan a bratislavai kerület egyes járá­saiból is örömteljes híreket jelentenek. A nagymegyeri járásban a helyi nemze­ti bizottságba v ló választásokon részt­vett a választók 99.3 százaléka és 96.5 százalék szavazott a Nemzeti Arcvo- nel jelöltjeire. A járási nemzeti bizott­sági szavazásokon az összes választók 99.3 százalékából 95.6 a Nemzeti Arc­vonal jelöltjeire adta le szavazatát. A dunaszerdelielyi járásban még nagyobb eredményeket értek el a dolgozók. A helyi nemzeti bizottságba való válasz­tásokon a választók 99.9 százaléka vett részt és 96.7 százalék adta le szava­zatát a Nemzeti Arcvonal jelöltjeire. A járási nemzeti bizottságba is a vá­lasztók 99.9 százaléka szavazott és 97.1 százalék a jelölteket választotta. A so- morjai járásban a helyi nemzeti bizott­ságok választásánál a választók 99.6 százaléka vett részt j 94.2 százalék szavazót^ a Nemzeti Arcvonal jelölt­jeire. A járási nemzeti bizottságba va­ló választásokon a választók 99.3 szá­zalékban vettek részt és 93.3 százalék szavazott a jelöltekre. A nagyszombati ipari járásban a HNB-be és a JNB-be való választáso­kon a választók 99.9 százaléka vett részt. A Nemzeti Arcvonal jelöltjeire a helyi nemzeti bizottságiba 97.7 szá­zalék, a járási nemzeti bizottságba pe­dig 95.6 százalék szavazott. A pezinoki járásban a választók 98.8 százaléka szavazott e helyi nemzeti bizottságba, ebből a Nemzeti Arcvonal jelöltjeire 95.1 százalék, a járási nemzeti bizott­ságba a választók ugyancsak 98.8 szá­zalékából 94.1 százalék adta le szava­zatát a jelöltekre. A nyitrai kerületből érkező hírek is örömteli eredményeket mutatnak. Az egész kerületben azokban a községek­ben, ahol a lakos :g száma nem ha­ladja meg a 400-at, a választók 98.8 százaléka vett részt a szavazáson, a 400 lakosnál többet számláló helységek - ber pedig 99.2 százalék. A járási nem­zeti bizottság választásán, a válasz­tók 99.2 százaléka szavazott, a kerületi nemzeti bizottságba való választásokon pedig a választók 99.8 százaléka vett részt. A nyitrai városi nemzeti bizottságba való szavazásnál részt vett a választók 98.7 százaléka és 96.6 százalék szava­zott a Nemzeti Arcvonal jelöltjeire. A komáromi járásban a helyi nemzeti bizottságok és a járási nemzeti bizott­ságok megválasztásánál a választók 98.3 százaléka vett részt ér a HNB-be 95.2 százalék, a JNB-be pedig 95.4 szá­zalék szavazott. Az érsekújvári járásban mind a HNB- be, mind a JNB-be való választások­nál 100 százalékban vettek részt a választók. A HNB-be a szavazók 95.1 százaléka, a JNB-be a szavazók 96.9 százaléka szavazott a jelöltekre. Csak­nem 100 százalékban vettek részt a választók a vágsellyei járásban is, ahol a helyi nemzeti bizottságba a választók 99.6 százaléka szavazott és ebből 95 százalék a Nemzeti Arcvonal jelöltjei­re. A járási nemzeti bizottságba való szavazáson a választók 99.7 százaléka vett részt és 94.3 százalék a jelöltekre szavazott. A partizánskei járásban, a HNB-be és JNB-be a választók 99 szá­zaléka szavazott, ebből a HNB-be 93.6 százalék, a JNB-be pedig 96.4 száza­lék adta le szavazatát a jelöltekre. Rag vonó eredményeket értek el a választásoknál a zsolnai kerületben is. A zsolnai városi nemzeti bizottságba való választásokon a választók 98.3 szá­zaléka vett részt s ebbe! 97.4 százalék adta le szavazatát a Nemzeti Arcvonal jelöltjeire. A rózsahegyi járásban a HNB-be a választók 99.7 százaléka sza­vazott és ebből 93.6 százalék szavazott a jelöltekre. A JNB-be való választá­soknál e választók 97.9 százaléka adta lé szavazatát, ebből 93.2 százalék a Nemzeti Arcvonal jelöltjeire szavazott. Hasonló eredményeket értek el Szlo­vákia többi kerületeiben fs, valamint az egész köztársaság területén. A választások győzelmes lefolyása következtében megalakultak az új nemzeti bizotsapok, amelyek jelentős szerepet játsza majd a szocializmus további sikeres építésénél hazánkban.

Next

/
Thumbnails
Contents