Új Ifjúság, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-51. szám)
1954-04-14 / 29. szám
1354. április 14. 3 ÜJIFÍŰSAC CD la jós, poros hősök Az Űrrepülés előfoka A „külsőállomás“ vagy a „mesterséges hold,, Már jó néhány hete, hogy beköszöntött a tavasz. A határban felbúgtek a traktorok, megkezdődött a kemény munka: harc a nagyobb darab kenyérért. Az ebedi traktoristák nagyon jól megértették a harc fontosságát. — Az ősszel „lecsúsztunk” az elsőségről — mondogatták keserűen a hosszú téli estéken — no, de várjatok csak, majd tavasszal! S készültek szorgalmasan. A jó előkészületnek már az első napokban megmutatkoztak az eredményei. Kezdettől fogva az elsők között haladtak s már több mint egy hete, hogy a többiekkel szemben tíz százalékkal vezetnek. Utolsókból lesznek az elsők — mondja egy régi közmondás. Így történt ez az ebediekkel is. A brigádvezető erőstermetü, magas barna lány. Gábler Mária. Két éve még mint traktorista dolgozott. Majd részt vett az egyéves brigád vezető-képző iskolán s a múlt év júniusától ő vezette a brigádot. Bőbeszédű, de nem mondhatnánk, hogy dicsekvő, mert magáról nem szívesen beszél, de annál inkább a traktoristákról, a munkáról és a szövetkezet ügyeiről. Másoktól tudtuk meg, hogy azelőtt mi „minden történt” a brigádon. Munkafegyelem osak papíron létezett. S amikor megérkezett a „kendős brigádvezető” — sokáig így nevezték az állomáson, megmutatta, hogy különb, mint a „kalaposok”. Ma illő tisztelettel néznek rá. — Sok traktoristának nem tetszett, hogy örökké agitál, és hogy hangoztatja, milyen fontos ez, vagy uz a munka. Egyeseknek azzal okozta a legnagyobb bosszúságot, hogy mindenütt ott volt, mindenről tudott. Megtalálta az alvó traktoristát a szalmakazal tövében, észrevette, hogy ez éfelmesebbek éjszaka két-három centivel felemelik ez ekét. Mindent látott, semmi sem kerülte el figyelmét, de azért soha sem kiabált. Ha észrevette a hibát, nem igvekezett „az eget leszakítani”, mint ahogy azt sok brigád- vezető tenni szokta, ő csak beszélt, beszélt meggyőzően. Ha szükség volt rá, segített is, soha sem játszotta „a k’ asszonyt”. Ha közbe jött valami, vagy el kellett mennie egy-egy trekto- ristának, a gép ekkor sem állt meg. Ilyenkor ő ült oda a kormány mögé. A traktoristókkel lassan összemelegedett, megszívlelték tanácsait, belátták, hogy csakis javukat akarja. — Mariska igazságos — mondogatták egymás között — helyesen osztja el a munkát, mindenki kereshet. így kovácsolt a kis brigádból igazi erős kollektívát egy fiatal leány. Ma már nem kell titkon a traktoristák után járnia „ellenőrizni”. Becsületesen dolgozik itt mindenki. Hogy milyen becsületesen, erre legjobban az állami gazdaság vezetője tudna felelni, aki egymásután küldözte haza a különböző brigádok úgynevezett „jó traktoristáit” — míg végre az ebediekre talált. A többit már tudjuk. Ma már csak az ebedi brigáddal hajlandó dolgoztatni az állami gazdaság. A brigád két traktora ott búg kora tavasztól ez állami gazdaság tábláin, szántanak, vetn< k, boronáinak. A Dunától nem messze találkoztam egy öreg bácsival, kapát vitt a vállán. — Hová valók azok a fiúk? — mutattam a dübörgő traktorok után. — Azok a mieink — mondja lassan az öreg, majd megerősítésül még hozzáteszi — ebediek. Gsak később tudtam meg, hogy az öreg bácsi is az állami gazdaság dolgozója. Sohse felejtem el, milyen büszkén mondta, hogy — a mieink. így szerezte meg ez ebedi brigád a környék dolgozóinak elismerését és az első helyet. Megkíséreljük leírni ez ebedi brigád életét, úgy, mint ahogy azt egy közönséges péntek délután láttuk. A mi Mariskánknak — mert ma már csak így nevezik a traktoristák a brigádvezetőt — amikor ebéd után visz- szejött a brigádra, már vendége volt. Ott pöfögött az udvar közepén. Ennek fele se tréfa — nyújtotta meg lépését a brigádvezető, hiszen Nagy Karcsi nem szokott „hiába sétálni". Elkezdődik a beszélgetés. A „munkahiány híreit halljuk. Elfogytak a nagy táblák, meredt ugyan még egy darab, de azt rövidesen „megeszi a pászák”. Kezdődik a foltozó munka, itt egy hektár, ott egy hektár, s mégsem halad az ember. — Majd az lesz a vége, hogy lemar dunk — állapítja meg Karcsi keserűen. Márpe ug Karcsinak nem mindegy, elvégre ő is „pászákos” Szűcs Józsival járnak egy gépen, a bélaiakkal versenyeznek. Mennek éjjel-nappal. Kircsi szezontervét már 97 százalékra teljesítette. Első a brigádon. Az éjjel megint soros lesz, de azért mai is eljön. Nem nézheti, hogy a Skoda egész nap itt „deleljen”. — Addig kell szorítani, míg lehet — ezzel sok mindent megmond. A brigádvezető papírt vesz elő, ír, számol, magyaráz. Karcsi bólogat... tudom hol lakik ... másfél hektár. Azt még estig felszántom. Feláll s a Skoda kigurul az udvarból. Gábler Mária Alig, hogy elment, újabb traktor érkezik. A kormány mögül vékonydongé- jú gyerek ugrik le. Tetőtől talpig olajos, fekete mint egy kéményseprő, csak a fogai villognak fehéren. Feri kedvetlen és szomorú. Érthető is ez. Most jött a traktorállomásról, javításra szorult a gép, több mint egy hétig nem dolgozott. Ha kötelezettségválla'ásáre gondol, arra hogy 116%-ra akarta teljesíteni tavaszi tervét, bizony elmegy a kedve a dalolástól. — Ne félj Feri, behozod te még a késést — bíztatja a brigádvezetö — hétfőtől kezdve állandóan futhatsz. A simításnál majd behozod az elmaradást, ne félj. Feri csak bólogat, nem szólt semmit. Ki tudja, vajjcm mit gondol magában ? Lehet, hogy az őszi verseny jutott ez eszébe. Ő volt ez első a traktorállomáson. Meleg ruhát kapott jutalmul, no meg a fizetésnél is érezte az elsőséget. Most szótlanul odább áll, nézegeti a gépét. Szerencsétlen embernek érzi megát. — Az ember még csak nem is dolgozhat kedvére — gondolja keserűen. Mariska az asztalhoz ül számol. Vájjon men yi még a munka. Két traktor az állami gazdaságban. .. azoknak lesz munkájuk. A hernyótalpasnak is van vagy két napra való. De ha eszébe jutnak a Skodák, bosszúság fogja el. A szövetkezeti agronómus valami szolgálati ügyben ment el, azt sem mondta, hogy „fapapucs". Már két napja odavan. Hát most honnan tudják, hogy melyik táblát kell szántani, fogasolni, vagy tárcsázni ? Idős bácsi lép az irodába. Az állami gazdaság dolgozóinak félhektárjai ü- gyében. — Szántani kellene — mondja halkan. Megcsináljuk bácsikám. Holnap reggel, vagy legkésőbb délben ott lesz a traktor. Az öreg bácsi megnyugodva elköszön. Mások jönnek helyette. Nem hiába volt a dobszó, hogy aki szántatni akar, jelentkezzen, egymásután jönnek az emberek, a magángazdálkodók. Mariska számol... három, négy... öt. Már öt napra biztosítva van a munka, ez azt jelenti, hogy öt napig még biztos, hogy elsők leszünk, mert a fiúk, ha kell, éjjel is szántanak — no de ezt már inkább csak maga megának mondja, szemei a messzeségbe révednek, ceruzájával lassan dobol, biztos, hogy a traktoristáira gondol. A tornácon léptek hallatszanak, látogatók érkeztek. Homyák elvtárs, a traktorállomás igazgatója és Botka elvtárs, a járási instruktor. Készséggel nyitok ajtót, már megszoktam, hogy az „ellenőrök” útja az irodába visz. Rendszerint dTő- szedik a nagy iratcsomót és a sápadt számvevőből keresztkérdésekkel igyekeznek kiszedni az igazságot. Papírra vetik a hiányosságokat és azután „el- szelelnek”. Úgy látszik, itt nem ez a szokás. Sok. ellenőr példát vehetne ezektől. Először is mindent alaposan szemügyre vesznek, az üres hordóktól kezdve a fal mellett álló ekékig. Hor- nyák elvtárs szemét még az eperfa ser.i kerüli el. — Nem esztek ti epret a nyáron — jegyezte meg csípősen. A brigádvezető ebből azonnal megértette, hogy nem szabad lett volna annyira „lecsonkolni”. Mentegetőzött is rögvest, hogy — nem volt mivel tüzelniük. Végre bejöttek a szobába, leültek. A brigádvezető beszéli, az igazgató bólogatott, jegyzett. Később már nem is beszéltek, csak számoltak, suttogtak, mind a ketten. Valami 10 százalékot sűrűn emelgettek, a többiből egy szót sem értettem, míg Mariska fennhangon csengőn diktálni nem kezdett: az ebedi brigád .iájus elseje tiszteletére kötelezettséget vállal, hogy szezontervét a párt kerületi konferenciájáig, április 18-ig 100 százalékra teljesíti. A látogatók lassan eltávoznak, megígérik, hogy a kötelezettségvállalást irr ran reggel már villámújságon szétküldik a járásba. Remélik, hogy többen is követni fogják az ebediek példáját. Alkonyodott, a nap korongját eltakarták a faluszéli akácfák. Szek^rzörgés, lódobogás jelezte, hogy a falu népe hazatért a határból. Jóska is megérkezett. Poros arcán még látszottak a verejtékcseppek szántotta barázdák. Kemény napja volt. Mint mindig, most is mosolygott. Viccel szokott ő agyoncsapni minden akadályt. Örökké jókedvű. Estére színdarab-próba, azért jött be korábban. De azért ma sem maradt a 200 alatt. Ojabb Skoda érkezik. A kormánykerék mögül közepestermetű fürge ember ugrik le. Arca a portól és olajtól olyan fekete, hogy lehetetlen megállapítani, hány éves. Mozgása után ítélve, nem több, mint tizennyolc. A fiúk Bandi bácsinak szólítják. Ügylátszik, mégis csak tévedtünk. Misko- vics András javakorebeli férfi. Vígke- délyű, a fiatalok rajonganak érte. Mindenütt ott ven az elsők között. Panaszkodni még sohasem hallották. Már jónéhány napja, hogy 240 százalékra teljesíti tervét. — Mariskánk, bejöttem, elfogyott az üzemanyag, meg már al- konyodik is. — Igen, e.H^>nyodik — folytatja a brigádvezető — de a verseny ?No, — csúszik ki a száján, közelebb lép az asztalhoz. Bizony — mondja Mariska színlelt komolysággal — itt volt az igazgató, 1 százalékkal lemaradtunk. Nehéz sóh°j szakadt fel a keblekből. Mariska elérte célját. Ez a fiúk legérzékenyebb része: a verseny. Lassan kérdezte — megyünk? Misko- vics elvtárs lejjebb húzza a „micit”, elindul az ajtó felé s halkan csak eny- nyit mond — he kell reggelig. Már nem hallja, ‘hogy Mariska az új kötelezettségvállalásról beszél — gondolatai messze száguldnek. Az ajtótól még visszaszól. Gyerünk tankolni. Megfordul, egyet ránt a vállán s már újra a régi, fürge vígkedélyű Miskovics hagyja el a szobát. A tornácról még behallatszik, amint a gyerekeket bíztatja — mozgás, mozgás, első a becsület. Leszáll az éj, a fiatalok összesereglenek, próbálják a színdarabot. Szövetkezeti dolgozók, gyári munkások, családapák meleg szobákban a rádió mellett szórakoznak, beszélgetnek. Élvezik a családi élet ö- römeit, gyönyörk< dnek gyermekeik já - tékában. A traktorosbrig d udvarán csak két Skoda pihen. A többiek dolgoznak szántanak, boronáinak a Dunapart lankáin. Fiatalok, idősebbek, családapák szorítják a volánt, nem vesznek tudomást sem nappalról sem éjszakáról. Annyira összenőttek a géppel, csak azt látják, hogy: amíg van szántatlan föld addig nincs teljesítveyaf feladat. Ne feledjétek el, hogy a lágyan höm-^ pölygő Duna-partján a mély 'Tómban szendergő kis falu mellett, éjszakáról- éjszakára értetek csatáznak ezek az olajos, poros hősök. CSETŐ JÁNOS illámlátogatás a XXI. századba „cí* mű cikkünkben, mely egyik nem- régi számunkban jelent meg, röpke bepillantást nyertünk a jövő század technikájának vívmányaiba. Olvastunk hatalmas atomerőmüvekről, fotoelektro- mos szemekkel önműködően kormányzott autókról, ölve mk a jövő század egyik sajátos utazási eszközéről, az u- tazási ra! étáról, melynek sebessége fe- lümulja a föld forgásának a sebességét, s így korábban érhetünk vele mondjuk Rio de Janeiróba, mint ahogy a gépbe szálltunk. Ezt persze nem kell úgy érteni, hogy az időben visszafelé mentünk. Arról van szó csupán, hogy igen nagy sebességgel olyan helyre repülünk, ahol még fiatalabb az idő mint nálunk. Tudjuk például, hogy amikor nálunk dél van, Amerikában még csak reggel van. Mármost, ha mondjuk egy félóra alatt Amerikába repülünk, elmondhatjuk, hogy délben indultunk, s még ugyanaznap délelőttjén megérkeztünk, korábban értünk oda, mint ahogy elindultunk. Bizonyára sokan csóválták a fejüket és megjegyezték, hogy „ezt már igazán nem hiszem”, amikor arról olvastak, hogy az ultrahanggal a hús másfél perc alatt megsül, s még hozzá az ösz- szes vitaminok megmaradnak benne. Hát még amikor a föld körül keringő mesterséges bolygóról, a világűrbe való repülés támaszpontjául szolgáló „kül- ső-állomás”-ról olvastak. Pedig ezek a nagyszerű dolgok nem a jövő, hanem a 'ni századunknak már létező találmányai. Persze, addig, amíg alkalmazhatjuk őket, eltelik egy jópár év. Ebben nincsen semmi különös. A rádiót például Popov már a múlt század hetvenes éveiben feltalálta, mégis csak a mi századunkban lett általánossá az alkalmazása. Marconi primitív rádiókészülékétől a mai világvevőkig néhány évtized múlt el. Az alábbiakban Heinz Mielke, a trep- towi Archenhold-csillagvizsgáló tudományos munkatársa tollából, megismerkedünk az űrrepülés problémáival, i ♦ túlnyomó többsége számára ne rejtvényekben beszéljünk, hadd mondjuk el röviden, hogy képzelik el á tudósok és technikusok az Űrrepülés további fejlődését. A mint az eddigi gyakorlati kísérletek ■4A- mutatják, egyetlen rakétával a jövőben sem lesz lehetséges a Föld vonzóerejének páncélját áttörni. Ez főleg az átalakítható folyékony hajtóanyag viszonylagos energiaszegénységében rejlik, az atomepergia felhasználása pedig erre a célra egyelőre még a jövő zenéje, noha némely jövőt ábrázoló regényben csak úgy hemzsegi nek az atoműrhajók. Tehát egyes rakétákat (amely csak egy darabból áll) néni készítenek erre a célra. A fáradhatatlanul kutató és kereső emberi elme azonban megtalálta a kiutat ebből a dilemmából. Ha például egy nagy rakéta ezer kilogramm- nyi úgynevezett hasznos terhet képes magával vinni, e hasznos teher helyét egy kisebb rakéta foglalja el. Mikor á nagy szállítórakéta üzemanyaga elfogy, a kisebb rakéta eloldódik tőle és saját hajtóerejének segítségével folytatja további útját. Ha még ilyen kettösra- kéta se törné át a földvonzás burkát, akkor három, vagy esetleg még több rakétát illesztenek fokozatosan egymáshoz. Ezen a helyen hangsúlyozzuk, hogy ennek a „lépcső-elv”-nek az alkalmazásával a jelenlegi hajtóanyagok és technikai eszközök segítségével kifejezetten lehetséges rakéta-szerű testeket a föld vonzóerejének hatáskörén túlra juttatni. Bizonyára nagyon tanulságos dolog megtudni azt, hogy már az első rakétának, amely a világüt) határát elérte, az úgynevezett „4-es agregát”-nak maximális teljesítménve kereken 650 ezer lóerő volt. Összehasonlításképpen ! megjegyezzük, hogy ez a teljesítmény • egy hatalmas óceánjáró gőzös teljesítményének több mint a háromszorosa — éspedig egy olyan géptől, amely alig 14 méter magas és másfél méter széles. Ez már nem a jövő zenéje, hanem józan technikai valóság. D izonyára nem kevés azoknak a szá- *-*ma, akik érdeklődnek és lelkesednek az Űrrepülés megvalósítása iránt. Hogy bepillantást nyerhessünk e cél megvalósításának reális lehetőségeibe, foglalkozzunk egy kicsit a szükséges előfeltételekkel. Egyik ilyen előfeltétel egy úgynevezett „külső-állomás” vagy „mesterséges hold” létesítése, mely támaszpontul szolgálna a Holdra, vagy a világűrbe való repüléshez. Mindjárt az elején hangsúlyoznunk kell, hogy függetlenül attól, hogy az űrrepülést laikus körökben még teljesen utópista elképzelésnek tartják, a megvalósításához szükséges terveket a tudósok és technikusok nagyrészben már kidolgozták s ezek a tervek igen sokatigérőek. Beszélnek konstruktív megoldásokról, ilyen például a hatalmas „többfokú rakéta”. Üj fogalmak is keletkeznek, mint „tartályrakéta”, „külső-állomás” stb. — és temérdek részletkérdés vetődk fel, amelyek a vlágminden- ségbe, a világűrbe való rakétarepülés problémáival összefüggnek. És ami igen örvendetes, nagy vonásaiban már az is ismeretes, hogy mibe kerül ennek a megvalósítása, úgyhogy ebben az irányban is kaphatunk áttekintést. De hogy a továbbiakban az olvasók Ebből az eredményből kiindulva a jövőben tervbe van véve egy sokkal nagyobb háromfokú rakétának az épí- i tése, amelynek legfelső foka olyan se- ] bességet érne el, amely elegendő lenne ' ahhoz, hogy a rakéta a Föld mesterséges hold”-jává váljék. Tehát egy o- lyan test, amely állandóan e biztos, határozott pályán kering a Föld körül. Az eddig türelmes olvasók egyike- másika ide érve, bizonyára savanyú arcot vág és többé-kevésbbé energikusan ntegjegyzi, hogy ennek a rövid mondatnak a leírásához bizonyára nagy merészség kellett. Szemléljük azonban továbbra is tárgyilagosan a dolgot! Elismerjük, valóban merész ez a gondolat pusztán technikai szempontból is. De a „mesterséges hold”, vagy amint a rakéta-szakemberek nevezik „külső állomás” tervezetének elkészítése már régen ismert természeti törvényeken alapszik. |\/l ivei tehát — amint beható kritikai vizsgálatok bebizonyították — a világűrbe való szabad repüléshez az út ezen a „külső-állomás”-on át vezet, foglalkozzunk kissé tüzetesebben a dolog megvalósításának kérdésével. (Folytatás következik) Tavaszi napsütésben, kéklő ég alatt A breclavi járásban lévő lednicei EFSz dolgozói az elsők közöztt kezdték meg a tavaszi munkákat. Már Március elsején megkezdték a talaj előkészítését. A tavaszi munkáknál alkalmazzák a szovjet módszereket és mindent ke- resztsorosan vetettek. A lednicei szövetkezeti tagok már a hét első felében befejezték a tavasziak vetését. Az EFSz sikeréhez nagyban hozzájárult a növénytermesztési munkacsoport is, Ján Minklin vezetésével. Képünkön a lednicei szövetkezeti tagok az utolsó 24 hektár földet vetik be kereszt sorosan. —
