Új Ifjúság, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-51. szám)

1954-03-13 / 20. szám

Í954. március 13. flJIFJMß Képünk a Hadsereggel Együttműködő Szövetség Szokol Honvédelmi Képessé- gi verseny egyik számát a járőrversenyt ábrázolja. Csehszlovákia—Svájc 10:2 (5:1, 2:0, 3:1) A svájci jégkorongozók a világbaj­nokság befejezése után hazánkba ér­keztek, ahol több barátságos mérkő­zésre állnak ki. Az első mérkőzést szerdán este játszották a bratislava téli stadionban. A mérkőzés iránt óriás1 érdeklődés volt, a jegyek még elővé­telben elkeltek. Az ünnepélyes fogad­tatás után került sorra e játék. Mind­két csapat nagyjából abban az össze­állításban szerepelt, amellyel Stock­holmban a világbajnokságon. Válogatottunk mindjárt az első per­cekben magához ragadta a kezdemé­nyezést és hatalmas iramot diktált. A második percben már Bacflek megszer­zi válogatottunk vezetését. Tovább is mi maradunk támadásban s az első harmad végéig válogatottjaink négy újabb góllal terhelték meg Riesen há­lóját. A második harmadban lanyhult az inam. Válogatottunk fölényesen ve­zetett ü ezért nem ostromolta oly nagy erővel a svájciak kapuját, mint az el­ső harmadban. De így is Danda, Bub- ník, majd Gut növeli góljaink számát Az utolsó harmad első percében Bub- ník 8:l-re igazítja az eredményt. A 4 perch >n pedig Zábrodsky növeli elő­nyünket. A mérkőzés utolsó perceiben változatos játék folyt, majd csehszlo­vák támadással ér véget a mérkőzés. A mérkőzésen meglátszott, hogy vá­logatottunk okosan hasznosította a világbajnokságon szerszett tapasztala­tokat. Hetvenkét éves bajnok F. V. Szlepec, a novoszlavjanszki- kolhoz kertésze. Annak ellenére, hogy Szlepec már 72 éves, még fiatalnak éi-zi magát. Magas életkoráig meg­őrizte munkaképességét és ha már nem is kellene dolgoznia, még mindig nagyon szívesen dolgozik a kolhoz kertészetében. Még ma is minden nap reggeli tornát tart és szorgalmas ed zésekkel készül a versenyekre. Szlepec ugyanis szenvedélyes sakkozó. Tavaly a dnyepropetrovszki területi bajnok­ságon győzött. A bajnokságot a Kot. hoznyík önkéntes sportszervezet ren­dezte. Az elmúlt napokban ismét in­dult Szlepec elvtárs egv sakkverseny­re. A köztársasági sakkbajnokságon a hatodik helyen végzett. A versenyről visszaérkezve, levelet küldött a Kol hoznyík vezetőségének, amelyben a következüket írja: „Már harminckét éve sakkozom. A2 utolsó versenyen tapasztaltam, hogy ha a versenyző elhanyagolja a sakk elméletét, nem érhet el jó eredményt Remélem, ' hogy á legközelebbi ver senveken jobb eredményeket érek maid el. A tapasztalatok és az elmé­let lehetővé teszik számomra, hogy jobb eredményeket ériek el és hogy nagyobb hasznára legyek az ifjúság­nak, akiket szabad idomben sakkoz­ni tanítok.” A Kolhoznyík vezetősége Szlepec elvtársnak gazdag irodalmat küldött a sakk Imóletéről. A második hankoui mérkőzésen is fölényt sen győzötta magyar vegyes vá ogaíott Magyar C-válogatott—Kínai Központi • Sportintézet 5-0 (2:0.) A magyar labdarugók a Kínai Köz­ponti Sportintézet csapata ellen har­madszor játszottak. A kínai csapat most nyújtotta a legjobb teljesítmé­nyét. Sok szép korszerű támadást ve­zetett s a játékosok mozgásán látszott, hogv már igen sokat hasznosítottak abból, amit a magyar játékosoktól ta­nultak. Bármilyen különösen is hangzik s ialán lesznek olyanok is. akik el sem hiszik, de tény, hogv Sanghajban 1.951- ben építették az első stadiont. A több nrnt hatmillió lakosú világvárosnak addig nem volt stadionja. Az idege neknek. az üzletembereknek nem ‘i- zetddött volna ki a stadion-építés pénzüket sokkal gyorsabban és busa- sabban kamatozó vállalkozásokba fek­tették, mint sem abba, hogy sportolási lehetőségeket teremtsenek a kínai fia­taloknak. A stadion építését 1951 iú busában kezdték el s decemberében tojezték be. A magyar csapat ven- dégszereplése volt az elsfj igazi teher- próba a kínai barátaink szerint. — Ugyanis a nagy stadion szűknek bi­zonyult, mert a labdarúgás híveinek száma Kínában is hatalmasan megnö­vekedett. Ezért szükséges, hogy to vább építsék a nézőteret. Kínában is szeretik és nagyrabecsü !ik a magyar labdarúgást. Kínában p magvar győzelmet várnak a labda rugó világbajnokságon. A labdarugó világbajnokság előtt A törökök fokozzák előkészületüket a. visszavágó mérkőzésre. Március 14- én Isztambulban tartják meg a Spa­nyolország—Törökország világbajnoki selejtezd visszavágóját Az első mér­kőzést a spanuolok fölényesen meg­nyerték. A törökök nagyon be sze­retnének jutni a svájci döntőbe es ezért mindent elkövetnek hogy sike­resen szerepeljenek a spanyolok ellen Most vidéki csapatokkal hat előkészítő mérkőzést játszanak. * * * Az anoolok és a skótok már szállást biztosítottak Svájcban Az angol vá­logatott jelenleg az angol ligabajnok sáqgal készül a világbajnokságra. Nagy gonddal figyelik a válogatottba jelöl­tek szereplését. * * * A jugoszláv lapok hosszá ideig azon vitatkoztak, vájjon részt vegyenek-e a világbajnokságon. Ugyanis megsértve érezték magukat azért, mert a rende­ző bizottság nem emelte ki őket és csak beosztottaknak jelölték ki. Az elmúlt napokban, hogy a kérdést vég­legesen eldöntsék. Jugoszláviában an­kétet rendeztek. Az ankéten résztve­vők túlnyomó többsége a mellett sza­vazott, hoqy a jugoszláv válogatott induljon a világbajnokságon. így te­hát, ha Jugoszlávia csoportgyőzte* lesz, részt vesz a világbajnokságon. * * * A magyar labdarúgás vezetői 1elje­lentették, hogy nézetük szerint 0 sza­bályszerű bajnoki mérkőzések szolgál­nak legjobb előkészítőül a labdarugó világbajnokságra. Jelenleg a magyar válogatott tagjai az egyesületi csapa­tokban készülődnek. A válogatottakra különös gondot fordítanak az egyesü letek edzői. SPORÍ ♦ Vasárnap, 14-én rajtol a Köztár­sasági Bajnokság. Az első bajnoki mér­kőzést már 13-án, szombaton játszák le. Erre Prágában kerül sor, ahol a prágai Tankista e prágai Spartak So­kolova! találkozik. A többi mérkőzésre vasárnap kerül 6or. Bratislaváben a Slovan Bratislava az eperjesi Tatrant látja vendégül. A mérkőzés 15.30 óra­kor kezdődik. ♦ A labdarúgó VB selejtezőjének eredményei: A labdarúgó VB selejte­zőinek negyedik csoportjában vasárnap befejeződött a küzdelem. Az utolsó mérkőzést Luxemburgban játszották, ahol Írország 1:0 arányban legyőzte Luxemburg válogatottját. A selejtező csoport végeredménye: 1. Franciaor­szág 8 pont, 2. Írország 4 pont, 3. Luxemburg 0 pont. Nagy meglepetést hozott a Tokióban lejátszott Dél-Korea—Japán világbaj­noki selejtező mérkőzés. Dél-Korea 5:1 (2:11 arányban biztos győzelmet aratott Japán 'elett. így m'nden való­színűség szerint Dél-Korea lesz a vi­lágbajnokságon a magyar válogatott első ellenfele. A 10. selejtező csoportban Izrael— Görögország mérkőzés volt A találko­zót a görög válogatott 2:0 arányban nyerte' meg. ♦ A magyar férfi és női tornász­válogatott fölényes győzelmet aratott a francia válogatott felett. A férfi csa­pat 285.55:283.55 arányban, a női csa­pat pedig 193.45 188.85 arányban győ­zött. Az egyéni versenyben Keleti és Dot végzett az első helyen. ♦ Adalaldeban Ausztrália—Dél-Afri- ka válogatott ten szmérkőzést rendez­tek. A mérkőzést az ausztráliai együt­tes 5:3 arányban elvesztette. ♦ Indiai kerékpározók Is Indulnak a Béke Versenyen A Varsó—Berlin— Prága Béke Verseny iránt nemcsak Európában nagy az érdeklődés, amit bizonyít az első Eurőoán kívüli állam nevezése is. Az indiai kerékpáros szö­vetség jelentette be legújabban ver­senyzőinek indulását. Eddig ezek az államok neveztek be: Lenayelország, NDK, Magyarország, Bulgária, Anglia, Belgium, Dánia, Ausztria, Svédország, Románia és India. A rendezőtoizottság még további nevezéseket vár. ♦ Kuc és Anufrijev is részt vesznek a L'Humanité futoversenyén. A L'Hu- manité című lap közlése szerint az L'Humanitének hagyományos mezei futóversenyén az idén a legjobb szov­jet atléták is részt vesznek, élükön Vlagyimir Kuccal és Alekszandr Anuf- rijevvel Az idén ennek a népszerű futóversenynek 17. évfolyamát március 21-én tartják meg Vincennesben. A szovjet atléták március 15-én érkez­nek Párizsba. Szám szerin* huszonegy szovjet atléta vesz részt a versenyen A versenyre Magyarország és az NDK versenyzői is jelentkeztek. A magyar küldöttség 19 tagból fog állni. ♦ Csehszlovákia ifjúsági bajnokai. A Prostejovben tartott ifjúsági asztalite­nisz bajnokságban a komáromi Pécsi Kastierováva! megnyerte a vegyespá­ros bajnokságot. A férfi egyesben Kebza (Spartak Sokolovo), a női egyes­ben Schwarzová (Tátrán Práge) győ­zött. ♦ Csehszlovák birkózók Cegléden A budapesti nemzetközi szabadfogású birkózó torna után Cegléden szerepel­tek az ottani Lokomotív csapata ellen. A ’ 'izdelem 4:4 arányban döntetlenül végződött. ♦ Szovjetunió—Románia 12:8. A nemzetközi ökölvívó mérkőzést Moszk­vában tartották és a szovjet ökölvívók megé. lemelt győzelmével végződött. A két ország ifjúsági válogatottjainak mérkőzésén is szovjet győzelem szü­letett. A szovjet ifjúsági ökölvívók fö­lényes 18:2 arányú győzelmet arattak a fiatal román ökölvívók felett. ♦ A FIFA Ifjúsági labdarúgó tornája , A tavaly Belgiumban megrendezett I tornát Magyarország csapata nyerte. A tornát idén Nyugat-Németországb'.n rendezik meg 18 részvevővel. A rész­vevőket két négyes és két ötös cso­portba osztották. Az elődöntőt a négv csoportgyőztes, a döntőt az elődöntői győztesei vívják. A csoportokon bel i körmérkőzéseket játszanak. Magyaror- száonak öt nap alatt négy ellenféllé1 (Saar-vidék, Anglia, Észak-Írország és Nyugat-Németország) kell mérkőznie. 1 A torna április 10-én kezdődik. f ♦ Cardal a símarathon b-ta'-ka. Az országos síbejnokság során az 50 km- es sífutásban Cardal győzött 3 óra 37.58 perces eredménnyel Hlaváö és Balvtn előtt. A 4x10 km-es férfi vál­tóban a Tátrán, az 5x5 km-es női vál­tóban pedig ez ÜDA versenyzői győz­tek. .— ---- — Minek köszönhette fölényes győzelmét a szovjet jégkorong válogatott Az ez évi jégkorong világbaj­nokság hatalmas meglepetéssel végződött: a jégkorongozásban még csak „újoncnak” számító szovjet válogatott fölényes győzelmet ara­tott a sokszoros világbajnok Kana­da csapata felett. A jégkorong sportban Kanada neve évtizedek óta fogalmat jelent s amióta 1920- ban először rendezték meg jégko­rongban az olimpiai bajnokságot a legnagyobb sikerek a kanadai csapat nevéhez fűződtek. Kanada csapata eddig mindössze három olimpiai vagy világbajnokságon nem lett győztes, de ezeken is csak kisarányú vereséget szenvedett. A jégkorong sportot Kanadában hetven év óta űzik — a Szovjet­unióban pedig mindössze csak nyolc év óta. 1946 decemberében rendeztek először a Szovjetunióban jégkorongmérkőzéseket és a követ­kező évben írták ki a szovjet baj­nokságot. Ettől kezdve a jégkorong rohamosan tért hódított az eddig igen népszerű és nagy múltra visz- szavillantó" jéglabdázással szemben. Ma már háromezren felül van a szovjet jégkoronOrmvatok száma és a fiatalság körében e sportág népszerűsége lassan vetekszik a jéglabdáéval. A jégkarongsport történetében új korszakot jelent a Szovjetunió szereplése a világbajnokságon. A Szovjetunió 7:2 arányú győzelme a jégkorong történetében éppen olyan jelentőségű, mint a magyar labdarúgó válogatott Anglia ellen aratott 6-3-as gy őrei me. Minek köszönhette a szovjet csá­vát biztos, fölényes guőze'mH’’ Elsőso-ban annak, hogy az első nerctől kezdve magához ragadta a kezdeményezést, játékmodorát rá- kényszerítette ellenfelére és perc- ről-percre nagyobb fölényt harcolt ki. A sz< -iet csapat sikeresen al­kalmazta azt a régi, de hasznos elvet, hogy öten a támadásban -~ öten a védekezésben. Ennek meg­felelően. amikor támadásba len­dültek, a védők szorosan követték a csatárokat, ha azonban szerelték a támadást, és elvesztették a ko­rongot, a csatárok villámgyorsan fordultak és siettek a védők se­gítségére. A szovjet játékosok sok­kal gyorsabbak voltak ellenfeleik­nél, felülmúlták őket a pontos és gyors -osszjáték terén is és kidom­borodott nagyobb lövflkészségük is. Ennek legjellemzőbb bizonyíté­ka, hogy míg Kanada a VB során hat mérkőzésen mindössze öt gólt kapott, addig a szovjet csatárok hét gólt ütöttek a torna utolsó mérkőzésén a világbajnoki mezőn 11 legjobb kapusának. A szovjet csa­pat játékát nagyszerű közösségi szellem jellemezte. Egyedül Bob­rov, a csapatkapitány hajtott véqre egyéni támadásokat, de 6 is kivet te a részét az ossz játékból, a csa pótmunkából. A Szovjetunió jégkorong váló gatottja már az elmúlt év tavasza tói rendszeres edzésekkel készült a világbajnokságra. A jégkorongo­zók nemcsak a jégen edztek ha­nem gimnasztikái gyakorlatokkal atlétikával és más sportjátékokká készülődtek. A kanadai csapat kapitánya Campbell ezt mondotta a mérkőzés után■ — A szovjet játékosok ra­gyogóan játszottak. Mi el sem tud­tuk képzelni, hagy a jégkorongot így is lehet játszani. Mi nagy gól­arányú győzelmet arattunk a své­dek ellen (S:0), akik a Szovjet­unióval szemben döntetlent értek el. Ennek ellenére a szovjet csapat a döntő mérkőzésen megsemmisí­tett bennünket. Nagy meglepetés volt számunkra a szovjet csapat munkabírása és a hallatlan nagy iram, amelyet diktált. A világbaj­nokság legjobb játékosa vitatha­tatlanul Bobrov volt, a szovjet csapatkapitány, ö külön klasszist képviselt. A szovjet győzelem igen nép­szerű volt Stockholmban. Amikor a mérkőzés után a szovjet csapat visszatért szállására, hatalmas tö­meg gyűlt össze a szálló bejáratá­nál. A társas gépkocsiból kiszálló szovjet játékosokat az egybegyűl­tek „Héja, héja szovjet” kiáltások­kal fogadták és lelkes ünneplés­ben részesítették. Svéd és norvég lapok a szovjet jégkorongválogatott nagy sikeréről A jégkorong világbajnokság végered­ménye éltoken foglalkoztatja a már­cius 8-i svéd lapokat. A tudósítók hangsúlyozzák a jzovjet jégkorongozók fölényét s azt, hogy a szovjet sporto­lók a világbajnoki mérkőzéseken ma- gasfoku sporttudásról tettek bizonysá­got. A Dagens Nyheter című lap kijelen­ti: „Az orosz csapat kétségtelenül a világ legjobb csapata. Az oroszok al­sósaiban gyors és biztos összjátékuk- kal vívták ki a világbajnoki címet”. A norvég lapok is részletesen beszá­molnak a stockholmi jégkorongvilág­bajnokságról. A., Helgesen az Arbeiderbladet című lap sporttudósitója kiemeli- „Az egész szovjet csapat nagyszerűen játszott”. A Morgen Posten különtudósltéja hangsúlyozza: „Eddig még egyetlen jégkorongválogatott sem játszott olyan nagyszerűen, mint a Szovjetunió csa­pata Kanada ellen. A tudósító hangsúlyozza: a Szovjet­unió csak most kezdte meg a nemzet­közi szereplését s a stockholmi világ­bajnokságon elért eredménye egyene­sen szenzációs. Kopó Tihamér tippel Kopó Tihamér, az üzem lógósai közé tarozik, vagyis jobban mondva, ö az egyedüli, aki gyakran lóg az üzemben. Ezt a tulajdonságát még őseitől örö­költe, akik saját üzemükbe 11 előtt nem igen mentek be. Szombat reggel Kopó Tihamér pon­tosan megjelent az üzemben. Nem bi ­ts flolna elviselni, ha valaki megeszi a friss sporthírekkel. Tegnap Szovjetunió Svédországgal döntetlenül játszott a jégkorong világ­bajnokságon és ez jó alapul szolgá't Tiha.némak a fecsegésre. No, meg az­tán a Szabad Európa is hangot adott? neki. — Jó reggelt, kartársek! — köszön­tött be a könyvelési osztályba. — Szervusz. Tihikém! Mit szólsz hozzá, hogy a Szovjetunió csak dön­tetlenül játszott e svédekkel? — fo­gadta Kopót Csizmás Lajos. —Pszt! pszt — megsúgom neked, hogy mi is csak azért vesztettünk el­lenük. mert a csirke nem lehet oko­sabb a tyúknál. Kopó tehát szó sze­rint idézte Szabad Európát. — Meglátod, hogy a kanadaiak csú­fosan „kinyírják" a? oroszokat. Azon a meccsen nem lesz protekció s nem say,, a politika sem. — Barátom! \z egy bombacsapet Kennedy, Galand, Lockhírt a vüág „elitje”. — lelkendezett Tihamér. — Nem hisz m, hogy kikapjanak. Ha azt állítod, hogy a Szovjetunió vere­séget szenved, nem ismered á szovjet sportolókat. Azok nem profik, akik pénzért játszanak, hanem a hazájuk dicsőségéért, — 6zólt közbe Kardo> Ilonka, az üzemi CslSz-szervezet sport­felelőse. — Hogy én nem ismerem e sporto­ló rt? Ezt kikérem magamnak. En­gem ha akár éjfélkor is felkel­tenek, akkor is elmondom az összes 0- Ümpiai bajnokokat. Majd meglátjuk, kinek van jobb tippérzéke, ha a kana­daiak tíz dugót benyomnak az oroszok- n k. — Nem érdemes veled vitatkozni, té­ged úgy sem lehetne meggyőzni, ha es­tig is beszélnék neked. De majd meg­győződhetsz saját magad, ha meghall­gatod a közvetítést. Vasárnap délután Kopó Tihamér Csiz­más Lajosoknál hallgatta végig a köz­vetítést. A szovjet válogatott az első pillanattól kezdve hatalmas iramot dik­tált. Gyönyörű összjátékból megszüle­tett az első gól. Kopó izgalmában a cigaretta égő végét tette a szájába. A játék további részében soha nem lá­tott támadásokat vezetett a szovjet váló látott és szinte lehengerelte ...ver­hetetlen" ellenfelét. Hétszer vágódott be a korong a világhírű kanadai kapus hálójába. Az üzemi klubban Kardos Ilonkáék kivárták a szovjet himnusz utolsó ak­kordjait és utána boldogan szorítottak kezet. Ünnepelték a béketábor győzel­mét. Kopó csak a harmadik pohár viz után jutott szóhoz. Rekedt hangon kezdte — Lejikám, nem gondoltam, hogy ezek az oroszok így tudnak. De légv szives, holnap mondd meg az üzemben, hogy nem tudtom bemenni, mert beteg va­gyok. De ezúttal Kopó nem úszta meg 1 lógást, másnap, mikor beállított az üzembe, felelősségre vonták. MICHNYA FERENC

Next

/
Thumbnails
Contents