Új Ifjúság, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-51. szám)
1954-03-13 / 20. szám
0HFI0S&G FRÁZIS AMOR , a mesterlovesi Frázis Andor sokat beszélt a fiúknak arról, hogy 6 milyen mesésen lő célba, úgy kapásból. — Tavaly egyszer fácánt lőttem koromsötét este, hallottam a szárnysuhogást és ez lett a veszte. Képzeljétek, úgy két éve meg mi történt velem: sötét erdő közepében négy vadkanra leltem. Töltényem csak kettő maradt tudjátok mit tettem? Két golyóval a négy vadkant én leterítettem. Az ilyesféle meséknek se hossza, se vége, csak az kevés, aki hiszi Andor keservére. Egy nap aztán Piripócson „Sväzarm”-ot szerveztek s Andor vadász meséjének így véget vetettek. Hívták Andort százszor is már a céllövő körbe, de a mese nagy mestere soha se szállt pörbe. ígérgette ekkor-akkor, mert hogy sok a dolga, otthon meg nagy bánatában lógott súlyos orra. Mert bizony még sohasem lőtt se célba, se légbe. Hát ennek a sok szégyennek soha nem lesz vége? Ahogy ígyen szomorkodott jó ötlete támadt, nem törődött azzal sem, hogy igen-igen fáradt. Szaladt-rohant mesteréhez, mint a sebes szélvész: néhány rövid napra, erdész sógorához elnéz. Ott aztán majd megtanulhat a puskával bánni, ha visszajön nem győznek majd, csudájára járni. Meg kell adni jól fogadták, Zsiga sógoréknál kérdezgettek fűt-fát tőle, hogy van, meg mit csinál. Andor pedig ékes szóval jóidéit bírta, hogy róla az Üj Ifjúság, már ezt, meg azt írta. Éjfél körül átcsapott a mesterlövészségre — nála különb céllövő nincs ■— esküszik az égre. Élénkebb lett Zsiga sógor, bajszát megpederte — e mán igen Andor fiam — s vállát veregette. — Holnap reggel puskát fogunk, tarisznyát a vállra s vaduisznóra kiruccanunk az ácsi határba. Hogy ennek a nagy versenynek mi is lett a vége, nézzenek csak olvasóink a két utolsó képre. De azért a gyengébbeknek elárulunk annyit, Andorunk a nyúl helyébe lelőtte a Foxit. Aki méq kíváncsi, mit szélt Zsiga sógor rája, az utolsó szép, hű rajzon nézzer a szájára. MiKUEKA GYULA rajzai | 1 magasabb szempont Amikor Kurucz Barnat felhív, ■a Barla tanár elvtárs felelésre : öld rajz órán a második bében nem ejt le könyvel s nem hangzik fel a rossz diáknak kijáró obiigát nevetés — ahogy azt egyszer Karinthy Frigyet megírta a rossz diákról, ö nem áll törvényen kívül, ha besze- kundázik; nem határozza el hogy katonatiszt lesz, konferencia táján nem készül komoly férfias négyszemközti beszélge tésre a tanárral. Ö már nem a régi, rossz diák. d a szociali-U. iskola káros kinövése. Olyan fajta új eleme a mai diáktársadalomnak, aki különleges felsőbbrendűséggel avatja a magú által meg nem emésztett társadalomtudományi morzsákat akár a történelem óra, akár a mértan óra talán még az énekóra tanítási anyagába is. De olyan igyekezettel, mintha azon a fizika órán egyébbről sem lehetne szó, mint az ősközösségi társadalomról, az első emberi szerszámokról, az egyházi hierarchiáról, Dózsa Györgyről, Majakovszkijról és Liszenkóról, a manufaktúrákról és a crömag- noni ősemberről, esetleg a klerikális reakcióról, meg a jam- pec kérdésről. A torziós inga helyett is legszívesebben Józs?' Attilának azt a versét mondaná el, 4- a címét már nem tud in — nem is fontos.. . szárral. amiben arról van szó, hogy füstöl a káka és lóg a víz és hogy a liba, vagy mi, kaparqálja egy keveset a meszet, és hoc y az egyik paraszt pipál — de csak harasztot: A tartalmát. - Mert ebben van a lényeg, ahogy festi benne a Horthy-rendszer nyomorát, nem abban, hogy >ci találta fel art a torziós ingát ami éppen olyan süket dolog mint ennek a Barla tanár elv- társnak. az ideológiai fejlettsége Mert elviselhetetlen az, hogy ez a Barla olyanokat kérdez, hogy mennyi az Északamerikti'í Egyesült Államok lakossága meg milyen az éghajlati viszonya és hogy hányadik széles ségi foktól hányadik szélesség- fokig terjed a területe, amikor arról van szó, hogy az amerikai imperializmus olyan veszekedett módon készül a harmadik világháború kirobbantásá-c. hogy a tőkések kardesörtetése ide is e!hallatszik a második bébe. Csak éppen Barla tanár elvtárs nem halija! Neki az u fontos, hogy hány állam szövetsége az Északamerikai Egyesült Államok! Valósággal köri magát a régi típusú tanár módszerével az apró és lényegtelen kicsiségekhez és ettől nem látta a lényeget, a magasabb szempontot. És amikor a tanár az ered méni/te’en faggatózás után ki fáradva beleegyezik abba. hogy arról beszéljen Kurucz, amire’ épven tud, így indul meg a szóáradat. — Az amerikai földrész az egyik féltekén foglal helyet Mindenütt tengerek határolják csak a szárazföld belsejében nem, mert ott folyók határolják... Határolják még hegyek is... A legmagasabb hegyei, ezer méteren fékül is vannak . . A hegyek tövében síkságok foglalnak helyet, amiket... ömö- mömömöm ... hívnak. Azután vannak még öblei is. Tenger- öblei! Merőn nézi a térképet Kurucz és ujja bizonytalanul matat a térképen. — Ezek tagolják. Ezektől csipkések a tengerek. Itt fekszik a ... a ... Hudson-öböi Azután van még... van még. Mexikói-öböl. Ez itt alul van a ... olyan tőle Amerika, mint a tátott pofa. igen ... a töke tátott sárga szája, habzsol. írta József Attila! Ahogy erre kitört a részvétlen hahota az osztályban, valami nagyon keserű érzés markolta meg Kurucz szívét. Hát igen Most már úgy látszik, az osztály is elfelejtetthogy a leg fejlettebb tag. hogy a gyűlése k n hányszor szó'alt fel ff adott irányelveket. Hálátlan tó meg. Na nem baj! Majd szól Szederkényinek az elnöknek hogy nézzék meg alaposan Barla tanár származását. KiiuiiiiHiiiiiiiHMttiniimiiii MIKVS SÁNDOR T rmt m$rv#iTc 1? NEUMANN JÁNOS: FARSANGI KRÓNIKA A farsang idején Egy prímás komámtól Sok oly kérdést kaptunk. Hogy báli riportot Mért nem közöl lapunk? Felkerestük hát most Versfaragó Jankót, S megkértük szép szóval Mondjon ö egy pár szót! Mondja el szaporán Mi mindent tapasztalt ? Látott szép lányokat, S borral rakott asztalt? És mondja el gyorsan Milyen volt az idény? S mi tetszett őneki Legjobban az idén? * Kedves olvasóim, Ha már sorra jöttem. Had valljam be, hogy csak Két bál van mögöttem! Azért csupán kettő. Mert bevallom bátran, Hogy e kettővel is Csudára megjártam! Ügy indult a dolog. Hogy az egyik héten, Aranyos meghívót Küldtek postán nekem. Egyik ismerősöm Hívott meg egv bálra, S külön hangsúlyozta, Hogy jöttöm elvárja. Elmegyek, gondoltam, Bár nem tetszett nekem, Hogy apró betűkkel Az állt a levelen: — Felhívjuk figyelmét Minden jó elvtársnak, Hogy bálba manapság Csak szmokingban járnak! Mondom, e kikötés Nem volt öröm nékem, Dehát kis furfanggal Ezt is elintéztem! Szmokingöltönyt kaptam, Inggel meg egy pincér Könyörült meg rajtam! Mikor aztán végre Elmentem a bálba, Majd, hogy be nem dugtak Pincérnek a bárba! Mert ott bizony kérem A pneéren kívül, Szmokingöltözetben Én voltam egyedül' Kis idővel később, Ügy három nap mulv». Egyik ismerősöm Bálba hívott újra! Ám hiába szólt már Frakról, cilinderről. Elhatároztam, hogy Nem ültetnek már föl! így azután mikor Eljött a nagy este, Felöltöztem rendes, Téliöltözetbe. A lábamra kedvenc Csizmám ránpattam fel, És eképp indultam A fényes bálra el! Hanem lássák kérem, Mily bolond a farsang! Am'kor beléptem Szörnyű kacaj harsant! És a bálban levő Lakkos, frakkos népek, Ha hozzám szóltak, csak — Szántásról beszéltek! No, meg is fogadom Önöknek én máma, Hogy ha legközelebb Meghívnak egy bálba, Engem ott már többet Nem hoznak zavarba! Tudják, hogy megyek el? Hát — lengemagyarba! UTAZÁS A MOSZKVAI METRÓN Vízszintes: 1. Az 1920-ban előterjesztett 10 éves villamosítási terv IGOELRO,) alkotója. 6. A Metró napimkinti szállítási teljesítőképessége. 9 Patakocska. 10. Férfinév. 13 B M 14. 1. + 14 = a Szovjetunió második legnagyobb városa. 16. Cyrano de Bergerac jellegzetessége. 18 Mikszáth Kálmán alak ja (Miklós.) 20. Mázol. 21. A Belváros és a Kurszk pálya- •udvar közötti kél állomás egyike. 23. AOL. 24. Nem megy ! tovább. 25. Enné] a hangnál kezdődik az egy kereszttel jelölt skála. 26. Virágillatot érez 27. Földdarab. 28. A Metre közlekedésének közmondásossá vált jellegzetessege. 33 Itt havi i hiánnyal állunk szemben!! 34. Ezt nevezik annak, amikor a jog keletkezésével egyidejűleg a jogosult szeméi"? bizony ta- 1 lan. 35. Ebben az időben készült el a Metró pályájának 14 km-nyi harmadik szakasza S ekkor határozták el a 75. sz a. létesítését is. 40 Maupassant másik neve. 41. Rövid női név. 42 Futár = ku 43 Idei i nagy nemzetköz, esemény. 44. | Élben végződő 45 Függ 40 • Két pontos óra!! 47. Napa pária I 48 Zokngásféie. lő Hollandiai ! torkolati agak * Rajnából 50 A csak azért sem elvét vallja 51 C. Ü. 52 índulatszó. 54 .Lehár operettje 56 Sor-szélek' 57. Lekaszált megszántott fű. 58 Álmosság jelei mutatkoznál i raita. Függöieges: 1. Különleges berendezések gondoskodnak erről, ennek következtében a Metro aíagútjaiban és állomásain a nyári hőmérséklet 20, a téli hőmérséklet 12—14 fok. 2. Irányunkba süti el a puskát. 3. Menetrendi rövidítés. 4. Duna- menti község Pestmegyében. 5. Magyar festőművész. Egyébként férfinév is. 7. Élték jelző szöveg. 8. Goncsarov világhírű' regényalakja. 10. Földet kapar. 11. A személyforgalom gyors lebonyolítása érdekében minden állomáson három is van. 12. Nem ruházható át má ... 15. Hat sugárutat fog össze és állomásai a 35. sz. a. emlékét örökítik meg. 16 Kiemelkedő. 17. 1936 május 15-én tudatta a vüággal, hogy a Metró megnyílt a forgalom számára. 19. A Szovjetunió Minisztertanácsa Elnökének első helyettese, aki Hruscsov és Bulganyin elvtársakkal együtt közvetlenül vett részt a földalatti gyorsiiasút építésében s akiről a Metrót el is nevezték, 21 Fejéhez... 22. AZG 29. Csak éppen hogy 30. Egy kilométer 31. SJD kibányásznia és a forgalomba hozatal?, között történik. 36. Az aradi 13 egyike 37 Feleslegeset gyűjt. 38 Kiöntés. 39. Újságcikk 53 Udvariatlan megró1'tás 55 Római hatos Beküldendő a dűlt betűkkel nyomtatott szövegrész megfejtése. OJ IFJÚSÁG — a CsISz Szlovákia1 4 Bizottságának lapja MegjeSer. k nmenként kötszer Kiadj.9, — Szerkeszti a szerkesztő hízott-ág T-rts/ezkeszt/: tzót- tozsel 5/erkeszié-ég kiadni nyomdája. — Előfizetés egy évre 50.— Kés, félévre 15.— Kés. — kBfS dr szama 119 ?H »61? postahivatal Bratislava 2. — i amen» « CsISz Szlovákia- Központ' Biz cissgá nak kiadóhivatala. Bratislava. Prazska •-i Bratislava Praíski. M Telefon 227-17 2*7-01. — Nyomja Merkantil n * Hírlap helvee engedői- fslava 2 Kér ületi Postahivatal, feladó és irányit* Irányító szám 1400-1. D-50745