Új Ifjúság, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-51. szám)

1954-03-13 / 20. szám

1954. március 13. 0) IFJÜSÄG 5 A mikor én az elemi iskola negye- dik osztályába 'jártam, akkor még más idők jártak, pedig alig telt el azóta tiz nehézséggel, örömmel teii év. * Akkor még voltak gazdagoké gazda­gabbak és leggazdagabbak, akiknek annyi volt a pénzük, hogy azt sem tudták, hová tegyek. Persze a szegényekre még jobban ráillett a melléknév eme fokozása. És ha talán tízféléké pen lehetet volna fokozni a melléknevet, akkor is fu­tott volna még egy tok az elnyomott emberek szegénységének a fokozásá­ra. Mert akkor annyi volt a szegény ember, mint az égen a csillag, sót ta­lán annál is több. Ezek közé a szegény emberek közé tartozott az én apám is, akinek egy szikrányi nem sok, annyi vagyona sem volt. Egyedüli támasza dolgos két karja volt, de meg azt is csak akko* használhatta, ha munkát kapott. Mert abban az időben nem úgy volt, mint ma, hogy mindenkinek van munkáin télen, nyáron. Akkor meg kellett elé­gedni azzal, ha a családapa nyáron egykét hónapot dolgozott, télen meg vehette a két vállára a gyalogszánka kötelét és hordhatta a galagonya és kö­kénybokrokat, (még azt is csak akko* ha hat napot ledolgozott az uraság­nak, vagyis a papoknak}, amivel egy kis meleget gerjesztett családjának. Akkor a szegény ember a bükkfáról és a szénről álmodni serre mert. Azzal csak az uraknak volt szabad tüzelni. Nálunk Leleszen a nincstelenek • - lyan szegények voltak, hogy attól sze­gényebbet talán már el sem lehetett képzelni. A papok meg olyan gazda­gok voltak, hogy a temető is az övék volt, ahová a szegény csak úgy te­methette el hozzátartozólát, ha t>? pengőt fizetett azért az egyszer két­méteres lyukért, ahová elhantolták a szegény megboldogultat. Persze ők meg azon a tiz pen­gőn bort vettek és azzal öb’ö- gették torkukat. És ez az öblögetés annyira ment, hogy sokszor úgy ba- szivtak az ártatlan, vizet prédikáló és bort ivó fehér csukások, hogy a szentmise alatt, az Isten és a híveik szeme láttára összeestek az oltár előtt, mint az az alacsonytermetű, vö- röskévű, pocakos Borcsányi fő tiszte­lendő úr. És ez elég gyakori jelenség volt, aminek az eredménye az lett, hogy vasárnapokon és ünnepnapokon csak egy pár öregasszony morzsolta nagy áhítattal a rózsafűzért a temp­lomban. Ezek az öreg nénik imádkoz­tak az eltévedt hívőkért és a szegény bűnbe esett papokért is. TTút így volt az akkor. Övék volt a hatalom és a földi dicsőség. Hogy aztán kié lesz a mennyei dicső­ség, ők azzal már nem sokat törőd­tek. A papok állapították meg azt is, hogy a negyedik elemiből ki mehe­tett polgáriba vagy gimnáziumba. Per­sze mi az alvégi és sárvégesi proH- gyerekek még véletlenül sem juthat­tunk be sem a polgáriba, sem pedig a gimnáziumba. Habár gimnáziumba mehettünk volna, de csak úgy. in papok leszünk. Ahhoz meg semmi kedvünk sem volt, mert még a fehér­csuhák titokzatos suhogására is ellen­szenv fogott el bennünket a papik <.Szülők oromé iránt, kivéve a becsületesebbeket, ami olyan ritka jelenség volt akkor, mint az üstökösjárás. Egy emberöltön keresztül ötven pap közül (mert annyian laktak a kastély­ban) egy akadt, aki nemcsak prédi­kálta a vizet, hanem itta is, mint az öreg Kende bácsi, akit a hívők job­ban szerettek, mint Jézus Krisztust az apostolai. Tehát így sem én. sem más alvégi 1vagy sárvégesi gyerek nem tanultunk tovább, csak a felszabadulas után. Ezek a gondolatok cikkaztak keresz­tül agyamon, amikor a yalántai n éves magyar tannyelvű középiskola szülői értekezletén hosszasan elbeszél­gettem a kérgeskezű apákkal cs anyákkal. És amikor gyerekük szép jövőjéről és soha nem látott gondos­kodásokról beszéltünk, az én ló öreg szüleim jutottak eszembe, akiknek szereti) szivét soha sem tölthette meg az öröm és a boldog reménység Az ő álmuk is, amit oly hosszú éveken keresztül szőttek, csak ma válhatott valóra. Ök sohasem vehettek részt szülői értekezleten, mert én akkor nem tanulhattam, mint a gazdag szü­lők gyermekei. Pedig mennyire sze­rették volna, hogy én is tanuljak, hi­szen ez volt minden vágyuk. De tudom, ha netalán mégis tanul­hattam volna, őket akkor sem hívták volna el a szülői értekezletre, mert mit keresett volna a jólöltözött ún anyák és apák között egy egyszerű, nincstelen apa vagy anya 1\A ilyen más is ez a szülői érte- kéziét, mint régen. Itt egysze­rű munkás és raraszt anyák és apák gyűltek össze. Jöttek, mert hajtotta ükét a kíváncsiság és a gyermekük iránt érzett forró és határtalan szü­lői szeretet. Mind — mind hallani akart valamit az C drága gyermekéről. Mert a szülő még álmában is szívén viseli gyermeke gondjait. Hogy vajjun az én drága Erzsiké lányom nem fá- zik-e meg ebben az Ítéletidőben? Nem volt-e kevés uzsonnára a három va­jas zsemle? (Én a múltban csak az erdész úr kölykeinek a kezében lát­tam ilyen luxus eledelt, mert nekem az anyám egy kis olajos krumplilán- gost, vagy ha mit egy kis tengeri má­iét tett a tarisznyába, de ez tekem jobb volt, mint az urak fehér zsem­léje, mert ezt anyám adta és tudtam, hogy ö és az apám keresték, hogy hogy, azt már tudja, aki szegény volt.) \ Rényei mama meg azon töpreng magában, hogy jól tanul-e a Zsuzsi­ka? Nem kapott-e valamiből rossz jegyet? S végül is azzal nyugtatja meg magát, hogy há az ö Zsuzsikája felelne rosszul akinek még hármasa sem volt soha? Hisz az én Zsuzsikám egész délután tanul, (kivéve a szóra­kozási időt, mert egy 16 éves diák­lánynak az is kell.) Nincs annak e- gyéb dolga csak a tanulás. Nem úgy, mint az én időmben volt, amikor az ilyen gyerek, mint az én Zsuzsám már aranyat ért az apjának és az anyjának. Már az főzni, mosni, taka­rítani tudott. Zsuzsika mindig kitűnő tanuló volt s ebben a félévben is tiszta egyes bi­zonyítvánnyal ment haza. hogy örö­mei szerezzen szüleinek. S amikor már latta, hogy a szülők öröme egy kicsit alábhagy csak akkor árulta e,, hogy a tanulmányi segélyét is emel­ték száz koronával. Ilyen gondolatuk közepette talál­tam Kiírnék bácsit is, aki már gondo­latban összeszedte maganak, hogy mit is fog kérdezni az ü Erzsiké lá­nyáról. Csak hát nem olyan könnyű a gondolatokat szavakká tormálni és ugyanolyan szépen elmondani, mint ahogy (I érzi a szíve mélyen.. Mert ő meg haldanában csak hat elemit járt — s ha jól megszamitmk a hat év még három sem volt — jegyzi “meg nagy bölcsen Klimek bácsi. — Miért Klimek bácsi, nem mon­daná el nekünk? — Az akkor még úgy volt, hogy a majori gyerekek csak Mindenszentek­től jártak iskolába, mert addig dol­gozniuk kellett. Gyümölcsoltókor meg már kimaradtak, mert jött a tavasz és megint dolgozniok kellett. Tudja a fene. hogy hogy, akkoriban a répán annyi volt a bogár, hogy minden kis hajtásra jutott kettő-há­rom És nekünk ezeket kellett irta­nunk. De ez minden évben í&y volt És az az érdekes, hogy most is ugyan­azon a földeken dolgozom és ma hír­mondónak sem látni egyet sem belő­lük. így emlékszik Vissza Klimek bácsi az iskolás éveire. Klimek bácsi oly ötvenöt év körüli bajuszos, középtermetű bácsika. A felszabadulásig a mások cselédje volt ő is, mint sok hozzáhasonló cseléd­ember. Arra a kérdésemre, hogy ki volt <* major teljhatalmú ura, csak röviden válaszolt. — Hát azt én sem tudom. Annyit tudok, hogy valami báró volt és hogy Angliában élt. A nevét sohasem hal­lottam. Meg szerencsém sem volt ar­ra. hogy egyszer a szeme közé néznék, pedig egy pár évtizedet ledolgoztam a bvtokán. KHmek bácsi a múltról nem szíve­sen beszél, mert az neki kevés jót és még annál kevesebb örömet adott. Számára csak a ma jelenti élete igazi kezdetét. Jelenleg a diószegi cukorgyárban dogozik, ahol annyit keres, amiből szépen megél családjával együtt. A nagyobbik fia Feri másodéves kőmű­vestanuló. Arra sincs gondja, mert már valamit keres. Erzsiké, a középső leánya meg ta­nul. A galántai 11 éves magyar isko­la 9/b tanulója. Ami azt illeti, ő rá sincs gondja, mert a tanítás egy fil­lérébe sem kerül, sőt még Erzsiké kap 400.— korona tanulmányi segélyt. Ebből ruhára is telik neki és még haza is jut egy pár korona. Nincs is KHmek bácsinak semmi panasza. Szive minden melegével ö- rül gyermekei biztos és szép jövőjé­nek, amely már nem olyan sivár cs bizonytalan, mint az övé volt. Néha Akik áttörtek a gátat Egy kedves téli estén több fiatal gyűlt össze_ a kultúrházban, ahol arról beszélgettek, hogy hogyan kellene se­gíteni a falut kulturális és politikai téren.. Már régebben megkezdték egy színdarabnak a betanulását, de hogy. hogy nem a színmű előadásából nem lett semmi sem. S most azon tanakod­tak, hogy azt a darabot, amelyet már egyszer elkezdtek tanulni, most újra betanulják és előadják. A fellépést farsang utoljára tervez­ték. E napot nemcsak a szereplők, hanem a falu apraja-nagyja is kíván­csian, szívében valami forró melegség­gel * és szeretettel várták. Márcsek azért is várták a farsang utolsó esté­jét, mert bizony az egész évi jó mun­ka után jólesik az embernek egy kis szórakozás, mulatság, tánfcolés. Végre elérkezett a várva-várt este. A színpad ragyogó fényárban úszott, s a kulisszák szebbnél-szebb színektől pompáztak. Már a terem is zsúfolásig meglelt; ülőhely már nem is volt, sőt még állóhely is alig akadt. Annyi volt a nép, hogy egy gombostűt alig lehe­tett volna leejteni közéjük. Az előadás megkezdése előtt a mu­zsika kedves hangja szórakoztatta az összegyűlt örömtől ragyogó arcú em­bereket. S most lassan hunyorogva elalszanak a villanylámpák, felgördül a függöny s a háttérben egy falu s annak poros utcája látható, zöldlormbű fákkal »sze­gélyezve. A színtérre villanyszerelők érkeztek, vállukon villanypóznát cipel­nek. A történet a felszabadulás után ját­szódik le. A faluba bevezetik a vil­lanyt, amit a kulákság lépten-nyoman IFJÚSÁGUNK KULTÚRÉLETÉBÖL akadályoz, s az egyik éjjel elíüré^zelik a póznákat. Később a Tisza rohamos áradása veszélyeztet- a falut. Most már nemcsak a kulákság, hanem a pap is akadályozza a fiatalok munkáját. Prédikációjában azzal akarja elvenni a fiatalok kedvét a munkától, hogy hol­mi kitalált rágalmakkal, isteni csapá­sokkal, koholt kitalálásokkal ijesztget­te őket. De a fiatalokat sem a ku’ák- ság, sem a pap istenfélő beszédje nem tántorította vissza céljuk, vágyuk és álmuk megvalósításában. A darab valóban szép volt és meg­ható, ami örömet és határtalan lelke­sedést váltott ki a közönségből. A sze­replők átélték szerepük mondanivaló­ját és úgy igyekeztek alakítani a sze­repüket, hogy az hű és hatásos legyen. A szereplők közül legjobban játszot­tak Bús Erzsébet, Somogyi Mihály, akik minden érzésüket beleadták szerepük előadásába. Somogyi elvtáns ügyes mozdulataival sokszor keltett derűs pillanatot a közönség körében. S ö nemcsak jó színész, hanem jó trakto­rista is. A közelmúltban kiváló mun­kájáé, . a Munka érdemrenddel tüntet­ték ki. A jól sikerült színelőadás után tánc­mulatság következett s a fiatalok jó­kedve még reggel sem ért véget. Tán­coltak, vigadtak, örültek az új életnek. KOVÁCS MIKLÓS Lehel, csak akarni kell A nagytárkányi ifjúság életéből sze­retnék elmondani egyet-mást. Itt a fiatalok nem nagyon dolgoztak kultúr­terem S most rám az a feladat hárult, hogy megmozgassam az alvó hangya­bolyt. A kezdet nehéz volt. Több gyű­lésbe került, amíg sikerült összeková­csolni a fiatalokat és megalakítani tgy kultúrcsoportot. A legutóbbi gyűlésen már egész szép számban jelentek meg a fiatalok, s gondoltam, most itt az alkalom arra, hogy eláruljam nekik, mi is a tervem. A gyűlésen mindenkinek jókedve volt, s amikor felhoztam a kultürcsoport megszervezésének a kérdését, mind­annyian lelkesen elfogadták. Kultúrtevékenységünket a Csikós cí­mű színmű betanulásával kezdtük. A színmű betanulása szépen folyt. A ta­nulásra csak este volt időnk, mert nappal mindannyian dolgoztunk. Itt meg keli jegyeznem azt, hogy az if­júságnak kultúrotthona sem volt. Azt is mi szedtük rendbe brigádmunkák­kal. A nagytárkányi fiatalok valameny- nyfen lelkesen belekapcsolódtak a moz­galmi élet munkájába. Különösen ki kell emelnünk Dobos, Szl'vka, Terebesl és Bállá elvtársak önfeláldozó munká­ját. A Csikós című színművet nemcsak Nagytárkányban, hanem még három más községben is előadtuk, ahol nagy sikert aratott kultúregyüttesünk. TÓBIÁS JÓZSEF Szeretjük a magyar irodalmat A második osztály a magyar órái mindig örömmel várja. Ezen az órán ismerkedünk meg legjobban a ma­gyar iroda’om kimagasló alakiawa1 Petőfivel, Arannyal, Adyval, József Attilával, Móriczal, Mikszáthtal, stb. azért mégis aggasztja valami, ami oly­kor-olykor egy kissé a kedvét is elve szí. És tálán ez az aggodalom tüzelte lel arra is, hogy nem a felesege. ha­nem 0 jött el a szülői értekezletre Már csak azért is, mert ő bátrabb mint a telesege. Meg. ő személyes-n szeretne beszélni a tanárokkal arról hogy milyen tanuló a: Erzsiké. S ha valami jót hallana, akkor talán csak megnyugodna és jobban tudna örül­ni mindennek, még a munka is job­ban menne. Z rzsi a szlovák iskolából lépett at a magyarba és bizony az ei elejen úgy volt, hogy visszalép a szlo­vákba. .mert nehezen tudott megba­rátkozni a magyar betűkkel. Alig is­merte a magyar ábécét. — Sokszor tőlem kérdezte meg, hotjy apu hány tével vagy bevel kell írni ezt vagy azt — mondta Klimek bácsi. — Hát én meg honnan tudjam azt — fele­lem olyankor. Én sem tanultam m.:g mert csak nagy ritkán járhattam is­kolába. Egyszóval minden oka meg volt arra hogy a szülői értekezletre ő jöj­jön el. Nem is mulasztott ő el ott egy fontos kérdést sem. Minden ér­dekelte, mert ha már egyszer eljött, hadd tanuljon (1 is valamit. Mert nem szégyen az. ha az ember tanul, meg aztán sohse tudja az ember, hogy hol veszi hasznát — gondolta magában Minden tanítót megkérdezett, hogy bírja-e az Erzsiké a tanulást? Érde­mes-e tovább tanulnia niagyar isko­lában? Miből a leggyengébb? Minden, minden érdekelte őt. És egy tanító­nak sem mulasztotta el megmondani azt, hogy csak segítsenek a lánykának mindenben. Mert ha már'ingyen ta­nulhat, legyen belőle valami. No. meg aztán titokban 0 is arra gondol, hogy mégis jó volna, ha leérettségizne is aztán tovább tanulna. Szeretném, ha mérnök lenne. M“rt ha már belőlem semmi sem lett, legalább a gyerme­keimből legyen valami. Hadd örüljön öreg szívem. Úgyis eleget sajgott a múltban. És amikor minden tanártól azt hal­lotta, hogy Erzsilce szépen halad a tanulásban, szorgalmas és törekvő, semmi oka sem lehet arra, hogy féltse a lánykát azért, mert nem bírja majd ki a tanulást, még a szeme is könnyes lett. Süt. Erzsiké már félévre utolér­te a tanulásban a rí közepes tanu­lókat. És most már örült és egy kicsit büszke is v*lt arra, hogy a lánya ma­gyarul tanulhat. Minek is járt volna szlovák iskolába, amikor a magyarba is járhat és mégis csak könnyebb így. Meit a saját anyanyelvén tanul. És ami fontos, megérti azt amit ta­nul. így van ez jól. Ha magyár, hát miért ne tanuljon magyarul. Bár minden magyar szülő így gondol­kodna. S amikor búcsúzóul nyújtotta be- csil'etes. kérges tenyerét, végtelei, öröm és boldogság ragyogott törődött, jóságos apai arcán, és csak annyit mondott: — Most már nyugodtan megyek haza és még az este örömet szerzek anyjuknak is. TÖRÖK ELEMÉR Egy pár nappal ezelőtt Csokonay Vitéz Mihállyal foglalkoztunk. Rész­letesen foglalkoztunk Csokonay éle- tével és költészetével. A tanár elv­társnőnk, hogy szebbé és színesebbé tegye az előadását, több verset is fel­olvas előadása közben. A verseket elemezzük és ilyenkor mindig élén* beszélgetés alakul ki osztályunkban. Az egyik csoportgyűlésen elhatároz­tuk, hogy a magyar irodalom nagy­jairól vitaestet törtünk, ahol bőveb­ben foglalkozunk műveikkel és éle­tükkel. így az elmúlt vitaesten Cso­konay Vitéz Mihály munkásságával, műveinek részletes elemzésével fog­lalkoztunk. Az est nagyszerűen sike- rüU, amit annak köszönhetünk, hogy jól előkészítettük és a tanulók is lel­kiismeretesen készültek erre a vita­estre. A legközelebbi üyen vitaesténken a magyar nép lánglielkű legkedvel­tebb költőjével, Petőfi Sándorral ló­gunk foglalkozni. BALOG SAROLTA Felső gazd. iskola Bratislava. A jelenkori szovjet képzőművészei kiállítása Bratislavaban A szombaton megnyílt jelenkori szov­jet képzőművészeti kiállítás anyagát a Szovjetunió kulturális ügyeinek minisz­tériuma állította össze. A kiállításon bemutatásra kerülnek az idősebb és középkorú képzőművé­szek, valamint azon fiatalok művei is, akik a művészeti iskolát az utóbbi években fejezték be. Annak ellenére, hogy a szovjet művészet alkotásai egyéni különlegességeikkel különböz­nek egymástól, az élethű és eszmei tartalomban a realista művészet utáni ®rígy és törekvés egyesíti őket. A szovjet művészetben az építő- munka téglája a legfontosabbak közé tartozik A festők müveikben igyekez­nek kifejezni a szovjet munka hősies­ségét. A szovjlet képzőművészeti kiállítás hozzájárul a Szovjetunó és Csehszlo­vákia közötti kulturális kapcsolatok fejlődéséhez és a barátság további el­mélyítéséhez. A kis falunkban Szép tavaszi idő van. A falucska minden részéből anyák, apák, lányok, fiúk igyekeznek a kultúrotthon felé. Szinelőadás lesz suttogják egymás kö­zött. Négy óra lehetett, amikor felgördül a függöny. A 6zínmű címe a „Csikós’’ amit nagy sikerrel adtak elő a vezc kényi fiatalok. Ezen az estén Vezekér dolgozóiak sok kedves percet és örc met szereztek a lelkes tettrekész fia talok. SZŰKE EZRENC A. 1. LAKTYIONOV, Sztál n-díjas, a Szovjetunió Képzőművészeti Akadémia levelező tagjának, 1947-ben készült „Levél a frontról” című olajfestménye. M. V. KUPRJANOV, P. N. KRYLOV, N. A. SZOKOLOV: Illusztráció A. M. Gorkij „Anya” című regényéhez. UDMILA DIMITRIJEVNA KARDASE- )\ A (szül. 1920) „Első osztályos ts- oláslány” című vizsga-munkája (A V. I. Surkov, Moszkvai Állami Művé­szeti Intézet tulajdona). . * rr. -

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents