Új Ifjúság, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-51. szám)

1954-02-27 / 16. szám

/ A ()s I >7 SZLOVÁKIAI KO ZPO INTI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA B-ntislnva. 1954 február 27. Are 30 fillér III. évfolyam. 16. szám. A szocializmus építése és a béke megőrzése népünk épitöigyekezetének fő pillérjei A. köztársasági elnök a párt- és kormányküldöttséggel a brnoi katonai műszaki akadémia hallgatói körében Szerdám, február 24-én, brnoi tar­tózkodásának második napján An. totón Zápotocky köztársasági elnök a párt. és kormányküldöttség tag­jaival a délelőtti órákban részt vett a róia elnevezett katonai műszaki akadémia diplomás végzett növendé­keinek és hallgatóinak ünnepi szem­léjén, amelyet a pisárki kultúr- és pihenöparkban rendeztek. A dísztribünön, amely előtt zárt alakulatokban vonultak fel az Anto­nín Zápotocky katonai műszaki aka­démia végzett növendékei és haliga tói parancsnokaikkal és a harci zász. lókkal, helyet foglaltak a párt- és kormányküldöttség tagjai és a többi hivatalos vendegek. Az ünnepélyen részt vettek Antonín Novotny kép­viselő, a CsKP KB első titkára, dr. A lexej Cepiéka hadseregtábornok, nemzetvédeimi miniszter, a minisz- terelnök első helyettese, Václav Ko- pecky közmíívelödésügyi miniszter, a miniszterelnök helyettese, dr. h. c. Jozef Plojhár. egészségügyi minisz ter. dr. Emanuel Slechta mérnök, ta­néi*, építőiparügyi miniszter, dr. Jo­sef Kysely, a helyi gazdálkodás mi. nisatere, Rudolf Barák belügymintsz. tér és Ladisiav Stoll tanár, iskola­ügyi miniszter. Részt vett az ünnep­ségen N. I. Guszev vezérezredes, a prágai szovjet nagykövetség ügyvi­vője. Jelen voltak továbbá a brnoi kerület köz- és politikai életének képviselői. Tíz órakor érkezett meg a köztár sasági elnök. A dísztribün előtt Bo humír Lomskv vezérezredes, a nem zetvédelmi miniszter eisö helyettese, Jaroslav Tokán tábornok és a brnoi helyőrség parancsnoka várták. Az ünnepi fanfárok hangjai melleit és az ünnepség részvevőinek hatal más lelkesedése közepette fogadta a köztársasági elnök dr. A lexej Cepicka hadseregtábornok, nemzetvédelmi mi. niszter é-s Miroslav Smoldas vezérőr­nagynak, az akadémia vezetőjének jejentését. Utána a nemzetvédelmi miniszter kíséretében szemlét tartott a felsorakozott alakulatok fölött- Ezek után a köztársasági elnök a dísztribünre ment s onnan üdvözölte a felsorakozott alakulatokat. A csehszlovák és szovjet himnu szók elhangzása után, amelynek hangja:ba a tüzérség ágymövései ve gyűltek és a felsorakozott alakulatok hatalmas éljenzése, Antonin Zápotoc­ky köztársasági elnök, a csehszlovák véderők főparancsnoka beszédet mon. dott. Az akadémia végzett növendékei­hez és hallgatóihoz M. Smoldas ve­zérőrnagy, az akadémia vezetője be­szélt, Gratulált a felavatott növendé. keknek tanulmányaik sikeres befeje zéséhez. A végzett növendékek nevében Jo. séf Cunát tiszt mondott köszönetét a köztársasági elnöknek, a CsKP nak, a Csehszlovák Köztársaság kormá. nyáriak és a dolgozó népnek mind­azért a gondosságáén, amelyben a végzett növendékeknek részük volt tanulmányaik egész ideje alatt. Az ünnepélyes szemle első részét az Intemgcianáiéval fejezték be. Utána a végzett növendékek ás hall­gatók alakulatai ünnepélyesen felvo­nultak főparancsnokuk előtt. Az ünnepélyes felvonulás befejezé. se után az ejnök köszönetét mondóit a parancsnoki karnak a szemléért és a párt és kormányküldöttség kísé. rétében — a brnoi lakosság és isko­lai ifjúság lelkes üdvözlése közepette — a katonai műszaki akadémia épü­letébe ment, ahol megtekintette az egyes tanszékeket­Antonín Záootockv köztársasági pinák bpszéáp Tisztelt hallgatók, a katonai mű­szak-; akadémia végzett növendékei és munkatársai! Elvtársak! Másodszor hagyják el a katonai műszaki akadémiánkat a képzett hadügyi dolgozók új káderei, hogy elfoglalják helyüket néphadseregünk és új szocialista életünk építéséért végzett gyakorlati munkában. Ez kétségtelenül rendkívül figye­lemre méltó és jelentős esemény. Hadseregünk és egész népi demo kratikus köztársaságunk jelentős eseménye. Hazánkban az új társadalmi rend építésének, a szocializmus építésének útjára léptünk. A szocializmus épí­tése népi demokratikus köztársasá­gunk népe számára azt jelenti, hogy véglegesen búcsút mondunk a régi kapitalista rendszer kizsákmányoló politikájának, válságnak, munka nélküliségének, imperialista és jog- bitorlő kedvteléseinek, katasztró­fáinak és nyomorának, melyek a ki. zsákmányoló és imperialista politi­ka nyomon követői, A szocializmus építése a jobb és boldogabb élet épí­tését jelenti. Az új szocialista élet építésének tartós biztosítása nemcsak a gyá­rak és mezők dolgozói millióinak áldozatkész alkotómunkájától függ. hanem attól a biztos és szilárd vé- de’emtöl is, amely biztosítja, hogy a békeszeretö polgárok békében és a hódító háborús uszítók támadásai­tól való félelem nélkül nyugodtan kifeithetik alkotó tevékenységüket Nép; demokratikus köztársasá­gunk és az új szocialista társadalmi rend építésében Sztálin elvtárs sza. vait tartjuk szem előtt: „Vagy iga­zán munkás-, paraszt-, szigorúan fegyelmezett rendes hadsereget te­remtünk és megvédjük a köztársa­ságot, — vagy nem tesszük ezt és ügyünk akkor elvész". E szavak igazságát nem szüksé­ges példákkal alátámasztani. Köz társaságunk és népünk békeszerető munkája már régen a háborús uszi tók bitorló támadásainak tárgya lett volna, ha nem kellene félniök hogy aljas támadásuk ellenállásba ütközik. Az a tudat, hogy fiatal nép; demokratikus köztársaságunk nem kapitulál gyáván az ellenség fenyegetésére, mint ahogyan az el. só burzsoá köztársaság és kapita­lista kormánya gyáván tette, féke­zi a háborús uszítók aljas szándé­kait. A szocializmus építésével egyide­jűleg kiépi11tih hazánk védelmét, szilárd, fegyelmezett, hazafias és osztályön­tudatos néphadseregét, tudományos ismeretekkel felvértezett parancs­noki tisztikarát is. Ebben az építésben a legnagyobb támaszunk és példaképünk barátunk és szövetségesünk a szocialista Szov­jetunió. Azért, hogy hadseregünknek mint hazánk és a béke hatalmas védel­mezőjének építésében a Szovjet Hadsereg példáját követjük, gyak­ran támadás és szemrehányás ér bennünket. A Szovjetunió felszabadított ben­nünket. A Szovjet Hadsereg az a győzelmes hadsereg, amely a Nagy Honvédő Háborúban bebizonyította harci képességeit és teljesen szét­oszlatta a gonosz hitleri fasizmus imperialista hadseregeinek villám- győzelmeiről és legyőzhetetlenségé, ről mesterségese’* szőtt legendát. Ezeket az imperialista hadseregeket hódító rablási tervek megvalósításá. ra, agresszióra és más nemzetek leigázására, eszközként használták fel. A népi Szovjet Hadsereg haditu. dománya, harcművészete és tömeges ereje hazája védelmében és a leigá- zott nemzetek felszabadításában megmutatta fölényét a gonosz fasiz­mus rabló hadseregei fölött. Hasonlóképpen kudarcba fullasz­tották és továbbra is meghiúsítják a kapitalista nagyhatalmak ragado­zó imperialista, hóditó terveit a Szovjet Néphadsereg példáját köve­tő koreai és Vietnam; néphadsere­gek. Hogy jelenleg enyhült a kapitális ta háborús uszjtók által szított ál talános háborús feszültség, amely háborús tűzvésszé fajulással fényé getett, ez egyedül az egész világ nemzetei nagy békemozgalmának a- eredménye, amelynek az élén a ha talmas, a legújabb tudományos vív mányokkal felvértezett néphadsereg re támaszkodó erős Szovjetunió áll Nekünk, akik távol állunk bárme iyik kapital-sta állam hódító kedv teliseitől, akik egyáltalában nem gondolunk más nemzetek meghódí­tására, akik egy talpalatnyi idegen földre sem vágyunk, egy a célunk: hazánk kiépítése igazi, gyönyörű, békeszeretö országgá, melyet egyet­len törekvés vezérel, a nép foltozó­dó anyagi és kulturális igényeinek kislégítése. Minden okunk meg van arra. hogy védelmünk és hadsere­günk építésében a Szovjetunió ra­gyogó példáját kövessük. Építjük hadseregünket, amely a béke védelmét, népünk alkotó törek­vését és hazánk önállóságát szo’gál. ja. A népből eredő, a néppel szoros kapcsolatban álló és a népre tá­maszkodó néphadsereget építjük. A jelen időben e hadsereg építése szocialista fejlődésünk elengedhetet len szerves része. Tudjuk, hogy nem minden országban és államban tet­ték tehetetlenné a kapitalista hábo­rús uszitókat és rabló, hódító céljai­kat, amelyeket a más nemzetek és országok leigázására irányuló tö­rekvés vezet. Országunk védelmi ereje és egy­úttal hadseregünk harc; ereje asze­rint fejlődik, milyen gyorsan halad előre szocialista építésünk, hogyan tökéletesedik termelésünk és hogyan lesz képes kielégíteni lakosságunk széles rétegeinek növekvő igényeit. Hadseregünket azonban nemcsak katonai célokra építjük, mert a béke hadserege s az a kötelessége, hogy védelmezze szocialista építésünket és segítsén ennek megvalósításában. Népi demokratikus rendszerünk politikai alapja a munkások, dolgo­zó parasztok és értelmiségiek szö­vetsége. E szilárd szövetségre való támaszkodás nélkül nem valósulhat meg hatékonyan és nem állhat fenn a dolgozó nép uralma. E szövetségben fontos és megtisz­telő feladat hárul hadseregünkre is. Hadseregünk tagjai mind e három rétegből — munkásokból, dolgozó parasztokból és értelmisptppkböl — kerülnek ki. Ezért az egész hadse reget a jobb, igazságos társadalom felépítésének közös érdeke és az er re irányuló közös törekvés fűzi szó rosan a néphez. Különleges te'adata, hogy mer rzilárdítsa az osztályöntudatot és aazafias szellemet a hadsereg ossz, tagjaiban, bővítse tudásukat a (Folytatás az 5. oldalon; A győzelmes Február útján E napokban emlékezünk nemzeteink történelmének egyik leg­fényesebb napjára — 1948 Győzelmes Februárjának hatodik év­fordulójára Február 25-e munkásosztályunk egyik kimagasló tör­ténelmi jelentőségű győzelme Munkásosztályunk a CsKP vezetése alatt a városi és a falusi dolgozók széles rétegeire támaszkodva szétzúzta h burzsoa reakció feforgató központját és ezzel bebiz­tosította hazánk győzelmes útját a szocializmus felé. A februári győzelemmel azoknak a soraiba kerültünk, akiket Sztálin elvtárs, a Szovjetunió Kommunista Pártjának XIX- kon­gresszusán a világ forradalmi munkásmozgalom rohambrigádjai­nak nevezett el. 1948 februárja óta további nagy sikereket értünk el és a csapások egész sorozatát mértük a hazai és a külföldi reakcióra. A kétéves terv keretein belül sikeresen felújítottuk a háborúban tönkretett nemzetgazdaságunkat és nagyszerű eredményeink a gottwaldi ötéves terv sikeres teljesítéséről beszélnek. Népünk pozdorjává zúzta az imperialisták Slánskv által vezetett állam­ellenes összeesküvők ügynökségének központját- Ezeket a nagy sikereket, népi demokratikus rendszerünk felépítését és megerő­sítését azért értük el, mert dolgozó népünket a harcokban meg­acélozott Csehszlovákia Kommunista Pártja vezeti. 1948 februárjának harcias és győzelmes napjaiban mindenki meggyőződhetett arról, hogy dolgozóink elszántan követik pár­tunk szavát és mindent megtesznek, hogy az 1920-as év meg ne ismétlődjön Nagy és törhetetlen erő lakozik dolgozó népünk tö­megeiben. Nagy feladatai vannak a haladás élharcosának, boldog életünk megalapozójának, a nagyszerű munkásosztályunknak. Az emberiség történelme meghamisíthatatlanul bizonyítja, hogy Marx—Engels, Lenin és Sztálin tanításai az egész világon győze­delmeskednek, hogy a világ proletariátusának útja a forrón óhaj­tott célhoz, a kommunizmushoz vezet- Dolgozóink harci egysége nem engedi meg, hogy 1948 februárjának sötét erői újból hata­lomra jussanak és minden erejével megakadályozza, hogy a hazai reakció maradványai a külföldi kémek é^ szabotálok segítségével megkárosítsák népünk érdekeit és akadályozzák alkotó munká­jában. Lankadatlanul erősödik örök barátságunk és szövetségünk a Szovjetunióval, kinek önzetlen segítségét népünk már oly sokszoi érezte és érzi ma is. A Szovjetunió iránti szeretet, barátság és húség mélyen bevésődött mindnyájunk szivébe. Dolgozóink száz­ezrei örömmel sajátítják el a szovjet ipar és mezőgazdaság mun­kamódszereit és hálásak az önzetlen segítségért. Ez a valóság mutatja meg igazán, hogy ki a legjobb barátunk és szövetsége­sünk. hogy hol és kitől kell továbbra is tanulnunk A szovjet segít­ség árán értük el a termelés nálunk eddig még nem ismert fejlő­dését, melynek egyedüli célja a dolgozó néptömegeink életszín­vonalának emelése. Ránk fiatalokra mindezekből az vonatkozik, hogy a szocializ­mus ép tésének további szakaszán még inkább támaszkodjunk a marxizmus—leninizmus tanítására és a világ első szocialista álla­mának, a Szovjetuniónak a tapasztalataira. Szeressük még jobban a Szovjetuniót, tanuljunk győzni a szovjet komszomolistáktól, fo­kozzuk munkateljesíményünket, tanuljunk meg szerintük dolgozni és élni. Ma már nem a k:zsákmányolóknak dolgozunk, hanem saját magunknak 1948 Győzelmes Februárjával megkezdett út folyta­tása azt jelenti, hogy még inkább fokozzuk munkalendületünket, hogy még éberebbek legyünk azokkal szemben, akik szabotálással és más ellenséges cselekedetekkel akarják megza'arni békés épí­tésünket A terv túlteljesítésének minden százaléka új sikert és győzelmet jelent. A fiatalok teljesítményei milliókat jelentenek, melyek még közelebb visznek bennünket a szocializmushoz és egy­úttal még nagyobb csapást mérnek ellenségeinkre Hat évvel ezelőtt fegyverrel a kezünkben, gyárudvarokon, tereken és utcákon ígértük és esküt tettünk, hogy nem hátrálunk meg a reakció előtt, hogy megvédjük 1945 május győzelmének eredményeit A felszabadulás óta elért eredményeink és a szocia­lizmus építésének gyorsabb üteme, melyhez igazán csak a győzel­mes Február után foghattunk hozzá, örömmel és büszkeséggel tölt el bennünket és egyúttal biztosít minket arról is, hogy ha­zánk doigozo népe felépíti a szocializmust. Csehszlovákia Kommunista Pártja X. kongresszusa tiszteletére A párt tiszteletére! A kongresszus tiszteletére1 — Ez a jelszó foglalkoz­tatja dolgozóinkat országszerte. Talán egyetlenegy gvár. üzem sem marad, ahol az emberek ne tennének felaján­lásokat Igv például Visolanv falucska szö­vetkezeti tagjai megfogadják, hogv ebben az évben az úi irányelvek alap­ián, minden vonalon megszilárdítják “gvséees földműves szövetkezetüket Bevezetik a szocialista munkaversenvt \ párt X kongresszusa alkalmábó' megfogadták, hogv a tavaszi veted •sak sűrCísorosan végzik el. A gabo- nanemú'eknél a hektárhomamot 1 5 mázsával emelik A többi termékeknél itlag 1 mázsa hektói hozameme1 kedést ikarnak eléírni. A cukorrépa gondos megművelésével 50 mázsa emelkedésre számítanak. Gondoskodnak a takarmánvalao megteremtéséről is. — 12 hektár te- v löt akarnak gondozás alá venni elő részltének 1500 mázsa sílótakarmánvt * * * Pártunk X. kongresszusa tiszteletére a gömóri bányászok is tettek felaján­lásokat. Megfogadták, hogv terven fe- !jil kitermelnek 9600 tonna vasércet és áttörnek terven felül 350 bánva- méter folyosót. A technikusok a bá­nyászokkal együtt megfogadták, hogy a munkahelyeken bevezetik az új ter­melési munkamódszereket. A rozs- nvói üzem technikusai a Szadlovszky szakaszon előkészítenek két munka­helyet. ahol majd megszervezik a sztahanovista iskolát, helvben Rozs- nvóbisztmn a munkahelyen. Rozsnvó- bísztrón a munkaszakasz vezetője Ká­dár János aki a üzem legjobb bá- nvateohnikusai közé tartozik, a bá­nyászok segítségével négv blokkon új munkamódszereket vezet be. melv-k segítségével a fejtést 30 százalékkal akarja emelni. A demOi vasércbányában a techni­kusi felajánlást tettek, hogv beveze­tik Roriszkinov munkamódszerét. Alsósaién az üzem főmérnöke. Ju­rái Framúka felajánlása keretén be­lül két munkahelyen menyezetfe.jtést vezet be.

Next

/
Thumbnails
Contents