Új Ifjúság, 1953. július-december (2. évfolyam, 39-92. szám)
1953-12-12 / 86. szám
Erősebbek lettünk Ezt a legfiatalabb pionír mondta. Ugyanis a nyolcéves magyar tannyelvű iskolában megalakult a CsISz-csoport. Ezt a pionírok is ö- römmel vették tudomásul, mert remélik, hogy az iskolában megalakult csoport tagjai segíteni fogják őket munkájukban. Pótolják a rajveze- tók hiányosságait és közös munkával jobb eredményt tudnak elérni a pionirszervezetben. Huszonnégy CslSz-tag vette át igazolványát ünnepélyes keretek között. .\ CsISz járási bizottságának küldötte, az iskola igazgatója és a pionírok meleg szeretettel üdvözölték az új tagokat. Xz új tagok tevében Béla Mária a csoport elnöke tett Ígéretet, hogy munkájukat becsületesen fogják végezni. Már meg is kezdték munkájukat. Mint raivezetök tevékenykednek, fogadalomra készítik elő a pionírokat. Iskolánk CsISz-szervezetének tagsága nemsokára ismét kibővül. Üjabb ötven pionír készül a CsISz-be való felvételre. Major Ilona, tanítónő Ipolyság. A Cslbz SZLOVÁKIÁI KOZPOMl BIZÜTTSAGAWAK LAPJA Bratislava, 1953. december 9. Ara Sí finíTi II. évfolyam, 86. szám. Jelentés Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának teljes üléséről Meginyílt a Klement GoMwald-mauzóleum Szombaton, 1953. december 5-én Prágában a Vitkov-hegyen megnyílt a Klement Gottwald-mauzóleum. A Klement Gottwald-mauzóleum megnyitásán résztvettek a CsKP Központi Bizottságának tagjai és póttagjai, valamint a Csehszlovák Köztársaság kormányának tagjai. .A mauzóleum megtekinthető minden szerdán, pénteken és vasárnap 14—17 óra között. December 7—13-'g látogatási legyek a CsKP körzeti és járási bizottságainál, valamint a Nemzeti Front prágai kerületi bizottságainál szerezhetők be. A Klement Gottwald mauzóleumot vasárnap, 1953. december 6-án 10 és 15 óra között nyitották meg. ★ U iáéledi CsISz-szervezet A komáromi hajógyár asztalos műhelyében egy pillanatra leálltak a gépek. A munkások elővették tízóraijukat és jóízűen falatozni kezdtek. A negyedik munkaszakasz fiataljai összejöttek az egyik műhelyben. Tagsági gyűlésük van. Érdekes dolgokról beszélnek. A CsISz Központi Bizottsága XI. ülésén hozott határozat alapján feitárják hibájukat. Mert a komáromi hajógyár ifjúsági mozgalmában komoly hiányosságok mutatkoztak. Mint általában a többi üzemekben is a CslSz- tagok abba a hibába estek, hogy nem törődtek az Kjúsági mozgalmon kivu! lévő fiatalokkal. — Például itt vagyok én is — mondja Krivánek elvtárs — még augusztusban jöttem az üzembe. Azóta senki sem törődik velem. Azelőtt a tanulóotthon.ban voltam szervezve. Jól éreztem magam a fiatalok között. A többi felszólalás is bizonyítja, hogy a hajógyár fiataljai örömmel dolgoznak az ifjúsági szervezetben. Gyűlésük határkövet jelent szervezetük életében Vezetőségüket is kiegészítették Fábián. Gallai és Csonka elvtársakkal. Mind példás ifjúmunkások. ^ E napokban a többi miKikaszakaszok fiataljai is megvitatták ezeket a dolgokat. Szervezetünkben új, vidámabb életet kezdenek. Kilüntették Vladislav Salvet ifjú bányászt Az Osztrava-hrušovi Sztahanov-tár- nában július 22-én komoly üzemzavar állt be a szellöztetökészülékeknél. A bányászok azonnal abbahagyták a munkát és elhagyták a veszélyeztetett helyet. Az utolsók között ment el a munkaerötertalékok második számú Július Fucsíkról elnevezett otthonának példás tanulója, Vladislav Salve. A fejtés színihelyéröl két füsttől elkábult bányászt és egy ipari tanulót biztonságosabb helyre szállított. Ezért .Antonín Zäpotocký köztársasági elnök kitüntette a 17 éves hős, ifjú bányászt. A kitüntetést december 4-én a tanulóotthon CsISz-gyúlésén ünnepélyesen adták át Vladislav Salvetnek. Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bzottsága december 3—5. napjaiban Prágában teljes ülést tartott. Az ülésen „A párt ideológiai, tömegpolitikai és szervezési munkájának néhány kérdése” címmel Antonin No- votný elvtárs, „Választások a nemzeti bizottságokba és a CsKP X. kongresszusának előkészítése" címmel Viliam Široký elvtárs tartott beszámolót. A két beszámoló körül megindult vita, amelyben 32 elvtárs szólalt fel, bebizonyította a pártszervezetek szilárd tömörségét a CsKP Központi Bizottsága körül. A vita zárószavát Jaromír Dolanský elvtárs mondotta el. Az ülés végén egyhangú határozatot hoztak, amellyoí Novotny és Široký elvtársak beszámolóit a pártmuiika irányelveiként elfogadták. Egyhangúlag elfogadták a CsKP KB elnökségének javaslatát, hogy 1954. június 11—13. napjaira összehívják a CsKP X. kongresszusát az alábbi napirenddel: 1. Beszámoló Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának tevékenységéről és a párt további feladatai. 2. A Központi Revfziós Bizottság jelentése. 3. Irányelvek a népgazdaság fejlődését célzó távlati terv összeállítására az 1955. évre és az 1956—1960. évekre. 4. A CsKP Központi Bizottságának és a Központi R»- vfziós Bizottságnak megválasztása. Uj szocialista munkaviszonyért Ha Szlovákiában utazunk, de nem is kell beutazni az egész országrészt, úgy is láthatjuk megváltozott arculatát. Ott, ahol valamikor csak szántók terültek el, ma új üzemek állnak, vagy éppen építik azokat. Idősebb elvtársak elbeszéléseiből tudjuk, hogy még nem is olyan régen, a münchenelötti köztársaságban, egészen más világ volt. Akkor nemcsak hogy nem építettek új gyárakat, de a meglévőket is leszerelték. Arra gondolunk, mi idézte elő ezt a fordulatot a múlt és a jelen között? Keressük a helyes feleletet. Gondoljunk, amit akarunk, a megoldást csak egy dologban találhatjuk meg: a társadalmi rendszer megváltozásában. Igen, a kapitalista rendszer népi demokratikus rendszerré alakulása a főoka minden változásnak hazánkban. Éppen azért, hogy nem egyszerű változásról van szó, ma nem is beszélhetünk csak egyszerűen dolgozó népünk és ifjúságunk életéről. Különös élet ez, olyan élet, amelyben a munka a kizsákmányolás nehéz igájából becsületté, dicsőséggé, de- rekassággá és hősiességgé változott. Hazánkban a dolgozót mindenki megbecsüli. A haza, piárt és a kormány, gazdasági életünk minden szakaszának legjobb dolgozóit magas kitüntetésekkel jutalmazza. Mily nagy a különbség a dolgozók régi és mai élete között. Hazánk dolgozóinak lelkes építő munkáját legjobban mutatják a befejezés előtt álló első ötéves tervben elért nagyszerű eredményeink. Nemcsak az új üzemekről, lakóházakról van szó, amit dolgozóink az utolsó években felépítettek, hanem azokról a termékekről is, amelyeket valamennyi régi és új üzemünkben termelünk dolgozó népünk életszínvonalának állandó növelésére. Ez pedig nem kevés. Első ötéves tervünk teljesítését üzemeink egész sora jelentette már. Éppen az az értékes, hogy az ötéves tervben elért munkaeredmények elérésében nagy részük van a CsISz-tagoknak és számtalan fiatalnak is. Igaz, hogy az üzemekben elért nagy sikerek mellett, annak ellenére, hogy a CsISz a szocializmus lelkes építőinek ezreit nevelte fel. mégsem játszik döntő szerepet az ifjúság nevelésében, nincs hivatásának magaslatán. Mindez azért van, mert „a CsISz-szervezetek figyelmüket nem irányítják arra hogy az üzemek minden fiatalját megnyerjék a terv teljesítésének kezdeményezésére” — mondotta Vecker elvtárs a CsISz Központi Bizottságának XI. plenáris ülésén. Ezek a szavak azt bizonyítják, hogy ha a CsISz nemcsak néhány üzem fiataljait irányítaná, de állandóan és tervszerűen vezetné őket minden üzemben, akkor építő sikereink sokkal nagyobbak lennének, mint jelenleg. Éppen erről van szó. Most, amikor az első ötéves terv befejezése előtt állunk, amikor a CsISz Központi Bizottságának plénuma feltárta hibáinkat a CsISz üzemi szervezeteinek munkájában, jól meg kell gondolnunk, hogyan haladjunk tovább, hogy munkánk jobb és eredményesebb legyen, mint mostanáig. Jelentős kérdés az új építő feladatokkal és a CsISz Központi Bizottságának, Valamint a CsISz Szlovákiai Központi Bizottságának megoldásra váró határozataival kapcsolatban, a munkához való viszony megjavítása minden fiatalnál. Idősebb elvtársainknak gyakran egészen érthetetlen néhány fiatal felelőtlen munkája, vagy laza munkaerkölcse. A valóság az, hogy azok mellett a fiatalok mellett, akik munkájukat példásan végzik, vannak a fiatal munkások és munkásnők között még többen olyanok is, akik munkájukat felületesen végzik és azt szükségszerű rossznak tekintik. Ha a CsISz teljesíteni akarja feladatát üzemeinkben, harcoljunk mindnyájan a fiatalok képességeinek fejlesztéséért azzal a szándékkal, hogy ne- csak egyesek, de egész kollektívák váljanak az építés élharcoséivá. Ilyen példával, új munkaviszonnyal járnak elöl a ga- lántai tanulóotthon 6-os számú gyakorlati csoportjának tanulói, akiknél otthonra találtak az új munkamódszerek. A termelési csoportok a mesterek vezetése alatt Koleszov elvtárs módszerével kezdtek dolgozni. Elsőnek a gyorsesztergályozás módszerét Lőrinc elvtárs sajátította el, aki normáját ma már 200 százalékra teljesíti. Példáját többen követték. Olasz, Juhász, Szlávik, Demjanič elvtársak és mások. Mi az oka annak, hogy sok fiatalnak még mindig nincs helyes viszonya a munkához. Ez j azért van, mert az üzemi CsISz- ; szervezetek nem irányították tevékenységüket az ifjúság többségének megnyerésére üze- . meinkben, az összes termelési feladatok teljesítésének kezdeményezésére. Ennek elérésére állandóan be kell vonni az ifRírek a Szovíetvnio júságot a szocialista versenybe, a termelésben, brigádokban és az ifjúsági műszakokban meg kell alakítani a munkacsoportokat és védnökséget kell vállalni a legfontosabb termelési feladatok felett. Az üzemi CsISz- szervezet feladata nemcsak az ifjúság állandó célzatos bekapcsolódását jelenti a termelési feladatokba, hanem az ifjúság üzemen kívüli életéről való gondoskodást is. Éppen ezért, hogy az üzemi CsISz-szerveze- tek magukba zárkóztak, hogy formális viszonyuk volt a fiatalokhoz, a gyűlések unalmasak voltak, az ifjúságot eltávolították a CsISr-töl. A CsISz Központi Bizottságának XI. ülése után több üzemi szervezetben tudatára ébredtek ezeknek a hibáknak és már azok eltávolításán dolgoznak. Üzemi szervezeteink funkcionáriusai már tudják, hogy ha az ifjúságot sikerektől sikerekhez akarjuk vezetni, nyújtani is kell nekik valamit. Kultúrát, sportot, szórakozást kell adni az ifjúságnak, érdekes ifjúsági estéket kell rendezni és meg kell őket nyerni az Ifjúsági Szövetség munkája számára. Például a nagyszombati „Vozovka” üzem- i ben mindjárt a CsISz Központi Bizottságának ülése után felvetették a kérdést, mi az oka a I tagsági gyűlések csekélyszámú ; látogatottságának. A vezetőség rájött arra, hogy a CsISz munkája nehézkes, hogy a vezetőségi tagok gyakran nem látnak maguk előtt semmi mást, csak gyűlést, beszámolót, vitát, politikai kört és formális határozatokat. így aztán nem csodálkozhatunk, hogy az ifjúság egyszerűen nem járt a gyűlésre és futott az Ifjúsági Szövetségből. A vezetőség ezért elhatározta, hogy a szervezet életét érdekesebbé teszi mint eddig. Műkedvelő kört alakítottak, gondoskodnak a sportról, kirándulást szerveznek Bratislavába, a „Nebo na zemi” (Mennyország a földön) című darab megtekintésére, mindamellett azonban nem feledkeznek meg a politikai iskolázásáról és az építő feladatokról sem. Igen, így helyes ez. Az átmeneti időben, amikor a szocializmus győzelmének szempontjából a termelésnél rendkívül fontos a munkatermelékenység fokozása, a fiatalságot a szórakozáson, kultúrán és sporton keresztül kell oda vezetni, hogy megismerje a négy feladatokat, amelyek a fiatalságra várnak és ennek előfeltétele viszont az, hogy szocialista módon viszonyuljanak a munkához. A Minszk-kerületi Győzelem-kolhoz állattenyésztő telepén „trolibusz" viszi a takarmányt az istállóba. ♦ A SZOVJETUNIÓBAN HÚSZ nagyméretű, modern operaházat és drámai színházat építenek. A legnagyobb színházakat Cseljabinszkben, Kazánban, Frunzeban és Voronyezsben építik. Aíindegyikben körülbelül 1.200 férőhely lesz. Kisebb színházak épülnek Kali- nyíngradban és Alma Atában (ezer férőhellyel). A többi épülő siínházakban 800 néző fér majd el. ♦ A KASPI-TENGER PARTJATOL kilométerekre az Apserohski félsziget mellett közvetlenül a tengerből emelkednek ki az olajkutak tornyai. Közvetlen közelükben a szovjet emberek egy egész várost építettek fel. EJihez hasonló nincs az égész világon. Több mint ötezer olajipari munkás lakik itt. Az acélvázekon gyönyörű, egyenáeletes házak, üzletek, isikolák, filmszínházak, színház, vendéglő és -fürdők sorakoznak. A utcákon autók és kisebb vonat- szerelvények járnak. A lakóknak minden lehetőségük megvan az örömteli, boldog életre. Bakuból és a többi szovjet városokból gyakran ellátogatnak hozzájuk a színészek és zeneművészek. A szovjet rendszer az olajipari munkásokat megbecsüli. Szanatóriumok, ktiltúrp>aloták és klubok egész sorát építtette nekik. Tanulásokról is gondoskodott a kormány: szakiskoláik vannak, tanfolyamok működnek és olajipari akadémia is van. ♦ A LENINGRÄDl ÄLLAMI SZÍNHÁZ az elmúlt héten bemutatta Pavel Kohout tehetséges cseh költő „Dobrá pfseň” című darabját. A szerepeket csupa fiatal színész játszotta. A premiernek nagy sikere volt. ♦ SZVERDLOVSZKBAN MEGKEZDTÉK egy hatalmas szövőgyár építését. Ez az üzem egyike lesz a legnagyobbaknak a Szovjettmlóban. A tervek szerint évente hatmillió méter kiváló minőségű gyajúszövetet fog gyártant ♦ A SOKNEMZETISÉGŰ SZOVJET Állam népei mélységesen tisztelik a világ többi népeinek kultúráját. A szovjet hatalom évei alatt az országban több mint 205 millió példánvszám- ban adták ki a külföldi ídasszrkxis és haladó írók műveit. A Szovjetunióban összesen 218 an- g<^ író könyveit adták ki a szovjet népek több mint ötven nyelvén, ösz- szesen 34 millió 500 ezer példányban. A szovjet gyermekek már az iskolában megismerkedhetnek az angol irodalom remekműveivel, köztük Shakespeare drámáival, Byron, Shelley költeményeivel Scott, Dickens, Thackeray regényeivel. A szovjet könyvkiadó vállalatok hatalmas példányszámban adták ki Galsworthy, Shaw és sok más angol író műveit. A Szovjetunióban Shakespeare múveibőJ például több mint kétszáz kiadás jelent meg a szovjet népek 25 nyelvén,' összesen kétmillió 310 ezer példányban. Defoe „Robinson Crusoe" című regénye 124 kiadásban 35 nyelven, több mint kétmillió példányban jelent meg. ' Dickens a legkedveltebb angol Írók ! egyike a Szovjetunióban. Tizenhat nyelven megjelent müveinek együttes példányszáma meghaladja a 3,500.000-et. A szovjet emberek tisztelik az amerikai és az angol irodalom demokratikus hagyományait. Coof>er, Jack London, Whitman, Dreiser, Twain könyvei megtalálhatók minden szovjet könyvtárban. Az utóbbi években a következő müvek kerültek kiadásra Howard Fast: Az utolsó határ, A szabadság útja. Elbeszélések Amerikáról clmú müvei, Gilbert: Zsákutcában, M. Wiilson: Élet a homályban 'című regénye, stb. A Szovjetunióban több amerikai költői antológia jelent meg.