Új Ifjúság, 1953. július-december (2. évfolyam, 39-92. szám)
1953-09-09 / 59. szám
A CsISz SZLOVÁKIÁI KOZPOJNTI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA „Szerettelek benneteket emberek. Legyetek éberek 1** Bratislava, 1953. szeptember 9. Ara 40 fillér n. évfolyam 59. szám Kotistnntin liiehl: Július Fucsík a börtönben I. All a börtön ajtajában .A rab úgy nézi Mi nincs s mi van a zárkában A cellában vak homály Kivesz benne .A kenyér az arc a száj II. Egykor ember Ma gyötrelmek szenvedé.sek kínok Eljön az idő s minden mártírt Tetemre hívok Szájuk kemény vonalát Arcuk elszánt ráncait Félelem nem torzitotl- .A végső sóhajig .lúlius Fuc.síknak Legdrágább arcát Vérrel írta a kendői Nemes büszke rajza' III. Büszke lelked Viharral dacoló jegenye Tarts ki bátran Adjon erőt Szeb'asztopol neve Fény az étjszakában Árbocon lobogó Rendíthetetlen kitartasz Bár .süllyed a hajó Nincs erős szívedben Szemernyi félelem Rettegés nélkül helytállasz Ezer puska ellen Hitünk szent jelképe Fucsík dic.ső harca Ember és kommunista Gyönyörű arca Fordította Tóth Tibor . a te hangod, Így énekel költeményében Július Fu- j csíkról Pablo Neruda. Gyönyörű, nagy, j igaz szavak ezek. | Hiszen Július Fucsík a történelem i óriásainak és a világ fiataljainak azon egyike, akiknek elmúlása sohasem je- ■ lenthette a véget, egyike azoknak, a kikkel, ha nincsenek is közöttünk, mé gis minden lépésnél találkozunk, művünket telteikhez mérjük, gondola- I.TÍk szivünk tüzét jelentik. Mindenütt ott vannak, ahol az életet adó nap elűzi a sötét.séget, ahol gyarapszik, hatalmasodik és harcban acélozódik az emberi boldogság, ahol a halál fölött az elet győzedelmeskedik. Ejtsd ki ma Fucsík nevét és a koreai katona így szól' az enyém. Ejtsd ki ma Fucsík nevét, s a fiatal nemet igy válaszol: a hős. Ejtsd ki ma Fucsík nevét, s tíz és tíz nyelven ezt hallod: a miénk. Igen: a miénk. — mert Július Fu- cslk az ember, a harcos és a kommunista fénylő, nemes példaképe nemcsak részünkre, csehek és szlovákok, szülőföldünk fiatalsága, hanem a világ minder embere részére, akinek, kezdve az apró örömöktől, a virágbaborult természettől, daloktól, a gyermekek mosolyától, egészen a lelkiismeretes mindennapi munkáig, minden drága, ami emberi. Mindenki részére, aki gyűlöli a háborút és forrón szereti a békét. Gyönyörűen fejezte ki ezt Gusta Fua te életed, szüntelenül jária az csíkovához intézett levélében K. Svet- licsnij szovjetember, egyike azoknak, akik Július Fucsíkkal, ha csak egy pillanatra is találkoztak, mégis azt a találkozást soha sem felejthetik el; „Az olyan emberek, mint Július Fucsík, ha meg is halnak, a nemzet emlékezetében örökké élnek, mert a nemzetük iránti odaadó szeretet példaképei. A szabad nemzet iránti olyan szeretet eszménykepei, amely drágább az életnél is. S ö ezt tettel bizonyította be. Nem szándékoz:»»)! idealizálni öt, nem akarom belőle valami vértanú vagy szent képét faragni, nem — ő emberi ember. A szó teljes értelmében Lenin és Sztálin ilagy alak.jainak embere. Ma bizonyára mindannyian, akiknek Fucsík neve, élete és öröké, az ő gyönyörű, fiatal és boldog világáért vívott harcban erőt kölcsönöz, bizonyara mindnyájan népünkkel együtt megemlékeznek arról a napról, amikor 10 évvel ezelőtt felemelt fővel, ajkán az Internacionáléval győzőként ment a halálba. Igen — ma Július Fucsíkról emlékezünk meg, de nem szomorúsággal, hanem úgy, ahogy azt ő kívánta. Halljátok szavait: „. . Az örömért éltünk, az örömért keltünk harcra és érte halunk meg Ezért a bánatnak semmi köze se legyen nevünkhöz.” Emlékezzünk meg róla, mint harcosról, a munkásosztály nagy, dicső esész földet . . FUCSÍK UTJÁN hadseregének katonájáról és tudatára ébredünk annak, hogy Fucsikra gondolni ma mindenekelőtt Fucsík útjának követé.sét jelenti, olyan életet és növekedést jelent, hogy hagyatéka e- lőtt állva szívünkben sohase érezzünk szégyenkezést. Július Fucsík az életet szerette, forrón szerette. Az igazságos és a lelkiismereten alapuló, a szerétéiből fakadó és a munkából született életet. És mert az életet szerette, nem volt képes nem szeretni az embert, dalait, nem szeretni az erdőket, réteket, a napot, természetet és nem gyűlölni az emberi boldogság vérszopóit — a gazdag urakat. „Ö, emberek, el tudjatok-e képzelni, hogyan élnénk, ha ú.íból meglatnók egymást e sok nélkülözés után! Ha újból találkoznánk a szabad, tágas és teremtő életben! Ha majd meglesz mindaz, ami után vágyódtunk, amire törekedtünk és amiért most a halaiba megyünk!...” kiált fel „Üzenet az é- löknek” című könyvében. S Íme — mindaz, amiért Fucsík harcolt, ami után vágyakozott, amire törekedett és amiért a halálba ment, országunkban mind valósággá vált és azzá válik. De a müvet még nem fejeztük be. Reánk vár és szeretetünkre, még nagyobb szeretetünkre van szüksége Olyan szeretetre vár, amilyennel éppen Fucsík tudott szeretni. Ezzel a szeretettel erősek, az ugart virágzó mezővé változtatjuk, vad folyókat megfékezünk, a föld elébünk tárja kmese- it és életünk jó, illatosán éde« kenyérhez hasonló lesz. Július Fuc.sik a párt odaadó, hű és rettenthetetlen harcosa volt. A párt és annak eszméi egész életének szilárd Irányvonalát szabták meg. Erőt adtak neki, a bölcsességnek és az útmutatásnak élő, soha ki nem apadó forrását jelentették. Fucsík jól tudatosította, rpit jelent kommuni,stának lenni. Ezért*, akár az első köztársa.ság idején a kapitalista urak, akár a megszállás alatt a fasiszták ellen, mindig a harcbaindulók első soraiban állt. Julius Fucsík — ez a név mindig harcot jelentett és ma is azt jelent. 0, a napsugaras békéért bennünket ma Is harcba szólít, az első sorokba hív, mindenüvé oda, ahol a párt vezényel. Békelövészárkainkba — a mezőre, gyarba, iskolába. Lenin, Sztálin és tanítványuk Gottwald elvtárs nagy Ideal- ,iai iránti hűségre és odaadásra tanít. Ezt az ő hagyatékát ma mint szemünk fényét őrizzük. Július Fucsík szerette nemzetét, szerette annak hősi múltját, népének hagyományait, S ha a haza iránti szeretetéről szólunk, nem hallgathatunk a Szovjetunió iránti szeretetéről sem. Fucsík álmainak élő megvalósulása a dolgozó nép szabad országa, a Szovjetunió volt, olyan ország, ahol a dalt, verset, zenét, színházat, ahol mindent, ami szép és emberi, becsülnek és tisztelnek. Július Fucsík az után vágyakozott és azért harcolt, hogy a munkást az ő szülőföldjén se kísértse az állandóan fenyegető éhség, ott is boldog ének csendüljön föl, az ő hazája is a boldog emberek otthonává legyen. S éppen a- zért, mert nagy hazafi, nagy és odaadó barátja volt annak az országnak, ahol a ma már a múlté, a szovjetek országának. A nemzet, a Szovjetunió iránti szeretet — ki ne ismerné közülünk ezt a c.sodás érzést. Beszéljenek azonban itt is még jobban tetteink. Éppen Fucsík drága nevében ismerjük meg nemzetünket, hősi múltját, kultúráját úgy, amint azt Fucsík ismerte, ügyanúgy megl.smer,jük és szeretjük a Szovjetuniót Is. Tanuljunk a szov.jet emberektől úgy élni és dolgozni, ahogyan ők élnek, mert hiábavaló volna a szeretet, ha abból életünk és művünk gazdag gyümölcseit nem tudnánk kitermelni. Július Fucsík a ml jelenünkért esett el. Beteljesedtek .szavai: „Mindenki, aki a jövőért híven élt, és szépségéért esett el, kőbe vésett emlékmű.” Ilyen volt Fucsík és ezért állandóan velünk van. A vele fennálló kapcsolatunk annál szilárdabb lesz, mennél erősebben és bensőségesebben élünk az általa megálmodott jövőben és a mi jövőnk- ben. Élni az ő nevében, a drága haza nevében.
