Új Ifjúság, 1952 (1. évfolyam, 1-50. szám)

1952-12-24 / 49. szám

-1___________________________ Ol IFJÚSÁG ----------------------------- 1952 ttSSJL.

A párt politikai és szervezeti munkája és a párt új alapszabályzatának tervezete

és biztosítsuk, hogy szocialista mezőgazdaságunk tudományos alapokon épüljön fel.

Az újévtől kezdve bevezetjük a mezőgazdasági termékek új begyűjtési rendszerét. Az eddigi rendszer elavult és nem felel meg. A beadások megszabásának eddigi módszere, amelynek magassága évenként változott — főleg a növénytermelésben — fékezte az EFSz-ek és az egyénileg gazdálkodó kis- és középparasztok kezdeményezését. Nem segítette elő kellőképpen a hektárhozamoknak, a szarvasmarhaállomány létszámának és a hasznosságának fokozását. A beadások szétírását és megszabását nem valósították meg következetesen, az irányelveket sok esetben nem tartották be és előfordult, hogy néhány földművesre teljesíthetetlen feladatokat róttak ki, másoknál pedig sok felesleg maradt. Nem volt szilárd mértékük a beadások megszabására és a beadások szétírását a községekben gyakran a helyi viszonyok befolyásolták.

Az új begyűjtési rendszer a Szovjetunió tapasztalataira és állami gazdaságunk szükségleteire támaszkodik. Bevezetésével meváltozik a mezőgazdasági termékbeadás tervezésének, szétírásának és a szerződések megkötésének eddigi módszere, ami az eddigi hiányosságok kiküszöböléséhez vezet. Az eddiginél jobban kellőmennyiségű mezőgazdasági terméket fog biztosítani az állam, a lakosság élelmiszerellátása és az ipar nyersanyagellátása számára, úgy hogy ezt a szükségletet a legnagyobb mértékben hazai forrásokból fedezzük.

Az új begyűjtési rendszer elősegíti a munkásosztály s a kis- és középparasztok szövetségének megszilárdítását és az EFSz-ek további fejlődését. A beadások megszabásában kiküszöböli a még mindig előforduló egyenlősdit, a kulákok korlátozásának és kiszorításának hatékony eszköze lesz és az egész mező- gazdasági termelés fejlődésében fontos szerepet fog játszani.

A szocializmusban minden törekvés főcélja az emberről, az ember életének megjavításáról való gondoskodás. A kapitalizmus gazdasági alaptörvénye — amint azt Sztálin ,,A szocializmus közgazdasági pro- broblémái a Szovjetunióban“ című lángeszű művében bebizonyította — „a maximális tőkésprofit biztosítása az adott ország lakossága többségének kizsákmányolása, tönkretétele és nyomorbadöntése útján, más országok, különösen az elmaradt országok népeinek leigázása és rendszeres kifosztása útján, végül pedig háborúk és a nemzetgazdaság militarizálása útján, amelyeket a maximális profit biztosítására használnak fel“ — a szocializmus gazdasági alaptörvénye viszont „az egész társadalom állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségletei maximális kielégítésének biztosítása a szocialista termelés szüntelen fejlesztése és tökéletesítése útján, a legfejlettebb technika alapján.“

És valóban! Ebben a röviden megfogalmazott sztálini törvényben benne foglaltatik az egész programm, a cél és az eléréséhez vezető út is. Sztálinnak ez a törvénye köztársaságunkra, a szocializmust építő népi demokratikus köztársaságra is érvényes.

Senki sem tagadhatja le, hogy népi demokratikus rendszerünk megjavította lakosságunk túlnyomó többségének anyagi és kulturális helyzetét.

A dolgozó parasztok földesúri és egyházi földhöz jutottak, biztosítottuk termékeiknek tisztes áron való eladását, magasabb gazdasági és termelési formák elérése céljából szövetkezetekbe tömörülhetnek, amelyekben az állam kiadós támogatásával növelhetik munkájuk termelékenységét, ezzel saját jólétüket is. A munkások, hivatalnokok és az értelmiség mentesültek általában a munkanélküliség és a részleges foglalkoztatottság ostorától. Mindenki dolgozhat, fokozhatja teljesítményeit és ezzel jövedelmét is. Gyermekeinkről eddig sohasem látott módon gondoskodnak, valóban boldog ifjúságot élnek át, amelyről mi öregek még csak nem is álmodtunk, széles, nyitott út áll előttük az életben a művelődés, a munka, a boldogság és a jólét felé. Az állam úgy gondoskodik öreg és munkaképtelen polgárairól, hogy nem kell nekik mint azelőtt házról-házra járniok koldulniok. Mindezek tények, melyeket csak az tagadhat le, aki letagadja a napot is az égről.

Egyébként van egy tény, amely összefoglalóan visszatükrözi lakosságunk megjavult anyagi és kulturális helyzetét a háborúelőtti viszonyhoz képest. Néhány egészségügyi adatról van szó. Például: a háború előtt 1937-ben ezer csecsemő közül 117 halt meg, 1952 első felében pedig ezer csecsemő közül csak 60 halt meg, vagyis majdnem a felével kevesebb. A tüdőbaj következtében történt halálozások száma az idén 1937-hez viszonyítva 43 százalékkal csökkent. A kórházi ágyak száma az idén 1937-hez visszonyitva 81 százalékkal emelkedett. 1937-ben egy orvosra 1218 lakos esett, az idén 820 lakos, vagyis 33 százalékkal kevesebb. A háború előtt a szakszervezeti mozgalom nem üdültetett senkit, az idén az üdülők száma 300.000 volt. A beteg- és járadékbiztosítás költségei, valamint a családi pótlékok címén kifizetett összegek az 1937, évi 5.3 milliárd koronáról 1952-ben 53.9 milliárd koronára emelkedtek. 1937-ben a lakosság évi szaporulata csak 0.37 százalékot tett ki, 1951-ben már 1.3 százalékot.

A népegészségügyi adatokon kívül más adataink is vannak, amelyekből meg lehet ítélni a lakosság anyagi és kulturális színvonalát. így pl. 1937-ben a községeknek csak 34 százalékában volt telefon, az idén már a községek 98 százalékában bevezették a távbeszélőt. A rádió vevőkészülékek tulajdonosainak száma 1937-ben 1.034.000 volt, az idén 2,717.000, tehát 163 százalékkal több. 1937-ben 18 állandó színházunk volt, az idén 58 és a színházlátogatók száma ez idő alatt 3 millóról 10 millióra emelkedett. 1937-ben 1837 állandó mozi működött, az idén már 3.526 és a mozilátogatók száma 84 millióról 128 millióra szökött fel. A könyvtárak száma 13.100-ról 21.800-ra emelkedett, a kiadott könyvek évi példányszáma pedig 32 millióról 94 mülióra. A gyermekek száma az óvodákban 88.200-ról 165.500-ra emelkedett. A nemzeti iskolák száma 12.990-ről 15.270-re nőtt, a nemzeti iskolák tanítóinak száma pedig 41.000-ről 60.000-re emelkedett. A szakiskolák tanulóinak száma 60.000 volt, az idén pedig 82.000 körül mozog, a mezőgazdasági szakiskolák tanulóin kívül. A főiskolások száma 18.000 volt, az idén 38.000.

Ha kiszámítjuk a lakosságnak díjtalanul rendelkezésére álló szolgálatokra fordított kiadásokat, mint az iskolaügyre, egészségügyre, minden fajta szociális gondoskodásra fordított kiadásokat és a fizetett szabadságot — akkor e kiadások az 1937. évi 5.8 milliárd koronáról 1952-ben 81.2 milliárd koronára emelkedtek. Mindezek a díjtalan szolgálatok a bérek és fizetések átlagához viszonyítva 1937-ben 17 százalékot, 1952-ben már 42 százalékot tettek ki.

Ami a lakosságnak mind élelmiszerekkel, mind közszükségleti ipari termékekkel való ellátását ületi — ezzel nem lehetünk megelégedve. Igaz, hogy nálunk általában több élelmiszert és több ipari terméket fogyasztanak, mint a háború előtt, mivel többen vásárolhatják meg ezeket a cikkeket, azonban ezirányban sem elégíthetnek ki bennünket többé a háborúelőtti méretek.

Mi az oka közellátásunk hiányosságainak? Vegyük pl. az élelmiszereket és az élelmiszerkészítményeket. Itt az eddigi mezőgazdasági növénytermesztés és állattenyésztés, a begyűjtés és behozatal nem képesek fedezni a vásárlóképes keresietet. Emellett nem kevesebb, hanem sokkal több mezőgazdasági terméket hozatunk be, mint bármikor azelőtt. így pl. az idén az egész szükséglethez képest a búza 48 százalékát, a hús 5 százalékát, a baromfi 39 százalékát, a zsír 7 százalékát, a vaj 25 százalékát, a tojás 14 százalékát stb. hoztuk be. Kizáróag a Szovjetunióból és a népi demokratikus országokból történő behozatalról van szó. Látjuk azonban, hogy ez sem elég. Ezért nem szüntetjük meg még a jegyrendszert a legfontosabb élelmiszerekben. Csak egy kiút van: a mezőgazdasági termelés fokozása, és a haszonállatok hozamának fokozása útján a begyűjtés megjavítása és növelése, valamint az árúalapok és a vásárlóképes kereslet kiegyenlítése.

Ami a piacra kerülő ipari terméket illeti, itt semmiesetre sem állíthatjuk, hogy könnyűiparunk termelőképessége ne tudna előállítani mindent, amire szükségünk van a belső piac kielégítésére. Azok a mendemondák, hogy a párt- és a kormány a belső piac ipari fogyasztási árúval való teljes ellátásához szükséges színvonal alá akarja süllyeszteni a könyűipar termelőképességét, ellenforradalmi fecsegések. Nem, a megfelelő ipari termelőképesség meg van és meg is marad. Természetesen lesznek nehézségek a behozott nyersanyagok körül. A fődolog azonban ez:

Mind a könnyűipari, mind a más iparbeli gazdasági dolgozóinknak meg kell szokniok, hogy bőséges választékú jó minőségű árút fognak termelni a belső piac számára is, hogy a behozott nyersanyagokat gazdaságosan és ízlésesen fogják feldolgozni, hogy hazai forrásokból fognak keresni új nyersanyagot a főszükségleti árúcikkek előállítására és arról is fognak gondoskodni, hogy az illető üzemek kellő meny- nyiségben gyártsák azokat az apró szükségleti cikkeket, amelyek nem követelnek sok nyersanyagot, energiát és munkaerőt, mivel ezeknek a cikkeknek hiábavaló hajszolása feleslegesen keseríti asszonyaink életét. Az is jó lesz, ha kereskedelmi dolgozóink nem fognak átvenni a termelésből minden vacakot, hanem meg fogják követelni a jó minőséget és az ízlésességet és ha maguk is súlyt helyznek arra, hogy raktáron tartsák azokat az apró szükségleti cikkeket, melyek iránt kereslet mutatkozik. Ily előfeltételek mellett belátható időn belül lényegesen javíthatjuk belső piacunk ellátását ipari szükségleti cikkekkel.

Pártunk és kormányunk politikája továbbra is a lakosság növekvő anyagi és kulturális szükségleteinek kielégítésére fog törekedni. Emellett természetesen senkinek sem szabad elfelejtenie, hogy — amint már megemlítettem a Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. kongresszusáról tett jelentésemben — a szocializmus sztálini gazdasági alaptörvényének három egymástól elválaszthatatlan része van. Az első rész

teljesítésének, azaz „az egész társadalom állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségletei maximális kielégítése biztosításának feltétele — a második résznek — azaz a termelés szüntelen fejlesztésének, valamint a harmadik résznek, „a termelés szüntelen tökéletesítésének a legfejlettebb technika alapján“ — a teljesítése.

Azt hiszem számunkra ez az egyedüli járható út, amely biztosan elvezeti népünket a jóléthez.

III.

A pártról és a párt új alapszabályzatának tervezetéről

Áttérek most a párt és az új pártalapszabályzat - tervezet néhány kérdésére.

A párt minden tagjának és különösen a fiataloknak állandóan a vérükbe kell oltani: elvtársnő — elvtárs — a párt minden! A kapitalista járom nehéz éveiben a munkásúttörők megteremtették a pártot, hogy a munkásosztályt harcra vezesse a tőke ellen szociális felszabadulásáért. A hitleri nemzeti elnyomás nehéz időszakában, amikor mindenki csődöt mondott, a párt mint egész, kitartott és harcolt a nemzeti felszabadításért is. És a párt küldetését és kötelességét teljesítette. Amikor a Szovjet hadsereg — ugyancsak a kommunista párt, a Szovjetunió Kommunista Pártjának gyermeke — legyőzte Hitlert, a párt biztosította népünk nemzeti és szociális felszabadulását. Amikor azután 1948 februárjában a hazai és a külföldi reakció újra népünk nyakára akarta akasztani a kapitalista és imperialista igát, a párt volt az, amely az egész nép élén ezt a sötét tervet megakadályozta. És amikor február után, a leplezetlen reakció leverése után, a hazai és külföldi ellenség magának a kommunista pártnak belsejében lévő ötödik hadosztályára tette az egész tétet, a párt elég erős volt ahhoz, hogy ennek az amerikai ötödik hadosztálynak a fejét eltiporja. (Viharos, hosszantartó taps. Valamennyien felállnak. Lelkes éljenzés: „Éljen a CsKP! Hurrá!“)

Egyszóval, a párt és csak a párt volt népünk fel- szabadulásának biztosítéka. A párt, csak a párt biztosítéka annak, hogy az urak soha többé nem jutnak hatalomra. -A párt, csak a párt biztosítéka annak, hogy egész népünknek felépítjük a boldog, szocialista jövőt. (Viharos, hosszantartó taps.) Az egyén akármilyen magas pozícióba is volna állítva, megcsalhat, elárulhat. A párt azonban, elvtársak és elvtársnök, sohasem árul el. (Viharos, hosszantartó taps, újra felhangzik a szűnni nem akaró éljenzés. „Éljen a CsKP!“)

Az összeesküvő árulók nem. csekély igyekezetét fejtettek ki, hogy megrendítsék a tömegeknek a pártba vetett bizalmát és a párttagok bizalmát a párt vezetősége iránt. Ez nem sikerült nekik.

A tömegek bizalma a párt iránt újból fokozódik, különösen azért, mivel a tömegek látják, miként tudja a párt megtisztítani sorait az idegen, ellenséges hordaléktól, látják, hogy a párt milyen szigorú és legszigorúbb éppen azok iránt, akiket azelőtt vezető helyekre helyezett, akik azonban megcsalták és elárulták. Azelőtt, a kapitalizmus során a nép ügyét, a nemzet ügyét büntetlenül elárulhatta bármely rongyember, sőt, minél inkább volt áruló, annál jobban jutalmazták, annál inkább gazdagodott. Ma nálunk a nép és nemzet árulója odajut, ahova az összeesküvő, áruló banda jutott. Senkin sem segít, ha zsebében ott van az uralkodó párt igazolványa. Ellenkezőleg, annál szigorúbban ítéljük el és büntetjük meg.

Az árulóknak vezető helyekről való eltávolítása után a pártban mozgalmasabb politikai, szervezési és eszmei élet indult. A párt városokban, üzemekben, járásokban és kerületekben működő szervei jobban dolgoznak és aktívabban állnak minden politikai, gazdasági és kulturális történés élén. Azt mondhatjuk, hogy legyőztük azt a bénultsági állapotot, amelybe a párt szervezetét az összeesküvő árulók juttatták.

Pártunk életére is nagy esemény volt a Szovjetunió Kommunista Pártjának XIX. kongresszusa. Tanúi voltunk azon párt kongresszusának, amely történelmi és világtörténelmi műveket valósított meg és valósít meg, Lenin és Sztálin pártja kongresszusának. (Viharos taps.) Tanúi voltunk annak, hogy miként ítéli meg ennek a pártnak választott vezetősége sztálini módszerrel az eseményeket, miként értékeli bírálólag és önbírálólag a maga munkáját, és miként állít maga elé új, bátor célkitűzéseket. Már ez a kongresszus magában véve is sok mindenre megtanított bennünket. Az a módszer, mód és eljárás, ahogy a szovjet elvtársak hozzálátnak az ügyek intézéséhez, az a világosság és meggyőző erő, amellyel megoldják a fennálló kérdéseket, az a konkrét mód, amellyel biztosítják a kiszabott feladatok teljesítését és a kitűzött célok elérését, — egyszóval a Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. kongresszusának már egész munkastílusa számunkra is rendkívül tanulságos.

Egész közvéleményünkben és természetesen annál inkább a párton belül, rendkívüli figyelmet kel-