Új Ifjúság, 1952 (1. évfolyam, 1-50. szám)

1952-12-24 / 49. szám

2

r Äüfi elismert a békés együttélést, az végleg visszautasít- jja iá mindenféle keresztes- hadjárat szellemét* amelyet egyesek — az állítólag rabságban élő népek felszabadításának ürügye alatt — szítanak, mások pedig valami isteni küldetés végrehajtásaképpen emlegetne^ — mondotta Joliot-Curie.

I Tiltsák be a tömeges § emberölés fegyvereit!

Ennek érdekében — véle- Unényem szerint — minde- jiekelőtt meg keld szüntetni az úgyszólván teljes pusztulással fenyegető háború nagyon is reális veszélyét, mégpedig azzal, hogy el kell érni a tömegpusztításra alkalmas fegyverek ellenőrzött betiltását. Az atomfegyverek első felhasználása már megtörtént és itt újból emlékeztetnünk kell arra, hogy még Hirosima és Nagaszaki előtt komoly amerikai tudósok hogyan értékelték — helyesen — az ilyen fegyverek fel- használásának következményeit: ,,Ha Amerika elsőnek nyúlna az ilyen tömegpusztító eszközökhöz, ezáltal elvesztené a világ közvéleményének támogatását, megindítaná a fegyverkezési versenyt és kockára tenné annak a lehetőségét, hogy az ilyen fegyverek jövő ellenőrzésére nézve nemzetközi megegyezés jöjjön létre.“

A napalm-bomba szörnyűségét nem is kell itt küiön- kiemelni, hiszen valamennyi országban általános volt a tiltakozás ellenie. A baktériumfegyverek is felhasználásra kerültek.

Sok ember kétkedéssel fogadta ezt a hírt. Sok tudós nem volt hajlandó elhinni, hogy a tudományt ilyen célokra használják fel. Az emberi kétkedés ilyen súlyos tények hallatára talán annyit jelent, hogy — túl az ellentéteken és gyűlölködésen — van egy általános emberi szolidaritás, mert az emberek nem akarnak hinni olyan cselekedetekben, amelyek magát az embert aljasítják le és ügy érzik, hogy egyesek bűnei az egész emberiségre vetnek árnyékot. A Demokrati01 IFJÚSÁG

Minden eszközzel biztosítani kell a most folyó pusztítás

és öldöklés megszüntetését

Kivonatok Joliot-Curie beszédéből

kus Jogászok Nemzetközi

Szövetségének jelentése — a szövetség bizottságának tagjai tanúi voltak a baktérdum- támadásnaik — nagyban hozzájárult ahhoz, hogy sok emberben megszűnjenek a kételyek. Mindennél meggyőzőbb volt azután annak a nemzetközi tudományos bizottságnak a jelentése, amely két hónapon át Kínában és Koreában vizsgálta a tényálllást. A bizottság jelentésében arra a következtetésre jutott, hogy az amerikai fegyveres erők valóban használták baktérium fegyvereket e két ország területén emberek, állatok és növények elpusztítására.

Nagyon fontos, hogy minJoliot-Curie, a Béketanács elnöke megnyitó beszédét mondja a Népek Békekongresz- szusán.

denki megértse, miről is van szó. Mindenkinek tisztában kell lennie azzal: ha nem fogjuk le azoknak a kezét, akik ezt tették Koreában és Kínában — akár. csak nagyarányú kísérletezés keretében is — és ha az ilyen fegyverek újabb, további felhasználása nem válik lehetetlenné, akkor holnap mi magunk, vagy azok, akik kedvesek számunkra, esnek majd áldozatul e szörnyű, pusztító fegyvereknek.

Az 1925. évi genfi jegyzőkönyvet, amely éppen a harci gázok és más hasonló fegyverek, nevezetesen a baktérium fegyver betiltására vonatkozik, Amerika ma sem ratifikálta, holott ezt a Béke Vi-i lágtanács más szervezetekkel, j így az amerikai tudományos dolgozók Szakszervezetével i egyetemben követelte. A leg- j első intézkedés az lenne, hogy ezt a jegyzőkönyvet Ameri- j ka is ratifikálja.

Az atombomba és annak tökéletesített válfaja, a hidrogénbomba, továbbá a bakté- j riumfegyverek olyan fegyve- rek, amelyeknek hatását és j hatókörét térben és időben még fel sem tudjuk mérni. Ki merné ma még például azt; állítani, hogy az atombom-1 bának már ismert következményein kívül nem lesznek-e még súlyosabb következmé- ! nyei, amelyek csak később ! szakadhatnak az emberiség- j re?

A tömegpusztító fegyverek betiltásának követelése nem lesz csupán jámbor óhaj, ha a betiltást kimondó és a szigorú ellenőrzést megszervező nemzetközi szerződés aláírása megfelel a népek akaratának.

Minden eszközzel biztosítani kell a most folyó pusztítás és öldöklés megszüntetését.

rendezett az emberiség nagyjainak születési és halálozási évfordulói alkalmából.

De lehet-e* egyáltalán szó a nemzetközi feszültség enyhítéséről, amíg Koreában Vietnamban és Malájföldön folytatódnak a harcok? A bé- kemozgalom már e problémákra nézve is határozott javaslatokat terjesztett elő. Talán nem értünk itt majd- mindnyájan egyet, ha meg akarjuk állapítani, hogy kiket terhel a felelősség e háborúk eredetét illetően. De kétségtelenül megegyezésre tudunk jutni abban, a tekintetvetolése addig is, míg tart a kompromisszumos megoldások keresése.

Tudjuk, hogy vannak ezzel szemben bizonyos ellenvetések. Ilyen ellenvetés például, hogy a javasolt eljárás esetén az egyik félnek lehetősége volna a megeröscödésre és ezáltal a tárgyalások kudarca és az ellenségeskedések túlkapása esetén még pusztítóbb harcokra kerülne sor. A másik ellenvetés az, hogy a tárgyalások lehetővé teszik valamely fél számára azt, hogy indokolatlan követeléseihez való csökönyös ragaszkodásával

A csehszlovák delegáció egyik csoportja baráti beszélge, tés k őzben

Van egy másik vonatkozása is a nemzetközi feszültség enyhítésének, amelyet meg kell vizsgálni: ez a kulturális csere kérdése. A civilizáció s a kultúra kölcsönös megismerése és minden rés azokon a korlátozásokon, amelyek a tudományos és művészeti tevékenységet akadályozzák, hozzájárulást jelent a béke fenntartásához és az emberek közötti megértéshez. A Béke-Világtanács mindig arra törekedett, hogy a nemzetközi feszültség enyhítésének e kedvező feltételeit előmozdítsa a különböző szakemberek — például orvosok, építészek — közötti találkozók megrendezésével, valamint azzal hogv nagyszabású nemzetközi ünnepségeket

ben, hogy ,,Tüzet szüntess!“- , sei azonnal vessenek véget az öldöklésnek és pusztításnak. | Ha az erőszakos megoldások alkalmazásának elvetésével áttérnek a tárgyalások rendszerére, lehet, hogy a mindenki számára elfogadható kompromisszumok keresése nehéz és hosszadalmas folyamat lesz, mert a viszályokkal kapcsolatban megoldásra váró problémák többnyire nem - egyszerűek. De eleve biztosítani kell, hogy — tekintettel az esetleg sokáig elhúzódó tárgyalásokra — a pusztítás és öldöklés azonnal megszűnjék. Éppen ezért észszerű az azonnali „tüzet szüntess“ kömeggátolja a kompromisszum elérését. Ezen a ponton kell majd a tájékozott világközvéleményének érvényesíteni hatását, ha meggyőződünk a sző- banforgó ellenvetések alaptalanságáról. A közvélemény akaratának így a legmagasabb fórum szerepét kell betöltenie, és hozzá kell járulnia ahhoz, hogy a tárgyalások kijussanak a zsákutcából.

Mindenesetre a legnagyobb eréllyel kell elítélnünk Li Szin-mannak azt az ajánlatát, amely a háborúnak Kínára való kiterjesztésére és Moszkva azonnali bombázására vonatkozott.

1952 december 24

A pekingi konferencia ja* lentős kezdeményezést tett é háborúk megszüntetése érdé* kében. Ez a konferencia, amely a vélemények kicserélésének szívélyes légkörében folyt, lej lehetővé tette, hogy az ázsiai népek összegyűlt képviselői olyan közös megegyezésre jussanak, amely — megváló* sítása esetén — megmenthet ti Ázsia békéjét és így elé®, heti az összes ázsiai nemzetek közös céljait. Ez a konferencia — azzal, hogy kereste és meghatározta a kézzelfogható megoldásokat a jelenleg folyó háborúk, nevezetesen a koreai háború’ folytatásának és ki* terjesztésének megakadályozására — nagymértékben hozzájárult a világ békéjének megszilárdításához.

Mi itt mindnyájan attól a forró vágytól áthatva gyűltünk össze, hogy megtaláljuk a nyugtalanító problémák megoldását. Ezeket a megoldásokat senkire se akarjuk rákényszeríteni és ezért mindannyian kompromisszumokra törekszünk, hogy biztosítsuk a békét. A népektől kapott megbízatás értelmében az a mi dolgunk, hogy tolmácsoljuk és visszhangozzuk a népek akaratát a kormányok előtt. A mi dolgunk, hogy új lökést adjunk a világ közvéle« menyének ahhoz, hogy szól» jón és cselekedjék. A mi dole gunk, hogy az előkészítő munka során kialakult kapcsolatokat és a létrejött összefogást megszilárdítsuk és továbbfejlesszük. A mi dolgunk végül, hogy tettekkel — békecselekedetekkel — feleljünk meg azoknak a nagy reménységeknek, amelyeknek letéteményesei vagyunk. Mi nem „kereszteshadjáratot“ hirdetünk, hanem küzdeni fogunk a hazugság, a gyűlölködés és az előítéletek ellen. Amikor majd országainkba visszatérve, hozzálátunk az itt elhatározott feladatok végrehajtásához, meg kell hogy magyarázzuk mindazt, amit mások nem ismernek, vagy rosz- szul értelmeznek. Ha a tudatlanság e bizalmatlanságnak és a gyűlöletnek szülöanyja, akkor a megismerés a testvériséghez vezet, az igazság pedig a világossághoz. (Percekig tartő taps.)

Csehszlovákia Kommunista Pártja országos konferenriáfa

(Folytatás az 1. oldalról)

cialista Párt üdvözlő levelét. Az este hét óráig tartó vita során felszólaltak többek- között V. Nősek belügyminiszter, J. Dolanszky kormányelnökhelyettes, J. Zeman brigádtábornok, a csehszlovák hadsereg politikai föigazga- tásnak főnöke és A. Pimpara, a határőrség őrnagya.

Csütörtökön, 1952. december 18-án reggel 9 órakor folytatódott a Gottwald elvtárs beszámolója körüli vita. A vita során többek között felszólalt E. Szykora iskolaügyi megbízott.

Kevéssel 12 óra után végétért a vita, amelynek során összesen 63-an szólaltak fel valamennyi pártszervezetből. A konferencia azután tudomásul vette a küldöttek összetételéről szóló jelentést.

Ezután Zápotocky elvtárs átadta a szót Jozef Jurar elvtársnak, a brünni kerületi pártbizottság elnökének, aki előterjesztette azt a javaslatot, hogy Klement Gottwald elvtársnak a párt politikai és szervező munkájáról elmondott beszámolóját hagyják jóvá irányelvként a párt többi munkájában. Egyhangú szavazattal és lelkes tapssal hagyták jóvá a küldöttek ezt a javaslatot. L. Benda elvtárs azután indítványozta, hogy hagyják jóvá a párt alapszabályzatának előterjesztett tervezetét a Siroky elvtárs jelentésében feltüntetett kiegészítésekkel. Ezt az indítványt, amellyel a konferencia elfogadta pártunk új alapszabályzatát és amely szilárdan dicső tanítónk — a Szovjetunió Kommunista pártja példaképére támaszkodik, viharos tapssal, a párt és Gottwald elvtárs éltetésével egyhangúlag jóváhagyták. A konferencia délelőtti ülése ezzel befejeződött.

A délutáni ülésen a konferencia megtárgyalta a Központi Bizottság egyes tagjai és jelöltjei lemondásának és visszahívásának elfogadására, a Központi Bizottságnak a Központi Bizottság jelöltjei sorából új tagokkal való kiegészítésére és a Központi Bizottság új jelöltjeinek meg- választására tett javaslatokat.

A konferencia tárgyalásának zárószavait Antonin Zápotocky mondotta, aki kiértékelte és lezárta a vitát és összefoglalta az országos pártkonferencia eredményét. A konferencia, amely este 17 órakor fejeződött be, — jelentős határkő pártunk életében, amely megszilárdította a párt egységét és harcképességét és amelynek határozatai — Gott- wald elvtárs beszámolója és az új pártalapszabályzat — a párt további, még bátrabb és elszántabb harcbalépésének irányelvét képezi a szocializmus győzelméért hazánkban.

fiija Erenburg. a nagy szovjet író ezekkel a szavakkal kezdte beszédét a Népek bácsi Békekongresszusán: »A nagy folyók észrevétlenül, kis patakokként törnek elő a föld mélyéből. Azután egyre növekednek, szélesednek. Száz és száz patak és folyó siet feléjük és végül a hatalmas folyamok már egész szárazföldeket szelnek át, országokat kötnek össze egymással, emberek millióinak életét változtatják meg. Ehhez hasonló a mi mozgalmunk is, amely méltatlankodó szívek mélyén született, de gyorsan nőtt, s most immár átfogja századunkat, összeköti a népeket. Soha ilyen mozgalom nem volt a történelemben. Az a magas testület, amelyhez most szavaimat intézem, nem ilyen, vagy olyan eszme híveit képviseli, nem is kormányokat képvisel, — amelyek sok országban átmeneti, vagy véletlen jellegűek, — nem, ez a testület a Népek Kongresszusa, a népeké, amelyek különböző módon élnek, amelyeket különböző eszmék lelkesítenek, de amelyek valamennyien torlaszt akarnak emelni a háború útjába.«

Hja Erenburg felszólalása

után három nappal Han Szer Ja, neves író, a koreai küldöttség tagja ezeket mondta az elcsendesedett teremben: »Hunyják be a szemüket és képzeljék el, hogy önök hazájában most ezen a reggelen házak égnek, füst száll a magasba, a repülök mélyrepülésben keresik bombáikkal az óvóhelyek bejáratát és talán ismét egy óvódát, gyermekeket, árvákat pusztítanak éppen el. Lehet, hogy j az elmúlt éjszakán meggyil- [ kolták küldöttségünk vala- j melyik tagjának egyik vagy i másik hozzátartozóját. De j

nem mi rólunk van szó ...” Tudják ezt a világ népei és tudják a kongresszus részt- j vevői. A világ békéjének i megvédéséről van szó. És Bécsben ezért jöttek össze a világ népeinek legjobb békeharcosai, kiváló írók, dolgo- J zók, művészek és katonák.

De a koreai küldött tovább beszélt. »Amikor Bécsbe jöttünk. útunkon sok szép vá- j rost, régi szobrot láttunk. | Mi már nem tudnánk megmutatni önöknek a szép, régi, koreai házakat, szobrainkat. Az agresszorok az elmúlt hat hónap alatt más- félmillió repülöbombát és 15 millió nappalmbombát dobtak

le hazánkra. Ugyanebben a hat hónapban az Egyesült Államok monopóliumai 22 milliárd dollár profitot vágtak zsebre. Az én szívemben és gondolataimban ezek a számok összefüggnek, elválaszthatatlanok.«

lErröl tanúskodnak az amerikai küldöttek felszólalásai is. Jean Ivan Duchain kanadai küldött ezeket mondta: »Ügy szólok önökhöz, mint egyszerű katona. Tizennyolc éves koromban, két évvel ezelőtt munka nélkül, egyedül, szegényen álltam a világban. A munkaközvetítőnél azzal bíztattak, hogy ha belépek a Koreában harcoló hadseregbe, utána munkát kapok. Rövid kiképzés után a frontra vittek és azonnal bevetettek. Megsebesültem és kórházba kerültem. Láttam sebesült hazámfiáit, láttam vérben szenvedve más országok fiait. Azt kérdeztem magamtól, mit keresek itt, ilyen távol hazámtól ? ... Azért vagyok itt, hogy elmondjam: Ügy látom, a békemozgalom meg tudja oldani a világ égető kérdését. Ügy térek vissza szép hazámba, Kanadába, Quebeck- be, hogy megmondom az igazat. Beszélek a napalmbombáról, a pusztulásról, amelyet mi vittünk a koreai népre. Húszéves vagyok és olyanokat láttam, amiket senkinek se volna szabad látnia. Húszéves vagyok és úgy jöttem vissza, hogy nem tudok semmihez sem kezdeni. Én, az egyszerű katona, arra kérem hazámat s a nagyvilág szülőit, ne engedjék fiaikat Koreába!«

Minden nép követeli a békét. De a koreai népnek százszorosán nagy szüksége van most a békére. Ennek ellenére azonban a koreai nép sohasem fogja rabszolgasággal megváltani a békét.

»Tüzet szüntess Koreában!« — követelik a küldöttek és ez a követelés t végigzúg az egész világon.

H^étezer ember, több mint száz nép küldötte, kommunisták és szocialisták, polgári radikálisok és kvekerek, pacifisták, gandhisták, katolikusok, protestánsok, muzulmánok ebben a kérdésben egyetértenek. Fehérek, feketék, sárgák és barnák közt ebben a kérdésben nincs különbség. Szavuk egyesül és elhangzik New Yorktól Phen- janig, Görlandtól Fokvárosig: »Tüzet szüntess Koreában !«