Új Ifjúság, 1952 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1952-10-15 / 39. szám
Az SzK(b)P Központi Bizottságának beszámolója tését. Ezen a helyzeten javitani kell. A kolhozok és szovhozok minden erőfeszítését a sokágazatú közös gazdaság fejlesztésére kell össz pontosítani azzal a céllal, hogy a lehető legtökéletesebben kihasználják gazdasági és természetadta lehetőségeiket a gabona-, gyapot-, cukorrépa-, len-, burgonya-, hús-, tej-, tojás-. gyapjú-, zöldség-, gyümölcs-, tea- stb. temelés legmesszebbmenő fokozására. Ami pedig az építőanyagok és egyéb ipari termékek gyártását illeti, állami és szövetkezeti iparunknak megvan a lehetősége és köteles is teljes mértékben, s ugyanakkor Olcsóbban kielégíteni a kolhozok és szovhozok üyenirányú szükségleteit. Meg kell mondani azt is, hogy he lyenkint még mindig előfordul a kol- hozjavak elherdálása és a kolhozalapszabályok másirányú megsze gése. Egyes párt-, szovjet és mezőgazdasági szervek funkcionáriusai ahelyett, hogy őrködnének a kolho zok közös gazdaságának érdekei felett, maguk kótyavetyélik el a kol- hozvagyont, s a kolhozokkal kap csolatban rátérnek a szovjet törvé nyék durva megszegésére, az önkényeskedés és törvénytiprás útjára. Tisztségükkel visszaélve, közös földeket sajátítanak ki a maguk szá mára, arra kényszerítik a kolhozvezetőségeket és kolhozelnököket, hogy ingyen, vagy olcsó áron bocsássanak rendelkezésükre gabonái, húst, tejet és egyéb termékeket, rosszabb minő» ségü állataikat a közösből jobbakkal cseréltetik ki stb. Ezek a kolhoz- és államellenes cselekmények súlyos károkat okoznak a kolhozparasztságnak, gátolják a kolhozok további szervezeti és gazda sági megszilárdulását, aláássák a párt és a szovjet állam tekintélyét. Erélyesen véget kell vetni annak, hogy bárki is vétsen a kolhoz-alapszabályok ellen. A szocialista állam törvényének teljes szigorával, mint a kolhozrend ellenségeire kell lesújtani mindazokra az egyénekre, akik a kolhozvagyont elherdálják. Rá kell mutatni továbbá arra. hogy a part-, szovjet- és mezögaz dasagi szervek nem foglalkoznak kielégítően az o’yn fontos kérdések kel, mint például a munka megszervezése a kolhozokban. Mint tudjuk, egyes kolhozvezetök a munkaszerve zés kérdésében helytelen irányvonalat követtek, meghonosították a külön munkacsapatokat és megszün tették a termelöbrigádokat. Ez a gyakorlatban a gabonatermelés gépesítése ellen irányult, s a kolhozok meggyengülésére vezetett. Az a munka, amit e hibák és eltévelyedé sek megszüntetése érdekében végeztünk, lehetővé tette a munkaszelve zés lényeges, megjavítását és a termelőbrigádok megszilárdítását a kolhozokban. Ezen a téren azonban még mindig komoly hiányosságok vannak. Sok kolhozban a termelő brigádok nem állandó összetételüek. nem bocsátják állandó rendelkezésükre a munkaeszközöket, ami az egyéni felelősség megszűnésére ve zet, s a fejetlenség miatt sok munkaidő fecsérlódik el. Ez csökkenti a munkatermelékenységet és a mező gazdasági munkák késedelmes elvégzését idézi elő. A párt, szovjet- és mezőgazdasági szervek kötelesek ál landóan gondoskodni a munkaszervezés megjavításáról a kolhozokban. A kolhozokban be kell vezetni a jövedelemelosztás haladóbb rendszerét. A kolhoz tagjai között az ar Jyel jövedelmét a javukra írt mun kaegységek, valamint a Brigádjuk, munkacsapatuk vagy a saját maguk által elért tényleges termésered mények arányában kell elosztan Ez módot nyújt majd a munkatermelékenység jelentékeny emelésére az egyenlösdi vegleges megszűnte t.ésére és elő fogja segíteni a munkaegység értékének to’ábbi emelke dését Rá kel! mutatni arra is, hogy a mezőgazdaság vezetése terén még mindig nem szűnt meg teljesei, egyes gyakorlati ..érdések sablonos formális megoldása. A párt , szov jet- és gazdasági vezetők gyakran nem veszik figyelembe a konkré' hely viszonyokat, valamennyi kerü let számara egyformán agrotechni kai állattenyésztés munkaszerep zési stb útmutatásokat adnak A. fivért előírások eeves kerületek és gazdaságok számára ugyan szükségesek és hasznosak lehetnek, más kerületek és gazdaságok szempontjából azonban gyakran haszna vehetetlenek, sőt egyenesen karó sak. A part-, szovjet- és gazdasági vezetők között még mindig akadnak olyanok, akik úgynevezett közepes mutatószámokból kiindulva Ítélik meg, s próbálják vezetni a mező gazdaságot. Ezek a vezetők a kő zepes terméseredményekből állapítják meg a terméshozam előirányzatokat, s ugyancsak a közepes eret' mények alapján szabják meg az ,ál Jáltenyésztés hozamát. Ha megelégszünk az átlagteljesítményekkel, nem tűnnek szemünkbe az el maradó kerületek, kolhozok és szov hozok, amelyeknél rosszul mennek az ügyek é- nem tudunk idejekorán hatékony intézkedéseket tenni, hogy ezek megkapják a szükséges segítséget. Az átlagteljesítmények mögött nem tudjuk meglátni azokat a kerületeket, kolhozokat és szov- hozokat sem, amelyek messze előrejutottak, amelyek számára a közepes mutatószámokon alapuló feladatok nincsenek mozgósító hatással, sőt egyenesen visszafelé húzzák őket, gátolják fejlődésüket. Végül meg kell moldani, hogy lé nyeges hibák mutatkoznak a tudomány eredményeinek és az élenjá ró tapasztalatoknak a mezőgazda Ságban való meghonosításával kap csolatban. Nálunk sok élenjáró kolhoz, gép és traktorállomás és szov hoz van, sokezer az élenjáró dolgozók száma a mezőgazdaságban. E dolgozók a tudomány eredményeinek alkotó alkalmazásával nagy eredményeket érnek el a terméshozam növelésében és az állattenyésztés hozamának emelésében. Még mindig nem folyik azonban kielégítően az élenjáró tapasztalatok népszerüsité se és meghonosítása a kolhozok és szovhozok termelésében. Mezőgazda- sági tudományunk nagyban hozzájárult a mezőgazdaság fellendítéséhez. A mezőgazdasági tudomány ban a tudományellenes, reakciós eszméket leleplezték és szétzúzták és ez a tudomány jelenleg az egyetlen helyes alapön — a materialista-mi- csurini alapon — fejlődik és felvér tezi dolgozóinkat a mezőgazdaság fejlesztésére irányuló tevékenységükben. Az eredmények ellenére azonban a mezőgazdasági tudomány még mindig elmarad a kolhoz és szovhoztermelés igényei mögött. A szocialista mezőgazdasági rendszer tág teret nyújt a tudomány számára, lehetővé teszi a tudomány eredményeinek és az élenjáró tapasztalatoknak gyors elterjesztését, azt, hogy azok valamennyi kolhoz, gép és traktorállomás és szovhoz köz- kincsévé váljanak. A párt- és szovjet szervezetek s a mezőgazdaság: szervek legfontosabb kötelessége, hogy minden módon fejlesszék a tu, dományos és gyakorlati munkatársak alkotó kezdeményezését, gyarapítsák a magas terméshozam és a nagyhozamú állattenyésztés meste reinek sorait, támogassanak min dent, ami élenjáró, haladó, minél hamarabb meghonosítsák a kolhoz- és szovhoztermelés valamennyi ágában a tudomány eredményeit és az élenjáró mezőgazdasági tapasztala tokát. E'.vtársak! Mindannyian örvendünk szocialista mezőgazdaságunk óriási fejlődésének Földművelésünk és ál attenysztésünk ma újabb hatalmas fellendülésben van. Nem két séges, hogy a közeli években gazdag technikával felszerelt kolhozaink gép- és traktorál omásaink és szov hozaink még sokkal jelentősebb sí kereket aratnak majd a mezőgazda ság fejlesztésében; élelmiszerböség lesz az országban a nép számára és teljesen elegendő nyersanyag gyor san fejlődő könnyűiparunk száma ra. (Hosszantartó taps.) c) Áruforgalom, közlekedés és hírközlés Az ipar és a mezőgazdaság nőve fedésével együtt fejlődött az ország áruforgalma. A háború utáni évek ben az állami és szövetkezeti keres kedelem árúforga ma 2 9 szeresre növekedett és jóvá1 túlhaladta a há ború előtti színvonalat. 1951 ben az állami és szövetkezeti üzletek útján több árut adtak el a lakosságnak, mint 1940-ben: húsból és húsárukból 80 százalékkal, halból és haltermékekből 60 százalékkal, állati zsiradékból 80 százalékkal, növényi és egyéb zsiradékból majdnem kétszer- annyit, cukorból 70 százalékkal, szövetekből 80 százalékkal, lábbeliből pedig 50 százalékkal többet. Megnövekedett az állami és szövetkezeti kiskereskedelmi hálózat, jelentékenyen bővült a választék és megjavult az eladott áruk minősé ge. De kereskede m! téren még mindig sok nálunk a komoly fogyatékosság A kerskedelmi szervezetek még gyengén tanulmányozzák a lakosság igényeit, hibákat követnek el az áruk odaszállítása és elosztása terén a területeken és a köztár saságokban. A vásárló kiszo'gálá- sát egész sor helyen rosszul szervezték meg. A feladat az. hogy rövid időn belül kiküszöböljük a meglévő fogyatékosságokat és a szovjet ke reskedelmet új. magasabb szintre emeljük. Az ötödik ötéves terv irányelveinek tervezete az ötéves terv végéig 1950-hez viszonyítva az á’lami és szövetkezeti kiskereskedelem áruforgalmának növekedését mintegy 70 százalékban irányozza elő. A termelés és áruforgalom növekedését a közlekedés éR áruszállítás minden fajtájának fejlődése kiséri. A Nagy Honvédő Háború éveiben közlekedésünk — és mindenekelőtt a vasúti közlekedés — sikeresen birkózott meg a katonai szállítások és a népgazdaság számára tői ténö teherszállítás biztosításának nehéz feladatavai. A háboiú utam években a közlekedés valamennyi fajtája nemcsak hogy helyreállt, hanem jelentősen meg is növekedett a háború előtti időszakhoz viszonyítva. Az idén a vasúti közlekedés teher forgalma mintegy 80 százalékkal több, mint 1940-ben, a folyami es tengeri flotta teherforgalma 60 száza ékk_l, a g.páocsi Közlekedés teherforgalma 3,1-szer, a polgári légi flotta tehéiförgalmá pedig 9 2- szer nagyobb. A vagonok napi átlagos, terhelése a vasútvonalakon ebben az évben mintegy 4o százalék kai nagyobb, mint 1940-ben. Ma a közlekedés minőén fajtájá-' nak sokkal hatalmasabb a technikai bázisa. Megnővekedei-t a vasúti fővonalak átbocsátó képessége, a régi párhuzamos vonalak helyreállítása és újak építése útján, kiszéie. sitették a vágányhálózat«.t és ne hézt.pusú síneket raktak le, kiterjesztették az önműködő blokk-be- rendezéseke,. és egyéb intézkedéseket, új vasútvonalakat építettek és vettek használatba, folytatódott a munka a legjobban igénybevett vasútvonalak villamosítása terén, je-, lentősen megnövekedett a mozdony- és a vasutj kocsipark, különösen pedig a nagy teljesítményű mozdonyok és nagy teherbíró képerseg vasúti kocsik száma. A víz; közlekedésben a hajózásra felhasznált belső víziutak hossza 1951-ben 23.000 kilométerrel volt nagyobb, mint 1940 ben. A tengeri és folyami hajózás uj tehet, és személyhajókat kapott. A be_ és kirakodási munkálatok gépesítése színvonala 1940 hez viszonyítva jelentősen megnövekedett. Ez a növekedés 1951-ben a folyami flotta mi- msztériumánáj 83 százalék, a tengeri flotta minisztériumánál pedig 90 százalék volt. A gépkocsi közlekedés új, tökéletesebb teher és személygépkocsikat kapott. A tökéletesített burkolattal ellátott gépkocsiutak hálózata 1940- hez viszonyítva 3.1-szeresére nőve kedett. A háború utáni években továbbfejlődtek a hírközlés eszközei — a posta, távíró, távbeszélő és a rádió. Kibővült az ország távbeszélő és távíróhálózata, megnövekedett a városi távbeszélőközpontok teljesí tóképessége. Ma már minden kerületi központnak távbeszélő- és táv- iróösszeköttetése van a területi központokkal, s alapjábanvéve befejeződött a távbeszélöáilomások felszerelése a falusi szovjeteknél valamint gép és trakto állomáso kon. A rádió •vrtné«z1 hálósa* jelenleg majden kétszer nagyobb, mint 1940-ben. Jelentősen megnőve, kedett a postaforgalom, a légipostavonalaink hossza 2.5-szeresére nö vekedett. A sikerek mellett nagy hiányosságok vannak a közlekedés és hírközlés munkájában. Sok vasútvonal, hajózási vállalat és teherfuvar-vál- lalat nem teljesíti a számára meg állapított teherrakodási és szállítási tervet. Még mindig soká tart a vasúti kocsik és a hajók be. és ki. rakodása. Mindezideig nem számolták még fel az észszerűben és az indokolatlanul nagy távolságról tör ténö vasúti teherszállítást. A munka még rosszul van megszervezve a gépkocsiközlekedésnél, a tehergép. kocsi állomány kihasználásában még nagy fogyatékosságok vannak és az üzemben levő gépkocsiknál sok az üres járat. A hírközlés terén mutatkozó hiányosságokhoz kell sorolnunk azt, hogy a hírközlési szervek még mindig nem szolgálják ki pontosan a népgazdaság és a lakosság szükségleteit a hírközlő eszközökkel. Tovább kell fejleszteni és tökéle- tesitem a közlekedés és a hírközlés minden fajtájának munkáját, óv nunk kell a közlekedési eszközöket, fáradhatatlanul gondoskodni kell tartósságukról, fejleszteni és erősíteni kell a közlekedés minden fajtájának technikai alapját és min den eszközzel javítani a posta, a távíró és a távbeszélő munkáját. d) A takarékosság a népgazdaság további fellendítésének igen fontos eszköze A Szovjetunió népgazdasága saját tartalékaiból, belső felhalmozási forrásaiból fejlődik. Ezért pártunk mindig nagy figyelmet fordított és fordít a szigorú takarékosságért folyó küzdelemre, s a takarékosságot a gazdaságon belüli felhalmo zás megteremtése és a felhalmozott eszközök helyes felhasználása fontos feltételének tekinti. A takarékosságnak — mint a szocialista gazdálkodás módszerének — nagy szerepe volt az ország iparosításában. Most, amikor országunkban a népgazdaság újabb hatalmas fellendülése megy végbe, s ezzel egyidejűleg rendszeresen csökkentik a közszükségleti cikkek árát, a takarékosság még fokozottabb jelentő ságű. Minél teljesebben és észszerűbben használjuk fel a termelési tartalékokat, minél takarékosabban é3 körültekintőbben vezetjük gazdaságunkat, anná] nagyobb sikereket érünk el a népgazdaság valamennyi ágának fejlesztésében, annál nagyobb eredményeket érünk el a nép anyagi és kulturális színvonalának emelésében. A népgazdaság belső tartalékainak mozgósítása és helyes kihasz nálása terén azonban nagy fogyatékosságok vannak. Mindenekelőtt rá kell mutatni az iparban előforduló nagy veszteségekre és improduktív költségekre. Sok iparágban még rosszul áll a termelőkapacitások kihasználásának ügye. Sok minisztérium a vállalatok kapacitásának meghatározásánál a termelés „szűk keresztmetszeteiből'1 indul ki, a kapacitások kiszámításánál gyakran a gépi berendezés termelékenységének csökkentett normáit alkalmazzák, a gyártmányok munkanormáit az élenjáró technológia és a tökéletesebb munkaszervezési módszerek figyelembevétele nélkül állapítják meg. A minisztériumok —,a helyett, hogy a termelést a vállalatok belső tartalékainak jobb kihasználásával növelnék — gyakran új vállalatok építésére követelnek beruházásokat az államtól. Sok vállalatnál nagy veszteségeket okoz a rossz gazdálkodás, az anyagok, a nyersanyagok, a fűtőanyag, a villamosenergia, a szerszámok és más anyagi értékek pazarlása. Ráadásul gyakran megsértik a megállapított felhasználási normákat, nem nagyon használnak teljes- értékű pótanyagokat, még mindig nagy a termelésben a selejt. 1951-ben például a szövetségi ipar vállalatainál a veszteségek és az improduktív kiadások összege 4.9 milliárd rubel volt — ezenbelü) hár«'mmilliárd ru bel volt a selejtveozteseg. A termelési kapacitások nem kielégítő kihasználása és a rossz gazdálkodásból származó nagy veszteségek következtében sok ipari vállalat nem teljesíti feladatait a termékek önkölt. ségének csökkentésében és nagymértékben túlköltekezik. A vállalatoknál előfordul, hogy nagyot vétenek a termékek önköltségének tervezése ellen. Egyes gazdasági vezetők — szűk hivatali érdekből — az állam érdekeinek megsértésével mesterségesen „tartalékokat" teremtenek a termékek önköltségének terveiben úgy, hogy emelik a nyersanyag- és anyagfelhasználási normákat és indokolatlanul megnövelik a készítmények munkaigényességének indexeit. Az, hogy egyes vállalatoknál ilyen államellenes gyakorlatot folytatnak, a termékek önköltségének tervezése terén, arról tanúskodik, hogy a minisztériumok nem ellenőrzik kellőképpen ezt az ügyet. A minisztériumok — ahelyett, hogy minden vállalatnál kellően tanulmányoznák a termelés feltételeit és megtennék a szükséges intézkedéseket a termékek önköltségének rendszeres csökkentése érdekében — a tervszámadások ellenőrzése és megerősítése nélkül tervezik az önköltséget. A továbbiakban meg kell említeni, hogy különösen rosszul áll a takarékosság ügye az építkezéseknél. Még mindig drágán építkezünk. A termelési költségek csökkentése terén az építők jelentősen elmaradnak az üzemek dolgozóitól. Az építőmunkák megszervezésénél nagy hiányosságok vannak — nem használják fél kielégítően a gépesítési eszközöket, alacsony a munka termelékenysége, pazarolnak az anyagfelhasználásban, rendkívül nagyok az igazgatási költségek. A beruházási munkák elvégzésénél nagy hiba az erők és az eszközök szétforgácsolódása a nagyszámú építöszervezet között Sok köztük a kis építöszervezet, s ezek nem elég. gé használják ki a gépesítési eszközöket. Mindez az építés megdrágulására, az igazgatási gépezet felduzzasztására, nagy bürokratikus kiadásokra vezet. 1951-ben például az építkezésnél egymilliárd rubelen felül emelkedtek a megengedettet felülmúló igazgatási költségek és a terv által előirt 2.9 milliárd rubel haszon helyett az építöszervezetek ebben az évben 2.5 milliárd rubel hiánnyal zártak. , Továbbá. Nagy veszteségek és improduktív kiadások fordulnak elő a mezőgazdaságban. A mezőgazdaság jelenleg jóval nagyobb méretekben van felszerelve technikával, mint a háború előtt. A traktorok és egyéb mezőgazdasági gépek felhasználása terén azonban nagy hiányosságok vannak. Sok gépállomáson és szovhozban nem kielégítő a gép- és traktorállomány karbantartása, aminek következtében a mezőgazdasági gépek idő előtt elhasználódnak; jelentős a gépek ja- vításávíü, az üzem- és kenőanyaggal kapcsolatos költségtöbblet. Mindez a traktormunkák önköltségének drágulásához vezet. Sok gépállomáson, kolhozban és szovhozban még nem szűnt meg a rossz gazdálkodás, s előfordul, hogy a rossz szervezés következtében nem takarítják be az egész termést és így nagy terményveszteségek fordulnak elő; nem szervezték meg kielégítően a kolhoz javainak ellenőrzését; a rossz állattartás következtében sok kolhozban igen nagy az ai- lathullás, és alacsony az állattenyésztés termelékenysége. A közlekedésben is nagyok a veszteségek és az improduktív kiadások. Sok vasútvonal, hajózási vállalat és gépkocsifuvarozási vállalat a vagonok, hajók és gépkocsik sok állása, a szállítási tervek nemteljesítése, a túlzott üzemanyagfogya-zstás és a rossz gazdálkodásból származó veszteség következményeképpen jelentős túlköltekezéssel és veszteséggel dolgozik. Sokszor előfordul még, hogy gondatlanul kezelik a gördülőanyag, a hajók és a gépkocsik tartósságának kérdését. Ez nagy kárt okoz az államnak. Rendkívül magasak továbbá az igazgatási költségek, a begyűjtés, a mezőgazdasági termékek tárolása és értékesítése terén: nagyok a kereskedelmi szervezete1 forgatni költségei is. A begyújtó, kereskedelmi és