Új Ifjúság, 1952 (1. évfolyam, 1-50. szám)

1952-10-15 / 39. szám

\_

Az SzK(b)P Központi Bizottságának beszámolója

esolataikban. Sok, a háborúban riszt- ve tt ország gazdasági életét erősen aláásták a hosszas hadműveletek (az elszenvedett emberveszteség és anyagi károk). Ez mindenekelőtt Németországra, Olaszországra és Japánra vonatkozik. Nagy veszteséget szenvedett Franciaország, Hollandia, Belgium és több más ország is. Igen komolyan meggyengült Anglia,

Az Amerikát Egyesült Államok megszedte magát a háborún, az amerikai milliárdosok megszilárdították gazdasági hadállásaikat. Az Egyesült Államoknak azonban nem sikerült elérnie célját, nem sikerült megteremtenie az amerikai tőke uralmát a világpiacon. Az Egyesült Államok azt gondolta, hogy Németország és Japán harcképtelenné tétele után négyszeresére-ötszörösére emelheti termelését. Azonban mindössze kétszeresére emelte termelését, most pedig lefelé csúszik a gazdasági válságba. Tény, hogy az Egyesült Államokban most legalább hárommillió teljesen munkanélküli és még több részleges munkanélküli van. A munkások tömegsztrljkai még bonyolultabbá teszik az Egyesült Államok milliárdosainak helyzetét. Azért van ez Így, mert az Egyesült Államok, ipara, az Egyesült Államok uralkodó köreinek hibájából, elvesztette olyan piacait, mint a Szovjetunió, Kína, az európai népi demokráciák.

Az amerikai imperializmus most nemcsak a népek nemzetközi kizsák- mányolója és leigázója, hanem olyan erő Is, amely bomlasztja a többi kapitalista ország gazdasági életét. Az Egyesült Államok monopoltökéje kihasználta versenytársainak gyengülését és a háború után meghódította a kapitalista világpiac Jelentékeny részét. Az Egyesült Államok monopoltökéje szétrombolja a kapitalista országok között történelmileg kialakult sokoldalú gazdasági kapcsolatokat és ezeket az említett országok és az Egyesült Államok egyoldalú kapcsolataival helyettesíti. Az ameri. kai monopóliumok a legarcátlanabb dömpinggel erőszakolják ki exportjukat, ugyanakkor kirekesztik belső piacukról a külföldi árukat. Ennek következtében a magas árak fojtogatják az amerikai népet. Az amerikai monopóliumok egyre inkább megbontják a kapitalista világpiacot. Az amerikai imperializmus lehetetlenné teszi a nyugateurópai országok számára, hogy élelmiszerárukat szerezzenek korábbi keleteurópai pia. csikón. Pedig a nyugateurópai országok mindig nagymennyiségű ipari árut szállítottak oda, cserébe az élelmiszerért és nyersanyagért

Az amerikai imperializmusnak ez A gazdaságpolitikája ki kellett, hogy élezze az Egyesült Államok és a többi tőkés állam közti ellentéteket Ezek közül a legfőbbek az Egyesült Államok és Anglia közötti ellentétek. Ezeknek nyomán nyilt harc folyik az amerikai és angol monopóliumok között a kőolaj, a kaucsuk, a ritka- és színesfémek, a kén és a gyapjú forrásaiért, az áruelhelyezö piacokért

Ehhez járulnak még az Egyesült Államok és Japán, az Egyesült Államok és Olaszország, az Egyesült Államok és Nyugat-Németország igen komoly ellentétei. Japán, Olaszország és Nyugat-Németország az Egyesült Államok diktátorainak megszállási járma alatt nyög. Naivitás lenne azt gondolni, hogy ezek az országok vég nélkül tűrni fogják az Egyesült Államok uralmát és jármát, balgaság lenne azt gondolni, hogy nem próbálnak kiszabadulni az amerikai rabságból és az önálló fejlődés útjára lépni.

Ahogyan az amerikai imperializmus ..segély“ leple alatt hitelnyújtással befészkeli magát Anglia, Franciaország, Olaszország gazdasági életébe, elhódítja az angolfrancia gyarmatokon lévő nyersanyagot és az árupiacokat, úgy éleződnek és még tovább fognak éleződni az ellentétek az Egyesült Államok és Anglia, az Egyesült Államok és Franciaország között. Anglia, majd utána Franciaország és a többi kapitalista ország arra törekszik, hogy kiszakítsa magát az Egyesült Államoknak való alárendeltségből, hogy önálló helyzetet és magas profitot biztosítson a mag« számára. Az angol kapitalisták már most kemény harcot folytatnak a nemzetközi kerskede- lemben megnyilvánuló amerikai túlsúly ellen.

A kapitalista országok háború utáni gazdasági nehézségei még fokozódtak azáltal, hogy az imperialisták maguk zárták ’el maguk elöl a demokratikus világpiacra vezető utat. Az Amerikai Egyesült Államok a Szovjetunióval és az európai népi demokráciákkal csaknem teljesen megszüntettél, Kínával pedig megszüntette a kereskedelmet. Nem. csak a legyőzött országoknak (Japánnak, Nyugat-Németországnak,

Olaszországnak!, hanem Angliának, Franciaországnak, Hollandiának, Dániának, Norvégiának, Belgiumnak és más kapitalista államoknak is megtiltotta, hogy árukat adjanak el és vásároljanak a demokratikus tábor országainak piacán. Az Egyesült Államoknak a már demokratikus táborhoz tartozó országokkal folytatott kereskedelme 1951-ben 1937-hez viszonyítva, egy- tizedére; Anglia áruforgalma ezekkel az országokkal egyhatodára, Franciaországé pedig egyegyedénél kevesebbre csökkent.

Az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország, amikor gazdasági blokád alá vette a Szovjetuniót, Kínát és az európai népi demokráciákat, azt gondolta, hogy ezzel megfojthatja őket. A valóságban azonban az új, demokratikus világpiacnak nem megfojtása, hanem megszilárdulása következett be. Az lm. perialisták ezzel komoly csapást mértek saját kivitelükre és még inkább fokozták az ellentéteket iparuk termelési lehetőségei és termékeinek elhelyezési lehetőségei között.

Mindez azt jelenti, hogy a kapitalista gazdasági életben még mélyebb ellentétek keletkeztek, a kapitalista gazdálkodás világrendszere pedig egészben véve jelentékenyen leszűkült és gyengébbé és még in. gatagabbá vált, mint a háború előtt volt.

Az Egyesült Államok kapitalistái felismerve ezeket a gazdasági nehézségeket, igyekeznek őket a koreai háborúval, fegyverkezési versennyel, az ipar militarízálásával ellensúlyozni. Az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország imperialistái a koreai nép elleni reakciós háború kirobbantása után és a demokratikus tábor elleni háborús hisztéria felszításával egyidejűleg háborús vágányra terelték a gazdasági életet hatalmas arányúvá tették országuk gazdaságii életének mUdtarizálását és a fegyverkezési versenyt. Jelenleg ezen országok ipari termelésének egyre nagyobb részét, használják fel hadfelszerelésre. A hadimegrendelések döntő szerepet játszanak az Egyesült Államok és a többi kapitalista ország iparának fő ágazataiban. A kapitalista államok költségvetésében szakadatlanul növekszik a fegyverkezési versenyt szolgáló közvetlen és közvetett kiadások aránya. Az Egyesült Államokban a közvetlen katonai kiadások az 1937—”38 költségvetési év egymiliiárd dollárjáról az 1952— 53-as költségvetési évben 58.2 mii. liárd dollárra nőttek és ezek a kiadások most az Egyesült Államok egész költségvetésének 74 százalékára rúgnak. 1937—38-ban az Egyesült Államok katonai kiadásai a költségvetésének 14 százalékát tét- ték. Anglia katonai kiadásai ugyanezen idő alatt 197 millió fontster. 1 ingről 1634 millió fontsterlingre nőttek és a háború előtti időszak 17 százalékával szemben az egész költségvetés 34 százalékára rúgnak. Franciaországban a katonai kiadások az egész költségvetésnek majdnem 40 százalékát alkotják.

A háborús költségek e hallatlan növekedése az adók szakadatlan növekedéséhez és a papírpénz inflációs kibocsátásának növekedéséhez vezet. A kapitalista országok egész pénzrendszérének rohamos gyengülése, amely a háború és az Egyesült Államok vezető körei politikájának következménye, tovább fokozódik. Példátlan arányokat ért el a pénz elértéktelenedése. A dollár vásárlóereje 1951-ben hivatalos, nyilvánvalóan szépített adatok szerint csupán 43 százaléka, a fontsterilig vásárlóereje — 82 százaléka, a francia frank vásárlóereje — 3.8 százaléka, az olasz líra vásárlóereje — alig 2 százaléka Volt 1939-es vásárlóerejüknek.

A háborús gazdaság vágányaira való áttérés lehetővé tette az Egyesült Államoknak és más kapitalista országoknak, hogy ideig-óráig emeljék ipari termelésük színvonalát. A burzsoá közgazdászok ezen az alapon igyekszenek bebizonyítani, hogy a nagy katonai megrendelések a végtelenségig képesek fenntartani az .üzleti tevékenység*’ magas színvonalát. A valóság azonban rácáfol ezekre az állításokra. Most, a kapitalista gazdaság különösen erős militarizálásának harmadik évében egyre nyilvánvalóbbak lesznek a militarizálás pusztító következményei. A háborús-inflációs tényezők, amelyek a konjunktúra ideiglenes felélénkülését hozták magukkal, a kapitalista országok gazdaságának egyoldalú háborús fejlődését eredményezték. A késztermékek és a nyersanyag egyre nagyobb részét emészti fel az improduktív katonai fogyasztás, vagy teszi holttá hatalmas stratégiai tartalékok formájában. Emellett a gazdaság mi- litarizálása maga után vonja, hogy az adók emelésén keresztül szivaty. tyúzzák ki a lakosság anyagi eszközeit. Mindez a népnek a milliárdosok által történő kirablása eszközévé teszi a kapitalista országok költségvetését, jelentősen csökkenti a lakosság vásárlóképességét, csökkenti a keresletet az ipari és a mezőgazdasági termékek iránt, a polgári termelés zuhanásszerű csökkenését vonja maga után és megteremti a feltételeket az éles gazdasági válság kitöréséhez.

A nemzetgazdaság militarizálása nem küszöböl ki, hanem ellenkezőleg, kimélyíti az aránytalanságot a termelési lehetőségek és a lakosság osökkanö fizetőképes kereslete között, amelyet a kapitalista országok vezető körei a végső minimumra csökkentének. Ez a kapitalista piac felvevőképességének egyre nagyobbarányú csökkenését vonja maga után. A katonai költségvetés felduzzasztása ilymódon szükségképpen újabb, mélyreható gazdasági válság kibontakozásához vezet.

Különösen súlyos teherként nehezedik a fegyverkezési verseny az Egyesült Államok csatlósországai- nak gazdaságára. Az Egyesült Államok •— miután kirobbantotta a koreai háborút — fokozta nyomását a nyugateurópai államokra, azt követelte tőlük, hogy egyre teljesebben állítsák át iparukat háborús vágányokra, fordítsanak' aránytalanul magas összegeket a háború előkészítésére, megfosztotta ezen országok polgári termelési ágazatait a nélkülözhetetlen nyersanyagoktól és segédanyagoktól. Az amerikai imperializmus végkép levetette magáról a kapitalista országok gazdasága „helyreállítójának“ álarcát. Az au erikái „segítséget’* most már csak fegyverkezésre és egy újabb háború előkészítésére adják. Az a fegyverkezési hajsza, amelyet Anglia, Franciaország, Olaszország, Nyugat-Németország, Belgium, Norvégia és más kapitalista országok vezetői az amerikai monopóliumok parancsára folytatnak, tönkreteszi ezen országok gazdasági életét és katasztrófába dönti azokat.

A milliárdosok, akik maguk alá rendelik a burzsoá államot és a háborús előkészületek, a fegyyerke- zési hajsza politikáját, diktálják neki, ma óriási profitokat vágnak zsebre. A fegyverkezési hajsza a milliárdosok és elsősorban az Egyesült Államok monopóliumai és milliárdosai számára példátlanul álló meggazdagodás forrásává vált. Az Egyesült Államok kapitalista monopóliumainak nyeresége még a kisebbített hivatalos adatok szerint is 3.3 milliárd dollárról 42.9 milliárd dollárra emelkedett 1938-tól 1951-ig, vagyis tizenháromszorosára nőtt. Tekintélyes hasznot szedtek be a feneketlen zsebü angol monopólisták, valamint Franciaország, Olaszország, Japán és más országok kapitalista, monopóliumai, annak ellenére, hogy ezeknek az országoknak gazdasága a hosszas pangás állapotában van.

Ugyanakkor a militarizálás rohamosan rontotta« a néptömegek élet- feltételeit. Az adók növekedése, a közszükségleti cikkek árának emelkedése és az infláció fokozta a dolgozók relatív és abszolút elnyomo- rodását. Az Egyesült Államokban a folyó költségvetési évben a lakosság egyenes adója az 1937—1938. költségvetési évhez képest — még a dollár elértéktelenedésének figyelembevételével is — több mint tizenkét, szeresére emelkedett. A nyugat-európai országokban — ahol az adóteher a második világháború előtt is igen jelentős volt — az adók ennek megfelelően Angliában kétszeresükre, Franciaországban 2.6-szeresük- re, Olaszországban 1.5-szeresükre emelkedtek. Még a nyilvánvalóan csökkentett hivatalos megélhetési- és kiskereskedelmi árindexek is a drágaság szakadatlan fokozódásáról tanúskodnak, különösen az amerikaiak koreai agressziójának megkezdése óta. Ilyen körülmények között a munkabérek „rögzítésének“ politikája, amelyet a tőkések a jobboldali szocialisták és a reakciós szakszervezeti vezérek támogatásával folytatnak, a munkások és alkalmazottak reálbérének nagyfokú csökkenéséhez vezetett.

Franciaországban és Olaszországban a munkások reálbére 1952-ben alig fele a háború előttinek, Angliában 20 százalékkal alacsonyabb a háború előttinél. Az Egyesült Államokban a megélhetés — a villamosipari dolgozók szakszervezetének adatai szerint — 1939-hez viszonyítva majdnem háromszorosára drágult. A kapitalista országokban a haditermelés növekedése ellenére növekszik a teljesen és részlegesen munkanélküliek száma. Olaszországban ég Nyugat-Németországban a munkanélküliség meghaladja az 1929—1933. évi gazdasági világválság legsúlyosabb éveinek színvonalát; Olaszországban több mint 2 millió teljesen munkanélküli és még több részleges munkanélküli van, Nyugat-Németországban a teljesen munkanélküliek és a részleges munkanélküliek száma majdnem 3 millió, Japánban mintegy 10 millió teljes és részleges munkanélküli van. Az Egyesült Államokban nem kevesebb, mint hárommillió a teljesen munkanélküliek és tízmillió a részleges munkanélküliek száma. Fokozódik a munkanélküliség Angliában is, ahol a munkanélküliek száma már meghaladja a félmilliót. Olyan* kis országban, mint Belgium, több mint 300.000 a munkanélküliek száma. A fegyverkezési hajsza miatt egyre fokozottabban romlik a lakosság széles rétegeinek anyagi helyzete és ez a néptömegek elégedetlenségének szakadatlan fokozódásához vezet, érösíti harcukat az életszin vonal leszállítása és a háborús előkészületek egész politikája ellen. Rohamosan éleződnek az osztályellentétek, egyfelől az imperialista burzsoázia, másfelől a munkásosztály és valamennyi dolgozó között. A sztrájkmozgalom hulláma mindinkább térjed az egész kapitalista világban.

A kapitalista világrendszer helyzetét ezidöszerint az teszi még boA háború utáni időszakban az Amerikai Egyesült Államok, Anglia és Franciaország uralkodó köreinek tevékenysége a nemzetközi kapcsolatok területén is az új háború előkészítésének jegyében bontakozott ki.

Az Amerikai Egyesült Államok a második világháború befejezése után csaknem azonnal letért arról a meg-* egyezéses politikai irányvonalról, amelyen a háború idején a szövetségesek haladtak és amelyet' a hatalmak teheráni, jaltai és potsdami értekezletei lerögzítettek. Az Egye sült Államok az agresszív cselekmények egész sorozatával élezte ki a nemzetközi helyzetet és új háború veszélye elé állította a világot.

Az Egyesült Államok urai elég nyiltan megfogalmazták agresszív irányvonaluk céljait. Truman már 1945-ben, röviddel azután, hogy el foglalta az Egyesült Államok elnöki székét, kijelentette, hogy a „győnyolultabbá, hogy a háború következtében és a nemzeti-felszabadító harc újabb fellendülése kovetkezté- ben a gyarmati és függő országokban az imperializmus gyarmati rendszerének tényleges szétesése megy végbe.

A fasiszta Németország és az imperialista Japán szétzúzásának közvetlen eredménye volt az imperializmus frontjának áttörése Kínában, Koreában és Vietnamban, ahol a gyarmatok és félgyarmatok helyén népköztársaságok jöttek létre. A kínai nép győzelme méginkább forradalmasította a Keletet és elősegítette az imperializmus által elnyomott núpek felszabadító harcának fellendülését.

A háború utáni időszakban méginkább fokozódtak az ellentétek az anyaországok és a gyarmatok között. Angiié, Franciaország, Belgium és a többi gyarmattartó hatalom a gyarmatok rovására igyekszik kárpótolni magát azokért a terhekért, amelyeket a gazdasági élet militarizálása és az Egyesült Államok terjeszkedése rájuk hárít. Ugyanakkor az amerikai imperialisták behatolnak e gyarmattartó hatalmak gyarmati érdekköreibe, ott pozíciókat hódítanak meg maguknak, fokozzák a gyarmati és függő országok népeinek kizsákmányolását. E harc során az amerikai hódítók összeesküvéseket sugalmaznak angol és francia „szövetségeseik“ ellen, cselekedeteikkel elősegítik az imperializmus gyarmati rendszere válságának további elmélyülését. Sok gyarmati és függő ország (Egyiptom, Irán, Szíria, Marokkó, Tunisz és mások) területét katonai támaszpontok céljaira használják fel, lakosságát pedig a jövendő háború „ágyútöltelékének" szerepére készítik elő.

Az imperialisták hosszas elnyomó uralma és a feudális csökevények következtében a gyarmati és függő országok gazdasági élete, különösképpen mezőgazdasága, a hányát lás állapotában van, Indiában, Indonéziában, Iránban és aa afrikai országokban az emberek tízmilliói éheznek állandóan, az emberek óriási tömegei pedig éhenhalnak. Az imperialista hatalmak rablók módjára zsákmányolják ki a gyarmati és függő országokat. Ennek következtében a gyarmati és függő országok termelőerőinek fejlődése akadályokba ütközik, rendkívül alacsony színvonalon mozog a lakosság Vásárlóképessége, az ipari termékek elhelyezöpiacai pedig összeszűkülnek. Mindez súlyos teherként húzza lefelé a kapitalista világ gazdasági életét, fokozza az egész kapitalista világrendszer belső ellentétét.

A gyarmati és függő országok népei egyre határozottabban ellenállnak az imperialista leigázóknak. A nemzeti felszabadító mozgalom növekvő lendületét bizonyltja Vietnam, Burma, Malájföld, a Fülöpszigetelc és Indonézia népeinek harca, a nemzeti ellenállás fokozódóig Indiában, Iránban, Egyiptomban és más országokban.

zelem az amerikai népet az elé az állandó és égető szükségesség elé állította, hogy irányítsa a világot«.

Később Truman és más amerikai politikusok, többízben megismételték az Egyesült Államok világuralmi »igényeit«. Ez az irányvonal, amelynek célja a világuralom meg. hódítása, más országok leigázása — alapvető motívuma az amerikai imperialista vezetőcsoport egész politikájának.

Az Egyesült Államok főkolomposai persze tudták, hogy békés úton nem vívhatják ki az uralmat más nemezetek felett. Az ugyancsak má3 országok feletti uralomra törő hitleristák példájából tudták, hogy világuralomról erőszak alkalmazása, új háború kirobbantása nélkül még csak álmodni sem lehet. Elhatározták, hogy megbontják a békét, új háborút készítenek elő. Minthogy a, Szovjetunió az új háború fő ellenzője, a béke fő támasza, az Egye*

2. A nemzetközi helyzet kiéleződése. ÍJj háborús veszély az amerikai-angol agresszív tömb részéről A népek harca a békéért