Új Ifjúság, 1952 (1. évfolyam, 1-50. szám)

1952-02-13 / 4. szám

1952 február 13 / 7 nacionalizmus és a múlt minden el­avultságra ellen, ami még megma­radt ifjúságunk tudatában. E cél­ból szükséges előadások széleskörű megszervezése és a materialista világnézet elmélyítése ifjúságunk soraiban. Alapszervezeteinkben kiszélesíteni a harcos agitáciőt, amely ifjúsá­gunk előtt mevilágítja a kül- és belpolitika időszerű kérdéseit és a Párt, a kormány határozatá nak je­lentőségét, így lehetővé teszi ifjúsá­gunk fokozott részvételét az építés feladatainak teljesítésében. A CsISz-tagokat az általános és szakműveltség rendszeres fokozásá­ra nevelni, mindenekelőtt az esti is­kolákban. Ezeknek az iskoláknak sokoldalú segítséget nyújtani fon­tos és tartós feladatuk teljesítésé­ben. A pionirmozgalom terén még kö­vetkezetesebben követni Gottwald elvtárs iránymutatásait és az is­kolaév végéig az ifjúság nagyobb részét 15 éves korig bevonni a pio­nírmozgalomba. Emellett megjaví­tani a pionír-csoportok és csoport­vezetők munkáját. Hogy a pionérok érdeklődését fel­keltsük Szlovákia összesített terve iránt, hogy jól felkészüljenek az építés terén a reájuk váró hatalmas feladatokra, össze kell hivni az if­jú technikusok és micsurinisták kon­ferenciáját. Bebiztosítani, hogy a járások és kerületek minden kötelezettségvál­lalása teljesítve legyen, melyet a Smena előfizetőszerzési kampányá­nak keretében vállaltak és minden intézkedést megtenni, hogy a CsISz- körökböl Szokol-egyesületek alakul- Smenát mindennapi munkájukban. Amennyiben a Szokol Szlovákiá­ban előkészületeket végez, a Szokol szlovákiai kongresszusára, amely 1952 június 27.-től 29.-ig lesz, szük­séges bebiztosítani, hogy az egész Ifjúsági Szövetség ezekben az elő­készületekben teljes mértékben részt- vegyen. A CsISz-tagok tömegeit meg kell győzni, hogy aktívan vegyenek részt a testnevelésben és sportban a Szo- koi-egyesületeinek köreinek és csa­patainak keretén belül. Be kell biz­tosítani. hogy a CsISz-tagjai az el­sők közt legyenek akik TyrS-jelvény megszerzésére készülnek. Széleskö­rű kampányt indítani, hogy a CsISz- tagokat és az ifjúságot bekapcsol­juk az ifjúsági sport játékaiba. A CsISz soraiból iskolába ajánlani tagokat,v akik trénerek, iástruktorok és bíróit \ lesznek. ,Több figyelmet szentelni azoknak az előfeltételek­nek megteremtésére, hogy a Szokol körökből Szokol egysületek alakul­janak. A CsTSz-tagok és az ifjú­ság soraiban népszerűsíteni a Kom- szomol részvételét a szovjet testne­velésben. A Szokol-egyesületek járások, ke­rületek, bizottságaiba és a központ­ba a legjobb CsISz-tagokat küldeni. A CsISz-tagok soraiban széleskörű kötelezettségvállalási kampányt in­dítani ügy a testnevelés, mint az építkezés tétén a Szokol szlovákiai kongresszusa alkalmából. Szükséges, hogy szövetségünk minden szerve minden téren segítse a honvédelmi nevelés kiszélesítését, főleg kezdeményezésével az alapkö­rök" megalakításának és működé­sének kiszélesítésénél, a SVAZARM- nak nyújtott aktív, főleg CsISz- káderekkel való megsegítésével. Szükséges bebiztosítani, hogy a CsISz kiküldöttei a SVAZARM szerveiben résztvegyenek ezek mun­kájában. 3. Szervezés terén: Annak ellenére, hogy a CsISz szlovákiai kongresszusának a fi­gyelme a szervezés kérdéseire irá­nyult és feladatul tűzte ki a szer­vezés terén mutatkozó gyengeség felszámolását, nem történt észre­vehető javulás. Ezért az SzKB erre a kérdésre 'fekteti a fösúlyt és kö­telezi a CsISz összes szervét a le­nini-sztálini Komszomol tapasztala­tainak átvételére, mert ebben látja munkánk gyors és sokoldalú meg­javításának legfőbb biztosítékát. Az elkövetkező időszakban szükséges a CsISz szlovákiai kongresszusa és a CsISz Központi Bizottsága határo­zatainak értelmében: az alapcsoportok rendszeres és sokoldalú működését úgy bebiztosí­Ül IFJHSÄG A CsISz szlovákiai központi vezetőségének levele az SzKP Központi Bizottságához Drága elvtársak!. Önöknek és az egész szülőpártunknak forró harci üdvözletünket küld­jük a csehszlovák Ifjúsági Szövetség szlovákiai központi vezetőségének február 3-i és 4-i üléséről. A CsISz szlovákiai kongresszusa óta végzett munkánk kritikai és ön­kritikái értékelése után kötelezzük magunkat arra, hogy minden erőnk­ből résztveszünk a gottvvakli ötéves terv Szlovákia összesített tervéire kitűzött negyedik évi felemelt feladatainak teljesítésében. Mélyen meg­értettük azt ma. hogy drága hazánk felépítésében nagy becsületbeli feladatainkat teljesíteni nem lehet a népnevelő, szervezési és káder­munkában előforduló hibák kiküszöbölése nélkül. Minden üzemben, minden faluban és Iskolában megvalósítjuk a CsISz központi vezető­ségének jelszavát: fokozott tevékenységgel, Imrei szellemmel és fegyelem­érzettel induljunk a goUualdi ötéves terv negyedik évébe. Minden ener­giánkkal és lelkesedésünkkel minden fiatalt, minden fiút és leányt meg­nyerünk a szocializmus építésére. “Kommunista sziilöpártmik köré tömörülve és a marxi-lenini tanítás gazdag forrásából merítve tündöklő példaképünk a lenini-sztálini kom­szomol útján haladva még bátrabban megyünk előre hazánkban a bé­kéért. és a szocializmus felépítéséért folyó harcban. Éljen szülőpártunk az SzKP és elnöke, Siroky *-Ívtárs! Éljen a dicső CsKP és elnöke, if júságunk bölcs tanítómestere, Klement Gottwald elvtárs! Éljen a világ ifjúságának legjobb barátja, a béke zászlóvivője, a nagy Sztálin! tani, hogy ne legyen tag, aki ne vol­na tevékeny,, hogy megszilárduljon a CsISz fegyelem, a rend, a tagok nyilvántartása és a tagsági könyvek rendben tartása s a tagdíjfizetés te­rén. Aktivizálni és megszilárdítani a választott szervek, főleg a járási és kerületi bizottságok tekintélyét. Javítani a felsőbb szervek segít­ségét az alacsonyabb szervieknek, a felsőbb szervekben rendszeresen megtárgyalni az alacsonyabb szer­vek jelentéseit, ezek kiküldötteinek jelenlétében. Az alacsonyabb szer­veknek nyújtott segítség terén a jövőben példaként szolgáljon az SzKB elnöksége, titkársága és apa- rátusa. amely azonkívül, hogy kü­lönösebb figyelmet fog szentelni' a leggyengébb kerületek és járások megsegítésére, segíteni fogja a szo­cializmus építésének CsISz csoport­jait is, főleg a HUKO-n, HRON- STAV-on. a komáromi hajógyárban és az Ifjúság Duzzasztógátján.A •Szlovák Központi Bizottság elnök­ségének és aparátusainak külön fi­gyelmet kell szentelnie az eperjesi kerületre. Különösen gyorsan meg kell ja­vítani a káder-munkát. Ki kell er­re használni a járási és kerü'eti konferenciák előkészületeit és %e kell biztosítani, hogy a járások és kerületék élére a Szövetség olyan tagjai kerüljenek, akik a hiányok eltávolításáért vívott harc mellett teljesíteni fogják a CsISz Központi Bizottsága és a szlovákiai Központi Bizottság által kitűzött feladatokat is. Szükséges bevezetni és megszer­vezni a járások és kerületek újon­nan választott funkcionáriusaink szemináriumait, hogy megismerjék a választott szervekben reájuk váró feladatokat. A CsISz Központi Bizottsága hatodik ülésének határozata értel­mében szükséges az aparátus gyors átszervezése, hogy így a választott .-zervek megbízható végrehajtószer­vekké váljanak. A Szlovák Központi Bizottság el­rendeli, hogy a CsISz kerületi bi­zottságai 1952 február 6.-án vitas­sák meg a CsISz KB és SzKB ha­tározatait és biztosítsák be ennek megvitatását a járási konferenciá­kon, amelyek február 9.-tő! 10.-ig, 16.-tól 17.-ig és 23.-tól 24.-ig foly­nak le, továbbá a február és már­ciusi taggyüjtéseken és a kerületi konferenciákon, amelyek 1952 már­cius 21.-től 23.-ig és április 4.-től 6.-ig lesznek. A CsISz KB és SzKB által kitű­zött feladatok következetes teljesí­tése jelentős lépést jelent ahhoz, | hogy szervezetünk megközelítse példaképét a Komszomolt, hogy mutatva az utat Szlovákia egész ifjúságának az építés terén újabb, hatalmasabb győzelemre vezes- ! se ifjúságunkat. Tanulva tündöklő példaképünktől, a lenini-sztálini Komszomoltól. szo- 1 rosan felzárkózva szüiöpártunkhoz. a Csehszlovák Kommunista Párthoz, Gottwald és Siroky elvtáfs bölcs irányításával még bátrabban indu­lunk harcba a szocializmus rné gyor­sabb felépítéséért hazánkban és a világbékéért. togatója és a komszomolisták be­fogadták soraikba. Kezdetben az Uzvara nevű kol- hozban nem főit pártszervezet. Most van. És ez a komszomolisták érdeme. A pártba, mint tagokat felvették Kaulincsot és engem tag­jelölteknek. valamint Janina Sztu- pele tanítónőt és Valda Driksznye munkásnöt. A Kommunista Pártba való felvételre további legjobb kom- szomplistálnk is készülnek. Anna Podnjvieksz és Ivan Morozov kol- hor-'agok. A pártszervezet vezetője a Komszomol volt titkára. Robert Kaulincsot. A kommunisták sokban segíte­nek munkánkban. Nemrégen a párt gyjilésen felolvastuk a Komszomol. szervezet működéséről szóló jelen­tést. A kommunisták rámutattak hiánvainkra. A kommunisták taná­csára feláll'tottuk a Komszomol. o-séget az állattenyésztési farmo. kon. segítünk berendezni az agro- nóm-labnratrtriumot és a jövő ta­vasszal résztveszünk. a kolhoz vlzi- erőművének építésében a Licsupa. folyón. Az Uzvara nevű kolhoz évről évre gazdagodik és növekszik. A múlt ősszel hatalmas termést taka­rított be, — 17 mázsa körül hektá- : ónként. Öt hatalmas állattenyész­tési farmunk, halgazdaságunk és gyümölcsészetünk van. Kolhozunk valóban fejlődik s eb­ben nem kis érdeme van a Kom- szomol-szervezetnek. AIJ4ÉKT I.ODE, az ITsvara-kolhoz Iioniszomol-blzottságának titkára. Már pihen a föld Már pihen a föld, mint a pásztor Ki a nyáját hazatereit«, sűrűn esik a hó. mint a fátyol, Úgy ereszkedik a hegveljre. / Kis magok alusznak a földben, Mint dunyha alatt a gyerekek. Kiket édes álmukból felver, A tavasz, ha jön a kikelet. Lent a hó alatt összebújnak, Az álmos, fekete göröngyök, Felettük hideg szelek fújnak S a havat, mint sok apró gyöngyöt. Felkapják és tovább gurítják A hóvirág már készülődik. Az olvadó hó jelzi útját, A zöld fű is hozzá szegődik. Már pihen a föld. mint a pásztor. De a gyárakban zeng g szerszám És a kemence vasszájából Acél ömlik és fekete füst száll. Ozswald Árpád. A kolhoz Komszomol szervezetének tapasztalataiból Novemberben történt. Egyszer este elmentem Robert Kaulinshoz, a kolhoz pártszervezetének titkárá­hoz, hogy elbeszélgessek vele á Komszomol munkájáról. Jó, hogy jösz, fogadott Kaulins, amikor észrevett. Fontos munka vár rád. Kolhozunk az erdőírtás ter­vét nem teljesíti rendesen. Ezért mozgósítani kell az ifjúságot. Hívd össze a komszomolistákat, megtár­gyaljuk a dolgot. A Komszomol-gyülés igen élénk volt. A fiatal lányok és fiúk sok fontos ajánlatot tettek. Elhatároz­tuk, hogy megjavítjuk a politikai nevelömunkát a favágók közt és kiszélesítjük a munkaversenyt. A Komszomolisták lelkesen fog­tak hozzá a terv teljesítéséhez. Se­gítettek a rendszeres brigádmun­kák megszervezésében, villámújsá­gokat, felhívásokat és jelszavakat adtak ki. Az agitátorok gyakran rendeztek összejöveteleket. Sok Komszomoiista ment az erdőbe dol­gozni és kitartó munkájukkal pél­dát mutattak a többi kolhoztagok­nak. A kolhoz sikeresen teljesítet­te az erdölrtás tervét. Munkánk első napjaiban feladatul tüztük, hogy az ifjúság nagyobb ré­szét bevonjuk a Komszomolba. Ezt különféle módon valósítottuk meg. Estéket, olvasóköröket, előadáso­kat, összejöveteleket és ifjúsági Komszomol-ellenörzést szerveztünK. Gyakran eszembejut a következő eset. A tavaszi vetés ideje közele­dett. A Komszomolisták elhatároz­ták, hogy felülvizsgálják a mezei munkák előkészületeit. Ezt közöl­tük a többi fiatallal is. Sokan örömmel fogadták ajánlatunkat. Szilvia Grinberg, Anna Podnieksz, Viesztur Znotins és a többiek a Komszomolistákkal együtt gondosan átnézték a kolhoz-gazdaságot és sok hiányt fedeztek fel. A kovács- müheiyekben szénből és más dol­gokból hiány mutatkozott. A leltár egy része a szabad ég alatt volt. Az egyik zöldségraktárban romlani kezdett az ültetésre szánt burgonya. A bizottság tagjai ezeket a hiányo­kat közölték a kolhoz vezetöségé- ' el. amely aztán a hibákat eltávolí­totta. Az ellenőrzés megvalósítása az ifjúságot közelebb hozta a Komszo- mol-szervezethez. Rövid idő múlva az ellenőrző bizottság sok aktív tagja kérte a Komszomolba való felvételét. Ezután bátrabban fogtunk hozzá az ifjú komszomolistáknak a közös munkába való bekapcsolásához. A múlt év őszén a komszomolisták elhatározták, hogy halastavat épí­tenek. Erre a célra külön brigádo­kat állítottunk össze, melyekben résztvett a kolhoz .minden fiatalja. Egy ilyen brigád vezetését, Alisz Enzerinsre bíztuk. Alisz azonban még nem volt tagja a Komszomol nak. Ez a bizalom igen megörven­deztette őket. Lelkesedéssel fogott a munkához. Brigádja a gát épité sénél jóval elhagyta a többieket. A halastavak a kolhoz bevételének fontos forrásává váltak. Minden év­ben a halak eladásából kb. 300.000 rubel gazdagítja a kolhoz pénztá rát. Minél aktívabban vesz részt a Komszomol szervezet a szövetkezeti mezőgazdasági munkáiban, annál szorosabb és szilárdabb lesz kap­csolata a többi ifjúsággal. Ezt a Komszomol Központi Bizottságának VI ülésé után értettük meg igazán, amely a falusi komszomolistákat harcbahívja a termés és az állatte­nyésztés emeléséért. A kolhoz kom- szomolistái ez év folyamán az éjjeli váltás megvalósításának kezdemé nyezöi lettek a cséplés ideje alatt, kiszárítottak hét hektár mocsaras területet és azt bevetették takar­mánynövényekkel. A mi közbenjárá sunkra kolhozunkban megnyílt az óvóda is. Ismeretes, hogy az ifjúság neve­lésében fontos eszközt jelentenek az általános rendeletek. A Komszomol- bizottság igyekezete arra irányul, hogy minden fiú és leány neki- tetszö munkát végezzen. Karlisz Roze nagyon szereti a zenét és ma­ga is játszik harmonikán. A Kom- szomol-bizottsága megbízta őt zenei kör megalakításával. Karlisz ezt a feladatot gyorsan végrehajtotta, a kört megalakította, amely első nyil­vános fellépésénél megérdemelt di­cséretet kapott. Nem sokkal ezután Roze újabb feladatot kapott, — megbízták a kísérleti-terület veze tésével. Gazdasági iskolát végzett és a Micsurin-agrotechnika nagyon érdekelte öt. A kolhoz agronómjá- nak, Kariisznak segítségével igen érdekes kísérleteket hajtott végre a búza, lucerna és lóhere termesz­tésében. Amikor Karlisz beadta jelentke zölapját a Komszomolba, mindany nyian tudtuk, hogy ez az elhatáro­zása a komszomolistákkal végzett szoros együttműködés eredménye. Nemrégen a kolhoz vezetősége Karlisz Rozet a mezőgazdasági bri­gád vezetőjévé nevezte ki, a kom szomolisták pedig megválasztották öt a Komszomol-szervezet bízott ságának tagjává. Richard Stein- blumnak, az épitöbrigád tagjának, a kiváló sportembernek, azt ar'fel- adatot adták, hogy alakítsa meg a síkört. Richard az ifjú kolhozta­gok nagy részét bevonta a körbe. Megtanította őket sízni, sőt az ug- róhídről való ieugrásra is. Sporto- lóink több esetben résztvettek kü­lő iböző versenyeken s megszerezték a testnevelés- és sport központi bizottságának vándorserlegét. A komszomolisták és a kolhoz többi ifjúsági egy sportteret rendeztek a kolhoz területén. Itt röplabdapálya, futóp , ák, akadályok, stb, talál­hatók. Az ifjú kolhoztagoknak munkahelyen való nevelését kap csoljuk a politikai iskolázással. A Komszomol-bizottsága előadásokat és beszámolókat rendez a nemzet­közi politikai helyzetről, a kommu nizmus nagy építkezéseiről, a béke harcról és a szovjet hazafiasságról Gyakran beszélgetünk a lett föld tffüvesek nehéz életéről a kapita lizmus alatt. Még sokan közülünk jól emlékeznek azokra a szörnyű időkre, amikor napszámba jártunk Emlékszik erre Vilma Fibiga, Mírd za Szandersz, s testvérem is Ausz- ma, sőt a többi komszomolisták is. Gyakran elbeszélgetünk fiatal lá­nyokkal és fiúkkal erről a szomorú múltról s ezzel bebizonyítjuk nekik, hogy ezt a boldog életet a szovjet kormány teremtette meg Lettor szágban. Az ifjú kolhoztagok nagy része látogatja a politikai iskolát, ame­lyet a bizottság tagja, Janina Sztu- pele tanítónő Vezet. Janina Sztupele felkeltette a hallgatók érdeklődé sét az előadott anyag iránt, megta­nította őket a napisajtó olvasására. Ruta Martens, Zina Geraszimova és sokan mások a brigádokban vitat­kozni kezdtek a napi eseményekről. Ifjúságunknál nagy sikert jelent a könyvek közös olvasása és a könyvekről rendezett konferenciák. Legutoljára Osztrovszkij: „Az acélt megedzik“ és A. Szaksze: „Az er döben“ c. könyvét vitattuk meg. Hogy mit adhat a könyv az em­bernek, azt legjobban a következő példából láthatjuk. Arnold Jurevics fegyelmezetlen kolhoztag volt. Gyakran járt késön a munkába, nem teljesítette a brigádvezető pa­rancsait és gyakran visszabeszélt az idősebbeknek. Barátai figyelmez tetése a faliújságban és a kolhoz gyűlésein gyakorolt kritika sem ha­tott rá. Egy alkalommal Oljár Vesz- ka komszomoiista beszélni kezdett neki Boris Polevoj. „Egy igaz em bér története” c. könyvéből.' Olyan lelkesedéssel beszélt, hogy Jurevi erőt kezdte a könyv érdekelni és el­olvasta. Ezután Ojár Fagyejev: „Ifjú Gárda“ c. könyvét adta neki. Arnoldnak megtetszett az olvasás. A könyvek feltárták előtte a szov jetifjak igazi hazafiaságát és Jure­vics szégyenkezni kezdett eddigi viselkedésén. Szorgalmasan dolgozni kezdett a brigádban és ö maga kér­te, hogy osszák be abba a brigád- ba, amely a kolhoz termését őrizte. Arnold most a politikai Iskola Iá-

Next

/
Thumbnails
Contents