Gál Kelemen: Péterfi Dénes - Unitárius könyvtár 5. (Kolozsvár, 1925)

A kegyelet érzésével lépek ez asztalhoz, hogy az. egyházközség vezetőségének megbízásából felújítsam emlékezetét annak a férfiúnak, aki ihletett szavakkal 37 évig hirdette az Isten igéjét az unitárius reformáció első templomában. A hivatalos megbízás megtisztelő kötelességén kívül a lelkem is indított e feladat elvállalására nemcsak azért, mert a megboldogulthoz előbb mint tisztelő tanítvány, később mint a Keresztény Magvetőnél belső munkatárs, utóbb az ö ajánlata folytán mint szerkesztő közel álltam s bizalmának osztályosa voltam, hanem azért is, mert úgy érzem, hogy mi mindnyájan mulasztást követtünk el ellene s mindnyájan adósai vagyunk neki. Legalább haló poraiban emlékezetének rójjuk le a kegyelet és hálás elismerés adóját, melyet életében elmulasztottunk. Talán befelé élő világa és szorosan zárt lelki élete, egységesen csiszolt jelleme is hozzájárult ahhoz, hogy az a valláserkölcsi közösség, melybe beletartozott s mely előtt annyiszor megcsillogtatta mélyenjáró szellemének fényét, nem róhatta le elismerése adóját. És mi csak későn — fájdalom, már csak halála után 1 — vettük észre bámuló álmélkodással, hogy kit, minő embert vesztettünk el benne. Élete előttünk folyt le: a közre tartozó megnyilvánulásai