Gál Kelemen: Péterfi Dénes - Unitárius könyvtár 5. (Kolozsvár, 1925)

23

tökély és fenség felé, ezek a valódi kijelentések, melyeket nem tanok és dogmák közölnek, hanem a lélekben erednek, az énnek az élményei s minden egyénben újra és újra kell születniük. Ezek az a megmagyarázhatatlan, csodás, misztikus elem a vallásban, amelynek nem lehet semmi igazi vallásból hiányozni, mert különben a vallásnak a lényege, a lelke hiányzik.

Fennebb mondám, hogy minden beszéde a keresztény vallás egy-egy fundamentális tételének erős hitéből és meggyőződéséből folyó, arra felépített megbizonyitása. Most hozzáteszem: a kereszténység ragyogó magyar nyelven megirt apológiája. Ő azok közé tartozik, akik nem a gondolkodás tapasztalati vonalán állanak, hanem a szellemi vonalra felemelkedve a tapasztalat körén túl és felül eső dolgokat intuícióval szemlélik. Mert vallja, hogy az eszmék, bár végeden és meghatározhatatlan természetűek, sokkal inkább örök igazságok, mint amelyeket az érzékek nyújtanak s egy újabb tapasztalat megdönt- Nem ismerünk-e rá Életiratának arra a passzusára, melyben mondja, hogy Martineauval eredetiben olvasta Plafont s bepillantott „eszméi“ ragyogó világába ? Vallja mesterével együtt, hogy van a vallásban változó és van maradandó elem, hogy a vallás vegyüléke az isteni igazságnak és az emberi tévedéseknek. Hires beszédjében, melyet a nemzetközi unitárius konferencián (Budapest, 1896) tartott, igy oldja meg a kérdést: változnak a hitformák, hit-