Parker Tivadar: Jézus Krisztus - Unitárius könyvtár 3. (Kolozsvár, 1925)

Jézus Krisztus 17 anyagiasságba, hanem bizonytalanul és akarat­lanul küzd ama két kígyó : a szokás és vágy ellen, melyek mérges szárnyaikkal oly szépen körülfonták karját, mellét és nyakát, s nagy pikkelyeikkel annyira elfedték a sárkány rettentő erejét, a vipera mérges fulánkját, hogy a sze­gény ifjú cirókálja a kígyók kinövéseit s öröm­mel játszik azok lángnyelveivel ; érdekes volna mondom látni, hogy ő szívének vajúdásai közepeit miként iszik lassanként az igazság for­rásvízéből és aztán engedelmeskedve szívében az angyalnak, miként rázza le a földiség köte­lékeit, a megutált mezt, s miként tiporja lábai alá ama szörnyeket. Mindez nem csak érdekes, hanem tanulságos is volna, ha mindezt lát­hatnék. Ezek oly különböző módon hallgatták és fogadták őt, mint amilyen különböző volt életök. Az öreg emberek így szólották: „Ez Mózes vagy llyés, ez Jeremiás, a régi lát­nokok egyike, aki halottaiból fel­támadott, mert az Isten mai napság, az emberiségnek e terméketlen kor­szakában, ilyeneket nem teremt". Az ifjak és leányok voltak kétségtelenül azok, akik így szólották: „Ez a Krisztus, a né­pek óhaja, a világ reménye, az új nagy próféta, a Dávid fia, az ember fia; igen! az Isten fia! ő lesz a mi k i r á 1 y u n k“. Az emberi természet szolgálatra

Next

/
Thumbnails
Contents