Parker Tivadar: Jézus Krisztus - Unitárius könyvtár 3. (Kolozsvár, 1925)
16 Parker Tivadar édes vallás vízénél, melyet maga körül árasztott, újra keresztelvén a szentet és a bűnöst, az öreget és az ifjút, a lelki közösség testvériségére és a mindenség Istenének közös és örökkévaló szolgálatára. Érdekes volna látni, hogy az az ifjú héber nő, kinek keble mély, érzelemteli, lángoló, aki megtagadja önmagát, ki az égi igazságok iránt fogékony, aki dagadó érzelmeivel és az ifjúság fakadó rózsáival dús, mint egy fiatal szőlőtő — miként ragadja meg egyszerre és azonnal a szép eszményt, miként öleli nemes keblére azt egész odaadással. Érdekes volna látni, hogy az az őszszakállú, kopasz öreg ember, ki telve volt rideg szabályokkal és tanokkal, atyáinak szabályaival és tanaival s egy szigorú élet tapasztalataival, aki következtető, gondolkozó, számító és bizalmatlan volt, sokra emlékezett, soktól félt, de akinek kevés reménye mégis volta aki csak a kiszabott formákban bízott, s akinek a régi emlékek iránti tisztelete abban az arányban nevekedett, amint az ő hasznossága csökkent, — érdekes volna mondom látni, hogy nyer ez az öreg ember az ács fiától ifjúi lelkesedést, mily csodálatosan érzi eltűnt ifjúságát szívében lassanként visszatérni, rég elfeledett vágyait felújúlni; látni aztán miként önti el az ifjú remény piros árja, és hatja át minden tagját. Érdekes volna látni, hogy miként haboz az ifjú elv és szenvedély között, aki még nem merült belé az
