Parker Tivadar: Jézus Krisztus - Unitárius könyvtár 3. (Kolozsvár, 1925)
14 Parker Tivadar szelnék a népről, mely a hegyi beszédet, a példázatokat, a dorgálásokat és a boldogító szavakat hallgatta. Ezek egyszerű emberek és alázatos asszonyok valának ; többen közülök együgyűek, miként mi, némelyek bűnösök. De mindnyájoknak volt szíve, mely szeressen; volt lelke, mely az igazságra vágyjék. Midőn ő beszélt, némelyek kétségenkivül azt mondották: „Új dolog, hogy az igaz imádó itt éppen úgy, mint Jeruzsálemben, most éppen úgy, mint minden időben lélekben és igazságban imádja az ő urát; aztán még az is szigorú parancs: szeressétek ellenségeiteket, bocsássatok meg nekik, habár hetvenhétszer megsértettek és bántalmaztak is; továbbá az a vélemény, hogy a törvény és próféták, legalább ami azokban lényegileg a vallásra tartozik, egy szabályba van foglalva : szeressétek felebarátaitokat, mint önmagatokat, szeressétek az Istent teljes erőtökből, különbözik a zsinagóga farizeusi orthodoxiájától. Merész, vakmerő, lázító dolog azt mondani : Én nagyobb vagyok a templomnál, bölcsebb Salamonnál, jobb jelvénye Istennek mind a kettőnél“. De valami mélyebben feküdt szívükben a zsidó orthodoxiánál ; valami, amit a zsidó orthodoxia ki nem elégíthetett, de ami annál inkább nyugtalanította az egyház vezéreit; valami, mit a zsidó orthodoxia el nem nyomhatott, el nem takarhatott. Bűnösök tértek meg az ő dorgálásaira. Érezték, hogy ő azt pirongatja, akit szeret. S
