Borbély István: Jókai emlékezete - Unitárius könyvtár 1. (Kolozsvár, 1925)
12 Dr. Borbély István zsá-ban oly szépen tündököl, hanem azt a sajátságot, hogy teremtő képzelete minden mesét hazájával, Magyarországgal, hoz kapcsolatba. Mindenik hőse egy-egy tipikus magyar s mindenik műalkotásának miliője magyar eltagadhatatlanul. Mintha e földet a magyar alföldi róna, magyar ember s magyar viszonyok nélkül Jókai el sem tudta volna képzelni. Szereplőinek sorsa —- s ez Jókai művészetének talán legjellegzetesebb magyarsága — olyan, mint majdnem minden tehetséges magyarnak sorsa : végtelenül szomorú. Mindenik egy-egy lángész ; eszüknek, bátorságuknak, tehetségüknek eget s földet megrázó dübörgése titánná tudná tenni őket, kik az egész világon úrrá lehetnének, hanem — ehelyett épen akkor, amikor erejük teljes képességben kibontakozott, a végzet irgalom nélkül ketté töri pályájukat: az egész világon végig történő nagy események után mindenikük csöndben meghúzódik a magyar földnek egy-egy Senki szigetén s ahelyett, hogy tehetségének teljes érvényesítésével az egész emberiségnek, vagy legalább is összes honfitársainak szóló nagy alkotások teremtésén dolgozna, ki-ki éli a maga nagyon szűk körű, olykor egészen kisigényű egyéni boldog vagy boldogtalan életét. Meteorszerü pályakezdésüket csillaghullásuk után szürke homály követi ; a sok-sok dicsőség nyomán fájó sóhaj kél: miért e sok félbenmaradt magyar élet ? Mert Tímár Mihály Adorján Manassé, Zárkány Napoleon, Baradlay Richard, Vavel Lajos, Kárpáthv Zoltán és Tatrangi Dávid mind mi vagyunk, bús végzetünknek bús magyarjai. A mi egyéni történetünk, lelkünk életének szomorú életrajza Jókainak mindenik regénye ; a miénk, kik éltünk nagyszerű, olykor épen pompás életet, de közülünk a dicsőség mámoros napjaiben senki nem tudta, nem is kutatta : mire vénülünk meg ? Mert a mi magyar életünkben a tragikum nem szokott oly gondos elő-
