Perczelné Kozma Flóra: Protestantizmus és unitarizmus (Székelykeresztúr, 1904)
f csupa emberi találmány, ugyanazért rideg is (Postil, major. föl. 282.) Kálvin azt mondja a háromságról: „én nem szeretem e közönséges imát: Szentháromság egy Isten! könyörülj rajtunk! Mert ez barbarizmusra vezet. Én az ilyen kifejezéseket ízetleneknek és profcmusoknak tartom.!11 (Tractat. t.heol. p. 796.) Bénán Lambert „a szentháromság-egyistent veszedelmesnek és helytelennek“ nevezi. A mi unitárius nagy embereinket, mint Channinget, Parkért, Martineaut, Locket, Newtont stb. nem is idézem, mert hiszen ezek keresztyén ellenfelem előtt semmi esetre sem tekintélyek. Ajánlom különben keresztyén bírálómnak, hogy a biblia mellett még az egyháztörténelmet is tanulmányozza és majd meglátja abból, hogy a legelső századokat méltán unitáriusoknak lehet mondani; s bár az unitárius próféták működése a XVI. század reformátiójakor még kínos és — czikkiró szerint — gyalázatos halálhoz vezetett, de ne méltóztassék elfelejteni, hogy az eszme él, azt nem lehet erőszakkal elpusztítani, mert ha mint egyház gyengék is vagyunk a többiekhez képest, de —• hogy néhány óv előtt irt czikkemre hivatkozzam —• „minden újabb vívmány, törvény, mely az emberiség egyenjogosultságáért, a korlátok megszüntetéséért történt és a melynek annyi és annyi ékesszavn prófétája támadt, észrevétlenül és akaratlanul is a mi szabadelvű vallásunknak szolgált elégtételül és a mi igazságszerető keresztény hitünket juttatta diadalra!“ Ennek daczára, az utolsó vád azt mondja egyházunk ellen, hogy az unitárius eszme: „az emberi léleknek ősrégi veszedelme, az a paradicsomi kigyó, mely arra akarja az embert csábítani, hogy egyék a tudás fájának gyümölcséből s majd akkor képes lesz önnönerejéből az Istenhez, az ő bölcsességéhez, az ő hatalmához emelkedni s mely miután az embert engedetlenségre csábította és a bűnbe döntötte, most fegyvert változtatva azt akarja vele elhitetni, hogy képes ebből a bűnből önmagát megváltani, minek neki a megváltó, az Isten Krisztus, elég neki eey szép példánykép, mely után önmaga erejéből is haladhat. Ennek az eszmének könnyű a gőgös, elbizakodott emberi lelket megnyerni, azért bujkál az ott az emberek lelkében, azért van oly sok tényleges unitárius a névleges keresztyének között is stb.“ Az elfogulatlanul ítélő keresztyéneket kérdem, vájjon egy oly vallásos irány, mely mindig az egyenes utón járt, m,ely meggyőződése szerint, tehát jóhiszemüleg mindig az igazságot szolgálta, mely mindig a szó teljes értelmében vett jézusi eszméket és sohasem felékezetiségei hirdetett, mely minden ember, minden faj számára valláskülönbsóg nélkül egyforma lelki jogokat kivánt és kivan ma is kivivni, mely mindig a testvéri, szeretetet prédikálta és mindig a szabadság és egyenlőség szolgálatában állott, megórdemli-e, hogy a XX. században a szabadelvűeknek tartott protestáns testvérektől „bűnre csábitó Mggóa-nak neveztessék? Micsoda bűnre csábit bennünket ? Hogy magunk munkálkodjunk üdvösségünkön? Hogy emelkedjünk? Hogy tanuljunk, mivelődjünk? Hogy küzdjünk a jóért, az igazért, a magasztosért? Hogy minden humánus vallást egyformán tiszteljünk és minden embert saját jó törekvése és egyéni hite szerint hagyjunk üdvözülni? Ez csak nem lehet a — 21 —
