Perczelné Kozma Flóra: Protestantizmus és unitarizmus (Székelykeresztúr, 1904)
— 22 — protestantizmus előtt bűn? Van még ezen kívül más magasabb czól e világon? Van igaz vallás, melyből, ka lefejtjük a külső sallangokat, nem ez a törekvés marad meg magnak? Hogy az unitarizmus ma már csak ebből a belső tartalomból áll, vájjon bűn-e az? Nem jobb-e, mintha a sok külső forma és dogma miatt az igazi érték lassanként elenyészett volna, mint annyi más vallásnál ?! Hogy az unitárius eszme csak az elbizakodott, gőgös lelkeket nyeri meg! Vájjon nem nagyobb elbizakodottság kell-e ahkoz, hogy azt valljam, csak az én hitem, az én egyházam tana vezet üdvösségre, mintha az unitarizmussal azt állitom, hogy minden törekvő jó ember üdvözöl. Hogy „oktalanság“ az unitárius álláspont és ^forduljak a megváltóhoz“, arra csak azt felelem, hogy legyen egészen nyugodt az ellenem fordult keresztyén felebarátom, mert én meg vagyok arról győződve, hogy lm Krisztus Urunk még egyszer e földre jöhetne (mit adna az Úr Isten!) és keresztyén ellenfelem engedőimével én is oda merészelnék sompolyogni hozzá, nem azt kérdezné tőlem önzőn és hiún, hogy vájjon Istennek imádom-e őt vagy sem, elfogadom-e az ö „ingyenkegyelmét“ vagy nem, hanem hiszem teljes telkemből, hogy birálólag nézné végig igazságos szemeivel életemet és a szerint Ítélne felettem! Arra az utolsó megjegyzésre, hogy felolvasásomból úgy látszik, hogy engem is meglep néha a pessimizmus és ilyenkor elcsüggedve tépelődöm megoldhatatlannak látszó problémák felett, azt felelem, hogy bár ezt felolvasásomban nem magamról mondom, de szívesen elismerem, hogy bizony nekem is voltak már ilyen pillanataim az életben! De ki mondhatja el magáról, hogy még soha el nem csüggedett?! Hiszen a mi közös megváltónk is „megkisórteték“ és mi unitáriusok ezt nem úgy értelmezzük, hogy a valóságos fekete, két szarvú és piros nyelvű sátán látogatta meg személyesen Krisztus Urunkat, hanem hiszszük, hogy ő a nagy és hatalmas szellem is ugyanúgy ki volt téve a sötét deprimáló gondolatoknak, mint mi s reméljük, hogy valamint ő diadalmasan győzedelmeskedett felettük és hűségesen kitartott a maga elé szabott czól mellett, ugyanúgy Isten segitségével és saját erős akaratunkkal mi is mindenkor szerencsésen le tudjuk azokat küzdeni s minden egges ilyen küzdelem után, mintha egy egy „lépcsőfokkal“ közelebb jutnánk — hozzá! Nagyon köszönöm tehát keresztyén ellenfelem jóakaratu tanácsait és ha csakugyan „szeretettel“ lettek azok adva, én is szeretettel és tisztelettel felelem, hogy az én utam is Krisztus felé vezet és Isten segitségével utolsó leheletemig ezen az utón maradok! Végül még megemlítem, hogy e felelet és védekezés nem az én személyemért, hanem egyházamért történt, melyre ha talán meggondolatlanul is, de akaratlanul provokáltam a kemény ítéletet s most szavaimért helyt állok!
