Perczelné Kozma Flóra: Protestantizmus és unitarizmus (Székelykeresztúr, 1904)

Protestantizmus és unitarizmus,

A reformátió ellenségei azzal érvelnek a XVI. század nagy munkája ellen, hogy hiszen nem tudott hit dolgában egységet eredményezni, hanem különféle irányokat, különféle egyházakat teremtett; a mi nézetünk szerint épen ezáltal bizonyította be leginkább, hogy mennyire felszabadította a lelkek világát a közös békó alól, már 1557-ben alkalmat nyújtva arra, hogy a szabadságért lelkesülő kis Erdély törvényczikk alakjában mondhassa ki azokat a nagyjelentőségű szavakat, mely szerint mindenki a lelkének megfelelő vallást követheti!

Hogy az akkori szabadság után vágyódó világban a protestantizmus mellett az unitarizmus is újra éledt, az nagyon természetes; ha már egyszer meg volt az ellenállhatatlan vágy visszavezetni a kereszténységet a jézusi egyszerűséghez, akkor nem állapodhatott meg a reformátió a negyedik századnál, hanem megteremtette azt az irányt is, mely vissza állította az első három, századnak egyszerű egy Isten hívesét — unitarizmusát.

Talán épen ezért tűnhetik fel sokak előtt különösnek, hogy miért választom tüntetőén külön egymástól a protestantizmus és unitarizmus fogalmát, mint a hogy azt felolvasásom czime is mutatja. De aki behatóan foglalkozik mindkettővel és következetesen megfigyeli úgy az egyik, mint a másik lényegét, munkálkodását, magatartását, annak be kell látni, hogy bár mindketten ugymegy hatalmas áramlatnak köszönhetik létezésüket s ennélfogva testvéri szeretettel és ragaszkodással viseltetnek egymás iránt, szeretnének is egy közös utón haladni, hogy egyetértve, egymást támogatva, annál bátrabban, annál könnyebben szálljanak szembe a közös veszélyekkel és ellenségekkel, de mindkettőnek külön rendeltetése, külön hajlamai lévén — kénytelenek egymástól elvállva, önállóan működni.