Perczelné Kozma Flóra: Protestantizmus és unitarizmus (Székelykeresztúr, 1904)

— 18 —

a gondolat, liogy az a temérdek más vallásu ember, ki önhibáján kívül talán nem is ismeri az „ingyen kegyeleméről szóló tant, de azért inzó lélekkel küzd ö is előre — sohasem ismerhesse meg az igaz Istent és kegyelmet! Vagy esetleg azért, mert ugyanúgy ragaszkodik ősi vallásához, mint a keresztyéneknek egy nagy része és ő is szinte bűnnek tartja hitét változtatni, tehát nem hajlandó a keresztyén Isten „ingyen kegyelmét“ elfogadni, neki is megvannak ősi hagyományai, neki is van kegyelettel őrzött „Szent-könyve“, melyhez sok, sok emlék fűzi, melyben ugyanúgy meg vannak a régi időkből szárított virágok, jegyzetek, mint a hogy mi őrizzük a mieinket, az evangéliumban, neki is van „isteni kijelentésbe, de mivel ez a „kijelentés“ esetleg úgy hangzik: „Halljad Izráel, a, mi Urunk, Istenünk, egy Ur“ — sohasem imádhasson igaz Istent ? ! Es éppen azért az erényén, melyért a keresztyének csak jutalmat és dicséretet érdemelnek: az állhatatosság miatt és azért a naiv hitért, hogy ö tartozik csak Istennek „választott“ népéhez — sohasem részesüljön igazi üdvösségben ?! Mit csináljunk vele ilyen esetben? Erőszakkal szakítsuk el régi hitétől, ha még úgy vérzik is a szive, vagy bele nyugodjunk abba a kegyetlen igazságba, hogy ha egész életét a jótékonyságnak, a krisztusi szeretetnek szentelte is — „ingyen kegyelem" nélkül be nem jut a menyországba ?!

Ehhez képest nem boldogító s kibéhitő az a szent hit és meggyőződés, hogy az a 2000 évvel ezelőtt megszületett, illetőleg kiforrott „eszme“ megváltja még azokat is, kik csak öntudatlanul követői Jézus Krisztusnak?! És lehet-e ennél nagyobb diadala a mi megváltónknak! Végül nem biztos-e az a fundamentum, melyre az unitarizmus épült ? !

Hogy az „ember“ Krisztus útja „kínos“, „gyalázatos“ halálhoz vezetett —• és ő még csak „fel sem támadott“, az valóságos igaz! De szívesen átengedjük mi a testi feltámadást más egyházaknak, csak arra kérjük Istent, hogy régi unitárius örökségünket, a szellemi feltámadást, a „folytonos újjászületést“ hagyja mindig nálunk! Különben olyan eszmékért meghalni, mint a milyenekért Jézus keresztre feszittetett —• kínos lehet, de gyalázatos sohasem! Világért sem olyan jelentéktelen kis alak egy szabadságért és igazságért megfeszített valóságos „ember“, mint a hogy azt keresztyén ellenfelem gondolja — valamint alighanem „positiv“ és örökre szóló fundamentum az az eszme, melyért így tudnak meghalni az emberek!

A czikkiró „képtelen ellentmondásu-nak mondja azt az állításomat, hogy a protestantizmus Krisztusa egyedül képviseli az Istenfiuságot és ő maga tiindöklik királyi fényben, míg az unitarizmus Jézusa maga szerény alak, de az egész emberiséget Isten fiaivá avatja! „Hogy és miképpen? Miféle joggal és hatalommal?“ kérdi keresztyén bírálóm. Semmi különös, természetfeletti módon és erővel, hiszen az unitarizmus, melynek én is egyik szerény hirdetője vagyok, mindent a rendes, következetes és természetes módon kiván megfejteni.