Perczelné Kozma Flóra: Protestantizmus és unitarizmus (Székelykeresztúr, 1904)
— 11 — gúnyos czélzással veti oda egyetlen bibliai idézeténél „hogy már egyszer én is a bibliával szóljak“ jelezve ez által, hogy mi protestánsok, nagyon szeretjük a bibliát idézni. Szeretjük, igenis, és ezt nem is szégyenljtik bevallani, mert a bibliát valóban annak az egyetlen könyvnek tartjuk, mely mellé semmi más könyvet nem állítunk, mert ebben megtalálhatjuk mindazt, ami a mi üdvösségünkre szükséges. Más könyvekből is meríthetünk tudományt, műveltséget, élvezetet, szórakozást, de lelkünk nagy kérdéseire, az élet és halál, az üdvösség és kárhozat kérdéseire egyedül a biblia vet világosságot és más könyvek csak annyiban, a mennyiben a bibliára támaszkodnak, azt magyarázzák, abból merítenek. De a biblia azért bennünket nem arra tanít, mint a ezikkíró tévesen hiszi, hogy az Isten csak egyetlen egyszer jelentette ki a maga igazságait, hanem inkább arra, hogy a világ kezdete óta, évezredeken keresztül, folyvást és folyvást kijelentette. Kijelentette Mózes és a próféták, Ábrahám, Dávid és Salamon s még sok más igazak és kegyesek által, de mind e kijelentések amaz Egyre mutattak reá, aki eljövendő vala az idők teljességében. A Krisztus nem ott kezdődik, mikor emberi alakban megjelenik a földön ; 0 élt az ó-testamentomi kegyesek lelkében is, 0 vezette a zsidó népet a pusztában a Kánaán felé s minden hívő lelket a földi pusztaságból a mennyei Kánaán felé. S mikor testet öltött, emberi testet, magára vévén a mi emberi nyomorúságainkat, szenvedéseinket, hasonlatossá tévén magát hozzánk mindenben, a bűnt kivéve, akkor betelt az Ígéret, valóra vált a reménység, mely végighúzódik az egész ó-testamentomon. Az 0 élete, halála és föltámadása volt az az élő, megtestesült kijelentés, mely megerősítette az Írott Igének valódiságát s mely a tanítványok Írásai által az új-testamentomban minden jövendő nemzedékeknek átadatván, fölöslegessé teszi az újabb Írásokban, újabb könyvekben való kijelentést. Isten azért ma is kijelenti magát minden őt őszintén és buzgón kereső léleknek, de nem úgy, hogy ú j a b b, előhal a dottabb, tökéletesebb dolgokat mond neki, mint a milyenek a bibliában vannak — a hogy azt a czikk írónője az unitárius irodalomtól várja — hanem úgy, hogy a bibliában a maga teljességében feltalálható Igét ú g y érteti meg vele, a hogy azt érteni kell, nem a betűt, hanem a benr.e foglalt lelket, mely a Krisztusról, mint Istenről tesz bizonyságot. Igen, a Krisztus Isten és éppen azért nem lehet olyan, aki „mozdulatlan fenségben ül az Atya jobbján, mint aki régen elvégezte a maga munkáját s egyedül képviseli az Istenfiuságot, részvét és segély nélkül hagyva a szegény, kiizködő, keresztet viselő emberiséget s csak mint egy szép, költői, meseszerű, fényes alak tündökölve felé a messzeségből“. Mind e képtelen, légből kapott állítások benne vannak az unitárius írónő ezikkében és pedig avval megokolva, hogy „ha a Krisztus Isten, akkor stb.“ — bizonyítva, hogy menynyire nem ismeri sem a bibliát, sem az igazi Krisztust. Mily szomorú felfogás az Istenről, hogy azért, mert Isten, így kell magát viselnie ! Tehát az unitáriusok arról az „egy igaz lsten“-ről, akit vallani így gondolkoznak? S ezen a borzasztó bajon, hogy az Isten csak felséges, fényes, mesészerű fényben ülhet fenn a mennyei trónon s isteni felségénél fogva nem jöhet segítségére a szenvedő, küzködő embernek, ezen a nehéz, kétségbeejtő helyzeten váljon segít-e az, hogy volt egyszer, ezelőtt kétezer évvel egy ember „aki becsületes törekvéssel, rendíthetetlen igazságérzettel, szabadság utáni vágygyal és kitartó küzdelemmel mutatott az embereknek útat a megváltás felé ?“ Milj'en véghez vezetett az „ember“ Krisztus útja ? Kínos, gyalázatos halálhoz, mely után lelke, talán az unitáriusok hite szerint is, Istenhez jutott, de csak nem hiszi talán az unitárius sem, ha hisz is a halhatatlanságban, hogy a meghoh ember lelke mindenütt jelenvaló s segíthet nekünk keresztünket hor-
