Balázs Mihály (szerk.): Heltai Gáspár imádságos könyve (1570-1571) - Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 5. (Kolozsvár, 2006)

Bevezető tanulmány

Bevezető tanulmány 61 emberi rágalmazásoktól, kövérségektől, tobzódásoktól, fer­­telmes cselekedetektől, mely undok bűnek miatt megszidal­­maztatik a te áldott szent neved.. ,”61 Heltai írásművészetéről persze sokkal beszédesebben vallanak azok a helyek, amikor az eredeti beszédhelyzetét ugyan megtart­va, de szövegétől teljesen elszakadva, s immáron teljesen önál­lóan fogalmazva, az eszmei ellenfelekkel való vita mozzanatát is átlényegítve, a nekik adott választ is imádságossá téve fogalmaz, mint a kolozsvári példányból ránk maradt utolsó szövegben, az igaz hitbeli egyességért való könyörgésben: ,,01talmazd(!) Úr Isten minden tébolygástól és minden csa­vargásoktól, hadd legyünk a te állhatatos szent templomod, mely az igaz fbndamentomra épütve vagyon eleven hív kö­vekből együtt a te szentiddel, a pátriárkákkal és hogy egy igaz értelemben és tiszta együgyű vallásban állhatatosok legyünk mindörökké. És hogy minden botránkozás nélkül megtartsuk a léleknek egyességét a békességnek kötele által [Ef 4,3], hogy az igaz keresztyéni szeretetnek általa egybekapcsolva legyenek a mü szüveünk, méglen mindnyájan oda férkezhessünk egy tisz­ta és tekéletes hit által a te áldott Szent Fiadnak esmeretire, ki a szent gyüleközetnek feje, melyből az egész test egybeszö­­reztetik, hogy mü mint az ő eleven tagjai egymásból függjünk [lKor 12,12], hogy ki mind felebarátjának szolgáljon az ő ajándékával, melyet vött a te kegyelmességedből tetőled.”62 Mindez a szövegben megnyilatkozó spiritualitás kiérleltségéről tanúskodik, s így értelmezhetjük azt is, ahogyan a bibliai szö­vegek korábbi magyarításához viszonyul. Minden helyet ugyan nem vizsgáltunk meg, de sok locus elővétel után megállapítha­tó, hogy Heltai az esetek többségében újra fordítja azokat is, amelyek éppen az ő tolmácsolásában jelentek meg korábban magyarul. Nem csupán a szentháromságtani szempontból nyil­61 Imádságok a hét napjaira, 120-121, 281-282(M4v.) 62 Imádságok a hét napjaira, 131, 31 l-312(07r.)

Next

/
Thumbnails
Contents