Balázs Mihály (szerk.): Heltai Gáspár imádságos könyve (1570-1571) - Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 5. (Kolozsvár, 2006)

Bevezető tanulmány

52 Imádságos könyv emberek életvitelének mindennapos gyakorlatához jóval köze­lebb kerültek Heltai erős és szuggesztív nyelvezetbe öltöztetett magyar nyelvű imái, mint az említett latin nyelvű posztulátu­­mok. Ha tehát Heltai imáit együtt olvassuk ezekkel a tézisekkel, roppant érdekes azonosságokra és különbségekre figyelhetünk fel. A különbségek hangsúlyozása mellett érdemes a párhuza­mokra is figyelnünk, hiszen Heltai műve úgy is felfogható, mint segítség a 6. pont teljesítésében. Ebben ugyanis az áll, hogy az emberek akkor lesznek tagjai Krisztus országának, „ha szorgal­masak lesznek nyilvános- és magánkönyörgéseikben, az ige hir­detésében és az egyház szentségeiben lelik gyönyörűségüket.” Hasonlóságok és persze fontos árnyalatnyi különbségek ragad­hatok meg további pontokban és imarészletekben is. A 12.-ben például azt olvassuk, hogy Krisztus országának akkor lesznek tagja az emberek „ ha könyörületesek, szelídek, békességre tö­rekvők, alamizsnálkodók lesznek, ha a nap nem megy le az ő haragjukon.” A 13.-ban pedig az áll, hogy „ha a hivataloknak engedelmeskednek, nem henyélnek, hanem kezük munkájából élnek.” Az ezekhez hasonló posztulátumok Heltainál a német szö­veg áthangolásával és kibővítésével, lendületes magyar imaszö­vegben jelennek meg a következőképpen: „Légy segítségül kegyelmes Űr Isten münékünk, kik immár be vagyunk plántálva a te szerelmes Szent Fiadnak országába, kiben vagyon a mü váltságunk az ő drágalátos szent vérének általa, tudnia illik minden bűneünknek bocsánatja, hogy meg is maradhassunk mindvégig abban az együgyű igaz tudo­mányban, hogy hivatalunkhoz méltó és szent életet viseljünk mint az igaz világosságnak fiai, minden istenes jó cselekede­tekben és minden tisztességben. Miért hogy pedig a te orszá­god nem jő külső pepecselésekkel, és nem áll csak beszédek­ben, hanem lélekben és erőben [lKor 4,20], ezért könyörgek tenéked, hogy adjad münékünk a te Szentlelkedet, hogy az által a te szent igédben újonnan születtessünk és a te men-

Next

/
Thumbnails
Contents