Ferencz József: Unitárius Káté tekintettel a konfirmációi vallástanításra (Kolozsvár, 1948)

Második rész: Az Új Jézus által rendelt vallásos szertartások

88 Ami azt illeti, hogy most reggel és nem este él­nek az Úrvacsorával, erre nézve tudnunk kell, hogy az első keresztények ugyan egy ideig megtartották azt a szokást, hogy este éltek az Úrvacsorával, de minthogy ebből sok botrány és visszaélés származott, mert az emberek részint a nap fáradalmai, részint a vendég­ségek miatt nem mindig azzal a készülettel és komoly­sággal vettek abban részt, amint illet volna, azért ké­sőbb abban egyeztek meg a keresztények, hogy reggel vegyék az Úrvacsorát, mikor még minden ember szá­mot vethet magával s lelke állapotával. A betegek akkor élhétnek Úrvacsorával, amikor kívánják. 148. Lehet-e kényszeríteni valakit arra, hogy Úrvacsorával éljen? Arra senkit sem lehet kényszeríteni, hogy Úrva­csorával éljen, mert az olyan cselekedetnek, ami kény­szerítésből jő, nincs semmi erkölcsi foganatja. De önmaguk és megváltójuk ellen vétkeznek azok, kik az Úrvacsorával vagy soha, vagy igen ritkán, vagy méltatlanul élnek; mert az ilyenek nem becsülik meg az Úr Jézus tetteit és megfosztják magukat az idves­­ség egy igen hathatós eszközétől, minthogy Jézus is azt mondotta: Aki engem megtagad az emberek előtt, azt én is megtagadom az én mennyei Atyám előtt. (Máté 10, 33.) 149. Minő készülettel kell járulni az Úr asztalá­hoz, hogy annak méltó vendégei legyünk ? Hogy méltó vendégei legyünk az Úr asztalának, ahhoz mindenekfelett belső, lelki készülettel kell járul­nunk mivégre: 1- ször: hálákat kell adnunk Istennek, hogy minket nemcsak testi, hanem lelki életre is teremtett s idves­­ségünkről kegyelmesen gondoskodott; 2- szor: a tisztelet és szeretet érzelmeivel kell megemlékeznünk az Úr Jézus Krisztusról, ki a mi vált-

Next

/
Thumbnails
Contents