Ferencz József: Unitárius Káté tekintettel a konfirmációi vallástanításra (Kolozsvár, 1948)
Második rész: Az Új Jézus által rendelt vallásos szertartások
73 4. A szív tisztaságának árt még a mértéktelenség, akár ételben, akár italban mutatkozik. Ez a bűn, amellet, hogy az ember egészségére is káros befolyással van, mert a legtöbb betegség a mértéklelenségtől származik, egyszersmind megakadályozza azt, ki abba esik, az önmagára való erkölcsi őrködésben. A mértékletlen embereknek a Krisztus szavai szerint „szívok megnehezedvén“. Luk. 21, 34. lépésről-lépésre sülyednek alá az erkölcstelenségbe. 5. A legbiztosabb óvszer ezek ellen a veszélyek ellen a munka és az időnek helyes felhasználása Krisztus példájára, aki minden alkalmat és minden napot hasznára fordított. „Szükség nekem — mondá ő — annak cselekedeteit cselekednem, aki engem elbocsátott, míg nappal van; mert eljő az éjszaka, melyeD senki sem munkálkodhatik“. Ján. 9, 4. A munkával egyszersmind anyagi haszon is van összekötve, míg a restséggel a bűn és szegénység karöltve járnak. „Aki a hideg miatt rest lévén, nem szánt, koldul aratáskor, de semmit sem talál“. Péld. 20, 4. Pál is annyira kötelességünknek tartja a munkát, hogy azt mondja: „Ha valaki nem akar munkálkodni, ne is egyék“. 2. Thess. 3, 10. 6. Ez a munkálkodási kötelesség magában foglalja az ész kimívelését és a gondviselés által nekünk kiosztott tehetségek kifejtését. Nem szabad elásni a tálentumot, amely hasznot hajthatott volna. Máté 25, 18. sem megvetni az ajándékot, mely bennünk vagyon. 1. Tim. 4, 14. A közmondás is: „többet ésszel, mint erővel“ azt kívánja, hogy értelmünket gondosan míveljük és szellemi tehetségeinket ne hagyjuk parlagon heverni, mert az értelem és okosság az ember kiváló tulajdonai, melyekkel az állatokat felülmúlja, sőt azokon uralkodni képes. 7. A munkában való kitartást könnyűvé és édessé teszi a rend megszokása, amely minden idővesztést megakadályoz. „Mindenek pedig ékesen és jó renddel legyenek közietek“. 1. Kor. 14, 40. És szükség, hogy nemcsak munkáinkat, hanem munkánk gyümölcsét és mindennemű szerencsénket is a rend kormányozza. Az