Kiss Elek (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyház Egyházi Főtanácsának 1943. évi nov. hó 21-22. napjain Kolozsváron tartott üléseiről felvett Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1944)

Konfirmáló Ifjakat is megáldottam. Protestáns és róm. kát. lel­készek üdvözleteire mindenütt megértő lélekkel válaszoltam, a nagy Tanító Mester parancsa szerint. S ott, ahol éppen az esperesi parochiával szemben egy kereszt lett már régen, — a rossz szomszédság, török átok jussán — bosszú és bosszantás képében oda állítva és nem mint valami kegyeleti emlékjel — igyekeztünk az ügyet a helybeli plébánossal békésen elintézni; s nem rajtunk múlik, hogy a kereszt még mindig ott áll. Amennyiben a jövő tavasszal sikerülend vízummal átjutnom Délerdélybe, a Túri renovált templom felszentelésére, az erdélyi püspök figyelmét fel fogom hívni erre a körülményre, s hiszem, hogy az ő megértő testvéri szíve meg fogja érteni a mostani helyzet tarthatatlanságát. Homoródmenti kőrútunk méltó - befejezése volt a székely­keresztúri főgimnáziumunk 150 éves jubileumának a megtar­tása, f. évi június 5—6 napjain, véndiák találkozóval egybe­kötve. Öröm volt látni, hogy milyen szép számban jöttek el messzeföldről az egykori diákok, hogy leróják hálájukat az Alma Mater iránt. A tulajdonképpeni ünnep istentisztelettel volt egybekötve, mely után gyönyörű szép időben, a modern kollé­gium udvarán tartottuk egyúttal az új — (VIII. osztályra kiegé­szült épületnek) 1914. év szeptemberéről — az I. sz. Világhá­ború miatt elhalasztott fölszentelését. Ez az intézet időközben bebizonyította a maga életképességét és kulturális hivatását az egységes székely tömb szolgálatában, annak hőskölteménybe kí­vánkozó áldozata mellett s ma már a párhuzamos osztályokat is be kellett állítanunk az Unit. Polgári Fiúiskola I—II. osztályával, amire a kultuszkormány is megadta az engedélyt s a következő polgári évre kilátásba helyezte a megfelelő államsegélyt a taná­rok fizetésére, stb. Van itt sok szükséglet. Ezek között első­sorban, amint már tavalyi jelentésemben is felemlítettem a régi kollégium (most internátus) kibővítése a II. emelet ráépí­tésével, amit a bennlakó növendékek számának évről-évre való beözönlése föltétlenül megkíván. Még egy kultúrintézményünk van itten: a „Téli Gazdasági Iskola“. Ennek a telkén is szerettük volna a jubileum kapcsán megtenni az első kapavágást, de a tervrajz benyújtásával, kriti­24

Next

/
Thumbnails
Contents