Kiss Elek (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyház Egyházi Főtanácsának 1943. évi nov. hó 21-22. napjain Kolozsváron tartott üléseiről felvett Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1944)

gatták Ürmösi József püspöki titkár prédikációját, aki mint szociális érzékű lelkipásztor, ott helyben ma is elismert eredményes munkát fejtett ki. (Megjegyzem, hogy ehhez hasonló — P. K. megtartása a háromszéki egyházkörben meghívás folytán — Árkos egyházközségünkben van már is kitűzve, 1944. május hó folyamán, lehetőleg a konfirmációk befejezése után.)

És itt eszembe jut egy személyes momentum, amelyre a hálás kegyelet jelében — becses engedelmükkel — ki kell térnem. A belső székelységgel való eleven kapcsolatom ide vezet vissza, Homoródszentpálra, ahol mint tordai kis diák a néhai való jó Tóth Ferenc tiszteletes mesturam s nagybátyám házában a nyári szünidőn többször megfordultam. Itt kaptam kézhez az egyik Egyed fiútól az első angol nyelvtant és itt kaptam az első rend fekete ruhát, amellyel Kolozsvárra mint novicius bevonultam, hogy az akkor még gyakorlatban volt Confessiót (1884. őszén) én is nagydiákhoz illendő módon letehessem.

Ilyen emelkedett hangulatban folytattuk az utat, amely külsőségeiben is diadalát volt: az unitárius hiteszme diadala. Népünk ragaszkodik egyházunkhoz, őrzi az ősök megszentelt hagyományát, templomait ékesíti; a parochiákat (iskolákat) és gazdasági épületeket jó karban tartja s megbecsüli belső embereit, akik a vezetésre vannak elhivatva s a saját egyéni boldogulásának keresése mellett, egyházi célokra is szívesen áldoz s az Anyaországbeli testvér-közösségekkel állandó kapcsolatot tart fenn, hogy a körükben növekedő ifjú nemzedék is megismerje egymást s egymással nemes versenyre keljenek a Haza iránti áldozatos felbuzdulásban. Én nem féltem ezt a népet, a mi népünket, amelyiknek olyan sok szép és jó tulajdonsága van s egyik jellemző sajátja az — igazmondás.

9 Karácsonyfalva, H.-almás, Vargyas, Bárót, Oklánd és Homoródszentmárton népe, a dologidő mellett is mindenütt várt és megtöltötte a templomot, nagy lelki buzgósággal imádkozva énekelte a szebbnél-szebb zsoltárokat s figyelmesen hallgatta a szolgálattevő prédikátorok buzdító beszédét és a püspöki szózatot, amely okkal-móddal igyekezett az elevenre tapintani, s célját bizonyára nem is tévesztette el. Kiemelem a többi között az oklándi ünnepet, ahol — éppen Áldozócsütörtök lévén — a

23