Kiss Elek (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyház Egyházi Főtanácsának 1943. évi nov. hó 21-22. napjain Kolozsváron tartott üléseiről felvett Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1944)

Nem véletlen, hanem úgylátszik, ez is egyik jel, egyik isteni ujjmutatás, hogy az Unitárius Lelkészek Országos Szövetsége mostani Főtanácsunkat megelőző napokra illesztette be a maga továbbképző tanfolyamát, amelyen egyházunknak és fajunknak egyik legfontosabb, legégetőbb kérdésével foglalkozott. Óhaj­tandó volna, hogy a modern sors által felvetett téma ne marad­jon pusztán akadémikus kérdés, hanem igyekezzék közöttünk mindenki bele vetni magát az eleven élet forgatagába, segítő kezét kinyújtva azok felé a testvérlelkek felé, akiket a hullá­mok már-már elnyeléssel fenyegetnek. Itt ismerem el és köszönöm meg — Isten szent színe előtt a porig megalázva magamat, — hogy az 17. L. O. Sz. a tanfolyam keretében jónak látta s mintegy a jelen körülmények között lelki szükségét érezte annak, hogy az én boldog és áldott lelki­pásztori működésemről, az 50 éves fordulón, díszközgyűlés kere­tében emlékezzék meg. ígérem, hogy mint első az egyenlők között, továbbra is híven kitartok közös ideálunk, a magyar keresztény Anyaszentegyház mellett s az unitárizmus tiszta fehér lobogóját Velők együtt megvédelmezem a reánk szakadó nehéz próbák között. Imádkozzunk és dolgozzunk együtt, hogy az ünnepnapok után a munkás élet hétköznapjain is mindig a régi jelszó alatt találkozzunk: „Pro Deo et Libertate...“ Ebben a szellemben indultam útra márciusi Főtanácsunk óta több ízben is, hogy székelyföldi derék híveinket s az általuk fenntartott virágzó gyülekezeteket meglátogassam. Első útam Székelyudvarhelyre vezetett, ahol is Hősök napján az ottani szép templomunkban előkelő közönség előtt prédikálva, egy­úttal felhívtam a hallgatók figyelmét székelykeresztúri gimná­ziumunknak közeledő 150 éves jubileumára, ami a maga nemé­ben szintén hősi alkotás vala, mert külső segítség nélkül, úgy­szólván a semmiből jött létre, kedvező fényt vetve székely népünk lelki szükségeire s annak kielégítésére hozott véres verejtékre és áldozatra, mind a mai napiglan. Székelyudvarhe­lyen egy vallásos estélyt is tartottunk; ennek műsorába illesztve nagy érdeklődéssel hallgattuk teol. dekén afia fejtegetését „Magyarság és az Unitárizmus“ kölcsönhatásáról, a szent misz­­szióról, .amely ebben a fogalomkörben önként kínálkozik. Az 21

Next

/
Thumbnails
Contents