Kiss Elek (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyház lelkész-szenteléssel egybekötött Egyházi Főtanácsának 1942. évről elmaradt, Kolozsváron 1943. évi március hó 28-29. napjain tartott évi rendes üléseiről felvett Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1943)

Első gondolatunk szálljon azok felé az igazi történelmet csináló nagy magyarok, hős katonáink felé, akik messzi keleten a hittelenség ördögeivel vívják meg harcaikat a hit: a mi isten­hitünk, a templom: a mi templomaink, a család: a mi drága családaink és a hon: a mi szép hazánk szebb jövőjéért. Hitben megerősödve térjenek vissza fehér templomainkba, fehér keblű hitvesek ölelő karjaiba! Nagy élmény számunkra — Méltóságos és Főtisztelendő Főtanács, — kikre Isten a hit szolgálatát bízta, hogy a világ ma a hit jegyében áll egymással harcban, hogy ma az ember a harc­tereken nem kívül- és távoleső eszményekért küzd, hanem .küzd a nemzeti gondolatért és annak legfőbb táplálójáért: a hit esz­ményéért. A lélek ma befelé fordul s önmagában leli föl az ember eszményi értékét és sorsformáló jelentőségét. Az ember ezért éppen ma foglalkozik legtöbbet a lélekműveléssel és a lélekművelés intézményeivel, köztük elsősorban az egyházzal. Voltak — Atyámfiái — történelmi idők, midőn az egyházak csaknem egyedül voltak az általános közművelődés fáklyahor­dozói és ma az egyház ehhez az egykori történelmi jelentőségé­hez kezd visszatérni, mikor a nemzet mind nagyobb erővel várja és áhitozza az egyházak síkraszállását a nemzetépítés beteljesítésére. Az egyháznak és az általa ápolt hitnek nemzetformáló je­lentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint a nagy német nemzet birodalmi miniszterének: Göbbelsnek nemrég elhangzott keser­­gése afölött, hogy miért nem tud a német katona azzal a vallá­sos és áhitatos lélekkel hadrakelni és harcbaszállni, mint aminő mély vallásos hittel a japán katona védi nemzete érdekeit és viszi diadalra nemzete elhatározásait. Az egyháznak nemzetalkotó jelentősége nemcsak emelkedett önérzetet, nemcsak nagy büszkeséget, hanem éppoly súlyos fele­lősséget és az abból származó nagy kötelességeket is jelenti szá­munkra. Mert örök igazság, hogy minden egyháznak akkora és csak akkora a jelentősége, amekkora szolgálatot nemzetének tesz. Felelősek vagyunk a nemzet egységéért és békéjéért a mi belső egyházi egységünkkel és békénkkel, de épannyira a nem­zet egészében egységre és békére törekvésünkkel. Felelősek va-6 /

Next

/
Thumbnails
Contents