Kiss Elek (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyház lelkész-szenteléssel egybekötött Egyházi Főtanácsának 1942. évről elmaradt, Kolozsváron 1943. évi március hó 28-29. napjain tartott évi rendes üléseiről felvett Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1943)
konkrét ügyekre vonatkoznak és konkrét határozatot, vagy intézkedést vonnak maguk után, azt a kérdést pedig, amelyet felvetni kívánok, szavazattöbbséggel megoldani nem lehet. Közéletünknek egy olyan szomorú tünetével állunk szemben, mely egyházi életünket is súlyosan befolyásolja és megbénítja minden alkotó magyar erő összefogását akkor, amikor csak egy példa nélkül álló nemzeti összefogással menthető meg a keresztény Magyarország jövője. Ez az örvendetes felszabadulásunk óta mindegyre felbukkanó és a legkevésbbé sem örvendetes tünet a felekezetközi viszálykodás. Méltóságos Tanács! Az az érzésem, hogy ebben a kérdésben, — ami felett most a Királyhágón túl is annyi szó esik — nekünk unitáriusoknak is a szavunkat kell hallatnunk, mert egyházunk egész történelme egymás hitének és meggyőződésének megbecsülésére tanít, sőt volt idő, amikor a nagy egyházak nagy harcai között a mi hangunk volt egyedül a Vox humana, az emberi hang. De a kérdéssel való komoly szembenézésre kötelez az idegen megszállás huszonkét esztendeje, amelynek talán legnagyobb ajándéka volt számunkra az, hogy az erdélyi magyar egyházak a kisebbségi magyarságért folytatott küzdelemben megtalálták az együttműködés egyedül célravezető és keresztényi útját. Ebben az évben lesz huszonöt éve annak, hogy Dávid Ferenc halálának évfordulóján a római katolikus, református és unitárius püspökök a kolozsvári evangélikus lelkésszel együtt közös pásztorlevelet adtak ki és rá másfél évre megalakult az erdélyi magyar egyházak felekezetközi tanácsa, mely legfontosabb értekezleteit éppen itt, ebben a teremben tartotta. S ha térben és időben olyan közel ehhez a múlthoz most feltesszük a kérdést, hogy mivé lett két és fél év alatt a felekezeti béke, akkor válaszképen sajnálattal kell megállapítanunk: ahelyett, hogy az egyházak közötti együttműködéssel továbbra is példát mutattunk volna a trianoni országnak, termékeny talajt teremtettünk a felekezetközi ellenségeskedés bomlasztó csiráinak a vallásszabadság klasszikus földjén. 21
