Varga Béla (szerk.): Az Unitárius Egyházi Főtanács 1933. december hó 3. - 5. napjain Cluj-Kolozsvárt tartott ülésének Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1933)
I. ülés
6 küzdelmes munka, míg eredmény, siker rendszerint másoktól, külső körülményektől függ, — s így meg lehet, hogy a megértés és méltánylás bekövetkeztéig még a verejtékes küzdelmek és szorongató nélkülözések időszakát újabban is át kell szenvednünk. Az átélés lehetőségének biztosítása szempontjából ma már nem elegendő — várakoznunk, — cselekednünk is kell Kisebbségi helyzetünknek ma már több mint évtizedes tanulságait használnunk és felhasználni feladatunk. Ma már nem számíthatunk váratlan segítésekre. Nincs hatalmas birtokos osztályunk, azt az agrárreform kiirtotta; nincsenek pénzembereink, mert ezeknek nemcsak betéteit, hanem pénzintézeteit is a pénzkrizis e’értéktelenítette; — nincsenek magas állású állami tisztviselőink, mert ezeket a kisebbségi sors felemésztette. Mindezekkel szegényebbek vagyunk, mint a történelmi múltúnk hasonló megpróbáltatásaink idején elődeink voltak. Akkor mégis egyik, valamelyik foglalkozású osztálya híveinknek erőtől duzzadó volt, s öntudatos érzettel öntötte az áldozatkészség adományát az egyház oltárára, ma azonban a mindennapi fekete kenyéren túli segítést mindenki csak önmagától, önerejétől várhatja. Minthogy pedig a munkaalkalmak nem sokasodnak, de fogyatkoznak, az átélés lehetőségének egyedüli biztosítékát: az igény leszállításában, — az önmegtartóztatásban, — a nélkülözésben látom. Nélkülöznünk kell mindazt, ami nem képez elsőrendű életszükségletet. Ma, midőn tudjuk, hogy fizetésemelést nem szorgalmazhatunk, mert nincs miből kapjunk; — előleget, hitelt igénybe nem vehetünk, mert nincs aki, és nincs amiből nyújtsa, a ma egyedüli átélési lehetősége csakis a meglevőből, — s annak keretei között való élés. Lelkészeinknek azt a mindennapi fekete kenyeret mégis csak nyújtja a sovány kepe, — s őket béketűrővé teheti annak elgondolása, — hogy elődeik is jórészt csak azt kapták, s abból mégis nemcsak éltek, hanem minket is felneveltek. E tudatunk a nélkülözések türelemmeli szenvedésére, s a nehéz idők nélkülözésekkel! átélésére kell hogy erősítsenek minket. A tűrés és szenvedés az unitárizmusnak amúgy is állandó osztályrésze volt történelmünk tanúsítása szerint. Hinnünk kell, hogy egyetlen jó Istenünk valamely különös hivatást szánt egyházunknak, mert különben nem bocsáthatna annyi szenvedést egyházunkra. E szenvedésekkel a történelem tanúsítása szerint nem elpusztítani, hanem megpróbálni, megedzeni kívánt. Megpróbálni teherbírásunkat, szívósságunkat, edzett voltunkat. E tűréseknek és megpróbáltatásoknak azért nem csüggesztő, hanem erősítő, öntudatosító hatása kell, hogy legyen minden öntudatos, s hivatása magaslatán álló unitáriusra, s főleg annak pásztoraira, — lelkészeire.
