Varga Béla (szerk.): A Magyar Unitárius Egyház Főtanácsának a Dávid Ferenc halála 350-ik évfordulója emlékünnepélyével kapcsolatosan Kolozsvárt, 1929. november 10. 11. és 12. napjain tartott évi rendes üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1930)

Jegyzőkönyv

zetnek miben keressük magyarázatát? Abban a fizikai igazságban-e, bogy minden nyomás idő folytával vészit az ö erejéből és így az államhatalomnak a közel múltban még oly nyomasztó erővel ránk nehezedett súlya is természetszerűleg enyhült az évek lejártával? Avagy keressük-e az erdélyi unitárizmus ős erejében, mely a múltban annyiszor vett erőt a rá nehezedő gyötrelmeken és — hinni akarjuk - az utolsó 10 év súlyos megpróbáltatásai között sem tagadta meg magát? Ismételjük, nem foglalkozunk ezekkel a kérdésekkel, hanem az Isten iránt érzett mély hálával állapítjuk meg, hogy mint Egyházi Képviselő Tanácsunk jelentése mutatja, a lefolyt esztendőben kevesbültek megpróbáltatásaink, enyhébb volt a helyzet feszültsége, kisebbek szenvedéseink.

Nem tartozik feladatunkhoz annak kutatása és jelzése, hogy ezt a változást mennyiben befolyásolta az ország politikájában beállott fordulat, mely éppen most egy éve új kormányt állított az ügyek vezetésére. Szeretnek azt mondani, hogy a transylvanistílusnak az unitárizmus közreműködésével kialakult szellemi világa tört útat a fordulatban magának és, hogy szükségképpen meg fogja hozni a kölcsönös megértésnek és szellemi kiegyenlítődésnek azt a légkörét, melyben a gyűlölködő sovinizmus és kicsinyesen egyoldalú nacionalizmus az alkotó és építő tevékenység megtalálhatja az ő természetes alapjait. De nem leled ezt mondanunk, ha még oly tárgyilagossággal is igyekszünk megítélni az országos politikában bekövetkezett fordulat következményeit, mert maga Egyházi Képviselő Tanácsunk jelentése, mikor teljes méltánylással emeli ki az államhoz és kormányhoz fűződő viszonyunk normális voltához közeledés egyes bizonyítékait, nem nélkülözheti olyan kormányintézkedések és hatósági rendszabályok fölemlítését sem, melyek árról tanúskodnak, hogy a múlt rendszer siralmas lelke legalább időnként még mindig hazajár és sivár szelleme nem tűnt el a különböző államhatóság] irodák levegőjéből. Célunk itt különösen a névelemzés címe alatt még mindig föl-fölbukkanó visszaélésekre, melyekre igen jellemzően említi fel a Méltóságos Egyházi Képviselő Tanács jelentése többek közül azt az adatot, hogy közismeretiien magyar nevet viselő atyánkfiái faji eredetének igazolására két évszázra visszamenő bizonyítékot kellett produkálnunk. Ahol az ilyesmi megtörténhetik, ott még mindig nem ülheti meg a lelkeket az az annyira kívánatos bizalom és remény, mely nélkül az állam polgárait is egy magasabb egységbe tömörítő gondolat nem nyerhet életképességet és így építő munka, konsolidáló tevékenység forrása nem lehet.

De midőn ezt kötelességünkhöz híven meg kell állapítanunk, nem hallgathatunk, sőt méltatlankodás érzésétől fölemelt hangon kell beszélnünk belső éltünk olykori jelenségeiről, mint aminő székelyszentmihályi egyházközségünkben

&

65