Varga Béla (szerk.): A Magyar Unitárius Egyház Főtanácsának a Dávid Ferenc halála 350-ik évfordulója emlékünnepélyével kapcsolatosan Kolozsvárt, 1929. november 10. 11. és 12. napjain tartott évi rendes üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1930)
Jegyzőkönyv
lásának keresésére kell majd fordítanunk időnk és fáradságunk legnagyobb részét. Amit a fenyegető veszély elhárítására tehettünk, abban igyekeztünk eljárni s különösen abban az irányban tesszük meg a tőlünk telhetőt, hogy a kongrua új megállapítása egyházunkra nézve semmi esetben se legyen kedvezőtlen. II. Az iskolai ügyeket illetően még a januári tisztelgés alkalmával többi magyar protestáns egyházak képviselőivel együtt Maniu miniszterelnök és Costáchescu miniszter úrnál részletes memorandumokat adtunk át s később Costáchescu miniszter úrral márciusban újabb, beható tárgyalást folytattunk. Főbb kéréseink voltak az iskolai államsegély kiutalása, iskoláink nyilvánossági jogának elismerése, a névelemzés megszüntetése, a magánoktatási és bakkalaureátusi törvény eltörlése s ennek megtörténtéig a törvények méltányos alkalmazása. Az iskolai államsegély nem tolt ugyan bevéve az 1929. évi állami költségvetésbe, de azért ígéretet kaptunk, hogy annak rendszeres biztosításáig is a folyó évre egy, a végleges összegnél kisebb segélyt fogunk kapni. Ennek utalása a legutóbbi napokban részben meg is történt. Miként köztudomású, a kisebbségek összesen 25,000.000 lej összeget kapnak, melynek egyharmadrésze kiutaltatott, egyharmada novemberben, egyharmada pedig decemberben fog utaltatni. A segélynek az egyes kisebbségek közötti felosztása az iskolák és a tanerők számának arányában történt. Egyházunkra ezen kulcs szerint 400.000 lej összeg jutott. A kiszámítás részleteire és helyességére nézve még érdeklődni fogunk a minisztériumban s nem mulasztjuk el megtenni a megfelelő lépéseket ezen segélynek — nagyobb összeggel — a jövőre nézve rendszeresen leendő biztosítása, érdekében. Mindenesetre az előző állapothoz képest kedvező változás, hogy a kormány az iskolai államsegélyhez való igényünket és jogunkat elismerte s reméljük, sikerülni fog kieszközölnünk, hogy a jövőben a segély összege megfelelő legyen azon kulturális munkának, melyet felekezeti tanintézeteink végeznek. Mindazon adatokat, melyek az iskolai államsegély végleges rendezésére szükségesek, a minisztériumnak rendelkezésére bocsátottuk s a kiutalásért számtalanszor személyesen is eljártunk. Iskoláink nyilvánossági jogát illetően a miniszter úr ígéretet tett, hogy a felekezeti iskolák régóta beterjesztett nagyszámú iratait sürgősen felülvizsgáltatja. A munka mégis indult s az elmúlt évben már az elemi iskolák egy része is sorra került; de előbb inkább más egyházak elemi iskoláinak ügyét vizsgálták felül. Az unitárius elemi iskolák közül eddig, tudomásunk szerint, csak a kolozsvári elemi leányiskolára nézve történt döntés, melynek nyilvánossági 43