Csifó Salamon - Varga Béla (szerk.): A Magyar Unitárius Egyház Főtanácsának 1928. évi november hó 18-19 napjain Kolozsvárt tartott rendes üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1928)
Jegyzőkönyv
54 könyvek egyesek ajándékai s államsegély hiányában ilyeneket nem szerezhetünk be (2963). Elemi iskoláink élete sem volt zavartalan. Már a beiratkozásoknál megismétlődtek a szokásos zaklatások. A szükséges utasításokat és felvilágosításokat már jó előre közöltük az iskolaszékekkel, hogy a gyermekeiket iskoláinkba írató szülök kötelező írásbeli nyilatkozatai az állami elemi iskola igazgatóságához idejében beadhatók legyenek, s a hét éven alóli tanulók, vagy más olyan tanulók, akiknek felvételére engedély kell, az engedélyt idejében megkaphassák. Ennek dacára az ilyen engedélyek késése, vagy elmaradása miatt volt egyik-másik iskolánk kellemetlenségnek kitéve, ahová pedig csak feltételesen írták be a tanulókat (2127, 1749, 289, 3054). Dicsőszentmártonban nem kapták meg a kért engedélyt az iskolánkba íratáshoz olyan tanulók, akik az elmúlt évben csak azért kerültek az állami elemi iskolába, mert a felekezeti iskolába való beíratási határidőből akkor kiilömbözö okok miatt kiestek. Ilyen beíratási esetek miatt a nagyajtai állami elemi iskolai igazgató feljelentésére az ottani felekezeti iskolánk igazgató-tanítója ellen vizsgálatot indítottak (1966). Pedig éppen Nagyajtán történt meg sok minden annak megakadályozására, hogy a szülök gyermekeiket felekezeti iskolába írassák, aminek éppen az ellenkező hatása lett, mert a szülök példaadó módon kitartottak mellettünk. A beíratások előtt a községben hivatalosan ki volt hirdetve, miként egy nehány más háromszékmegyei községben is, hogy azok a szülők, kik gyermekeiket állami "iskolába Íratják, semmi más iskola fentartási költségeihez való hozzájárulásra, iskolai adókra nem kötelezhetők, amivel szemben megadtuk az illető egyházközségeknek azt a felvilágosítást, hogy az egyetemes egyházi adót a vallásügyi törvény szerint is joguk van beszedni. (1555:) Azután, noha szeptember 1-től 10-ig lehet beadni a gyermekek felekezeti iskolánkba való beiratásáról szóló szülői írásbeli nyilatkozatokat az állami iskola igazgatójához, a nagyajtai állami iskolánál szeptember 5-ig senki sem akarta ezeket a nyilatkozatokat elfogadni, azzal az indokolással, hogy az igazgatói teendők ellátásával még nincs senki meghízva. Az inspektorhoz és revizorhoz táviratilag kellett panaszt intéznünk, hogy valakit bízzanak meg az igazgatói teendőkkel. Azután még azt kívánták a szülőktől, hogy tanukkal jelenjenek meg és kifogást tettek a nem unitárius vallású, de magyar nemzetiségű tanulók ellen is. A hivatalos órák önkényes megállapításával is akadályozták a beiratkozást. Úgy, hogy a minisztériumhoz kellett egy külön panasszal fordulnunk, melynek eredményében a minisztérium is hozzájárult ahhoz, hogy minden községben hivatalosan hirdethessék ki ezután s az iskola ajtajára is függesztesssék ki, hogy 4