Csifó Salamon - Varga Béla (szerk.): A Magyar Unitárius Egyház Főtanácsának 1928. évi november hó 18-19 napjain Kolozsvárt tartott rendes üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1928)

Jegyzőkönyv

52 Gonddal kellett vigyáznunk és résen lennünk folytono­san azért, nehogy az egyes törvényekben javunkra biztosí­tott némely kedvezményt is elveszítsük. Így egy újabb miniszteri rendelet iskoláinkban az alkot­mánytannak románul tanítását rendelte el, jóllehet a magán­­oktatási törvény meghozatalakor az azelőtti tényleges álla­pottal szemben kivívott egyik eredmény volt az, hogy csak Románia földrajzát és a románok történelmét kell románul tanítani, de az alkotmánytant nem. Tiltakozásunkra ezt a törvényellenes rendeletet a miniszter vissza is vonta (2903, 3291).' A magánoktatási törvénnyel az alkotmánytant illetően ellentétben állott az eddigi bakkalaureatusi szabály, mert az utóbbi szerint a bakkalaureátusi vizsgán tanulóinktól az al­kotmánytant is románul kérdezték. Most a középiskolai tör­vény meghozatalakor reméltük, hogy ezt az ellentétet az új törvény el fogja enyésztetni, ami azonban nem történt meg, mert a középiskolai törvény szerint a bakkalaureátusi vizs­gán az alkotmány tanból románul kell felelni, ami viszont teljesen illuzóriussá teszi azt a jogunkat, hogy ezt a tárgyat magyar nyelven taníthassuk. Sőt az új törvény egv további jogfosztást tartalmaz, midőn a bakkalaureátusi vizsga tár­gyai közül a. természettudományokat is az állandó tárgyak közé sorozta, amelyből így mindenkinek románul kell felel­nie. E. K. Tanácsunk ebben a kérdésben a többi kisebbségi egyházak vezetőségeivel teszi meg a szükséges tiltakozást, s további intézkedésig elrendelte, hogy természetrajzot főgim­náziumainkban ezentúl is magyarul tanítsák (1776). Az iskolai ünnepélyekre nézve is kaptunk egy sérelmes rendeletet, melyben azok megtartását az inspektorátus elő­­zetes engedélyéhez kötötték, a műsornak, sőt az elmondandó beszédeknek előzetes bemutatásával, s azzal, hogv ezeket a be szédeket román nyelven kell tartani, legfennebb rövid tartalmát lehetne az iskola tannyelvén elmondani, s az összes műsor­számoknak legalább fele románnyelvű legyen. A kisebbségi egyházak tiltakozására a miniszter később a rendeletet visz­­szavonta (1076). Még a rendelet kibocsátása előtt történt azonban hogy a. minisztérium a kolozsvári főgimnázium ifjú­sági önképzőkörét bezárta egv, ezelőtt két évvel a mohácsi ütközetről tartott megemlékezés s az ifjúság általános nehéz sorsát emlegető, egy más alkalomkor egy elnöki beszéd miatt és azért, mert nem éppen minden gyűlésen volt román tár­gyú pont a gyűlés tárgysorozatán. Reméljük azonban, hogv az önképzőkör működésének tovább folytatását elöbb-utóbb sikerülni fog kieszközölnünk. Azt is elrendelte a minisztérium, hogy iskolai könvv­­táraink részére a világirodalom klasszikus műveit román for­dításban szerezzük be, és újra a kisebbségi egyházak tilta­

Next

/
Thumbnails
Contents