Boros György (szerk.): A Magyar Unitárius Egyházi Főtanács 1927. évi november hó 6. és 7. napjain Kolozsvárt tartott ülésének Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1927)

Jegyzőkönyv

kell ismernünk, hogy különösen szakkérdésekben- a szőkébb bizottságok munkája mellőzhetetlen s emellett arra is tekintettel vagyunk, hogy az önkormányzati életben a bizottságokként dolgozás ma már általában túltengő divattá vált, az egyházi élet mindennapi megnyilvánulásával kapcsolatos kérdéseket olyanoknak kell tekintenünk, melyekben a könnyen szétforgáesolásra vezető bizottsági munkát redukálni kell, de minden esetre szükséges intézkedést tenni arra, hogy az egyes kérdések szakszerű megtárgyalására és feldolgozására kiküldött bizottságok munkája egymással összhangba hozassák, azok a központi főhatóságtól nyilvántartassanak és a sürgős esetekben mindig záros határidő tűzessék ki a reájuk váró funkció elvégzésére.

8. Az egyház kebelében működésre hivatott Egyletek működéséről szóló jelentést hiányosnak kell minősítenünk, annyiban, amennyiben az sem a Dávid FVrencz Egylet, sem az Unitárius Irodalmi Társaság tevékenységéről nem ad általános képet sent. Jövőre ennél többet várunk és különösen felhivandőpak-tartjuk az Egyházi Képviselő Tanács figyelmét népünk lelkét rontó ponyva irodalom minden ponton észlelhető elötörésére, mellyel szemben egyleteinktől és különösen az Irodalmi Társaságtól el kell várnunk az öntudatos ellenínozgalom megindítását, mihez a társaságban uralkodó szellemhez képest jogunk van biztató várakozásokat fűzni.

9. A külföldi testvéreinkhez fűző viszonyról általában örvendetes képet ad az Egyházi Képviselő Tanács jelentése, de az, hogy Amerikában a magyar egyházközség fenntartása nem sikerült, melynek alapos oka előttünk ismeretlen, keserű cseppkőnk esik az egyébként megnyugvásra alapot nyújtó jelentés serlegébe.

Igazat kell adnunk a jelentésnek abban, hogy bulgáriai testvéreink irányában a magasabb szempontokból felette kívánatos jó viszony ápolására anyagi áldozatot hoznunk nem lehet; ezt a kérdést azonban ezzel eíintézettnek nem tekinthetjük és hisszük, hogy különösen angliai és amerikai testvéreink megfelelő felvilágosításával sikerülni fog módot találni arra, hogy bulgáriai testvéreink szorosabban kapcsolódjanak ■lel künkhöz,

10. A hívek‘áldozatkészségéről szóló jelentést, ha a nyomasztó viszonyoktól különben indokolt csökkenést fájó szívvel is említjük fel, egészben véve még mindig olyannak kell minős!i Iliink, mely a jövőre szebb reményekre jogosít. Várjuk is egész vall ősközösségünktől e szebb remények megvalósítását, mint amitől egyházunk léte és ezzel magyarságunk jövője függ. Nem hallgathatunk e helyen az áldozatkészségnek ama kiválóan megkapó példájáról, melyet titkár afiai szolgáltattak azzal, hogy a fizetéskülönbözetben őket illető 97.000—27.000 lenről egyházunk javára lemondottak. Midőn