Boros György (szerk.): A Magyar Unitárius Egyházi Főtanács 1926. évi szeptember hó 19, 20, 21.-ik napjain Kolozsvárt tartott ülésének Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1927)
Jegyzőkönyv
39 a reményünk maradt meg, hogy a kisebbségi egyházak törvényhozási képviseletéről rendelkező törvényhelyek, s igy az alkotmány törvény vonatkozó szakasza is, idővel revízió alá kerülnek. Ennek szorgalmazása végett a Magyar Párt elnökségéhez újabban is intéztünk megkeresést. Egyházi életünk menetét a hatóságok részéről újabb sérelem nem érte, sőt a minisztériumokhoz már előbb beadott kéréseinkre a belügyminisztériumnak a hadügyminisztériummal egyetértésben kiadott oly rendeletét kaptuk meg, mely a szokásos és az egyházi törvények által megszabott gyűléseknek minden előzetes engedély nélkül való megtartását engedélyezte azzal a megszorítással, hogy ezek a hadi állapotban levő helyeken a katonai hatóságoknak tudomására hozandók. Ámbár az összejöveteleink teljes szabadságát ezzpl sem értük el, de a megelőző bizonytalan állapot, mely egyes túlbuzgó hatósági közegek részéről néhol zaklatásokra adott alkalmat, legalább tisztázódott. * A Dávid Ferencz Egylet összejövetelének akadályozása miatt aranyostordaköri esperes afiától jött panaszra az illető prefektusi hivatal kérésünkre a rendőrhatósághoz utasítást adott, hogy az egylet működését ne akadályozzák. Egyházi embereinknek a közügyek intézésében való részvételét illetően haladás az előző állapothoz képest az, hogy az újonnan megalakított községi tanácsoknak hivatalból tagjai lehetnek azon egyházközségeink lelkészei, melynek hívei az illető politikai község lakosai közt relativ többséggel bírnak. Ezen jognak érvényesítése végett lelkész afiaihoz a szükséges utasításokat megadtuk. Az egyházi alkalmazottak részére az államtól nyújtott anyagi támogatás — az 1925. évi püspöki reprezentációs költség egy részének kivételével — a múlt év folyamán is akadálytalanul utaltatott, sőt bizonyos drágasági pótlékkal nagyobbodott is ; viszont azonban minden kérelmezésünk és személyes eljárásunk dacára sem sikerült kieszközölnünk a korábbi években élvezett vasúti kedvezményt főtanácsi tagjaink részére. Épp igy nem sikerült kieszközölni az államsegélyt a a teológiai Vl-ik tanszék számára, amely iránt külön kéréssel fordultunk a minisztériumhoz. 2. Az iskolai ügyeket illetően az elmúlt év legnevezetesebb eseménye a magánoktatási törvény .meghozatala.