Boros György (szerk.): A Magyar Unitárius Egyházi Főtanács 1924. évi november hó 9., 10. és 11-ik napjain Kolozsvárt tartott ülésének Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1925)
Jegyzőkönyv
59 zandó, ki az unitárius missziói munka iránt legnagyobb hajlandóságot mutat, s ennek irodalmi munkásságával is tanujelét adja, E. K. Tanács ajánlja a jelentés tudomásul vételét azzal, hogy az alapítóknak elismerő köszönet nyilvánittassék; s az 500 Leu és ezen felüli összegű alapítványt tevő részére díszes köszönő irat is állittassék ki. Főt. Biz. elfogadásra ajánlja. Határozat: Főtanács a kegyes alapítók és adományozók buzgó áldozatát elismerő köszönettel fogadja s arról mindeniket értesitni határozza azzal, hogy az 500 vagy több Leüt adományozóknak díszes irat küldessék. 3-ik ülés. 1924. november 11-én délelőtt. Elnökök, jegyző és előadók ugyanazok. 31. E K. Tanács reformját illetően a Szervezeti Törvény 324. §-ának uj szövegét megállapító 40/1923. sz. Fötanácsi határozat életbeléptetésére E. K. Tanács a következő javaslatot terjeszti az E. Főtanács elé (3214—1924.): 1. E. K. Tanácsnak a 40/1923. sz. főtanácsi határozattal megállapított új szervezés szerinti működése 1925. január 1-én kezdődik, 2. Ezen határidőig egyházkörök a jelzett határozat II. b, pontja szerint kijelölendő deputátusaikat bejelenteni tartoznak. 3. A határozat II. a) pontja értelmében a jelen főtanácsi ülésen 15 tag választatik 1925. január 1-től 1930. december 31-ig terjedő időre. E. K. Tanácsnak már előbb megválasztott tagjai, amennyiben a jelen főtanácsi ülésen 6 évre meg nem választatnak, E. K. Tanácsi tagsági jogaikat átmenetileg megtartják arra az időre, amelyre előbb megválasztattak. A Főt. Biz. elfogadásra ajánlja. Határozat: Főtanács a javoslatot elfogadja s ha-1 tározattá emeli. 33. E. K. Tanács 2970'1924. sz. a. a nyugdijszabályzat erkészitésére kiküldött bizottság által a körökből beérkezett vélemények beérkezése után felterjesztett végleges szabályzattervezetet a felebbezésre vonatkozó 56 §. módosításával a szövegező-bizottság véleményének kikérdezése után elfogadásra ajánlja E. Főtanácsnak. ■, -