Boros György (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyházi Főtanács 1917. évi augusztus 26., 27. és 28. napjain Kolozsvárt tartott gyűlése Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1917)

Jegyzőkönyv

11

nyaihoz, de másfelől egy boldog és áldásosnak Ígérkező frigyet kötött. Az a név, melynek oly tiszta csengése van a magyar történelem lapjain és a 'magyar litteratura berkeiben, Ígéret volta 25 évvel ezelőtt tanácsra gyűlt unitárius híveknek és boldog reménység. Soha reménység és Ígéret szebb és boldogabb valósággá nem vált, mint a lefolyt negyed évszázad alatt ez a mi reménységünk s ezért örvendező lélekkel üdvözöljük Méltóságodat a 25 év e mai fordulóján.

Megszerettük‘_M. lebilincselő nyájasságát,”jközvotlenségét és szeretetreméltóságát. Olyan erények ezek, melyek minél magasabb a társadalmi és közéleti állás, annál ritkábbak s annál értékesebbek. Tiszteljük és eléggé felbecsülni nem tudjuk a közügyek iránt való igazán önzetlen és kifáradhatatlan érdeklődését, pártatlan és elfogulatlan igazságosságát. Méltóságodban annak a régi veretű nemes magyarnak mintaképét látjuk, aki szereti atyái földjét, szeretettel gondozza és míveli azt, elmereng a természet gyönyörű rendjének szemléletén — s aztán benéz megyéje székházára. vájjon rendben mennek-e a haza dolgai, onnan a kultúra és közművelődés házaiba, vájjon tanul-e, halad-e hazája ifjúsága, megnyitja erszényét — úgy hogy ne tudja a világ — hogy a szegények, de tehetségesek tanulhassanak s helyet küzdhessenek ki maguknak a társadalomban. És ha mindez még nem meríti ki idejét, leül Íróasztalához — be kár, hogy utóbbi időkben felhagyott e nemes ambíciójával ! — s papírra veti mélyen érző lelkén átszűrt nemes Gondolatait s egy hosszú gazdag életen át megérlelt eszméit. A régi magyar n;mzeti közélet nobile officiumát a modern élet elvével, a munka, a soha maga javát nem tekintő, mindig másnak, a köznek használni akaró munka életelvével tölti ki. És mindezt a szerénységnek, az igénytelenségnek azzal a nemes egyszerűségével, amely ma már szinte ritkaság számba megy s az érvényesülni akarás és törtetés e mai zsibvásárén majdnem érthetetlen.

De a politikai közélet nem eléggé szive szerint való tér tevékenységének. Nincs az egyházi, egyháztársadalmi és iskolai életnek olyan fontosabb mozzanata, melynél mint munkás, mint érdeklődő, mint vezető, mint áldozó ott ne volna. Akár első halhatatlan püspökünk neve alatt működő vallás-erkölcsi egyesületet tekintjük, akár az egyházkormányzás alkalmait, akár az iskola jelentősebb funkcióit, ott van mindenütt s nem ünnepi frázis, hanem a szürke valóság, hogy méltóságod nevét egyházunk utolsó 25 évének gazdasági, kulturális és valláserkölcsi történetébe tetteivel és fáradhatatlan érdeklődésével, áldozataival és szózataival örökre és kitörölhetetlenül beírta.

De ugyanígy beírta és belopta magát, egész szeretetre- és tiszteletreméltó lényét tiszteletünkbe és szeretetünkbe, melyről az unitárius tanárság és tanítóság részéről őszinte lélekkel biztosíthatom Méltóságodat, midőn mindanyiunk nevében üdvözlöm s azt kívánom, legyen olyan hosszú és boldog az élete, amilyen nagy a szeretete irántunk, meleg az érdeklődése egyházi életünk iránt és elfogulatlan és igazságos az Ítélete a közügyekben.

A jó Isten éltesse sokáig!

A Dávid Ferenc egylet nevében, amelynek báró Petrichevich-Horváth Kálmán elnöke, a választmány férfi és nőtagjai jelenlétében üdvözli dr. Boros György, a D. F. E. főtitkára:

Méltóságos Főgondnok úr!

Szeretve tisztelt Elnökünk!

Ezen a szép emléknapon szót kérünk mi is,"a'.D4vjd Ferencz Egylet, a Méltóságod nagy családi köre. Ünnepelni akarunk. Legszebb díszruhánkban, legmelegebb és legédesebb szavainkkal szeretnök kifejezni, hogy mi megértettük