Boros György (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyházi Főtanács 1915. évi augusztus 29. és 30. napjain Kolozsvárt tartott gyűlése Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1915)
Jegyzőkönyv
54 Az erdő nem lévén átadva haszonbérlőnek, abban sem kihasználás, sem károsodás nem történt. Haszonbérlő trágyázási kötelezettségének eleget tett. Megtrágyázta a 7-ik számú táblát egészen és a 2-ik számút felerészben, kihordva egy táblában körülbelől találtunk 300 szekérrel, az udvarban pedig mintegy 1200 szekérrel gondosan kezelve, melyet haszonbérlő mind az ugar táblákra szándékszik kihordatni. Az erdőt megjárva, az a véleményünk alakult ki, hogy ezt a szép kis erdőt értékesíteni kellene és azután 10 éves forgóba beosztva rendszeresen vágni. Amint a jelenlegi súlyos viszonyok változnak, errenézve megfogjuk tenni véleményes javaslatunkat. Az épületeknél szükséges apróbb javítások iránt intézkedtünk. V. Dersi János-féle marosvásárhelyi alapítványi ház. A marosvásárhelyi alapítványi házat bizottságilag megvizsgáltuk s azt teljesen rendben, gondozottan találtuk. A ház fedelén jövőre nagyobb cserépjavítási-, forgatási-munkára lesz szükség, amit a szükséghez mérten, esetleg évekre beosztva fogunk teljesíteni. A marosvásárhelyi köztemetőben nyugvó kegyes alapítványozónk Dersi János sírját felkerestük s azt rendben, gondozottan találtuk. V7. Kovács Dénes és neje Bencze Anna-féle bágyoni alapítványi birtok. Bizottságilag megvizsgáltuk a birtokot, a határt kereken jártuk, úgy találtuk, hogy haszonbérlők több évi felszólításunk ellenére, mely szerint a szerződés értelmében a tagot kereken ültettessék akáccsemetével, mai napig sem tettek eleget. Ezen kötelezettségük teljesítésére ezúttal ismételten felhívtuk. Haszonbérlők a birtoknak majdnem felerészét a háború miatt iniveletlenül, parlagon hagyták. Ez a parlagon heverés a birtokra ugyan javítólag hat, de a haszonbérlőkre nagy károsodással jár. Haszonbérlők magatartásából s a birtok kezeléséből arra a meggyőződésre jutottunk, hogy azt kezelni és rendszeresen művelni képtelenek, erőtlenek, amit több ízben ki is fejeztek. A bérleti szerződés megszüntetését is kérték már a f. évtől, de legkésőbb a jövő évtől kezdve. Erre vonatkozó kérésük külön pont alatt terjesztetik a Méltóságos és Főtisztelendő Egyházi Főtanács elé, itt arra részletesebben nem terjeszkedünk ki. Múlt évi jelentésünkben jeleztük, hogy e birtokot a Várfalvi Hitelszövetkezet tagjai haszonbérlők hajlandók volnának egyenként 15—15 holdas táblákra osztva, hosszabb időre szóló szerződés mellett haszonbérbe venni. Ezen életrevaló törekvésük a háború