Boros György (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyházi Főtanács 1915. évi augusztus 29. és 30. napjain Kolozsvárt tartott gyűlése Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1915)
Jegyzőkönyv
55 miatt ezidőszerint teljesen lehetetlenné vált. A fiatal kisbirtokos gazdák mind katonai szolgálatot teljesítenek és más új jelentkező pedig nem is akadt, e szép terv ezidőszerint nem sikerül. VII. Koncz Judit-féle vajdahunyadi alapítványi birtok. Bizottságilag megvizsgáltuk a mintegy 20 holdnyi rétet, a tagot kereken jártuk s úgy találtuk, hogy a határsáncok három oldalon elmosódtak. Haszonbérlő megbízatásunk alapján a szükséges határsáncokat kiásatta s ezzel jó határsáncot készíttetett 199 kor. 60 fillér összegért, úgy, hogy most már e kis birtok kereken körül van sáncolva. VIII. Szabó József és testvére Zsófia debreceni alapítványi birtok. Bizottságilag megvizsgáltuk úgy a Hatvan-u. 24. sz. házastelket, mint az Ondód verébdüllőben levő birtokot s úgy a házat, mint a birtok határait s az összes épületeket rendben találtuk. E birtok kezelője Lukács Géza, aki évek óta lelkiismeretes gondossággal intézte az ügyet: meghalt. Meghalt Nagy Mihály tanyai haszonbérlő és fia Nagy János, ki a tanyán lakott, szintén meghalt. Az ügyek intézésével megbíztuk néhai Lukács Géza leányát: Lukács Irént, aki apjának hosszas betegsége alatt vezette a számadást és pontosan intézett minden dolgot s akinek úgy vagyoni helyzete, mint személye teljes biztosítékot nyújt ez alapítványi vagyon kezelésére. A tanyai bérlő szerződése 1916. október 1-én jár le, addig bérlő családja szerződés szerinti kötelezettségét teljesíteni fogja. Mindenesetre gondunk van arra, hogy itt a személyek változása miatt is Egyházunk érdekei minden tekintetben kifogástalanul megóvassanak. IX. Tordai gimnáziumból származott vagyon alapok. Bizottságilag megvizsgáltuk Tordán a Kazincy-u. 5., 7, és Dávid Ferenc-tér 1. számú bérházakat s mindhárom háznál mindent rendben találtunk. A Kazincy-u. 5. sz. lakás bérlője Pap Domokos tanár hónapok óta katona. E lakás üres, de gondozott. E bérházak kezelője az ügyeket lelkiismeretes pontossággal intézi. A Dávid Ferenc-tér 1. számú háznál két kisebb lakás bérlője együtt 100 kor. összeggel van hátralékban, azonban birtokkezelőt útasitottuk, hogy a hátralékokat hajtsa fel. A haszonbérbe adott és házi kezelés alatt álló egy birtokból az 1914. évben a számadások szerint az alábbi összegek folytak be, kitüntetve a jövedelem terhére elszámolt kiadásokat és végleg a tiszta jövedelmet: