Boros György (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyházi Főtanács 1915. évi augusztus 29. és 30. napjain Kolozsvárt tartott gyűlése Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1915)
Jegyzőkönyv
18 annyival inkább; mert többen lehetnek itt is, a kik maguk is tudják, hogy voltak életemnek oly szakaszai, a mikor azért mások se sokat adtak volna, magam pedig már-már a halállal kezdettem alkudozni. Sőt kibékülni. Hiszen a püspök-választás alkalmával is barátimat, akik minden áron az én megválasztásomban fáradoztak — sajnálom, hogy tudtommal egy sincs életben közülök, hogy bizonyságot tegyenek szavaim igazsága mellett, arra kértem, hogy tekintsenek el tőlem, hagyjanak nekem békét, mert az én napjaim meg vannak számlálva s ha élek is egy-két évig még, beteges voltommal nem nagy hasznomat veheti az egyház, rám nézve pedig a legnyomasztóbb teher lesz, hogy kötelességeimnek nem tudok megfelelni. S ime Istennek különös kegyelméből a 80 évet is megértem, nemcsak, hanem munkaerőmet is megtartotta annyira, hogy ha fogyatékosán is, a miért elnézést kérek, eddig legalább — szeretem hinni — nagyobb hiányok nélkül teljesíthettem kötelességeimet, a miért lelkem hő imájával áldom az Istennek szent nevét. Hálát adva Istennek ezekben, fogadja most már a Mlgs és főt. egyházi főtanács is szavakban ki nem fejezhető hálás köszönetemet egyházi szolgálataimat harmadszor is érdemem felett ily megtisztelő és elkötelező méltatásáért. Érdemem felett mondám. Mert legyen, hogy azon szép emlékekhez, a melyek 60 éves egyházi szolgálatomhoz fűződnek s egyházunk történetkönyvének lapjain is egykor talán helyet foglalhatnak és a melyeket úgy a Mlgs báró főgondnok úr, mint a Tiszt, egyházi főjegyző űr üdvözlő beszédeikben jóakaratukkal és rokonszenvükkel annyira kiszíneztek — legyen, mondom, hogy ezekhez a szép emlékekhez, egyházunknak ezekhez a vívmányaihoz egy-egy por-szemmel talán én is hozzájárultam, távol van tőlem, hogy abból más érdemet tulajdonítsak, mint az igyekezetét. Az igyekezetei mondom s nem bánom, ha ezt dicsekedésnek méltóztatnak is tekinteni, de igyekezetem csakugyan mindig meg volt arra, hogy a mely szolgálatra szeretett egyházam elhívott, annak gyenge erőm és tehetségem szerint megfeleljek s azokkal járó kötelességeimet tőlem kitelhetőleg teljesítsem. A kötelesség teljesítése pedig nem érdem s ha valamely sikert és eredményt kötelességeim teljesítésével egyben-másban elértem, az sem az én érdé-