Boros György (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyházi Főtanács 1915. évi augusztus 29. és 30. napjain Kolozsvárt tartott gyűlése Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1915)
Jegyzőkönyv
19 mem. Én ezt is a jó Isten segedelmének tulajdonítom és köszönöm s annak a bizalomnak és szeretetnek, a mellyel egyházunkban egyházi szolgálatba lépésem első pillanataitól fogva találkoztam. Igen! a bizalom és szeretet voltak azok a rugók, melyekkel, a mint mondám, egyházi szolgálatba lépésem óta találkozva, folyton fokozták igyekezetemet és lelkesítettek kötelességeimnek lehető hű és lelkiismeretes teljesítésére. Hiszen, ha csakugyan volt valamely sikere lelkészi működésemnek s a mint mondják talán a jobb szónokok közé is emelkedtem, ezt kiválóan annak tulajdonítom és köszönöm, hogy kolozsvári egyházközségünk hívei mint segédlelkészt már 20 éves koromban, mondhatni, karjaikon hordoztak, keblükre emeltek, beszédeimet örömmel hallgatták, a templomot szinte tüntetőleg gyakorolták. Hogyne sarkalt és ne ösztönzött volna ez, hogy igyekezzem én is várakozásoknak tőlem kitelhetőleg megfelelni s a szónoklatban magamat a lehetőleg fejleszteni. Hasonlóképpen szerencsés lévén a Mlgs és főt. egyházi főtanács bizalmából 2 évet külföldi egyetemben tölteni, ez a bizalom kötelességemmé tette, hogy igyekezzem magamat a tanári pályára úgy előkészíteni, hogy ezzel mintegy megháláljam a Mlgs és főt. egyházi főtanácsnak bennem helyezett bizalmát egyfelől, másfelől ez állásomon a nevelés és oktatás ügyének is erőm és tehetségem szerint hasznos munkása lehessek. Ami végre püspökségemet illeti, hiszen tagadhatatlan s ez mindnyájunknak nagy örömére szolgálhat, hogy ez idő alatt számot tevő haladása és fejlődése volt egyházunknak; de én ehez ismét csak igyekezetemmel s talán egy-egy életrevaló gondolatommal ha hozzá járultam, ami ha viszhangra talált, kezet fogva, vállvetve valósítottuk meg. Szóval, nekem minden érdemem, ha ezt annak méltóztatnak tekinteni, az igyekezetből áll. Csak azzal tudom megköszönni ezt a megtiszteltetést is, a miben szívesek részesíteni, hogy ha Isten életemnek még kedvez s munkabírásomat bár ennyire is megtartja, ha bizalmukkal és szeretetökkel továbbra is megajándékoznak, én is igyekezni fogok továbbra is kötelességemet lelkiismeretesen teljesíteni és szeretett egyházunknak javát, előmenetelét tehetségem szerint munkálni, előmozdítani. Mert nincs forróbb vágya lelkemnek, minthogy nyugodt lelkiismerettel elmondhassam bármikor a költővel:
