Boros György (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyházi Főtanács 1915. évi augusztus 29. és 30. napjain Kolozsvárt tartott gyűlése Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1915)

Jegyzőkönyv

15

íme mostan, hatvan esztendő elmúltával, a próféta palástjában előttünk áll a harmadik: Ferencz József, és atyai szeretettel fogadja azokat, akik ezúttal nem tanácsot kérni gyűltek körűié, hanem megtisztelni szeretetük jó illatú ajándékaival.

Szeretett főpásztorunk! Engemet ért a szerencse, hogy az unitárius pap egyszerű palástjában üdvözöljem az unitárius lelkipásztorok és egyházi férfiak nevében, a 80 éves ősz, de nem öreg embert, a 60 éves lelkipásztort.

Tanuló és ifjúkori lelkibenyomásaimat ébreszti föl ez a ritka szép alkalom. Emlékezem, milyen büszke önérzettel hasonlítottuk össze a magyar egyházi szónokokat, s milyen jól esett nekünk, hogy Ferencz Józsefet, a mi papunkat, legelsőnek tarthattuk. Meghallgattunk mi másokat is, de csak abban állapodtunk meg, hogy olyan szépen, olyan kedvesen nem beszélt egyik is.

Szépnek tartottuk, mert egyszerű, világos volt mindenik beszéde, kedvesnek, mert szívhez szólott, szelíden hatott, nyugodtan buzdított. Ha másképen nem volna igazolva, szónoki sikerei alapján meglehetne állapítanunk, hogy az unitárius vallás egyszerű nyíltságával, könnyen áttekinthető puritán tartalmával hódit. Megtanulhatnék, hogy az unitárius lelkésznek nincsen szüksége sophismákra, sem félelmet keltő dörgedelmekre. Mi nem szállunk alá a poklokra és nem nyújtjuk kezünket a fellegekbe, sújtó villámok után, hanem szívből, szívhez érő szavakkal igyekezünk hitet és bizalmat ébreszteni Isten, önmagunk és ügyünk diadala iránt. Ünnepeljük főpásztorunkban az unitárius egyházi szónoklás újkori mintáját és mesterét. Hódolunk a szónoklattannak harminc éven át tanára előtt.

Üdvözlöm vallásunk reform-emberét 1 Távol legyen tőlem, hogy elődeit netán azzal vádolnám, hogy idegen isteneknek áldoztak, s bálványoltárokat állítottak a mi Dávidunk szentélyébe. Ők kénytelenek voltak két úrnak szolgálni, mert a magas hatalmak ott fönn így rendelék. Ferencz József palástját a nemzeti élet uj légáramja szabad terekre hajtotta, és ő bátorsággal adott uj köntöst a hitigazságokra. Kátéjával sikeresen bevezette ifjúságunk leikébe, irodalmunk nyelvébe azokat a hitformákat, amelyekkel nemcsak hisszük, hanem valljuk is, hogy unitáriusok, egységhívők vagyunk. Neki köszönjük, hogy ifjúkori bátor szavától 300 év múltán újra megzendült hitünk a délibábos rónákon. Az ő behi-